Dani Imre: Kopáncs

 

- kopáncsiaknak, akiknek tartozom-

Térkép – pókhálón hímzett

minta,

zölden parázsló

apró rács,

dűlőktől szabott

tanyasor,mintha

életre kelne

Kopáncs.

 

A föld itt inkább ragad,

mint másutt,

a víz is hamarabb

megáll,

s ki csizmát lerúgni

tervez

mélyebbre húzza

a sár.

 

Harangszó itt már nem

hallik,

de a dél pontban

ideér,

leül az árnyékban

mellé, s szegény

paraszttól

enni kér.

 

Mégis. Temető nincs

errefelé,

az élet szívós,

kapaszkodik,

libát tép, aki

párnát akar,

fejet hajt, rajta

álmodik.

 

Amint az ősz nyomán

nyargalva

megjön a téli

förgeteg,

a tanyák fázósan

összebújnak,

petróleum – lámpát

gyújtva meg.

 

És a hatalmas Sík !

Mélyéről felém

kutyák ugatnak

köd – jegén,

górék, pajták

félig üresen

csúsznak a

tetején.

 

Estére kelve a

tiszai erdő

feketén károgva

megtelik,

a varjak, mint kallódó

göröngyök

szállásra lelnek

reggelig.

 

A tanyák közt többször

is megáll,

majd nyomán felporzik

a hó,

messzi boltba

igyekszik

a szán elé fogott

egy ló.

 

Ám a nappal nyújtózni

akar,

friss,vidám

békanóta,

napfény ül

le a küszöbre,

nemcsak

látogatóba.

 

Szénaillatban ébred

a reggel,

kasza peng, fenőkő

hangol,

lucernát vágó,

együtt lépő

kaszák hangja

elbarangol.

 

A felhő könnyen

bodorodik,

de csak percekre

marad,

s langyos pocsolyák

közé,

sok apró, barna

láb szalad.

 

S ha végre felépül

A Nyár,

üstben forr a

szilvalekvár,

nincs késő bánat

korai halál,

csak nyár van,megint

és nyár…

 

---