.

CURRICULUM VITAE

Fenyő kicsi

Fenyvesi Félix Lajos

író, költő, újságíró

 

Hetven év. Első szavam az ámulat: ezt is megértem. Annyi veszélyben, gyászon át, idáig cipeltem életemet. Már a születésem is csoda volt: 30 fokos télben, hószakadásban ment apám az öreg orvoshoz. Többször is elestek a jeges úton, végül a kora hajnalban arra járók segítségével időben megérkeztek.

Nem akárhová kerültem. Vásárhely, ez a nagy kiterjedésű alföldi város, különös ajándékokat rejtegetett. Hatalmas tanyavilág vette körül. Kedves emberek jártak téglaköves utcáin, tiszta-arcú paraszt férfiak, bicikliző asszonyok; bivalyos szekér ballagott a főtéren, a hírhedett Bandula kocsmánál kétkerekű kordék előtt muraközi lovak fújtattak…

Szegénységben, félelemben telt gyerekkorom. Mégis boldog volt és önfeledt. Játszottam a földes utcán, fociztam barátaimmal az apró téren. Ha jól emlékszem, elég sűrűn kellett forintjainkat összeadni a betört ablakok miatt. A hét végén a banda tagjai, hat fiú és egy lány, Marika, kiugrottunk a közeli Mártélyra. A holt Tisza ártéri-erdős partjával, vén nyárfáival, különös szép tájat varázsolt elénk. A láncos csónakokkal, a nádasok rejtette mólókkal ma sem tudok betelni.

Apám szigorú ember volt. Gabonakutató, a vetőmag búza tudósa. A zsarnoki hatalom mindenünket elvette. Ezért soha, sem-milyen kompromisszumot nem fogadott el. Inkább alkalmi munkákat vállalt, végül a halálba kergették. Anyám a szelídség példaképe volt. Kedves, figyelmes, a semmiből ebédet teremtő törékeny szépség. Bizonyára tőle örököltem irodalmi érzékenységemet, rajztehetségemet. Bátyám evangélikus pap; tanított is, fiatal diákokat hívott maga köré, ezért az állambiztonsági rend-őrök elvitték, 31 évesen halt meg. Sokáig sorolhatnám fájdalmaimat, véget nem érő megpróbáltatásaimat. Inkább egy feledhetetlen emléket idézek föl.

Tízéves gyerekember voltam 1956-ban. Ma is magam előtt látom a fényes, esős napokat, a csörömpölő lánctalpakat. Az Üllői úti házak sebeit, ahogy a romok alól egy halott kéz, mint felkiál-tójel világol az alkonyatban. Unokabátyám lakott Pesten, kisgyerekkel, neki vittünk tejport, sárga vajat, házikenyeret. Már késő este volt, hogy megérkeztünk. A kijárási tilalom sötétjében a Mikszáth téren megállt előttünk egy páncélautó. A torony erős lámpája fölvillant, valaki felénk irányította a vakító fényt. Apám bundakabátja mögé bújtatott, és elém lépett óvó pajzsként. Mély csönd lett. Ma sem tudom, honnan jött a katona? Miért nem lőtt oda, miért engedett utunkra?

Hazaértünk, visszatértem szeretett városomba. A 300 éves Bethlen Gábor Református Gimnázium meghatározta életemet. A tudós tanárok, a hely szelleme, Bibó Lajos író, Galyasi Miklós költő, Grezsa Ferenc professzor. Járhattam Ilia Mihály legendás szerkesztő „magán”egyetemére. S ha már neveket soroltam, meg kell említenem, hogy gyakran megfordult Vásárhelyen, nővéreinél a mindig éhező József Attila; 1945 szeptemberétől óraadó tanárként ott élt nagy írónk, Németh László.

„Olykor lehajol hozzánk Isten” – írta levelében a katolikus költő, Pilinszky János, aki Vas Istvánnal együtt útba indító mesterem volt. Talán az az Isten emelt föl infarktusom után 1990-ben, és beírt újból az Élet Könyvébe. Sokat dolgoztam: húsz kötet, gyerekvers-illusztrációk, borítótervek; újságcikkek ezrei az asztalomon.

Végezetül néhány mondat még. Nézem a népvándorlás képeit. Jönnek, özönölnek a menekülők. Árvák és szegények. Szentek és gyilkosok. Milliók és milliók földön és viharos tengeren… Milyen érdekes, mennyi ismeretlen dolgot hoz elő az emlékezés. Alig írtam arról, amiről akartam, azokról, akiknek meg kellett volna köszönnöm, hogy segítettek megmaradni. De nem találok bíztató szavakat, reménytelennek látok mindent. Azután váratlanul fiatal, vak nőt pillantok meg a Széll Kálmán téren. Belém karol törékeny mozdulattal, és megyünk a zsúfolt Budapest szívében. „Vigyázzon magára” – köszön mosolyogva. És ragyog a világ köröttem.

Fenyvesi Félix Lajos

(Fotó: szerzői archívum)

FENYVESI FÉLIX LAJOS (1946)

MEGJELENT MUNKÁI

 

Szívverések (versek) 1979

A sárkányrepülő (versek) 1988

Ezerkilencszázötvenhat (versek) 1989

Muzsikáló kristályerdő (gyermekversek) 1992

Időmalom (versek) 1994

Isten és ember (prózai írások) 1997

Vásárhelyi képírók (versek, esszék) 2003

Írott kő (versek) 2003

Égig érő szélmalom (mesék, versek) 2005

József Attila-énekek (versek, esszék) 2005

Fekete-arany ősz (versek, esszék) 2006

Egy régi templomra (istenes versek) 2010

A csukott ablak (versek) 2012

Hódolat W. S. mesternek (versek, esszék) 2013

Századforgó (prózai írások) 2016

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies).

You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok