In memoriam Benkő László

BENKŐ LÁSZLÓ

(1964. november 1. - 2026. június 28.)

(Fotó: Benák K.)

“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam.

Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót….

[...] De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek.

Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.

Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára

Benkő László gasztro-író, helyismereti kutató, közösségszervező, versmondó. Hódmezővásárhelyen született. 1982-ben a Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézetben végezte tanulmányait, majd autodidakta módon képezte magát. Három évtizeden át volt szakács, mely megadta számára azt a biztos alapot, hogy gasztro-íróként is egyedülálló anyagot hozzon létre.

1987 és 1991 között a Vásárhelyi Televízió szerkesztő riportere.

Több írása jelent meg a Vásárhelyi Látóhatár folyóiratban is.

Helyismereti kutatása alapján számos mű került ki a kezéből.

Több közösség létrehozásában működött közre, melyek Hódmezővásárhely életében meghatározó szerepet töltenek be. Ezek:

Városvédő- és Szépítő Egyesület (1982. alapító tag)

Hódmezővásárhelyi Gasztronómiai Társaság (1982. alapító tag)

Hódmezővásárhelyi Trianon Társaság (1997. alapító tag, titkár)

Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság (1999-től tagja, 2011-2017-ig elnöke)

Dél-Alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság (tagja, majd elnökségi tagja)

Wass Albert Kör majd Wass Albert Irodalompártoló Egyesület (2005. alapító tag, 2009-től elnöke)

Történelmi Vitézi Rend Nemzetvédelmi Tagozat (2010-től tag)

Díjak, elismerések:

Országos Wass Albert vers- és prózamondó verseny I. helyezett (2007)

Bronz Vitézségi Érem tulajdonosa (2013)

A Vásárhelyi Látóhatár helyismereti, irodalmi, művészeti folyóirat 2013-ban A versmondás szépsége címmel készített interjút Benkő Lászlóval, aki nemcsak szülővárosában, hanem számos más helyen is előadta a magyar és külföldi irodalom legszebb műveit. Számtalan rendezvényen csodálhattuk meg karizmatikus egyéniségét, szuggesztív előadását. Eggyé vált a művel, művészi énjét felszabadítva magasabb szintre emelte az irodalmi alkotást, általa pedig katartikus élménnyel gazdagította a befogadót. Felejthetetlen élmény volt hallgatni őt.

Mementóként felidézzük a vele készített interjút.

„Benkő László versmondóval előadói életútjáról, a versmondás szépségéről beszélgettünk, aki a Szeremlei Társaság és a Wass Albert Kör elnöke. A hódmezővásárhelyi Trianon Társaság, a Csomorkányi Olvasókör alapítója. […]

Honnan van az irodalom, a kultúrához való kötődése?

Talán kevesen tudják, de beszédhibám van. Ezért gyermekkoromban visszahúzódó voltam. Általános iskolában Grezsa tanárnő volt a magyartanárom, aki a kötelező tananyagon kívül sok értékes művet, írót, költőt is bemutatott nekünk, ami akkor nem volt azért annyira jellemző. Gyermekkoromban megtanultam a verseket, de soha nem tűntem ki a versmondásommal. Versenyekre meg végképp nem küldtek volna, épp a beszédhibám miatt. Ott még nem tudtam átlendülni e hibán. Később rájöttem – amikor nagyon jól megtanultam a verset –, csak arra gondolok, mit mond nekem a vers, s általa mit mondhatok én másoknak. Ekkor megszűnik a világ, s vele a beszédhibám. Ma már tudom, Őze Lajos kiváló színművészünk is így volt ezzel. Senki sem mondja – mondta – meg róla, hisz a színpadon tökéletes volt a kiejtése. Sokszor jut eszembe...

Családi örökség?

A családban nem volt ilyen vénájú egyén. Legföljebb édesanyám, aki a vásárhelyi zárdában tanult, s többször szerepelt iskolai előadásokon. Szép hangja volt.

Régi magnetofon fölvételen meg is örökítette a család a hangját, melyen népdalokat énekelt. Tőle genetikailag örökölhettem az előadás iránti belső késztetést. Olyan polgárosodó paraszti családból származom, ahol a könyveknek mindig nagy szerep jutott. Nagyapám gazdálkodott, arról volt híres, hogy szépen énekelt. [A Mártély-Feketehalmi Olvasókör vezetőségi tagja volt a 30-as években.]

Mikor kezdett szavalni?

Jó húsz éve egyre több megemlékezést, rendezvényt kezdtünk tartani a városban. Egy-egy megemlékezésen volt, amikor öten voltunk, volt, amikor százan is. Fölkértek szavalni – először 1995-ben –, Juhász Gyulának a Trianon című versével szerepeltem. Ez volt az a szép vers, mellyel először nyilvánosság elé kiálltam. Később Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Illyés Gyula, Áprily Lajos, Jékely Zoltán; majd az erdélyi költők verseit is elkezdtem szavalni, akik nagyon szépen írtak első világháborús veszteségeinkről, a századforduló korai időszakáról, akik megtapasztalták koruk történelmét, akik látták a kisebbségi sorsot. Szinte nincs olyan magyar költő, aki, ha megélte ezt az időszakot, ne írta volna le ezzel kapcsolatos érzéseit. Sokan azt gondolják, hogy Karinthy Frigyes csak humoros műveket írt. Ez nem így van. Valami különös érzés keríti hatalmába az ember szívét, amikor olvassa vagy hallja a Levél kisfiamnak című írását. Nagyon szépen ír a hazaszeretetről, a régi s új Magyarországról. Olyan hatású versekre bukkantam, amelyek elementáris erővel hatottak rám. Rájöttem, hogy mondanivalójuk nemcsak a magam lelki ápolására fontos, hanem a hallgatóság számára is. Tanyán lakom. Ott kint, amikor délutáni, esti csöndesség van, akkor hangosan mondom az udvaron azt a verset, amivel épp készülök.

