.

Szerzői biográfia

A Vásárhelyi Látóhatár szerzői

A biográfia a Vásárhelyi Látóhatár szerkesztőségébe írásban leadott adatok alapján folyamatosan bővül.

Albrecht Dürer
(1471-1528) a reformáció Németországának egyik legnagyszerűbb művésze, festő, grafikus, könyvkiadó és művészetelméleti író egy személyben, a német reneszánsz legismertebb képviselője hazájában és külföldön egyaránt.

Arany-Tóth Katalin
költő

Benák Katalin
szerkesztő, újságíró, információs társadalmi tanácsadó, felsőfokú kulturális menedzser, könyvtáros – a Vásárhelyi Látóhatár irodalmi főszerkesztője. Önálló kötetei:  Elhallgatott szavak, 1996. Érmindszent Ady Endre szülőfaluja, 2007.

Béres Dezső
helytörténeti kutató

Csíkos Diána
költő – a Vásárhelyi Látóhatár irodalmi szerkesztője.

Dabóczi Arnold
Jurisity Miklós Gimnázium végzős hallgatója, a Képzelet és álmok c. antológia szerzője

Dani Imre
Történelem, angol, orosz szakos középiskolai tanár. Költő, író, dalszerző, társadalomkritikus. A Vásárhelyi Látóhatár irodalmi szerkesztője.
Művei megjelentek számos kiadványban. Három önálló kötettel rendelkezik:
Ti vagytok többen. Versek.
Csillagot hordok. Versek.
Amit innen látok. Prózák.
Hangkazettái: Vágom az ágat (1996) és Green grass grew (angol népdalfeldolgozás)

Dr. Domokos Tamás
nyugalmazott muzeológus, malakológus

Donka Gábor
fotográfus

Dömötör Mihály
fotóművész, a Lucien Hervé Kameraklub vezetője

Erdős Péter
festőművész (festés, rézdomborítás)

Fenyvesi Félix Lajos
(szül. 1946.) költő, újságíró

Földesi Ferenc (1935-2016)
Középiskolai tanár, a Bethlen Gábor Gimnázium egykori igazgatója. Kutatási területe: pedagógia, nyelvészet, társadalom. Orosz-magyar műfordításai versei többek között a Vásárhelyi Látóhatárban is megjelentek. A vásárhelyi beszéd hangzása 1900-1970 között című tanulmánya az Írások vásárhelyi nyelvön 2016-ban megjelent könyvben olvasható, melynek egyben társszerkesztője is.

Fuchsz Máté
A Vásárhelyi Látóhatár alapítója és felelős kiadója. A Hochschule Weihenstephan Triesdorf tudományos munkatársa, természetfotós.

Haranghy Géza
1948. október 11-én születtem Tompán. Hódmezővásárhelyen élek, a helyi Kárász József Irodalmi és az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagja vagyok.
Első verseim az Accordia Kiadó Hó ezüst antológiájában jelentek meg 2004-ben.
Önálló köteteim:
Volt egyszer egy mikulás. Mese. 2008.
Ki volt Hüm Brek?Meseregény. 2012.
Szavak szárnyán.Versek. 2012.
Levelek – szélben. 2016.
Folyóiratok:
Kláris.Irodalmi - kulturális folyóirat
Föveny.a Csongrádi Faludy György Irodalmi Műhely havi irodalmi lap
Vásárhelyi Látóhatár- kulturális - társadalmi folyóirat internetes portálokon.
Díjak, elismerések:
Szárnypróbálgatók országos pályázatán ezüst oklevél
Kárász-díjas (kétszer)
Krúdy Díszoklevél
Tolnay 100. pályázat különdíjasa

Haranghyné Anka
festő, alkotó
Hódmezővásárhelyen született 1954-ben.
Családnak készült rajzaimon férjem, Alfonz Mucha szecessziós stílusát vélte felfedezni 2009. év végén, ekkor születtek az általam elnevezett „Kalapos virágportrék”.
Tanulmányaimat a Vásárhelyi ArtPagony Művészettörténeti Önképzőkörben,
a Dombóvári KINVA Art Akadémia tagjakén folytatom. Tanárom; Nagy Krisztián festőművész.
Tagja vagyok a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskolának, tanárom Bányai Béla festőművész.
Szegedi szakmai képzés, amatőr képző- és iparművészeti csoportban; tanárom Dóri Éva szobrászművész.
Az ország különböző területein nyolc önálló és több csoportos kiállításom volt.
Elismerés: Lucien Herve Kamera Klub Reflexiók pályázat festő kategória I. helyezés 2016.

