.

Gömöri István költő

gomori k

Gömöri István költő

 

GÖMÖRI ISTVÁN

költő

(1945 – 2009)

 

Pöndölyét már éppen nem pörkölte meg a szörnyű háború, ám rövidesen jött az újabb...

Pusztaszeren született 1945. május 7-én.

Anyja: Scapin Giovanna, Erdélyből való, észak-olasz (lombárd) származású. Apja: Gömöri István, erdélyi magyar – a „kiszáradt akác”. Sűrű, tiszta vérük ölelkezéséből sírt föl erre a világra Gömöri István, a költő.

Úgy hírlik, hogy szinte már az abc elsajátítása után nem sokkal verselni kezdett. A középiskola idején bontakozott ki határozott tehetsége.

A hatvanas évek kezdetén a hazafias töltetű verseire az akkori hatalom is fölfigyelt, megfigyelt személy lett, verseit sehol nem publikálhatta.

1964 nyarán letartóztatták. Házkutatás tartottak. A hatóság a lakásban föllelt verseit lefoglalta, elkobozta. A vád: IZGATÁS.

Kecskeméten szűk irodalombaráti körben verselt, nevezetesen: Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, Szöllősy Zoltán, Újházi László, Bencsik Attila etc. körében, majd Hódmezővásárhelyen Ocsovszky László újságíró, költő, festő (az első feleség révén sógora), Görgényi Gábor, a Gömöri-verseskötet nyomdai előkészítője, barát, és a költő elsőszülöttje: Anikó a kötet szerkesztője. A kötetet Sonkoly Tibor festménye vezeti be, az illusztrációk is a művész munkája.

1990-ben alapította barátaival az Irodalmi Kávéházat városunkban.

Második házassága tragikusan ért véget, meghalt felesége: Magyari Katalin.

Ez kibillentette az amúgy sem stabil törekvéseit. Verseit befogadta a fiók, és barátai, rokonai hallgatósága.

Halála előtti évben (2008) jelent meg A Tiszán át című verseskötete, melynek bemutatóján Simon Ferenc irodalomtörténész, mestertanár volt a méltatója.

Gömöri István költőnek, viszonylag rövid életében öt gyermeke született.

Miért írt, miért tudott sokat? Erre Pityu azt válaszolta: „Isten súgott”.

Buda Ferenc írja róla, hogy versei nem hömpölygő áradásukkal, a magányos ember s a tágabb közösség sajgó pontjaira kevés szóval s bizton rátapintó érzékenységükkel ragadják meg a figyelmet.

Gömöri István költészete jelentős.

Szenti Ferenc költő

(fotó – Gömöri István: A Tiszán át című verseskötetéből)

 

gomori kotet k

Versek a kötetből:

http://www.vasarhelyilatohatar.hu/index.php/rovatok/lira/255-gomori-istvan-eva-hol-vagy

http://www.vasarhelyilatohatar.hu/index.php/rovatok/lira/254-gomori-istvan

 http://www.vasarhelyilatohatar.hu/index.php/rovatok/lira/257-gomori-istvan-nem-mese

http://www.vasarhelyilatohatar.hu/index.php/rovatok/lira/259-a-honap-verse-gomori-istvan-gyaszhelyen-elek

 


 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok