Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 2. rész
Az ifjúsági kultúra hajnala Hódmezővásárhelyen (1957-1962)
Néhány bevezető gondolattal igyekszem útjára indítani a vásárhelyi ifjúsági kultúra történetét. Ez, a második világháború után megjelent új ifjúsági kultúra a zenében, a táncban, a divatban, a viselkedésformában egyaránt kialakította saját világát, és hatott a város mindennapjaira, légkörére is (szórakozóhelyek miliője, ízlésformálás). Vizsgálódásom középpontjában a legintenzívebb önkifejezést hordozó műfajok (rock and roll, beat, rock) megjelenésének megragadása, fejlődésük követése áll. Talán nem túlzás, ha a rockzenére úgy tekinthetek, mint a 20. század második felében, a kultúrában, magatartásban és gondolkodásban jelentkező átalakulás egyik meghatározó elemére. Egy olyan reakcióra, véleménykifejező jelenségre, ami az addigiaknál ösztönösebben, és ebből kifolyólag őszintébben tudott választ adni a társadalom, és azt alkotó egyének mindennapjaiban jelentkező kérdésekre. A napjainkban már szinte követhetetlen könnyűzenei irányzatok alapját az USA-ban és Angliában szárnyra kapó rock and roll és beatzene jelentette az 1950-es évek, majd 1960-as évek elején. Bill Haley 1954. április 12-én rögzített Rock Around The Clock című dalának megszületésével számítjuk a rock and roll kezdetét (Jávorszky-Sebők 2019, 12. p.). Ez az időszak a Rákosi-korszak, rettegéssel teli évei Magyarországon, ami Hódmezővásárhelyen is meggátolta – többek között – az új zenei irányzatok elterjedését is. Azonban az 1962-ben a Beatles berobbanása után, az Egyesült Királyságból elterjedő beatzenének már nem tudott határt szabni a konszolidálódó Kádár-rendszer. A műfaj valóban szárnyakat kapott, országhatárokat, konvenciókat nem ismerve telepedett meg, elsősorban a fiatalok fülében és lelkében.
Ez volt az a pillanat a történelemben, amikor a felnőttek és a fiatalok kikapcsolódási, szórakozási színtere és ízlése elvált egymástól. Korábban a fiatalok, elérve a megfelelő életkort, a felnőttek által kialakított szórakozási keretekbe integrálódtak, emiatt a változások csak fokozatosan mehettek végbe, és a felnőttek döntései által. Ezt az egyensúlyt borították fel az új „divatok”, amik nem csak a zenében, hanem a táncban, az öltözködésben, a hajviseletben is kifejezték különállásukat az addig megszokottaktól. Ennek a (ifjúsági) kulturális paradigmaváltásnak a térhódításához nagyban hozzájárult a második világháború után Nyugaton kiteljesedő technológiai forradalom, amellyel párhuzamosan gazdaságilag, politikailag is új lehetőségek nyíltak meg (jóléti állam). Ez a folyamat már a 20. század elejétől kezdve felgyorsult, de a tartós végkifejlete csak a világháborúk után tudott bekövetkezni (fogyasztói társadalom). Az új társadalmi környezet új szabadidős szokásokat, az igények polarizációját hozta magával. Számos megnyilvánulása miatt illethető kritikával ez az új szerkezet (pl. a pusztán anyagi haszon mércéjével előállított kulturális (tömeg)termékek), de emellett, ez az új környezet adott lehetőséget a kreatív, kísérletező zenei irányzatok kialakulásának és terjedésének. Az ötvenes években uralkodó rock and rollt a hatvanas évek elején felváltotta a beatzene. A beatzenének is kialakultak alstílusai (pol-beat, folk-beat), de ez sokszor csak a dalszövegeken keresztül közölt mondanivalóban volt tetten érhető (pol-beat). Nagyobb változást az évtized vége hozott, amikorra – a beatból kiindulva – kialakultak a tagolt rockzenének az egymással párhuzamosan létező stílusai (hard rock, folk rock, progresszív rock, stb.), amik már a zenei megoldások terén is eltértek egymástól, gyakorlatilag ezek kifejlődésétől kezdve beszélhetünk rockzenéről.
Az új ifjúsági kultúra megjelenése Nyugaton sem ment zökkenőmentesen. A megszokott keretek között működő szórakoztatóipari lobbi, és a társadalmi hagyományokhoz ragaszkodó idősebb generáció ellenségesen fogadta a fiatalok valami újra vágyó rajongását. Nem árulok el vele nagy titkot, hogy a vasfüggöny mögött – Magyarországon is – egyeduralmát kiépítő kommunista hatalom nem ölelte keblére a rock and rollt, beatzenét, később a rockzenét. Amíg Nyugaton létre tudtak jönni, és fent tudtak maradni azok a színterek, amik a fősodortól eltérő elképzeléseknek életteret biztosítottak, addig Keleten nem tudtak kialakulni önállóan fejlődő szubkultúrák. A véleményformálás bármiféle eszközét paranoiásan felügyelő államhatalom nem tűrt meg semmi olyan megnyilvánulást, ami esetleg – akár csak áttételesen is – megkérdőjelezhette volna az egyeduralmát. Sajnos ez az 1989-es rendszerváltozásig végig erodálta a magyar könnyűzene kibontakozási próbálkozásait, napjainkig kiható negatív hatásokat generálva. A szocialista ideológiát bebetonozni akaró rugalmatlan, sematista elképzelések nem tudtak, és nem is akartak reflektálni a társadalmi igényekre. A rock itthoni elfogadásának lehetőségét gyakorlatilag kizárta annak improvizatív, spontán, feszélyezetlen jellege.
De „a rock and roll mindenkié”, és a maga fészkelődő módján, a kétségek ütötte réseken beáramlott a szívekbe. Magyarországon is próbált beilleszkedni, ill. próbálták beilleszteni a diktatúra realitásába. Mint a Nyugatról érkező újdonságokat legbiztosabban Budapesten ragadhatjuk meg először. A gimnáziumok, főiskolák, egyetemek diákságából és hallgatóiból alakultak az első fővárosi amatőr zenekarok, amelyek már az új stílus dalait próbálták eljátszani. Szóval az igény itthon is meg volt a rock zenére, de ennek kielégítése vagy sehogy, vagy csak hiányos, torz formában valósult meg. Az első hazai rockdalt Martiny Lajos „jazzfejedelem” rögzíthette 1957-ben, Bill Haley Rock Around The Clock című számát adta elő saját jazzes stílusában (Jávorszky-Sebők 2019, 12. p.). Ha a kínálat nem is volt kielégítő, a felszín alatti csatornákon megindult az új zene terjedése. A becsempészett hanglemezeken, a nyugati rádióadókat (Szabad Európa Rádió (továbbiakban SZER), Luxembourg Rádió, stb.) fülelve egyre több szobában csendült fel a tiltott gyümölcs. Nézzünk szét mi zajlott ekkor Hódmezővásárhelyen.
