A hónap verse - Szenti Ferenc: Oknyomozó

2018 szeptemberében A hónap verse  Szenti Ferenc vásárhelyi költő műve.

                      

                         Minden vádra van

                         védelem – az önvádra

                         nincs semmiképpen.

                         ………………………

                         ………………………

Szenti Ferenc

Oknyomozó

 

Megöltek, Barátom.

A

Földi-Égi Dalnokot.

(Mindig Nektek kell csúful halnotok!)

a

Mű

mozarti-könnyed dallamon

nehéz sok követ visz szárnyakon;

a Duna-mélyből idő-végtelen repül,

segítik angyal-mentorok,

követik szentséges csúcsukkal Pilis-es hegyfokok.

Halványulatlan Csillagának fényes

tág-nagy szemében bátran nézzetek:

mélyében ott az értelem, miként a tűz –

szemetek tőle nem vakul, ám egybe-fűz:

látod az Igazat – nem képzetet –

és annyi sok valót, hogy el se képzeled.

*

Vonat elé löktek.

Magadat meg nem ölted.

(Beszéltél terveidről…, vártál vendégeket.)

Akiket félted, azok jöttek.

Vonat elé löktek,

azok, kik mindig, minden korban

hazug eszmékért, pénzért – s kéjjel ölnek:

fehéreket, feketét és rézbőrűket –

És időről-időre egyet-egyet:

a Messiást, hőst és szentet;

mind, kik ellenszegülnek –

Ki van közülük előbbre,

ki mondja meg, milyen isten!

A Magasságban olyan nincsen.

De lent vehetők sárga fémen.

Nemcsak pokol tüzére ember-testet,

de táplálnak népekbe gazul,

kínját a kötelező lelkiismeretnek.

A Kereszt ellenébe föl- önszentelődtek.

*

Szemernyit se félnek, s miként a férgek

mindenhová be- és kifúrnak;

és hívnak, terelnek gyilkos hordákat

idebentre –

Mindent, mindazt Mammon-mérlegen mérnek

és ítélnek.

*

Attila*, veled kezdtem

(ceruzádból egy szilánkkal);

bocsásd meg, ha messze mentem –,

vagy valamiben hibáztam –

Te mondtad: a dolgok összefüggnek,

és determináltak…

(Vannak még, akik értenek Téged, így nem idézlek.)

Megöltek.

Miként a nagy versmondó Színészt,**

ahogy szokták – így-úgy – a lángelméket;

és tengernyi embert mérgekkel etetnek,

agyukat zsigerlik – rabnál is

béklyóbakká teszik –

Biz’ tették és teszik…

Félre vezetnek – csinálnak

hamis történelmet.

Magyarnak és nem magyarnak.

Mindent, mindent maguknak akarnak – – –

Szegény, szinte még gyermek Júdás***,

téged is hogy megvezettek:

az Írásban, nyakadon kötelet jelzenek,

de a szakadék mélyén zúzva-törve,

beleid kifordulva hevertek –

mert, bizony: löktek.

Két ezrede árulásod vádjával etetnek:

az ezüstöket nem arra kaptad…

Csel-a-cselre csúful ráharaptat

mind az élőt, mint a holtat.

 

Lám e versben, a búzát az ocsúval

összehoztam (tán kavartam) – életedből, halálodból,

Attila – kíséreltem valamit összevetnem

e tanyányi magyar Hon képére festve,

hogy lássam, lássuk mindig –

feledhetetlen vérző szemeit

még élő szemünkkel –

és körbe-csonkolt tagjait – – –

Nem nyafogok – bevallom, néha sírok,

reményem, hogy egyszer kinyílnak a sírok…

És minden remények maradék halmán,

egy árva kis Hon-rögön írok,

hogy távozzon tőlem a félelem…

Nehéz torna – végül, tán lebírom – – –

*

Jegyzet:

* József Attila

** Latinovits Zoltán

*** Júdás - Mt. 14,51

- Mt. 27,5

- Mt. 77,5 és Ap. csel. 1,18 Vö.

- Ap. csel. 1,19

- Mt. 12,41

- Mt. 27,25

---