In memoriam Erdős Péter

Erdős Péter képzőművész

(1938. május 16. – 2024. szeptember 13.)

Erdős Péter emlékére

Budapesten születtem. Sopronon és a Hortobágyon keresztül kerültem Hódmezővásárhelyre. Ez a város lett az otthonom.

Itt találkoztam Erdős Péterrel, a tanárral és festővel a hetvenes években. Ritkán találkoztunk, ezért nem is lettünk akkor közeli barátok.

Lassan megismerkedtem a várossal és környékével. Aztán Erdőssel közel kerültünk egymáshoz. Összekötött bennünket egy közös szerelem. Szerelmünk tárgya nem egy szeretni való csinos, szép lány volt, hanem egy gyönyörű folyó. A Tisza.

A természeti környezetet mind a ketten bejártuk és kutattuk. Az élő Tiszát és holt ágait, élővilágát megismertük, megszerettük. A táj sok élményt nyújtott mindkettőnknek. Mivel mind a ketten festők vagyunk, a környezet lenyűgöző szépsége hatott művészetünkre is. Én, mint vadász, meglestem a vadak rejtett életét, a szerelmes őzeket, a szép madarak röptét. Pétert a halászat érdekelte és ismerte jobban.

A Tisza folyó leglátványosabb ünnepe a Tiszavirágzás. Minden évben megnéztük.

Tudtuk és értettük, hogy mit jelent az a dalszöveg, hogy „Temető a Tisza, mikor kivirágzik.”

Sok évig élveztük az évszakok változásait szépségét. Mindig megnéztük egymás kiállításait.

Nemrégen egyszer azt mondta nekem, hogy öregségedre megszínesedtél, mint Tornyai. Így döbbentett rá, hogy megvénültem.

Aztán mint minden szépnek, közös szerelmünknek is vége lett. A Tisza még mindig gyönyörű. Szebb, mint valaha. De Péter elköltözött. A legmesszebbre, ahová ember elköltözhet. Hiányzik.

A képeit nem vitte magával. Itthon hagyta, hogy az emberek nézhessék, és gyönyörködhessenek bennük. Ez lett az ő értékes hagyatéka.

Hódmezővásárhely, 2024. 09. 17.

Holler László