A rövid várostörténeti áttekintés célja, hogy megrajzolja azt a társadalmi környezetet, amelybe a rockzene megpróbálhatott beágyazódni. Sebők János szerint „a rock urbánus jelenség, amely bizonyos kulturális szintet, kulturális hátteret igényel. Nem csak intézményhálózat, de szabadidő-kultúrát, szórakozási formákat, modern ízlésvilágot, életmódot, stb. A rockzenének értő fülekre, szemekre van szüksége, a szív önmagában nem elég” (Sebők 2002). Egy tradicionálisabb társadalmi környezetben nehezebben tudtak meggyökeresedni az új szórakozási formák. A korszak változásainak, és azok egymásra hatásának megragadását az is nehezíti, hogy a rock and roll és a beat pont akkor bukkantak fel, amikor a város arculatát alapjaiban megváltoztató gazdasági-társadalmi átalakulások zajlottak le. A város 1950 és 1961 között Csongrád megye székhelye volt. Lakossága 1960-ban 53648 fő, az ezt megelőző évtizedben lassú növekedés volt tapasztalható (Ratkó-korszak), a város népességét tekintve a következő évtized viszont már stagnálást hozott. Ennek két fő oka az alacsony természetes szaporodás, és a negatív vándorlási különbözet. Történelmi okokra visszavezethetően Hódmezővásárhely a második legnagyobb területtel rendelkező város az országban. Ebből is adódhatott az az érdekes demográfiai folyamat, hogy amíg a város összlakossága csökkent, addig a belterületének lakossága növekedést mutatott az 1960-as, 1970-es években (Tóth 1977, 110. p.). A város külterületéről nagy arányban elvándorló lakosság részben a város belterületén telepedett le, és a más településekről érkezőkkel együtt a belterület népességét gyarapították. Az 1950-es évektől a gazdasági- és foglalkozási szerkezet gyökeres átalakuláson ment át, aminek következtében az agrárjellegű városban nagyarányú ipari kapacitás épült ki, 1970-re a dolgozók legnagyobb részét már az ipar foglalkoztatta. A legjelentősebb üzemek: Hódiköt Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár, Metripond Mérleggyár, Hódgép, Fémipari Vállalat, Alföldi Porcelángyár (Dömötör et al. 1973., 45-51. p.) Törköly József a beatzene Orosházán való megjelenésével kapcsolatban fogalmazza meg: „az ipari jellegéből következően megjelent, illetve létrejött egy tanult szakmunkásból, tovább képzett műszaki szakemberekből, közép- és felsővezetőkből álló olyan társadalmi réteg, amelynek szellemi kultúrája eltért a város korábbi kultúrájától.” (Törköly 2017, 6. p.) A város zenei életének szempontjából azért is kiemelten fontosak ezek az üzemek, mert az itt létrejövő üzemi klubok potenciális színterei voltak zenekarok megalakulásának és fellépéseinek.
Számolni kell a külterületekről betelepült – korábban tanyai életmódot folytató – lakosság eltérő igényeivel, valamint azzal, hogy a Hódmezővásárhelyről történő jelentős elvándorlás a népesség fiatalabb, befogadóbb rétegét vonta el a városból. A televízió, rádió, könyvek a világ eseményeiről való tájékozódás forrásai voltak. Ugyan az új könnyűzenei irányzatok ritkán kerültek be a híradásokba, ha mégis, akkor inkább negatív színben, ezek a médiumok növelhették a lakosság újra való nyitottságát (gondoljunk bele, a televízió már önmagában is újdonság volt).
A zenei élet későbbi fejlődése szempontjából fontos kitérni a vásárhelyi zeneoktatás viszonyaira. Ezekben az iskolákban sokan sajátították el a klasszikus zene vagy a népzene alapjait, és az így megszerzett zenei alapműveltséget később felhasználhatták a létrehozott beatzenei formációkban. Akiket rabul ejtett az új zene, azok magabiztosabban és sikeresebben ragadtak hangszert. A klasszikus, ill. népzenei oktatás a hatalom támogatását is élvezte. 1953. december 1-jén kezdte meg működését az Állami Zeneiskola Hódmezővásárhelyen, 180 tanulóval, Török Imre vezetésével. Az évtizedek alatt folyamatosan bővült a tanulólétszám, és a tárgyi feltételek is javultak. 1959-től Steiner Béla került az igazgatói székbe, aki fáradságot nem ismerve szervezte az iskola működését, és a környék zenei életét. Példaként, 1967. augusztus 20-án országos beatzenei versenyt szervezett Csongrádon, ahol többek között a vásárhelyi Piramis együttes is fellépet (Háry 2012, 47. p.). Ekkor már 12 hangszeren folyt a hangszeres oktatás. Az 1960-as évek közepére a növedékekből fúvószenekar, kamarazenei csoportok alakultak, művészek és tanárok egész sora nevelődött ki ekkor az iskolában (Péczely). Az 1957/1958-as tanévtől indult el az általános iskolai ének-zenei képzés, az „Ének- és Zenetagozatú Állami Általános Iskola Tanácsköztársaság tér 3-ban", ez az intézmény a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola elődje. Létrehozásában szintén nagy szerepet vállalt Steiner Béla, valamint Nagy Endre és Strohner József, akik a Kodály-módszer vásárhelyi meghonosításán fáradoztak (Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk.). Érdemes még kiemelni a Bethlen Gábor Gimnáziumot, ahol számos, később zenével kapcsolatos pályára került fiatal folytatta középiskolai tanulmányit.
