Szigeti János: Egy hatvanéves főiskolai irodalomesztétikai jegyzet

Számos Vásárhelyen tanító magyar tanár professzorának és tanító mesterének tekintheti Vajda Lászlót (1909-1968). A Keszthelyen élő, hódmezővásárhelyi születésű és 1954-1985 között a Bethlen-gimnáziumban működő tudós tanár, László József barátom a megmondhatója, hogy szinte fél évszázadig próbáltam nyomára bukkanni Vajda László hajdani professzorom, irodalomelméleti főiskolai jegyzetének. A manapság használt divatos kifejezéssel, a kulturális archeológiának látványos eredményeként, az egykori tanítvány, Hajdú Teréz, férje, Dobcsányi Ferenc (1927-2003) hagyatékában megtalálta a stencilezett jegyzetet. A bővített kiadás végre 2008-ban a Bába Kiadó jóvoltából megjelenhetett.

 

 

 

Vajda László irodalomesztétikája átmeneti időszakban készült, amikor a polgári demokráciát, a pluralizmust a fordulat, a sztálinista berendezkedés, a pártállam váltotta föl. Az iskolákat államosították, megkezdődött a Mindszenty-per, s egy egész sor koncepciós per. Bár Rákosiék maguk mögött egymillió párttagot számláltak, mégis a fél országra ráaggatják a népáruló, az elhajló, az ellenség, a spicli, a reakciós, a kulák, a szabotáló, és még hosszan sorolhatnánk a mondvacsinált jelzőket. Az ÁVH és egyéb terrorszervezetek, besúgói hálózatok árnyékában vajon lehetett-e tisztességes főiskolai jegyzetet adni a hallgatók kezébe. Miközben azt tudatosították, hogy „az oktatás frontján az ellenség nyíltabban és gátlástalanabbul működött”, Vajda mintegy szembement, dacolt a zsdánovi hivatalos kultúrpolitikával, a polgári tisztességet őrizte meg esztétikai rendszerének kidolgozásában és terjesztésében.
    
A második világégést követő tanárhiány pótlására a pedagógiai főiskolák képzési idejét két évre vonták össze. Vajda László 1949-től tanított a Szegedi Pedagógiai Főiskolán, ám ekkor már hároméves kétszakos képzés folyt. A jegyzetek technikai előállítása legalább olyan gondot jelentett, mint annak megírása.

 

 

Néhány jegyzetszám utal csupán a valamikori irodalomjegyzékre vagy lapalji jegyzetre. Nyilvánvaló, ezek a stencilezett oldalak elvesztek. Más kérdés azonban, pótlásuk lehetséges lett volna.

Vajda László a budapesti egyetemen Horváth János (1878-1961) irodalomtörténeti előadásait hallgatta. Stilisztikai és verstani ismereteit Zlinszky Aladár (1864-1941) művei alapozták meg.1 Füst Milán (1888-1967) 1946-1948 között a budapesti egyetemen esztétikai előadásokat tartott, amelyeket minden bizonnyal ismert.2 Thomson-Klingender magyarul is napvilágot látott munkája is kezébe került.3
    
Elég szűkszavú, ha munkájában a kútfőket nevezi meg. Talán azért is, mert saját rendszerét helyezi előtérbe. Vinkler László (1912-1980) így summázta véleményét: „… nagy műveltségű, rendszeralkotó elme”.4

 

 

Irodalomesztétikája az irodalmi műalkotások alapos ismeretéből táplálkozik. Műélvező, a szó valódi értelmében, esztéta, hiszen a műremekek értékeire, hatásfokára, valóságtükrére irányít, filozófus, mert Platónig nyúl vissza – lásd barlanghasonlatot – a megismerés folyamatának bemutatása érdekében. „A mű tükörkép – a kornak az emberi egyéniségen átszűrt tükörképe” – írta.5
Vajdánál az alábbi három, egymáshoz kapcsolódó rész szimbiózist alkot:

 

1. Az irodalomesztétikai alapfogalmak;
2. A képalkotás, a nyelvi-szerkezeti forma, a költői leírás, a képi tartalom a lírában, az eszmei tartalom az epikában és a drámában, a meseszövés, és más műfajelméleti kérdések;
3. Stilisztika és verstan.

