.

120 éve született vásárhelyi Pákozdy Ferenc költő, műfordító, újságíró

vásárhelyi Pákozdy Ferenc  –  édesanyja, Dobson Eleonóra karjaiban

(Fotó: Plohn)

 

120 éve született vásárhelyi Pákozdy Ferenc költő, műfordító, újságíró

 

 

Ezzel a verssel emlékezzünk vásárhelyi Pákozdy Ferencre, aki 1904. október 7-én született városunkban. 

Medicinát is hallgatott, majd jog- és államtudományból doktorált. Költő, műfordító, újságíró, önkormányzati alkalmazott volt Vásárhelyen. Később,1952-ben Debrecenbe került az Egyetemi Könyvtár Tájékoztatási osztályára.  A diákok által „Szőrmók”-nak  becézett munkatárs sok területen nyújtott biztos információt az Őt kérdezőknek. Az Egyetem professzorai is szívesen kérdezték, illetve hallgatták meg véleményét több tudomány területéről. 

 

Művei megjelenését nem intézte sikeresen, fontosabbak:

A Tisza sirálya, 1927;

Eördögh Tamás halála 1932;

Förgetegben, 1943;

Shakespeare: Szonettek fordítása,1943;

Shakespeare: A vihar fordítása, 1955; Esthajnal, 1968.

Halála után 2014-ben a Németh László Városi Könyvtár adta ki vásárhelyi Pákozdy Ferenc hátrahagyott versei című kötetét, majd a debreceni Déri Múzeum 2017-ben A fekete könyv című 1956-tal kapcsolatos verseit.

 

Remélhetően számosan emlékezhetnek még rá, többek között, mint a Tornyai János Társaság egyik alapítójára.

Érdemei alapján a Sakk Egyesület is felvette a nevét, illetve a Népkert vasútállomás közelében utcát neveztek el róla.

 

Korai halála 66 évesen Debrecenben érte, 1970. május 11-én. 

 

 

IV.

 

Társat nem kerestem.

Pártot nem ütöttem.

Amit tettem, magam tettem.

Ám legyen a vesztem.

 

Isten látja lelkem,

nem tehetek róla.

Kérdett a nép s én feleltem.

Mert ütött az óra.

 

Megdobbant a szívem,

az a beteg, agg szív.

Még most is ver, szép szelíden.

Nem fél, nem haragszik.

 

Nincs, amitől félne.

Nincs, akit gyűlölne.

Se híve se ellensége.

Se gyilka se ökle.

 

Minden magyarokra

minden emberekre

így gondol mint mag a magra

gyerek a gyerekre.

 

Mint jó pajtására

édes testvérére,

kenyerére, kalácsára

mására képére.

 

Bocsánatos bűnnel

bűnös bocsánattal

szánalommal türelemmel

örömmel bánattal.

 

Mintha száraz ágon

mintha kalickában

gubbaszt szegény az országon

fészkében vackában.

 

Szélben tollászkodva,

fagyban énekelve,

bizony porig alázkodva

s mégis égre kelve -  -

 

Minden bujdosókra

üldöző hadakra

úgy nézek mint önmagamra

üldözött vadakra.

 

Tegnap is így néztem,

holnap is úgy nézek.

Minden percben útra készen,

mint a láng, a lélek.

 

Minden pillanatban

elhívhat, elolthat,

az én Uram, de miattam

senki se lakolhat.

 

Nem marad utánam,

csupán csak a csontom,

s talán e pár sor írásom,

de az testamentom.

 

Múlván-múlik, egyszer

mégiscsak elmúlik

a bosszú. Megnő az ember,

óh, megletté válik.

 

Nem egymás torkának,

nem téboly rémeknek,

ugrik a föld négy sarkának,

a nagy természetnek,

 

anyjának, a gyermek-

gyilkos vén szülének,

azzal száll, csak azzal, perbe, -

ezt hagyom igének.

 

Első és utolsó

egyparancsolatnak.

Vérben fürdő, könnyben úszó,

örök gondolatnak.

 

Nem ingyen, nem orvul

adtam ahogy vettem.

Tanúságul, bizonyságul,

vallomásul tettem.

 

Debrecen, 1956. november 4.

 


 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok