.

In memoriam Benkő László

 

BENKŐ LÁSZLÓ

(1964. november 1. - 2026. június 28.)

(Fotó: Benák K.)

 

 

 “Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam.

Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót….

[...] De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek.

Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.

 

Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak –  Trianon emléknapjára

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 19.

Zenészportrék VIII.

Egy „ütős” vendéglátós zenész: Paku Péter

Morton Anna: Mélyszimbolika Darvasi László Kőlépcső című novellájában

 

 

A novella az Isten. Haza. Csal. (2015) kötetben jelent meg immáron tíz éve. A novellákról írott recenziók mind kiemelik a konzervatív jeligének számító Isten, haza, család hármas nyelvi csonkítását, mely lényegében ennek a hagyományosan nemes értékrendet képviselő fogalomhármasnak mutat görbe tükröt. A család szó megvágása (lehetne csalárd is) éppen az ellenkezőjére fordítja az eredeti értelmet kifejezve, Isten nincs, a haza üres szólam, a család pedig nem azt a szeretetteljes biztonságot közvetíti, ami eredetileg a funkciója, hanem épp az inverzét: széthulló életeket látunk, romlottságot, értéktelenséget.

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 18.

 

Zenészportrék VII.

 

Kréter Károly emlékére

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 17.

 

Zenészportrék VI.

Dani Imre emlékére

 

In memoriam Erdős Péter

Erdős Péter képzőművész

(1938. május 16. – 2024. szeptember 13.)

Erdős Péter emlékére

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 16. rész

Dallamok a laktanyából

Adalékok a hódmezővásárhelyi honvéd tánczenekar, a helyőrség népi zenekara és a helyőrségi zenekar történetéhez

 

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 15. rész

Hódmezővásárhelyen szereplő ismert fővárosi előadók az 1950-es évek végétől és az 1970-es évek elejéig terjedő időszakban

 

A tanulmány az I. Dél-alföldi Könnyűzene-történeti Konferencián (2023. április 29.) elhangzott, a Nebulótól az Illésig. Ismert magyar együttesek Hódmezővásárhelyen az 1960-as években című előadás szerkesztett változata.

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 14. rész

 

 

Azok az ötórai teák