Vajda meggyőződése szerint az irodalomtudomány „lelke” az irodalomelmélet. Az esztétikai alapviszonyt a mű, az alkotó és az olvasó között véli felfedezni. Az esztétikai alapfogalmakat egyáltalán nem lexikon- vagy szócikkszerűen tárgyalja. Nála elsőséget élvez a művészi ábrázolás. Példákkal illusztrálja az esztétikai élmény, a típus, a tipizálás, a művészi visszatükrözési elmélet sajátságait. Bár nem használja a Benedek Marcell-i „dilettáns, mesterember, művész” költő-író lépcsőfokokat, ám elrettentő példákkal világítja meg az un. szocreál túlzásait, az irodalom vadhajtásait, az olvasókra veszedelmes publikációkat, a sematizmust. Néven nevezi a „Ruhát veszel”, „Üzemi napló” szerzőjét. Az irodalmi nevelés útján című irodalomelméleti tanulmányában ismételten, elrettentő tanulságként fölidézi az „Üzemi napló” részletét, de a „lapos és semmitmondó nyelven szóló” költőt a lektorok kérésére nem nevezte néven.6 Az irodalomtudós szinte szuggerálja: a poézis két alappillére az érzelem és a képzelet.

 

 

Vajda gondosan választotta ki műelemzésre az opuszokat. A költői felelősség tudatára irányítja a figyelmet a következő Arany János-költeményekkel kapcsolatosan: Ráchel; Ráchel siralma; Letészem a lantot; A lantos; Dante. Az irodalomesztéta szeretné a hallgatók tudatába vésni, hogy a belső és külső megformálás, a tartalom-formaegység törvénye, a művészi erkölcs, a szókincs, a dallamosság, a versforma, és lehetne még sorolni, mennyire fontos építőelem.

A közlési lehetőség formája a nyelv. A nyelvi formában előtérbe nyomul az esztétikai forma, a kifejezési eszközök. A nyelv anyag a művész számára, amelyet művészivé formál. Továbbá a nyelvi formát esztétikai és szociológiai szempontból vizsgálta. Nagyszerű példákkal világítja meg a képszerűséget és a zeneiséget.

 

 

Méltán híres versértelmezésének egyike Ady Endre Búgnak a tárnák-hoz kapcsolható. Vajda jogosan állíthatta, hogy a lélek mélyét az olvasó elé táró Ady Endre és Sigmund Freud (1856-1939) pszichoanalízise összevethető. A társadalmi lét a költő lelkében ambivalens hatást váltott ki. A verselemző eggyé olvad a lírai alkotás szabályosan lüktető, jambikus soraival, verszenéjével, miközben kimondatlanul a lélekbúvárság eszköztárához nyúlt, hogy megértse a vers mélységes bugyrait, Ady kettős Énjét. Király István (1921-1989) kétkötetes Ady-monográfiájában nem is vállalkozott a lélek-összeroppanás katasztrófáját kifejező alkotás ismertetésére.

A Búgnak a tárnák lélektorzó katasztrófa-metafórájából egy népdalrészleten át eljutott Henrik Ibsen (1828-1906) Peer Gynt-jéig. Az ötödik felvonásban a főhőst megöregedve látjuk viszont. Nincstelen vándorként erdőtűz pusztította fenyőerdőbe érkezett. A norvég író az élettelent megeleveníti, megszólalnak a gombolyagok, a száraz levelek, a harmatcseppek, a tört fűszálak. Mázsás súllyal zúdítják rá hiábavaló, szenvedélyes hóbortjai rémségeit:

    Tettek vagyunk,
    s megtenni sose tudtál.

S minő fordulat következik Irodalomesztétikájának lapjain! A főiskolai tanárt irodalmi élményei, ifjúkori olvasmányai önvallomásra késztetik. Az irodalomtudós gyermekkorának fájó emlékképét is felidézte.
    A klasszikusokhoz visszanyúló Vajda még utal Ady Endre Szeretném ha szeretnének (1909) kötet beköszöntőjére, az Ifjú szívekben élek valamint Jó Csönd-herceg előtt című költeményekre.
    Harc a Nagyúrral első két strófájával a költő a tehetetlenség, a kudarc, a determinizmus mitikus metaforáját alkotta meg. A humánum és az embertelenség társadalmakon átívelő ellentéte szinte feloldhatatlan.
Vajda professzor figyelmét nem kerülte el az általános iskolai tantervek ismerete sem. Ízelítőt kaphatunk Petőfi Sándor: A magyar nemes; József Attila: Szegényember balladája; Ars poetica; valamint Favágó c. versekből. A nyelvi forma ereje, teljessége hitelesíti az eszmei tartalmat – állítja Vajda, majd az 1955-ös tanulmányában már nagyelemzését nyújtja át a Favágó című költeménynek.7
    Vajda László lépten-nyomon tanít. Tanulmánycímét kölcsönvéve, az irodalmi nevelés útját bemutató és tudatosító szerző egy hosszabb „tanító-költeményt” tár a hallgatók elé. Vajda professzor azonosulni tudott a nemzet költőjének esztétikai nézeteivel:

                … nem a mi rész szerint igaz, …
                Olyan kell, mi egészben s mindig az.

