.

A hónap verse – vásárhelyi Pákozdy Ferenc: Mennyország

2019. Július

 

vásárhelyi Pákozdy Ferenc

 

Mennyország

 

 

Lehevertem az öreg díványra,

melyen első versem született

és az anyám kilehelte lelkét.

Meg is rohant rögtön a sok emlék,

mint a tenger egy kis szigetet.

 

Mint fekete szakadékos partot

döntötte le férfikoromat,

gyerekkorom valamennyi álmát

mint sirályok fehér sokadalmát

verte föl a sebes áradat.

 

Mint a sirály, csőrében fiával,

mint a szélvész az örvény felett

röpült tova boldogabb hazába,

az ábrándok paradicsomába,

szívemmel a vágy, a képzelet.

 

Újra láttam igazi hazámat,

az elveszett paradicsomot,

ahol nincsen úr és szolga sincsen,

ahol sohasem pöröl az Isten

és az ember mindig mosolyog.

 

Én vagyok az Isten, hittem már-már,

amikor egy harmatmosolyú

emberfiók, körülkopogtatva

kobakomat, megállapította:

De tele van a fejed, apu!

 

Tele, de csak vízzel… – védekeztem

elpirulva, félpityókásan,

mint a részeg, akit lázálmából,

egyenest a halál mámorából

térített magához orvosa.

 

Hegyipatak volt fiam beszéde,

átlátszó, mint a hegyibeszéd.

Megfürödtem fiam beszédében,

megtöröltem szememet ingében,

megcsókoltam végül a kezét.

 

Valameddig még eljátszadoztunk.

Nem én vele, hanem ő velem.

Megugatott, mint puli a kölykét,

mint a jó házőrző a holdtöltét,

mint a képzelgést az értelem.

 

Olybá vettem hirtelen a díványt,

mint a világosság szirtfokát,

tiszta fővel, álmélkodva láttam,

hogyan fér el egy kicsi szobában

mindenestül az egész világ.

 

Megöleltem az egész világot,

mint az imént a kisfiamat,

mint valaha az édesanyámat.

Megtaláltam a földön hazámat,

a pokolban mennyországomat.

 

*

Megjelent a hódmezővásárhelyi Népújság 1936. szeptember 20-i számának 3. oldalán, majd cím és szövegváltoztatás nélkül, XXV. római számmal jelölve a Stádium Könyvkiadó hitbizományában 1944 őszén a hódmezővásárhelyi Ladányi Jánosné könyvnyomdájában készült, és megjelenése után szinte azonnal elkobzott „Förgetegben” című második verseskötetében.

A kötet utolsó, 142. oldalán közölt „Időmutató” alapján, közelebbről nem datálva, 1935-ben írta ezt a verset.

Az újraközlés engedélyezéséért köszönet a költő unokahúgának, Pákozdy Katalinnak.

(Szöveggondozás és jegyzet: Béres Dezső)


 

 

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok