Arany-Tóth Katalin: Olvadás

Arany-Tóth Katalin költő

Olvadás

Naponkint az igazságot kutatom.
Ezer kérdés kering a gondolaton,
miként borostyán kúszik fel a fára.
Az avar alján miértek hevernek
választalan, bús sóhajok dacára.

Egyszerű bennem a szándék – s oktalan.
Mert nincs Világ, melynek egy valója van!
Erdők mélye se adhat soha választ,
hogyan él együtt szimbiózisában
fű, fa, gomba, virág s megannyi állat.

Csöndre vágyom az elme viharában.
Teremtelek és temetlek a mában,
te édes és átokverte képzelet...
Csak téged féltelek, törékeny lélek!
Magamhoz ölelnélek, de nem lehet.