    A jövő tanárnemzedéke sokat tanulhatott, és még fog is tanulságot szerezni Arany János Vojtina Ars poétikájából.
    A sematikusok, dogmatikusok siserehada ellen József Attila Ars poetica című versének részletével védekezik:
            Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
            A mindenséggel mérd magad!
    „Az irodalomtudomány kérdései számomra egyben az irodalomtanítás kérdései” – vallotta be.
    Érthetően, Vajda László Irodalomesztétikája a maga korában hézagpótló munka. Tartalmát tekintve jóval meghaladja egy főiskolai jegyzet színvonalát. Az 1964-es nyilatkozatában a következőket olvashatjuk: „… több mint másfél évtizedes előtanulmányok gyümölcseként szeretnék kiadni egy kötetet Irodalomesztétika címen.”8
    Vajda László centenáriumára 9 című tanulmányomban igyekeztem teljes képet nyújtani mindenekelőtt az esztéta, az irodalomtörténész, a Móra-kutató életművéről. Írásom választ ad arra a kérdésre is, hogy indokolt-e ennyi esztendő távolából egy Vajda László-emlékkönyv megjelentetése.

 

 A fényképen Vajda László Gádor Istvánné Kemény Éva társaságában. Forrás: szerző

 

 

A számítógépes szövegrögzítés során elírások, pontatlanságok éktelenkednek. Mint már utaltunk rá, lemaradtak vagy elkallódtak a jegyzetek, csupán a számok „árválkodnak” a zárójelekben. Az elírások megismétlése nélkül csupán a helyes szöveg- és névhasználatra, szöveghűségre hívjuk fel a figyelmet. Tesszük ezt a teljesség igénye nélkül.
8. oldal: Hiányoznak a verscímek: Ráchel; Ráchel siralma; Letészem a lantot.
                „Merült be tenger bánatába”
                „Csiklándva mintegy alvó fiait”
                „Egy nemzedék holt ki az emberiségből”
                „Nyomába üldve csörtet halálos ellene”
                „Egy iszonyú kísértet, melynek Való neve”
                „Nem így, magánosan, daloltam:
                Versenyben égtek húrjaim;
                Baráti szem, müvészi gonddal
                Függött a lantos ujjain;
                Láng gyult a láng gerjelminél
                S eggyé fonódott minden ága.
                Hová lettél, hová levél
                Oh lelkem ifjusága!”
9.o.            Herriet Beecher-Stowe.
11.o.            Az É.-i és D.-i államok között a polgárháború 1861. április 12-én tört ki.
20.o.            „… fenség,
                Észak-fok, titok, idegenség…”
21.o.            „Igen, én élni s hódítani fogok
                Egy fájdalmas nagy élet jussán!
                Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
                Lyányok s ifjak szivei védenek.
25.o.            Jó Csönd-herceg előtt c. vers szövetközlésében írásjel-, összeírási és elírási hibák
fordulnak elő.
26.o.            második
27.o.            különböző
28-29.o.        Vojtina Ars poétikája. Hihetetlenül sok elírás, szinte belefájdul az
ember szeme.
36-37.o.        József Attila: Szegényember balladája. Pontatlan szövegközlés.
38.o.            Petőfi Sándor: A magyar nemes c. költeménye a szövegben névelő
nélkül szerepel.
48.o.            Kazinczy.
50-51.o.        Lemaradt cím, helyesen: József Attila: Bevezető.
                Így helyes a kötetcím: Nincsen apám, se anyám.
96.o.            Heyse.
97.o.            Szvorényi.

(Vajda László: Irodalomesztétika. Pedagógiai főiskolai jegyzet. Szegedi Pedagógiai Főiskola 1949. Bővített kiadás. 2008. Bába Kiadó, Szeged, 2008. Szerkesztő, szövegrögzítő dr. Fejér Dénes.)