A patak éneke

 

 

Petrőczi Éva (eredeti neve: Ludwig Éva) költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista
1951-ben, Pécsett született. A szegedi egyetemen angol irodalom speciális képzés szakon szerzett oklevelet. Rendkívül gazdag és tartalmas életútja páratlan tehetségről, szorgalomról és alázatról tanúskodik. 2013-ban kapta meg a József Attila-díjat.
2013 novemberében jelent meg a „Mint a gyerekkor" című kötete, szülővárosában, Pécsett. Eddig tizenhárom verses-, kettő próza-, négy műfordítás- és tudományos kötetet publikált, számos antológiában jelentek meg a művei. Magyar és külföldi ösztöndíjakat kapott tudományos munkájáért. A Reformátusok Lapja, a Nagyvilág és a Tempevölgy – munkatársa, de más folyóiratokban is rendszeresen előfordulnak az írásai. Sokat rádiózik, „Fülszöveg" könyvismertetései közkedveltek.
A patak éneke nem egyszerűen Petrőczi Évának a Kálvin Kiadónál megjelent kötetének címe, hanem magának a költőnek, kortárs irodalmunk egyik leghívebb alkotójának megszemélyesítése is.
A Vásárhelyi Látóhatár olvasói két éve találkozhattak vele, ugyanis Petrőczi Éva írta Fenyvesi Félix Lajos „Egy régi templomra" című könyvének utószavát illetve ajánlotta figyelmünkbe a kötetet Akinek Hódmezővásárhely a Wittenbergje című írásával.

 

 

Kettő is van. Az egyik a szülővárosom, Pécs, ahol „ember és polgár" lettem, a másik Sárospatak, amelyet felnőtt költőként, majd kutatóként szerettem meg.

 

 

A kezdetekre, amikor az egyetem igazi tan-fészek volt, betlehemi szerénységű közös karácsonnyal, s régi magyaros tanítványaink Sárospatakra, Göncre, Vizsolyba kalauzolásával. S természetesen a kutatás és a tanítás párhuzamos öröme is felejthetetlen, az, hogy négy saját gyermekem mellé az ott töltött tizennyolc év további gyermekeket hozott az életembe, nem „csak" tanítványokat...

 

 

Magyarországon a puritanizmust, ezt a 17. századi lelkiségi irányzatot elsősorban teológusok kutatták. Én megkíséreltem a nagyon gazdag magyar puritán irodalom beemelését oda, ahová tartozik: literatúránk vonulatába. Második szándékom pedig az volt, hogy angol nyelvű publikációkban a magyar puritanizmusról az eddiginél több hírt adjak. S természetesen szép számmal voltak magyar és angol nyelvű puritán óráim is; egy ízben előfordult, hogy egy amerikai vendéghallgatónak – mindmáig baráti kapcsolatban vagyunk – beszélhettem a hazája és a magyar puritán irodalom közötti különbségekről és hasonló vonásokról. Az Intézet – legnagyobb fájdalmamra és terveimmel ellentétben – nyugdíjba „vonulásom" pillanatában megszűnt. Ettől függetlenül sok konferencián, intézményben, gyülekezetben tartok puritán témájú előadásokat, tehát e szívemnek és értelmemnek oly kedves témához nem lettem hűtlen.

 

 

E kötet előzménye a 2007-es csurgói „régi magyaros" zsoltárkonferencia volt. Maga a zsoltár egyházi kultúránkban és költészetünk történetében egyaránt fontos, az évszázadok során a költők (a férfiak gyakrabban, mint a nők!) számtalan zsoltárparafrázist írtak és írnak, Magyarországon elsősorban Szenci Molnár Albert gyönyörű fordításai –átköltései nyomán; én magam is.

 

 

Terveim? Elsősorban a lehető legtöbb időt szeretném hat kislányunokámmal tölteni, de születőben van két újabb, szintén puritán tanulmánykötetem is, egy Szlovákiában, egy pedig a sárospataki Teológia „Nemzet, egyház, művelődés" sorozatában, amelyben eddig két kötetem jelent meg. Várok és remélek új verseket is, ez azonban nem emberi szándék, elhatározás kérdése. Születésükről Isten dönt.