Stefánia Szoborpark Őszi Tárlat 2016
Címoldalon:
Kovács Katalin - Csend című alkotása,
a Stefánia Szoborpark Őszti Tárlat 2016. kiállításáról,
melyről az eVásárhelyiLátóhatár 2016 decemberi számában A Csend útja címmel olvashatnak
Stefánia Szoborpark Őszi Tárlat 2016.
Széleskörő társadalmi összefogással, a Honvédelmi Minisztárium – Magyar Honvédség, a civil szféra, a művészek és az üzleti élet együttműködésének eredményeként megvalósult Stefánia Szoborpark állandó kiállításainak célja a magyarországi köztéri szobrászat megújítása.
A kortárs magyar szobrászművészet legfrisebb törekvéseit nagyméretű alkotásokkal bemutató Tavaszi és Őszi Tárlatok választási lehetőséget kínálnak a települések döntéshozóinak, hogy igényes és változatos művek kerülhessenek köztereinkre. Emellett szellemi izgalmat, vizuális élményt és művészi környezetet jelentenek a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központ látogatói számára is.
A jeles szobrászok alkotásai között találjuk Kovács Katalin hódmezővásárhelyi szobrász művét is.
A 2016. évi Őszi Tárlat kiállító művészei:
Balázs Péter
Boldi Szmrecsányi Boldizsár
Drabik István
Eskulits Tamás
Ézsiás István
Gergely Réka
Gilly Tamás
Gyurcsek Ferenc
Ingo Glass
Kopasz Tamás
Kovács Katalin
Kovács Tamás László
Majoros Áron Zsolt
Merész Máté
Nagy Benedek
Oláh Katalin Kinga
Párkányi Raab Péter
Pázmándi Antal
Péter Ágnes
Restyánszki Attila
Stössel Nánda
Szabó György
Szabó Tamás
Szabolcs Péter
Varkoly László
Vizsolyi János
Zalavári József
A kiállítást Kaposvári László Zoltán dandártábornok, Wehner Tibor művészettörténész és Sal László az A-híd Zrt. vezérigzagatója nyitotta meg, melyen Mülhauser Martina gitárművész, énekes működött közre.
Kurátor: Klacsmann Péter
A kiállítás 2016. október 12-től 2017. március 31-ig tekinthető meg (Budapest, XIV. Stefánia út 34-36.).