Herbst Rudolf
fotóművész

Hézső Ferenc
festőművész (festészet, gobelin, tűzzománc, mozaik, kerámia, grafika)

Horváth Jenő Márk
Kinizsi Pál Általános Iskola tanulója, a Képzelet és álmok c. antológia szerzője

Kárász József
(1914-1996) író, könyvtáros

Kohán György
(1910-1966) Kossuth-díjas festőművész, grafikus. Jeles képviselője az alföldi festőknek és a hódmezővásárhelyi művésztelepnek. Drámai koloritú figurális kompozíciókat készített, a modern stílusirányzatok hatása beépült művészetébe.

Dr. Kokas Károly
a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának főigazgató-helyettese, címzetes egyetemi docens, fotográfus

Kovács Antal
Jugoszláviából, a Vajdaságból Ausztráliába kitelepült előadó, többek között Kovács László muzslyai költő verseinek tolmácsolója, a magyar kulturális örökség ápolója.

Kovács Katalin
Szobrászművész.

Kovács Szabina
a Klauzál Gábor Általános Iskola tanára, költő, helytörténész

Kovács László
költő, író, a Muzslyai Újság szerkesztője, Szerbiában, Muzslyán él. Több verseskötete jelent meg.

Köntös István
középiskolai tanár, helytörténész

Kőszegfalvi Ferenc
helytörténész

Kun Szabó Erzsébet
Kinizsi Pál Általános Iskola tanulója, a Képzelet és álmok c. antológia szerzője

Lusztig Imre
(1924-2003) fényképészmester, Plohn József tanítványa.

Márton Dalma
Eötvös József Szakiskola tanulója, a Képzelet és álmok c. antológia szerzője

Mészáros Istvánné
1972-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán végzett. Hódmezővásárhelyen, a József Attila Általános Iskolában tanított. A népi játékok és kismesterségek szakoktatója, fazekas szakon szerzett felsőfokú szakirányú végzettséget. A Péczeli Alapfokú Művészeti Iskolában kerámiát tanított.

Módos Gábor
fotóművész

Nagy Hédi
Varga Tamás Általános Iskola tanulója, a Képzelet és álmok c. antológia szerzője

Némedi László
fotográfus

Nemes Tekla Luca
Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulója, a Képzelet és álmok c. antológia szerzője

Rapcsák Katalin
alkotóház-vezető

Radics Márk (Hódmezővásárhely, 1977)
képzőművész
2011-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán végzett.
Kutatási területe:
Aláírás alapú művek a képzőművészetben
Feldolgozatlan múlt

Redenczki István
Elsősorban költészettel, műfordítással foglalkozik.
A szerbiai Képzelet és Álmok VI. Nemzetközi költészeti fesztivál dicséretben részesített alkotója.

Redő Ferenc
(1913-2012) festőművész

Rostás Tibor
fotográfus

Simon Ferenc
középiskolai tanár, a Vásárhelyi Látóhatár irodalmi szerkesztője (2010-2016)

Dr. Sipka Rózsa
középiskolai tanár

Szabó Dániel, István
A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar – történelem szakán szerzett diplomát. Bucsán, Szobon, Hódmezővásárhelyen tanított. 1966–1980 között a Városi Pártbizottságon kulturális ügyekkel foglalkozott. 1994-ben a Szántó Kovács János mozgalom centenáriumáról önálló kiadvánnyal emlékezett.

Szarka Valter Sándor

az Eötvös József Szakiskola tanulója, a Képzelet és álmok c. antológia szerzője

Szecskó Péter
Nívó- és Holló László-díjas
grafikusművész

Szenti Ferenc
költő

Szenti Tibor
író, költő, néprajzkutató

Szilágyi Gergely
fotográfus

Dr. Tátrai Vilmos
(szül. 1946.) művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum tudományos munkatársa, a Régi Képtár főmuzeológusa. Kutatási területe: 15.- 18. századi olasz festészet.

Tésik Attila
fotográfus

Till Aran
(1909-1996) fényképészmester, szobrászművész. Főként vallási témájú kisplasztikákat, szobrokat készített.

Tornyai János
(1869-1936) magyar festő, az alföldi iskola kiemelkedő jelentőségű mestere. Hagyatékát az 1951 óta a róla elnevezett Tornyai János Múzeum őrzi, s mutatja be kiállításokon a nagyközönségnek.

Tóthárpád Ferenc
Kőszegi író, költő, szerkesztő.
Legutóbb megjelent kötete: Fordul az ég. Szülőföld Kiadó, 2013.
Honlap: www.totharpadferenc.com

Tóth János
költő, író, a Vásárhelyi Esték rendezvénysorozat szervezője, moderátora

Ünnep Nóra
Hódmezővásárhelyen született 1990-ben. Jelenleg Budapesten élő alkotó. Évek óta publikál a Librarius.hu-n. Verseket 17 éves kora óta ír.

dr. Váczi Gáborné
Kézimunka klubot vezette - kutató

Ványai Fehér József
költő

Vörös Rozália
(Redő Ferencné) (1919-1992) festő, grafikus, textilművész.

Wilhelm József
tanár, költő (Szerbia)

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok