.

Petrőczi Éva: Giles Corey könyörög a köveknek

Egy salemi ítélet margójára
 
Az 1690-92 között, az új-angliai Salemben zajló boszorkányperek sorában egy megvádolt és halálraítélt személy ügyéről nem készült, nem is készülhetett jegyzőkönyv. A 80 esztendős, önerejéből virágzó gazdaságot teremtő földműves, Giles Corey ugyanis, sorstársaival ellentétben, nem volt hajlandó olyan bűnöket bevallani, amelyekben nem volt vétkes.
Makacs hallgatását büntetve az akasztás helyett – amely gyorsabb, irgalmasabb halálnem – őt apránként fosztották meg életétől.
 
Egy nyújtópadon, súlyos köveket halmozva mezítelen testére, három nap alatt kínozták halálra. Corey mindvégig néma maradt, azt is némán viselte el, amikor – Robert Calef korabeli szemtanú leírása szerint – a kínzástól szájából kilógó nyelvét a seriff nádpálcájával tömködte vissza. Jonathan Corwin bíró rendelkezése szerint holttestét jelöletlen sírba temették, az Akasztófák Hegyén.
 
petroczieva
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  Petrőczi Éva
  József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista,
  a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense
 
Giles Corey könyörög a köveknek
 
 
Drága kövek, tibennetek
legyen most irgalom,
több, mint azokban, akik
szájtátva mulatnak kínomon.
 
Ki szomszédom volt, ki barát,
most mégis, mintha udvarát
soha nem érintette volna lábam,
részt vesz a kaján tobzódásban:
minden ízinkje élvezi –
végre történik valami.
 
Kinek húst adtam, kinek lisztet,
asszonyom gyógyító füveinket
osztogatta, jó szóval, folyvást.
Egyszóval: nem vagyunk boszorkák
és nem volt bennünk soha ártó szellem.
Éltünk, Isten-rendelte szeretetben,
de lám csak, egy-két tébolyult visongás
a nyújtópadra juttatott,
így hát most hozzátok beszélek,
minthogy a lelkes állatok,
vagyis, az emberi nem,
a szúrós igazság elől
gyáva viasszal zárolja fülét.
 
Ti, kövek, emlékezzetek,
hogy házamat belőletek
én milyen hálás szívvel raktam,
szóltam hozzátok akkor is,
nem csak most, midőn
a fájdalom feszít.
 
Ti, jó kövek, segítsetek,
hogy három napja gyötört testem
és sok-sok napja kínzott lelkem
ne gyalázhassa tovább a világ.
Jó kövek, kérve kérlek,
abban, hogy Uramhoz elérjek,
végre, most,
segítsen irgalmatok.
 
Halljátok, hozzátok BESZÉLEK.
Ezeknek: HALLGATOK.
 
Petrőczi Éva