A könnyűzenével foglalkozó hazai szakirodalomról is kell néhány szót szólni. Ezen dokumentumok értékelésénél érdemes határt húzni, aszerint, hogy a rendszerváltozás előtt vagy után jelentek meg. A rendszerváltás előtt íródott könyvek, cikkek egy része ideológiai megfontolásból egyoldalúan, a hatalom érdekeit kiszolgálva jeleníti meg az ifjúsági zenét. Az objektivitásra törekvő szerzők esetében is számolni kell az öncenzúra működésével. Ebben az időszakban a média minden fóruma egycsatornás volt, így könnyen érhette bírálat, megkülönböztetés azokat a szerzőket, akik a központi direktíváktól eltérő véleményt fogalmaztak meg. A rendszerváltozás után szabad terep nyílt a témában publikálni kívánók előtt is, ami azonban minőségileg újra csak különböző színvonalú munkákat eredményezett. A számos szubjektív visszaemlékezés, vagy az egyes előadókról elkészített könyvek értékes információkat tartalmaznak, de gyakran egyoldalú képet tárnak elénk. Előremutató, hogy az elmúlt években tudományos szinten is elkezdtek foglalkozni a magyar könnyűzene történetének kutatásával (Nemzeti Emlékezet Bizottság, konferenciák az MTA BTK Zenetudományi Intézetében 2014-től). Hiánypótló a rock, és a magyar rock történetét feldolgozó sorozat (Dömötör Endre, Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János) megjelenése. Hátralévő feladat még a vidéki városok könnyűzenei históriájának a feldolgozása. Az eddig megjelent munkák döntő többsége ugyanis az országos léptékű eseményeken, vagy az országosan ismert előadók sorsán keresztül tárják elénk az elmúlt évtizedek történésit. Ezen történések kiindulópontja, és gyakran a történések színtere is Budapest. Budapest központi szerepe a téma feldolgozásában érthető, azonban fontos adalékokkal szolgálhat az is, hogy lokálisan miként érvényesült, hatott a könnyűzene Magyarország más településein. A pártállam politikájában megfogalmazott kívánalmak vidéki megvalósulása magán viselte a helyi funkcionáriusok meggyőződését. Sokat számított a zenészek, vendéglátósok kapcsolatrendszere. A diktatúra dogmáin sokat oldott az egyéni érdekek és a „kádári kompromisszum” találkozása (ahogy a mezőgazdaságban a háztáji engedélyezése vagy a gazdaság más ágaiban a fusizás, maszekolás eltűrése).
A hódmezővásárhelyi könnyűzenei életről mindezidáig nem jelent meg összefoglaló munka. Néhány értékes visszaemlékezést tartalmazó könyv (Háry Ferenc: Zene három műszakban, Szeged, Bába, 2011.; Szappanos László: Hódmezővásárhelyi Nevada story, Hódmezővásárhely, Szerzői kiadás, 2019.) született eddig. Néhány adatot találhatunk Földvári László: A Hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központ krónikája 1948-2011 című munkában (Hódmezővásárhely, 2014.). Az időszak és a téma alaposabb megismerésében a visszaemlékezők, a levéltári források, és nem utolsó sorban a korabeli (főleg a helyi) sajtóban megjelent írások vannak a segítségemre.
Az 1950-es évek végének, 1960-as évek elejének vásárhelyi szórakoztató zenei életének megidézésében felhasználtam Diviki Sándornak a Tudás Alapítvány által rögzített videós múltidézését 2013-ból. Köszönettel tartozom Földesi Gyula tánc- és illemtanárnak, aki vállalta, hogy kérdéseim, és emlékei alapján igyekszik rekonstruálni a múltban történteket.
1960-tól a kádári konszolidáció eredményeként a kultúrában kialakult a „három T” (tiltott, tűrt, támogatott) kategóriája, ami a könnyűzenében is rugalmasságot jelentett az 1950-es évekhez képest (Kappanyos, 2017, 56.). A „három T” alkalmazása azonban nem eredményezte a kultúra demokratizálódását, hiszen a támogatott kategóriába csak a szocialista ideológiába illeszkedő produkciók kerülhettek, a tiltott bélyeggel sújtott előadók – a szakmai színvonaluktól függetlenül – kerülhettek kirekesztésre. A tűrt állapot pedig fokozott bizonytalanságot jelentett, öncenzúrára késztette a zenészeket (ez fennállt a másik két kategória esetében is). A tűrt és a tiltott kategória alkalmazásával a hatalom igyekezet megosztani, a saját érdekeinek irányába terelni az ifjúsági kultúrának számára káros, de el nem fojtható megnyilvánulásait.
A forrásokban elmélyülve zenei műfajilag, és színtereket tekintve is sokszínű könnyű/szórakoztató zenei kínálattal találkozhatunk a korabeli Hódmezővásárhelyen. A hivatalos irányból érkező, általában negatív hozzáálláshoz képest egy meglehetősen pozitív cikket közöl a Csongrád Megyei Hírlap 1957 áprilisi száma „A Rock and Roll Vásárhelyen” címmel:
„Hétfőn este két előadás keretében lépett színpadra a hódmezővásárhelyi Petőfi Művelődési Házban Balassa Tamás harmonikaművész zenekara. A hattagú zenekar – Balassa Tamás, Garai Attila, Hartai István, Csányi Károly, Radics Gábor, Hardi Tamás – jól elszórakoztatta a tánczene, főleg a modern tánczene kedvelőit. Műsorukban a legújabb magyar és külföldi számok szerepeltek. Bemutatták a legújabb amerikai vívmányt: a Rock and Roll-t is – sikerrel.”
(Csongrád Megyei Hírlap, 1957. április 17., 2. p.)
Az ország kulturális elzártságát jelzi, hogy 1957-ben még „legújabb vívmányként” emlegeti a cikk írója az Egyesült Államokban 1954-ben útjára indult rock and rollt. A műfaj hazai, nyilvános megjelenése mindenesetre mutatja, hogy az országban politikai változások következtek be, amik a kulturális életre is hatással voltak.
A zene és a tánc elválaszthatatlanok egymástól, jegyzi meg Földesi Gyula, a két művészet között kialakuló kapcsolatban azonban hamarabb születik meg a zene, mint a tánc. Minden tánc alapja a balett, ennek ismerete elengedhetetlen. Amikor egy új tánctípus kialakul, a tánc fázisai önálló motívummá válnak, amely motívum alaplépése mindig a balettre vezethető vissza. A táncokat négy kategóriába oszthatjuk, ezek a standard táncok, a latin táncok, a divattáncok, és a régi táncok. Az 1950-es évek elején megjelenő rock and roll a divattáncok közé tartozik, közvetlen előzményei a boogie woogie és a swing. Ekkoriban csak elvétve bukkant fel a rock and roll a szórakozóhelyeken, külföldi minták alapján belopva, és azonnal kivezették azt, aki elkezdte táncolni. Ellenállás volt az új táncszokásokkal (boogie woogie, swing, rock and roll), és a velük járó viselkedéssel, öltözködéssel szemben. A táncokat az illemmel együtt oktatták, a rock and rollt pedig illetlennek tartották, emiatt a tánciskolákban nem tanították. Az 1975-1976-os évektől került be a tanított táncfajták közé, és lett a 11., az utolsó a sorban, mindvégig a perifériára szorítva. De kik „lopták be” az új zenét (jazzt, rock and rollt) Vásárhelyre? Elsősorban a táncművészetet, zeneművészetet tanult fiatalok, akik nyitottak voltak az új műfajokra. Három zongorista nevét kell kiemelni, akik játszották a rock and rollt is a városban. Az első Háry Ferenc (1940–) zongorista, aki a Makón letett érettségi vizsgája után, 1958-tól a vásárhelyi Petőfi Művelődési Ház balettiskolájában, tánciskolájában és a népi együttes próbáin zongorázott (Délmagyar.hu). Következő Lányi Lajos (1944–1992), a Városi Vegyeskar alapítója (Vásárhelyi Hírek). (Lányi Lajos Lala, a Kozmix együttes egyik létrehozójának édesapja). És nem utolsósorban idősebb Hegedűs Endre (1930–) katonazenész, zenetanár, és karmester (Hegedűs Endre világhírű zongoraművész édesapja) (Földesi Gyula).
[idősebb Hegedűs Endre] „Wünsch Bélánál kezdett el hegedülni. Nyiladozó zenei intelligenciája egyre szomjasabban itta magába a hangok világát, már nem érte be a hegedűvel. Keresztapjánál, Zrínyi Győző szentkirályi tanítónál rászabadult a harmóniumra, s csakhamar jól eligazodott rajta. Ösztönösen rátalált a harmonikus építkezésre, amit autodidakta úton fejlesztett tovább. A negyvenes évek végén, amikor a gimnázium zenekarában, hangszerelgetett is. Volt év, hogy ők muzsikáltak a diákbálon. (…) Leszerelés után már annyira vitte a zenélésben, hogy rendszeresen hívták muzsikálni bálokba, lakodalmakba. A zongora volt a kedvenc hangszere, de nem jött zavarba, ha más hangszer mellé kellett ülnie. 1957 tavaszán gondolt egyet, és bevonult a vásárhelyi helyőrség időközben ide helyezett zenekarába. Szárnykürtöt fújt. 25 évi szolgálat után 1985-ben szerelt le. Ez idő alatt folyamatosan muzsikált a Tiszti klubban.”(Reggeli Délvilág 1995. október 16., 6. p.)
A hódmezővásárhelyi szórakozóhelyek mindegyikében közreműködött valamilyen zenekar. Ezek közül a Csesó (Csemer István és Sós Ferenc által létrehozott) együttes játszotta először a rock and rollt (Földesi Gyula), valamint Diviki Sándor és zenekara: Albert József, Albert Jenő, Füvesi István, Olasz Gábor, továbbá Almási István és zenekara (Diviki Sándor). Később ennek a formációnak a hatására alakultak meg a rock zenét művelő zenekarok, mint pl. a Nevada. Kiemelkedő Blaskovics László, aki az országosan is ismert, 1964-ben Szegeden alakult Molnár Dixieland Band jazz-együttes trombitása lett (Földesi Gyula; Budapest Music Center). Meg kell még említeni Budai László zenekarát, valamint Hegedűs András zenekarát, és Bányai Bertalan cigányzenészt, aki minden műfajban otthonosan mozgott. A tánciskolában nem állt rendelkezésre zenekar, Bán Matyi bácsi kísérte a táncosokat hegedűn (ezen kívül játszott cimbalmon és citerán is). Zongorát csak az 1960-as évek közepén kaptak, azon Budainé és dr. Nagy László játszottak (Földesi Gyula).
Most vegyük sorra milyen szórakozási lehetőségek közül választhattak a kikapcsolódni vágyók az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején. A jelentős külterületi lakosság elsősorban az egykori olvasókörökben megrendezett batyubálokat, szüreti bálokat, aratási bálokat, jelmezbálokat látogatták, nagy jelentőségűek voltak a gazdabálok, ezeket a gazdakörök szervezték. A külterületi bálozás világába ad bővebb betekintést Nagy Gyula Parasztélet a Vásárhelyi-Pusztán című könyve (Nagy 1975, 392-398. p.). Napjaink forgatókönyvéhez hasonlóan zajlottak a diákbálok, a nagy középiskolák sorrendben tartották meg estjeiket, este hat órától, másnap hajnal öt óráig. A bálokon természetesen zenekarok szolgáltatták az élőzenét.
Állandó szórakozóhelyek, az ifjúsági kultúra bölcsői Hódmezővásárhelyen:
1957. július 20-án nyílt meg a Sarokház cukrászda a Bakay-házban (Kossuth tér), a Vendéglátóipari Vállalat kezelésében (Csongrád Megyei Hírlap, 1957. július. 11., 1. p.). 1961 nyarán, a Kossuth tér átalakítása miatt a Bakay-házat lebontásra ítélték. Ekkor a cukrászda átköltözött a Totó-Lottó Iroda régi épületébe (jelenleg is itt működik) (Csongrád Megyei Hírlap, 1961. június 6., 4. p.). Később, bizonyos Fazekasné, vendéglátós vezetése alatt vált zenés presszóvá, főként fiatalok látogatták, Vincze Györgyék (billentyű/ének) játszottak itt (Diviki Sándor).
A Strandvendéglő étkezésre, táncos szórakozásra egyaránt lehetőséget biztosított. Diviki Sándor így emlékszik a helyre: „Alkai Györgynek hívták a vezetőt, aki egy ilyen vén, házsártos vendéglős volt, aki mindig vigyázott, hogy ne játszunk hangosan – milyen igaza volt, most mindig hangos zenét hallok, és mindig azt szoktam mondani ki tud halkabban muzsikálni, azt kellene megrendezni alkalmasint. Én három éven keresztül, vagy két éven keresztül Almási Pistával, meg Lányi Lajossal muzsikáltunk trióba, jó élményem volt, meg kell hagyni, hogy ez a három fickó így, ahogy volt jó összetétel volt, jól muzsikáltunk, úgy, mint barátok is, úgy is, mint zenészek is”.
A Postás Otthon a mentőállomás sarkán volt, itt Gyarmati József (szaxofon) muzsikált, az együttesek közül a Nevada lépett itt fel (Diviki Sándor).
A fiatalok számára kedvelt szórakozási lehetőséget jelentett a tánciskola, ami a Petőfi utcán működött. A tánciskola fontos szerepet játszott a viselkedés, a közösségi együttélés szabályainak megtanulásában. Azonban előfordultak ellentétek is a hírnevet szerzett figurák között. Az egyes tánchelyek legjobbjai időnként megjelentek más szórakozóhelyeken, ilyenkor párbajszerű összetűzésekre is sor került, aminek hátterében sokszor a hölgyek „lekérésének” körülményei álltak. Hírhedt menőknek számítottak a helyi rock and rollban „Csoki” és „Paraszt” (Földesi Gyula). A Csongrád Megyei Hírlap 1962-ben, a korábbi tanulmányomban bemutatott „vitákhoz” hasonló sorozatot jelentetett meg. Az újság „Szóljanak hozzá” rovatában cikkezett a tánciskolában tapasztalható, kifogásolható viselkedésről, amihez hozzászólások is érkeztek. Tóth Antal levélíró szerint a katonák és a huligánok magatartása keltett visszatetszést a tánciskolába járó lányok, és szüleik számára (Csongrád Megyei Hírlap 1962. október 10., 5. p.). A helytelen viselkedésűek jelzői közül kikerült a „jampec”, helyette a huligán testesítette meg a kulturáltan viselkedő fiatal ellentétét. Árnyaltabb képet fest a huligánokról az egyik beküldött levél.
„(…) A huliganizmusról szintén van néhány szavam. Aki divatosan öltözködik, vagy táncolja a modern táncokat – ideértem a twistet is - , az még nem huligán. Én is fiatal vagyok, 19 éves, táncolom a twistet, és divatosan öltözködöm. Ugyanígy a 18 éves öcsém. Szórakozom is, de huligánnak egyáltalán nem érzem magam, pedig ezt már rám is mondták. Ez a szó, hogy huligán, ma már annyira hétköznapi, hogy nagyon elzárkózottnak kell annak lennie, akire azt nem fogják rá. A twistet néha tiltják, holott ez nem helyes, mert úgyis terjed, ha nyilvános helyeken nem engedik táncolni, akkor úgynevezett „házibulikon” táncolják a fiatalok. A twistet lehet ízlésesen is táncolni, és csak így helyes. Kérdem én: melyik a helyesebb, ha a fiatalok nyilvános helyen szórakoznak vagy „házibulikon”, ahol nagyobb lehetőség van az erkölcstelenségre, mivel az ilyen mulatságokon általában a szülők nincsenek jelen.”
(Valkai Hajnalka, Szentes. Csongrád Megyei Hírlap 1962. október 24., 4. p.)
A vitában nagy hangsúlyt kap az „új” kommunista ifjúsági szervezet, a KISZ (Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség), amely politikai szervezet egyedüliként próbálta összefogni a fiatalokat. A KISZ egy olyan küszöb volt, amibe mindenki belerúgott. A hatalom azért, ha nem közvetítette kellően a szocialista ideológiát, a fiatalok pedig azért, mert nem az életkori sajátosságaiknak, érdeklődésüknek megfelelően működött, szervezett programokat. Így a működése során többször került ellentmondásba a párttal, a fiatalokkal és önmagával egyaránt. Kiss Lajos a vásárhelyi KISZ bizottság titkára az alábbi véleményének adott hangot:
„Mi az Ifjúsági Házban (Úri Kaszinó) határozottan fellépünk a fegyelmezetlenkedő fiatalokkal szemben. A fiatalok túlnyomó többsége szórakozni jön hozzánk és nem ízléstelenül táncolni és verekedni. A vásárhelyi tánciskola vezetőségének is sürgősen meg kell oldania ezt a több esetben felvetődő problémát.”
(Kiss Lajos, vásárhelyi KISZ bizottság titkára, Csongrád Megyei Hírlap 1962. október 24., 4. p.)
„Csúnya tánc”, „ízléstelen tánc” olvasható a cikkekben. Az 1961-ben megnyílt Budai Ifjúsági Park belépési szabályzata érzékelteti, hogy a korban milyen elvárásokat támasztottak a szórakozni vágyó fiatalokkal szemben:
„Belépés csak 18 éven felüli fiúk és 16 éven felüli lányok részére, nyakkendőben, világos ingben, zakóban. Vászonnadrágban belépni tilos. Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: ízléstelen táncolás, nem twist számra történő twistelés, egy lánnyal több fiú twistelése, fiúk egymás közti twistelése, és más, feltűnést keltő viselkedés.”
(idézi Jávorszky-Sebők 2019, 37. p.)
A Petőfi Művelődési Ház vezetőségének levele az intézmény pozitív szerepét, eljárását hangsúlyozza a fiatalok kulturális magatartásának alakításában:
„(…) a tánciskola alkalmi szórakozóhely, s mint ilyen, jellegénél fogva nem vállalkozhat az oda szórakozni járók alapos és rendszeres nevelésére. A művelődési ház vezetősége igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy ott kulturált környezetben szórakozhassanak a fiatalok. A rendre, a helyes viselkedésre a tánctanáron kívül még egy külön erre a célra alkalmazott személy is vigyáz.”
(Petőfi Művelődési Ház vezetősége, Csongrád Megyei Hírlap 1962. november 4., 4. p.)
