Dani Imre: Kopáncs
- kopáncsiaknak, akiknek tartozom-
Térkép – pókhálón hímzett
minta,
zölden parázsló
apró rács,
dűlőktől szabott
tanyasor,mintha
életre kelne
Kopáncs.
A föld itt inkább ragad,
mint másutt,
a víz is hamarabb
megáll,
s ki csizmát lerúgni
tervez
mélyebbre húzza
a sár.
Harangszó itt már nem
hallik,
de a dél pontban
ideér,
leül az árnyékban
mellé, s szegény
paraszttól
enni kér.
Mégis. Temető nincs
errefelé,
az élet szívós,
kapaszkodik,
libát tép, aki
párnát akar,
fejet hajt, rajta
álmodik.
Amint az ősz nyomán
nyargalva
megjön a téli
förgeteg,
a tanyák fázósan
összebújnak,
petróleum – lámpát
gyújtva meg.
És a hatalmas Sík !
Mélyéről felém
kutyák ugatnak
köd – jegén,
górék, pajták
félig üresen
csúsznak a
tetején.
Estére kelve a
tiszai erdő
feketén károgva
megtelik,
a varjak, mint kallódó
göröngyök
szállásra lelnek
reggelig.
A tanyák közt többször
is megáll,
majd nyomán felporzik
a hó,
messzi boltba
igyekszik
a szán elé fogott
egy ló.
Ám a nappal nyújtózni
akar,
friss,vidám
békanóta,
napfény ül
le a küszöbre,
nemcsak
látogatóba.
Szénaillatban ébred
a reggel,
kasza peng, fenőkő
hangol,
lucernát vágó,
együtt lépő
kaszák hangja
elbarangol.
A felhő könnyen
bodorodik,
de csak percekre
marad,
s langyos pocsolyák
közé,
sok apró, barna
láb szalad.
S ha végre felépül
A Nyár,
üstben forr a
szilvalekvár,
nincs késő bánat
korai halál,
csak nyár van,megint
és nyár…