Muhel Gábor versei
Muhel Gábor
1982. január 24-én született Orosházán. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, Gádoroson végezte, majd az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolában érettségizett. 2007-ben szerzett diplomát az SZTE-BTK magyar nyelv és irodalom szakán. 2013-tól 2016-ig az SZTE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola Modern Magyar Irodalom alprogramjának PhD-hallgatója. 2018-tól a gádorosi Justh Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár munkatársa. Könyvtárosi munkája mellett hely- és irodalomtörténeti kutatásokat folytat, verseket, dalokat, szövegeket ír. Tanulmányait, cikkeit, szépirodalmi műveit rendszeresen publikálja.
Honlap: https://muhelgabor.webnode.hu
Muhel Gábor
A vérpad mellett
Elítélt a világ. Elítéltél.
A vérpad mellé vittek rögtön.
Talán milliókat már megigéztél
Te közönyös világ, balga börtön.
Nem is bántam, de amit láttam
Embernek arra szava sincs,
Mert akit én annyira vártam,
Pallosa gyémánt, de szíve nincs.
A hóhér ágyasa tapasztalt szajha,
Sebhelyes arcú, égetett átok,
Ő nem könyörül, hisz nem az a fajta,
Itt nem segítenek az imádságok.
Bőszen vigad, mert nagy ünnep készül:
Kosárba dobják a fejedet,
A bírónak adják ma fizetségül
Az életbe vetett hitedet.
Nagy lesz a kéj, de a vágy sikolya
Szorosan fogja a kín kötelét,
Oly sokat ér, ha a bárd mosolya
Jól kitanulja a szűz szerepét.
Ennyi a törvény, nem hitegetlek,
Oly sokan várnak még okulásra:
Elhiheted, hogy a bölcs szerelemnek
Szüksége van még a tanulásra.
/1999. 03. 10./
Muhel Gábor
Új teremtés
Úgy szeretnék élni benned,
Ahogy folyók szomjazzák a medret,
Amint kutató kutatja a kutat,
S a napfényt kioltja alkonyat –
Hol partod keresi a tengert,
És Isten szereti az embert,
Ott csöndet ölel a dallam:
Hadd legyek hangod e dalban!
Úgy szeretnék létezni benned,
Ahogy a nyugalom öleli a rendet,
S elkerül minden szent háborút,
Majd eltaszít engem, vad lázadót –
Mint régen várt jóslat vagy ígéret:
Légy hát Te bennem a végzet!
Csókoljon beléd a hullám!
Én a vihart is addig fokoznám,
Míg nem leszel bennem az Élet,
Te lényemből lett végítélet –
Hol tested a szellem megáldja,
Ott férfi az asszonyt imádja:
Úgy vágyom létezni benned,
Ahogy létedbe létem temetted.
/2011. 03. 03./
Muhel Gábor
Násztánc és vérnász
Rettentő kéjek méhében iszonyat
Csókja rezdül, sikolyok húrja pendül.
Pusztító éjek ütemén akarat
Hangja csendül, eleven kútja rendül.
Annyi a bánat, amennyi bocsánat
Könyörgő szavában máglyához elég.
Fészket rak benne a vétkes imádat:
A könyörület ma a bűnben elég.
Kínlódó feltámadás titkán zokog a ravatal.
A magány ütemén át vajúdó csatadal
E teremtett világ keblében temet el.
Hét égbolt sírján gyalázat a hitvesi ágy.
Ha vergődő gyermeke mostoha vágy,
Rossz vért szül e mennybemenetel.
/2012. 12. 26./
Muhel Gábor
A magány menyegzője
Vétkesek közt cinkos, aki néma,
Vakok közt a félszemű király.
Nyugalomban úgy siet a béna,
Mint árapályban áradó aszály,
A változásba táncoló dagály.
Éhezőkkel jól mulat a vézna,
Vicsorog a karma fogsorán.
Tányérkáján sült borda, lapocka,
Menyegzőt ül vele a magány,
Oldalán a párja szent hiány.
Ölelésért zokog, aki árva,
A siralomház új ünnepre vár.
Lakodalom van a mi utcánkba,
Keszkenőt sző néki a halál,
Nászágyán a kínpad vérben áll.
Stafírungján sorsot vet a bába,
Keze-lába köldökzsinórt fon.
Ágyékát elköti, mellbe vágja
A nyaka köré hurkolt irgalom,
A szerelembe fulladt fájdalom.
Száműzött a számkivetett élet,
Ha férfi és nő eladja magát.
Szíve-szája magzatára réved,
S csontlakatba zárja otthonát,
Majd kéjes kínnal falja föl magát.
/2013. 03. 31./
Muhel Gábor
Kereszt és ékszer
Kezdetben vala az Úr imája:
Pillantásod féltékeny talánya.
Míg öledben az öledért is ölnek,
Az ölelésben gyáván elgyötörnek.
Hétpróbája törvényt tesz a tettnek,
Ég szavából káoszt fon a rendnek.
Halotti tort áldoz föl a vágynak,
Bölcsődalt dúdol a félhomálynak.
Termékeny méhében él a férfi,
De asszony nélkül önmagát sem érti.
Ő értelmet csókolhat önmagába,
Te hajnalt hódolsz óvó alkonyába.
Ha a világ otthonra lel benned,
Világoljon bennem így a lelked!
Virág légy a korhadó faágon,
S ágyat vess a reszkető halálon!
Ha életemmel életedbe engedsz,
Bennem teljesítsd be minden terved!
Csak engem űzöl iszonyú magányba,
S ismétlést kérsz még a ráadásra.
Megváltásért könyörög az árva:
Benned temetkezhet önmagába.
Érted támadna fel minden éjjel
A fénnyel kacérkodó messzeséggel!
Hadak útját annyiszor bejárná,
Amennyiszer elküldöd világgá.
Keresztem a terheden e kényszer:
Sorsomon a sorsod véres ékszer.
/2013. 08. 22./
Muhel Gábor
Az oltalom dala
Mint csillagport, őriz a Tejút fegyelme,
Mert jegyben jár véled a Teremtő szava.
Rút hajnalt feszít az égbolt ma keresztre:
A létből szőtt ima a megváltás maga.
Tejlázba fullad a könnyező mártír,
De előtte engem még lángsírban ölni lát.
Belőlem bölcsődal úgy nevel vámpírt,
Hogy belőled szüli a Mindenség otthonát.
Magamból Téged így lelkembe temetlek,
S karom fon nyakláncot köréd e szavakon.
A távolság szemében aprócska jeleknek
Tágra nyílt értelmét áldja a nyugalom.
Megóvni úgy foglak, hogy magamnak akarlak,
S egyetlen kincsem lesz belőled nyílt titok:
Úgy leszek hű veled és maradok szabadnak,
Hogy részemet egészen teljessé alkotod.
Hány élet, hány képlet függvénye élvezet,
Sejtelem, félelem, és eleven uralom?
Ki dönti el, hogy való vagy képzelet
A szentségből kibomló termékeny irgalom?
Hány végzet, hány képzet örvénye látomás,
Míg egységre ébred a törvény, a hatalom?
Ha két élet önkénye az állandó változás,
A létezés gyökere a megtisztult oltalom.
Egyetlen vég nélkül ringat a kegyelmed,
De páratlan életben vénebb a kéz.
Megrendült végül a lélek türelme,
S az eszmélet kútjába ugrott az ész.
Most egymásba csókolja társát a Másik,
A születés előtt a múlandó idegen.
Az öröklét határán kékül a száj is,
De nevén szólítja Istent a Szerelem.
/2018. 06. 13./