A vásárhelyi tánciskolában „Pista bácsi” volt a rendező, aki igyekezett az iskola rendjét felügyelni. (Lázár Erzsébet, Csongrád Megyei Hírlap 1962. november 4., 4. p.). „Egy alkalommal megszállta a rendőrség a tánciskolát, mert a fiatalok rock and rollt táncoltak (valaki ”beköpte”). A hátam mögött állt egy rendőr, aki rám üvöltött, hogy hagyjam abba a rock and rollt, s a nyomaték kedvéért jól hátba vágott a gumibotjával. Hiába mondtam neki, hogy ez csak egy közönséges fox volt, nem hitte el, hogy nem a mocskos kapitalisták ifjúságunk lelkét romboló zenéjét játszottuk”, olvasható Háry Ferenc visszaemlékezésében, aki zongorán játszott a tánciskola zenekarában (Háry 2012, 33-34. p.). Tánctanárnő, tánctanárok ebben az időszakban: Miklósné Klári, Lutor Gyula társastáncot tanított, Kazi Gábor versenytánc tanár (Földesi Gyula).
Az Ifjúsági Ház az 1900-1901-ben épült Úri Kaszinó épületében működött (Muemlekem.hu), 1956 után a KISZ égisze alatt szerveztek itt rendezvényeket. Kezdő zenekarok számára nyújtott fellépési lehetőséget a Munkásotthon (Diviki Sándor). A korszakban is a mai helyén működött a Halászcsárda, a tűzoltósággal szemben pedig az Alföldi étterem volt található. A Szent István téren a Tokaji étterem, a jelenlegi Emlékpont Múzeummal szemben a Lépcsős nevű hely várta a vendégeket. A Tiszti Klub a Szántó Kovács János utca és a Cukor utca sarkán, a legutóbb Vívó centrummá alakított épületében működött, itt játszott Hegedűs András zenekara. A vasutas kultúrotthont a nagyállomás mellett kellett keresni. A rock and rollt kedvelő fiatalság törzshelye volt a Sutu, a Tabán városrészben (Földesi Gyula) (az elnevezés az olajsutuláshoz kapcsolódhat). A Tisza Szállóban muzsikált Rábai Lajos (gitár), Szigetvári Győző „Csoki” (dob) (Diviki Sándor), a 20. század elején Tisza Szálloda és Kiss Lajos vendéglőjeként működött a Deák Ferenc utcán lévő épület (Mandabd.hu).
Ezeken kívül minden pártházban rendeztek zenés esteket. Fontosak még a várostörténeti résznél felsorolt üzemek keretében működő klubok, amelyek gyakran a zenekarok születési helyei voltak. Az egyik legszórakoztatóbb hely a harisnyagyár kultúrháza volt a Teleki utcán. A belváros szélén működött a Hódiköt Kultúrház, amelynek vezetője az egykori békéscsabai primadonna, színésznő Kovács Zsuzsa volt. Jó érzékkel szervezett teltházas zenei rendezvényeket, bálokat. Nem a Magyar Rádióban ekkor erőltetett magyar nótákat, sanzonokat, esztrád dalokat játszották, hanem külföldi világslágereket. Az itt játszó zenekar tagjai voltak: Albert Jenő, Török Ferenc (harmonika), Olasz Gábor (zongora) (Diviki Sándor). A Tiszti Klubba belépődíjat kellett fizetni, a többi szórakozóhelyre bárki, beugró nélkül bemehetett (Földesi Gyula).
A könnyűzene a Hódmezővásárhely Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Oktatási és Népművelési Osztály iratainak tükrében (1957-1961)
A művelődési osztály iratai alapján tovább színesedik az a zenei paletta, ami Hódmezővásárhelyen az 1960-as évek elején megtalálható volt. A városba érkező előadók mellett, az intézmények működési mechanizmusa is jobban megismerhetővé válik. A pártállam jellegéből fakadóan a kommunista ideológiának megfelelő álláspont közvetítése az egész államgépezet feladata volt (Csatári 2015, 19. p.). Helyi szinten ezt képviselték a megyei, járási, városi és községi tanácsok. Korszakunkban a helyi tanácsok működésének törvényi alapjait a második tanácstörvény határozta meg (1954. évi X. törvény), (www.bekes-archiv.hu). Városi szinten a könnyűzene a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Oktatási és Népművelési Osztály hatáskörébe tartozott. Az osztály iratai 1957-től találhatóak meg a hódmezővásárhelyi levéltárban (MNL CsML HL), amelyek érdekes adalékokat nyújtanak a helyi eseményekről, és a pártállam elvárásaihoz való igazodáshoz.
Az osztály feladata volt, hogy a városban végzett ismeretterjesztő, művészeti és szakköri munkáról tájékoztatást küldjön a Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) részére. A városi számadó igazgató által összesített körzeti kérdőíveket a Megyei Művelődésügyi Osztálynak küldték tovább. Az 1957. I. negyedévi adatszolgáltatásból megtudjuk, hogy egy ének- és zenekar, és egy tánccsoport működött a Petőfi Kultúrházban, ezenkívül egy ének- és zenekar Tabánban, egy tánccsoport Gorzsán.
Az iratokban felbukkannak azok az országos hatáskörű szervezetek is, amelyeket az 1956-os forradalom után hozott létre a pártállam, és működésük kifejezetten a könnyűzenei előadók és rendezvények állami ellenőrzésének keretét teremtette meg. A könnyűzenével foglalkozott az MSZMP KB osztályai között az Agitációs és Propaganda Osztály (APO) és a Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály (TKKO, ezen a néven 1967-től, 1957-1963 között Tudományos és Kulturális Osztály (TKO), 1964-1966 között Kulturális Osztály (KO) volt az elnevezése), (Csatári 2015, 20. p.). 1960 szeptemberében az Országos Szórakoztatózenei Központ (továbbiakban OSZK) értesítést küldött a Városi Tanácsnak, hogy elkészült a vendéglátóipari zenészek működésére, foglalkoztatására, szerződtetésére, fegyelmi szabályaira, stb. vonatkozó szabályzat, amelyet példányonként 8 Ft-os áron igényelhetett a tanács. A Városi Tanácsnál nem alkalmazhatták megfelelően a kapott szabályzatot, ugyanis 1961 novemberében a Csongrád Megye Tanácsa VB. Művelődésügyi Osztálya, a „zenekarok kötelező munkaközvetítése” tárgyú levélben rója meg a tanácsi alkalmazottakat:
„A Művelődésügyi Osztályra érkezett panaszok és saját tapasztalatunk alapján tudomásunk van arról, hogy a rendezvényekre engedélyt adó tanácsi alkalmazottak gyakran nem tartják be az 1/1959. M. M. ut. 5.§-ban foglalt rendelkezéseket.
1./ Kiadják az engedélyeket anélkül, hogy a rendező szervek a zenekarok kötelező munkaközvetítését igazoló „Megrendelő lapot” bemutatnák.
2./ Visszaélések történnek az 5.§ utolsó mondatában foglalt lehetőségekkel, a társadalmi munka címén végzett szolgáltatásokkal is.”
Az éber megyei tanács a biztonság kedvéért mellékelte leveléhez az említett utasítás másolatát. Ekkor Hódmezővásárhelyen az OSZK helyi munkaközvetítője Virágh Károly volt. 1959-ben irányult rá a párt tekintete a korábban „gazdátlannak” ítélt vendéglátóipari zenélésre. Ennek a rétegnek a hatékony felügyeletét – szervezési és ideológiai téren egyaránt – kapta feladatául az OSZK (Csatári 2015, 31. p.).
Egy másik, a kádári évtizedek alatt nagy hírnevet szerzett intézménnyel is találkozhatunk az íratok lapjain, ez pedig az Országos Rendező Iroda (továbbiakban ORI). 1961. május 5-én az ORI szervezésében lépett fel a Petőfi Művelődési Házban a 75 tagú Belorusz Ének- és Táncegyüttes. 1961 tavaszán több fellépése is volt az együttesnek Magyarországon. A boldog anya című táncjátékot április 14-én mutatták be Budapesten, a Csepeli Sportcsarnokban, ezen ORI turné keretében érkezett májusban Hódmezővásárhelyre az előadás (archivum.mtva.hu). Az ORI feladata a belföldön megrendezésre kerülő könnyűzenei koncertek szervezése volt, ezen a néven 1958 óta működött a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alatt (Csatári 2015, 71. p.).
Az ORI mellett a helyi tanácsoknak is volt műsorengedélyezési jogköre, 1960-ra vonatkozóan két műsorengedély áll a rendelkezésemre, amelyeket a Városi Tanács adott ki. Mindkét műsorengedélyt a Hódmezővásárhelyi Vendéglátóipari Vállalat kérte. Az elsőt október 22-én (szombat) és október 23-án (vasárnap) tartandó vendéglátónap programjára kérték. A szombati rendezvényt a Tokaji étterembe, a vasárnapit az Alföldi étterembe szervezték. Mindkét nap Pesti Ella magyar nóta estje volt hallható, 8 órai kezdettel. A műsorengedélyből kiderül, hogy a két estére 400-400 Ft honoráriumot kapott az előadó, valamint útiköltség-térítést. A belépő 3 Ft volt.
A következő műsorengedély november 23-ra (szerda) vonatkozik. A Béke étteremben 8 órától zenekari hangverseny és magyar nóta est szervezésére, fellépő Utry Anna (1907-1968) magyar nóta- és népdalénekes, operaénekes (hu.wikipedia.org). A honorárium 400 Ft, valamint útiköltség és napidíj. A belépő 5 Ft.
A műsorengedély kérésekor mellékelni kellett a bemutatásra kerülő műsort is, amiből kiderül, milyen műfajú dalok szerepeltek a repertoárban. Miután az 1950-es években kudarcot vallott a szocialista tánczene létrehozása, tanácstalanság támadt a kultúra alakítói részéről, hogy milyen könnyűzenei műfajokkal elégítsék ki a növekvő igényeket (Ignácz 2017, 34. p.; György 2017, 19. p.). Ez a bizonytalanság a későbbiekben segítette a beat (rock) zene terjedését. A hatalom számára a kritikát nem tartalmazó, ideológiailag steril megszólalás volt a kívánatos, műfajtól függetlenül. Ebbe az elvárásba jól illeszkedett az esztrád, az operett, a népdalfeldolgozások, magyar nóta (kivéve az irredenta vagy túlságosan szomorú nótákat). Az említett két műsor jellege és az előadók stílusa alapján az elhangzott dalok nagy része a magyar nóta és a népdalfeldolgozás kategóriájába esett. Pesta Ella repertoárja csak magyar nótákból állt. Néhány dalcím a műsorból: Hogyha ír majd édesanyám, Ahogy én szeretlek, Piros rózsák beszélgetnek, Gyöngyvirágos kiskertemben, Eltörött a hegedűm. Utry Anna műsora már sokszínűbb, magyar nóták mellett népdalokat, operetteket is előadott. A repertoárból: Búsan szól a kecskeméti…, Tiszán innen, Tiszán túl, Két út van előttem, Rózsa, rózsa karcsú rózsa, Séta operett országba, Gimbelem-gombolom.
A korszakban játszott táncdalok, magyar nóták legtöbbje felszínesen, leegyszerűsítve, sokszor idealizálva ábrázolja az emberi érintkezéseket, hiányzik belőlük a drámai túlzás, a felkavaró vagy elgondolkodtató megfogalmazás, ezzel rögzítik a kényesebb társadalmi kérdéseket övező tabusítást.
A Városi Tanács 1961. január 27-i ülésén a népműveléssel kapcsolatban elhangzott irányelvek hűen tükrözik a kommunista célkitűzéseket:
„Népművelési vonalon legfontosabb feladat a város lakossága tudatának helyes átformálása, amit a szocialista kultúra széleskörű terjesztésével kell elérni.” (…) „A műsortervek összeállításánál be kell tartani, hogy az előadásra kerülő mű tartalmánál és mondanivalójánál fogva elősegítse az egész ország tudatának formálását.”
Az országos direktíváknak megfelelő álláspont érvényesülését árnyalja, hogy a tartalom megítélése a helyi tanácsok funkcionáriusaira volt bízva, akik nem kaptak megfelelő támpontot a „tisztán látáshoz.” Valójában a pártállam kezében nem volt olyan műfaj, amivel hatékonyan tudta volna terjeszteni a szocialista ideológiát, és mivel más szemléletet tükröző produkciók csak korlátozottan kaphattak teret, így döntően maradt a „Lári fári.”
A következő részben a Béke Szálló és a Tiszavirág Presszó zenés-táncos szórakozóhelyek világát igyekszem részletesebben megidézni.
Irodalomjegyzék:
Csatári 2015 Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj. A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája. Jaffa Kiadó, Budapest, 2015.