Minden versmondónál fontos, hogy kívülről tudja, sokszor elmondja a verset, mert akkor érezheti át igazából belülről is a művet. Utána jön a vers lényege, amikor a sorokba bele tudunk kapaszkodni, amikor legjobban meg tudjuk közelíteni a költő szándékát, miközben magunk is hozzátesszük a saját érzéseinket. Persze, soha nem lehet pontosan tudni, hogy a költő miért írta épp azt.

Fontos a vers kiválasztása, hogy számomra is mondjon valamit. Ha megtalálom benne az üzenetet, akkor úgy tudom tovább adni, hogy az mások számára is élményteli legyen, kiérezzék a fontos, számukra meghatározó gondolatokat.

Szeretem, ha föl tudok készülni, s átérezhetem a verset, mert akkor az agyamból, a szívemből szól. Ekkor lesz igaz, hogy egy vers, próza előadása már egy újabb mű...

Ki segített mindezt elérni?

Teljesen egyedül jutottam el erre a szintre. 35 éves koromig csak magamnak mondtam verset. Hangosan. Figyelve a kiejtésre. Később egy-két embernek, majd kisebb társaságban. Ezzel az önbizalmam kezdett megnőni. Éreztem, hogy a versmondás átformál. Megszűnt a beszédhibám, amikor verset mondtam.

Ez a felismerés döntően meghatározta életem alakulását.

Lassacskán eljutottam versmondó versenyekre is. Több országos vers- és prózamondó versenyen értem el helyezéseket, ami igazán jó érzéssel töltött el.

Kutatással is foglalkozik... Hogy jut minderre ideje?

Igen. Maga a helytörténeti kutatás korábbi indulás, mint a versmondás, azt még középiskolában szerettem meg. A levéltárban Herczeg Mihálynál kutattam az iskolám történetét.

Helytörténeten belül a néprajz áll hozzám közelebb, szakmatörténettel foglalkozom. Feldolgoztam a régi vásárhelyi mesterségeket, köztük a fiákeres, az órás, a kékfestő, a csizmadia, az üvegműves, a rézműves és a kerékgyártó szakmákat.

A kutatás mellett Kiss Lajos, Herczeg Mihály, Szenti Tibor munkáit olvasgatom, akiktől sokat tanulok.

Először a Fény és áhítat antológiában jelent meg dolgozatom, melyben Vásárhely régi házainak oromzataival foglalkoztam. Később beléptem a Szeremlei Társaságba, ahol tovább bővíthettem ismereteimet.

Szívügyemnek tekintem a helyi nyelvi örökségünk, az „ö”-ző nyelvjárás megőrzését, melyet a Wass Albert Körrel illetve saját beszédemmel próbálok népszerűsíteni.

S hogy jut minderre időm?

Nekem nincs családom.

Az én életem a versmondás és kutatás, olyan értékek közvetítése az emberek felé, melytől szebb, tartalmasabb lehet az életük.”[1]

Hasonló emberi értékek dobogtatták meg a szívünket. „Egy vérből valók vagyunk”, ahogyan a dal is mondja. Nagy családja van Benkő Lászlónak, aki míg tehette, számtalan szép gondolattal, emberi gesztussal gazdagította életünket, amint a város, a magyar kulturális örökségünket.

Legyen áldott az emléke!

Benák Katalin

AJÁNLÓ

Róla:

Biográfia. Benkő László művei. In: A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság évkönyve. Szerk.: Dr. Nagy Gyöngyi, Presztóczki Zoltán. Hmvhely, 2022. 213-216. Helytörténeti tanulmányok 25. köt.

https://www.delmagyar.hu/helyi-kozelet/2026/06/benko-laszlo-vasarhelyi-izok-gasztro-szakiro

https://www.hodpress.hu/benko-b-laszlo-haromszaz-ev-vasarhelyi-csardatortenetet-foglalta-konyvbe/

https://www.youtube.com/watch?v=z5BRFPgA1qc

A Vásárhelyi Látóhatárban legutóbb megjelent műve:

Benkő László: Örökéletű értékünk: Őzős történetök – Ízös szavak. In: VL. XVI/38. 2025/1. pp. 20-21.

https://www.vasarhelyilatohatar.hu/index.php/2011-05-02-12-33-12

https://anyflip.com/zxyq/xonl/

[1] Benák Katalin: A művészet szárnyain. A versmondás szépsége. Beszélgetés Benkő Lászlóval. In: Vásárhelyi Látóhatár. IV/15. 2013/3. p. 30. Letöltés: https://adt.arcanum.com/hu/view/VasarhelyiLatohatar_2013/?pg=97&layout=s Li. 2026. 07. 13.