
Nyári Júlia: A jobb agyféltekés rajzolás és szobrászat
"... a verbális, elemző gondolkodás helye zömmel a bal agyfélteke, míg a vizuális, észlelő gondolkodás a jobb agyfélhez kötődik. 1979 óta számos más területen alkotó író javasolta a felfedezés alkalmazását. Mindegyikük egy sor új módszerrel állt elő mindkét gondolkodásmód számára, melyekkel növelhető az egyéni fejlődés potenciálja."
(Betty Edwards: Jobb agyféltekés rajzolás. 2016. p. XVII)
Levél a szellemiségrül hatvanon túl
Jegyzet
Felhívás
Kerékgyártó Miklós: Kisiskolás (olaj, farost)
Tisztelt Olvasó!
Egyre több vélemény szerint az emberiség történetében nem volt még olyan kor, mely ekkora mennyiségű, és ennyire összetett problémát zúdított volna nyakunkba, mint jelenkorunk.
Szathmáry Károly: Hold-Mező-Vásárhely. Táj- és népismertetés
Szathmáry Károly (1824–1876) ügyvéd, közgazdasági író, újságíró. Vásárhely szülötte, jogi tanulmányait Debrecenben végezte.
Sulyok Csaba: A történelem viharai a tanyai kisboltok ablakából nézve
A székkutasi kiskereskedelem történetéből
Az Értől a Tiszáig
Domokos Tamás
Az Értől a Tiszáig
Egy orvosnő élete a XX. században — Dr. Hajós Erzsébet (1899–1996)1
Az Osztrák-Magyar Monarchia erősödő kapitalizálódásának croissant crisis jelei a XIX. század utolsó évtizedeiben egyre inkább megmutatkoztak:
Kohán György (1910─1966)
Kohán György az 1940-es évek elején.
Till Aran felvétele.
Forrás: Vöröss István-archívum, Bethlen Gábor Református Gimnázium
Domokos Tamás:
Kohán György (1910─1966) egyik kedvenc virágáról, a zíniáról
Dani Imre: A hatalom jelenségéről
– Néhány gondolat –
Mi lehet izgalmasabb, mint az erő, mely földi lépteink hosszát megszabja, életünk pályáját kijelöli, lehetőségeink sorát előkészíti? És mi lehet irritálóbb, mint ebbe beletörődve szemlélődnünk, tehetetlenségünket elismerve, az irányítás jogát feladva tengődni kilátástalanul, tudatlanul, hatalom hiányában?
Németh László és Pilinszky János Hódmezővásárhelyen
Kőszegfalvi Ferenc:
Németh László és Pilinszky János Hódmezővásárhelyen
Vásárhelyi tanársága idején több, kedves, fontos vendége volt Németh Lászlónak. Két költőt iskolájába, a lánygimnáziumba is elhívott, hogy tanítványai közvetlen ismereteket szerezhessenek a kortárs magyar irodalomról.
CURRICULUM VITAE
Fenyvesi Félix Lajos
író, költő, újságíró
Hetven év. Első szavam az ámulat: ezt is megértem. Annyi veszélyben, gyászon át, idáig cipeltem életemet. Már a születésem is csoda volt: 30 fokos télben, hószakadásban ment apám az öreg orvoshoz. Többször is elestek a jeges úton, végül a kora hajnalban arra járók segítségével időben megérkeztek.