György 2017 György Péter: Elfelejtett komolyak, közhelyes modernek. Az ötvenes évek újraértékelése, a hatvanas évek kritikája. In: Ignácz Ádám (szerk.) Populáris zene és államhatalom - Tizenöt tanulmány. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2017.
Háry 2012 Háry Ferenc: Zene három műszakban. Bába, Szeged, 2012.
Dömötör et al. 1973 Dömötör János et al.: Hódmezővásárhely. Hódmezővásárhely Városi Tanácsa, Hódmezővásárhely, 1973.
Ignácz 2017 Ignácz Ádám: A tánczene szovjetizálásának kísérlete a Rákosi-korszakban. In: Ignácz Ádám (szerk.) Populáris zene és államhatalom - Tizenöt tanulmány. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2017.
Jávorszky-Sebők 2019 Jávorszky Béla – Sebők János: A magyarock története 1. 60-70-es évek. Kossuth, Budapest, bővített kiadás, 2019.
Kappanyos 2017 Kappanyos András: Az ellenkultúra domesztikálása: Táncdalfesztivál 1966-1968. In: Ignácz Ádám (szerk.) Populáris zene és államhatalom - Tizenöt tanulmány. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2017.
Nagy 1975 Nagy Gyula Parasztélet a Vásárhelyi-Pusztán. Békéscsaba, 1975.
Sebők 2002 Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött. GM & Társai, Budapest, 2002.
Tóth 1977 Tóth József: Az urbanizáció népességföldrajzi vonatkozásai a Dél-Alföldön. A centrumok szerepe a népesség foglalkozási átrétegződésében és a területi koncentrálódásban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977.
Törköly 2017 Törköly József: Az orosházi beatfesztiválok története 1974-1981. Szerzői kiadás, Orosháza, 2017.
Periodikák:
Csongrád Megyei Hírlap, 1957. április 17., 2. p.
Csongrád Megyei Hírlap, 1957. július. 11., 1. p.
Csongrád Megyei Hírlap, 1961. június 6., 4. p.
Csongrád Megyei Hírlap 1962. október 10., 5. p.
Csongrád Megyei Hírlap 1962. október 24., 4. p.
Csongrád Megyei Hírlap 1962. november 4., 4. p.
Reggeli Délvilág 1995. október 16., 6. p.
Levéltári forrás:
Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely. Hódmezővásárhely Városi Tanács V. B. művelődési szakizgatási szervének iratai 1960 XXIII. 512. b/Művelődési Osztály iratai
Internetes forrás:
Péczely Zeneiskola: http://www.peczelyvasarhely.hu/content/iskolat%C3%B6rt%C3%A9net, Utolsó megtekintés 2019. december 23.
Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk.: http://www.lisztferenc.hu/content/iskolat%C3%B6rt%C3%A9net, Utolsó megtekintés 2019. december 23.
Diviki Sándor visszaemlékezése: https://www.youtube.com/watch?v=B-bbqugFWxY, Utolsó megtekintés 2020. március 15.
Délmagyar.hu Háry Ferencről: https://www.delmagyar.hu/szeged-es-kornyeke/a-szeged-bar-regi-zongoristaja-3712591/, Utolsó megtekintés 2020. március 15.
Vásárhelyi Hírek Lányi Lajosról: http://www.vasarhelyihirek.hu/negyedszazada_hunyt_el_lanyi_lajos, Utolsó megtekintés 2020. március 15.
Budapesti Music Centrum Blaskovics Lászlóról: https://info.bmc.hu/index.php?node=artists&table=KAR&id=263, Utolsó megtekintés 2020. március 15.
Mandabd.hu a Tisza Szállóról: https://mandadb.hu/tetel/549037/Tisza_Szalloda_Hodmezovasarhely_1906), Utolsó megtekintés 2020. március 15.
1954. évi X. törvény: http://www.bekes-archiv.hu/id-262-tanacsok_mukodesenek_torteneti.html, Utolsó megtekintés 2020. március 15.
archivum.mtva.hu: https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-U1A4Z3QycmV2Nnd5S2VMTkVDVkN0QT09, Utolsó megtekintés 2020. március 15.
hu.wikipedia.org, Utry Anna: https://hu.wikipedia.org/wiki/Utry_Anna, Utolsó megtekintés 2020. március 15.
Adatközlő:
Földesi Gyula
„Söröző munkások a Hódmezővásárhelyi Fémipari Vállalat udvarán az 1950-es években”
(Forrás: Vásárhely Anno, őrzési hely: MNL CSML Hódmezővásárhely)
„Hegedűsök három nemzedéke.” Balról jobbra: ifj. Hegedűs Endre (1954-) Hegedűs Sándor (1906-1986), id. Hegedűs Endre (1930-)
(Forrás: Reggeli Délvilág 1995. október 16., 6. p.)
„A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat által üzemeltetett Kistópart vendéglő a Kistópart utcán az 1980-as években.”
(Forrás: Vásárhely Anno, Jogtulajdonos: MNL CSML Hódmezővásárhely, Fényképezte: Laurencz Dénes)
„A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat által üzemeltetett Susán vendéglő, a "Fapados" a Klauzál Gábor utcán az 1980-as években.”
(Forrás: Vásárhely Anno, Jogtulajdonos: MNL CSML Hódmezővásárhely, Fényképezte: Laurencz Dénes)
„A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat által üzemeltetett Sarokház cukrászda a Kossuth téren az 1980-as években.”
(Forrás: Vásárhely Anno, Jogtulajdonos: MNL CSML Hódmezővásárhely, Fényképezte: Laurencz Dénes)
„A Sándy Gyula által tervezett Úri Kaszinó épülete 1976-ban. A Kaszinó Egylet 1945-ös megszűnte után az épület 1989-ig Ifjúsági Házként működött. Jelenleg magántulajdonban van, évek óta üresen áll.”
(Forrás: Vásárhely Anno, Jogtulajdonos: Vásárhely műemlék épületei, Fényképezte: Dömötör Mihály)
„A Petőfi (ma: Bessenyei Ferenc) Művelődési Központ épülete 1976-ban a Szántó Kovács János utcán (ma: Dr. Rapcsák András út).”
(Forrás: Vásárhely Anno, Jogtulajdonos:Vásárhely műemlék épületei, Fényképezte: Dömötör Mihály)
Tisza Szálloda, Hódmezővásárhely, 1906.
(Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum, jogtulajdonos: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)