.

Szigeti János: Egy hatvanéves főiskolai irodalomesztétikai jegyzet

Számos Vásárhelyen tanító magyar tanár professzorának és tanító mesterének tekintheti Vajda Lászlót (1909-1968). A Keszthelyen élő, hódmezővásárhelyi születésű és 1954-1985 között a Bethlen-gimnáziumban működő tudós tanár, László József barátom a megmondhatója, hogy szinte fél évszázadig próbáltam nyomára bukkanni Vajda László hajdani professzorom, irodalomelméleti főiskolai jegyzetének. A manapság használt divatos kifejezéssel, a kulturális archeológiának látványos eredményeként, az egykori tanítvány, Hajdú Teréz, férje, Dobcsányi Ferenc (1927-2003) hagyatékában megtalálta a stencilezett jegyzetet. A bővített kiadás végre 2008-ban a Bába Kiadó jóvoltából megjelenhetett.
 


 
A mű megszületésének körülményei
 
Vajda László irodalomesztétikája átmeneti időszakban készült, amikor a polgári demokráciát, a pluralizmust a fordulat, a sztálinista berendezkedés, a pártállam váltotta föl. Az iskolákat államosították, megkezdődött a Mindszenty-per, s egy egész sor koncepciós per. Bár Rákosiék maguk mögött egymillió párttagot számláltak, mégis a fél országra ráaggatják a népáruló, az elhajló, az ellenség, a spicli, a reakciós, a kulák, a szabotáló, és még hosszan sorolhatnánk a mondvacsinált jelzőket. Az ÁVH és egyéb terrorszervezetek, besúgói hálózatok árnyékában vajon lehetett-e tisztességes főiskolai jegyzetet adni a hallgatók kezébe. Miközben azt tudatosították, hogy „az oktatás frontján az ellenség nyíltabban és gátlástalanabbul működött”, Vajda mintegy szembement, dacolt a zsdánovi hivatalos kultúrpolitikával, a polgári tisztességet őrizte meg esztétikai rendszerének kidolgozásában és terjesztésében.
    
A második világégést követő tanárhiány pótlására a pedagógiai főiskolák képzési idejét két évre vonták össze. Vajda László 1949-től tanított a Szegedi Pedagógiai Főiskolán, ám ekkor már hároméves kétszakos képzés folyt. A jegyzetek technikai előállítása legalább olyan gondot jelentett, mint annak megírása.
 
Források, kútfők
 
Néhány jegyzetszám utal csupán a valamikori irodalomjegyzékre vagy lapalji jegyzetre. Nyilvánvaló, ezek a stencilezett oldalak elvesztek. Más kérdés azonban, pótlásuk lehetséges lett volna.

Vajda László a budapesti egyetemen Horváth János (1878-1961) irodalomtörténeti előadásait hallgatta. Stilisztikai és verstani ismereteit Zlinszky Aladár (1864-1941) művei alapozták meg.1 Füst Milán (1888-1967) 1946-1948 között a budapesti egyetemen esztétikai előadásokat tartott, amelyeket minden bizonnyal ismert.2 Thomson-Klingender magyarul is napvilágot látott munkája is kezébe került.3
    
Elég szűkszavú, ha munkájában a kútfőket nevezi meg. Talán azért is, mert saját rendszerét helyezi előtérbe. Vinkler László (1912-1980) így summázta véleményét: „… nagy műveltségű, rendszeralkotó elme”.4
 
Irodalmi nevelő-oktatás
 
Irodalomesztétikája az irodalmi műalkotások alapos ismeretéből táplálkozik. Műélvező, a szó valódi értelmében, esztéta, hiszen a műremekek értékeire, hatásfokára, valóságtükrére irányít, filozófus, mert Platónig nyúl vissza – lásd barlanghasonlatot – a megismerés folyamatának bemutatása érdekében. „A mű tükörkép – a kornak az emberi egyéniségen átszűrt tükörképe” – írta.5
Vajdánál az alábbi három, egymáshoz kapcsolódó rész szimbiózist alkot:
 
1. Az irodalomesztétikai alapfogalmak;
2. A képalkotás, a nyelvi-szerkezeti forma, a költői leírás, a képi tartalom a lírában, az eszmei tartalom az epikában és a drámában, a meseszövés, és más műfajelméleti kérdések;
3. Stilisztika és verstan.

Vajda meggyőződése szerint az irodalomtudomány „lelke” az irodalomelmélet. Az esztétikai alapviszonyt a mű, az alkotó és az olvasó között véli felfedezni. Az esztétikai alapfogalmakat egyáltalán nem lexikon- vagy szócikkszerűen tárgyalja. Nála elsőséget élvez a művészi ábrázolás. Példákkal illusztrálja az esztétikai élmény, a típus, a tipizálás, a művészi visszatükrözési elmélet sajátságait. Bár nem használja a Benedek Marcell-i „dilettáns, mesterember, művész” költő-író lépcsőfokokat, ám elrettentő példákkal világítja meg az un. szocreál túlzásait, az irodalom vadhajtásait, az olvasókra veszedelmes publikációkat, a sematizmust. Néven nevezi a „Ruhát veszel”, „Üzemi napló” szerzőjét. Az irodalmi nevelés útján című irodalomelméleti tanulmányában ismételten, elrettentő tanulságként fölidézi az „Üzemi napló” részletét, de a „lapos és semmitmondó nyelven szóló” költőt a lektorok kérésére nem nevezte néven.6 Az irodalomtudós szinte szuggerálja: a poézis két alappillére az érzelem és a képzelet.
 
Szintézis
 
Vajda gondosan választotta ki műelemzésre az opuszokat. A költői felelősség tudatára irányítja a figyelmet a következő Arany János-költeményekkel kapcsolatosan: Ráchel; Ráchel siralma; Letészem a lantot; A lantos; Dante. Az irodalomesztéta szeretné a hallgatók tudatába vésni, hogy a belső és külső megformálás, a tartalom-formaegység törvénye, a művészi erkölcs, a szókincs, a dallamosság, a versforma, és lehetne még sorolni, mennyire fontos építőelem.
A közlési lehetőség formája a nyelv. A nyelvi formában előtérbe nyomul az esztétikai forma, a kifejezési eszközök. A nyelv anyag a művész számára, amelyet művészivé formál. Továbbá a nyelvi formát esztétikai és szociológiai szempontból vizsgálta. Nagyszerű példákkal világítja meg a képszerűséget és a zeneiséget.
 
A verselemzés varázsa
 
Méltán híres versértelmezésének egyike Ady Endre Búgnak a tárnák-hoz kapcsolható. Vajda jogosan állíthatta, hogy a lélek mélyét az olvasó elé táró Ady Endre és Sigmund Freud (1856-1939) pszichoanalízise összevethető. A társadalmi lét a költő lelkében ambivalens hatást váltott ki. A verselemző eggyé olvad a lírai alkotás szabályosan lüktető, jambikus soraival, verszenéjével, miközben kimondatlanul a lélekbúvárság eszköztárához nyúlt, hogy megértse a vers mélységes bugyrait, Ady kettős Énjét. Király István (1921-1989) kétkötetes Ady-monográfiájában nem is vállalkozott a lélek-összeroppanás katasztrófáját kifejező alkotás ismertetésére.
A Búgnak a tárnák lélektorzó katasztrófa-metafórájából egy népdalrészleten át eljutott Henrik Ibsen (1828-1906) Peer Gynt-jéig. Az ötödik felvonásban a főhőst megöregedve látjuk viszont. Nincstelen vándorként erdőtűz pusztította fenyőerdőbe érkezett. A norvég író az élettelent megeleveníti, megszólalnak a gombolyagok, a száraz levelek, a harmatcseppek, a tört fűszálak. Mázsás súllyal zúdítják rá hiábavaló, szenvedélyes hóbortjai rémségeit:

    Tettek vagyunk,
    s megtenni sose tudtál.

S minő fordulat következik Irodalomesztétikájának lapjain! A főiskolai tanárt irodalmi élményei, ifjúkori olvasmányai önvallomásra késztetik. Az irodalomtudós gyermekkorának fájó emlékképét is felidézte.
    A klasszikusokhoz visszanyúló Vajda még utal Ady Endre Szeretném ha szeretnének (1909) kötet beköszöntőjére, az Ifjú szívekben élek valamint Jó Csönd-herceg előtt című költeményekre.
    Harc a Nagyúrral első két strófájával a költő a tehetetlenség, a kudarc, a determinizmus mitikus metaforáját alkotta meg. A humánum és az embertelenség társadalmakon átívelő ellentéte szinte feloldhatatlan.
Vajda professzor figyelmét nem kerülte el az általános iskolai tantervek ismerete sem. Ízelítőt kaphatunk Petőfi Sándor: A magyar nemes; József Attila: Szegényember balladája; Ars poetica; valamint Favágó c. versekből. A nyelvi forma ereje, teljessége hitelesíti az eszmei tartalmat – állítja Vajda, majd az 1955-ös tanulmányában már nagyelemzését nyújtja át a Favágó című költeménynek.7
    Vajda László lépten-nyomon tanít. Tanulmánycímét kölcsönvéve, az irodalmi nevelés útját bemutató és tudatosító szerző egy hosszabb „tanító-költeményt” tár a hallgatók elé. Vajda professzor azonosulni tudott a nemzet költőjének esztétikai nézeteivel:

                … nem a mi rész szerint igaz, …
                Olyan kell, mi egészben s mindig az.

    A jövő tanárnemzedéke sokat tanulhatott, és még fog is tanulságot szerezni Arany János Vojtina Ars poétikájából.
    A sematikusok, dogmatikusok siserehada ellen József Attila Ars poetica című versének részletével védekezik:
            Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
            A mindenséggel mérd magad!
    „Az irodalomtudomány kérdései számomra egyben az irodalomtanítás kérdései” – vallotta be.
    Érthetően, Vajda László Irodalomesztétikája a maga korában hézagpótló munka. Tartalmát tekintve jóval meghaladja egy főiskolai jegyzet színvonalát. Az 1964-es nyilatkozatában a következőket olvashatjuk: „… több mint másfél évtizedes előtanulmányok gyümölcseként szeretnék kiadni egy kötetet Irodalomesztétika címen.”8
    Vajda László centenáriumára 9 című tanulmányomban igyekeztem teljes képet nyújtani mindenekelőtt az esztéta, az irodalomtörténész, a Móra-kutató életművéről. Írásom választ ad arra a kérdésre is, hogy indokolt-e ennyi esztendő távolából egy Vajda László-emlékkönyv megjelentetése.
 
 A fényképen Vajda László Gádor Istvánné Kemény Éva társaságában. Forrás: szerző
 
Pontosítások, helyesbítések Vajda László: Irodalomesztétika című könyvéhez
 
A számítógépes szövegrögzítés során elírások, pontatlanságok éktelenkednek. Mint már utaltunk rá, lemaradtak vagy elkallódtak a jegyzetek, csupán a számok „árválkodnak” a zárójelekben. Az elírások megismétlése nélkül csupán a helyes szöveg- és névhasználatra, szöveghűségre hívjuk fel a figyelmet. Tesszük ezt a teljesség igénye nélkül.
8. oldal: Hiányoznak a verscímek: Ráchel; Ráchel siralma; Letészem a lantot.
                „Merült be tenger bánatába”
                „Csiklándva mintegy alvó fiait”
                „Egy nemzedék holt ki az emberiségből”
                „Nyomába üldve csörtet halálos ellene”
                „Egy iszonyú kísértet, melynek Való neve”
                „Nem így, magánosan, daloltam:
                Versenyben égtek húrjaim;
                Baráti szem, müvészi gonddal
                Függött a lantos ujjain;
                Láng gyult a láng gerjelminél
                S eggyé fonódott minden ága.
                Hová lettél, hová levél
                Oh lelkem ifjusága!”
9.o.            Herriet Beecher-Stowe.
11.o.            Az É.-i és D.-i államok között a polgárháború 1861. április 12-én tört ki.
20.o.            „… fenség,
                Észak-fok, titok, idegenség…”
21.o.            „Igen, én élni s hódítani fogok
                Egy fájdalmas nagy élet jussán!
                Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
                Lyányok s ifjak szivei védenek.
25.o.            Jó Csönd-herceg előtt c. vers szövetközlésében írásjel-, összeírási és elírási hibák
fordulnak elő.
26.o.            második
27.o.            különböző
28-29.o.        Vojtina Ars poétikája. Hihetetlenül sok elírás, szinte belefájdul az
ember szeme.
36-37.o.        József Attila: Szegényember balladája. Pontatlan szövegközlés.
38.o.            Petőfi Sándor: A magyar nemes c. költeménye a szövegben névelő
nélkül szerepel.
48.o.            Kazinczy.
50-51.o.        Lemaradt cím, helyesen: József Attila: Bevezető.
                Így helyes a kötetcím: Nincsen apám, se anyám.
96.o.            Heyse.
97.o.            Szvorényi.
(Vajda László: Irodalomesztétika. Pedagógiai főiskolai jegyzet. Szegedi Pedagógiai Főiskola 1949. Bővített kiadás. 2008. Bába Kiadó, Szeged, 2008. Szerkesztő, szövegrögzítő dr. Fejér Dénes.)
 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok