.

A közösség szolgálatában

„A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.”  
Tamási Áron
 
Dr. Kószó Péter alpolgármester  a Vásárhelyi Látóhatár című folyóirat első lapszámának bemutatóján.
Fotó: Benák K.
Dr. Kószó Péter csecsemő- és gyermekgyógyász, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere a több évtizedes gyógyító munkája, az elesett, kiszolgáltatott emberek támogatása érdekében végzett sokoldalú karitatív, valamint szakmai-közéleti tevékenységét a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el. Alpolgármester úrral, az eddigi közéleti tevékenységének,  mérföldkőnek számító állomásait idéztük föl.
 
„Mindannyian tanulhatunk abból a türelemből, megértésből, odafigyelésből, amellyel a legszegényebb, a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embertársaihoz fordult”.
 dr. Lázár János

A családi háttér miként hatott személyiségének alakulására?
 
Nagyon nagy megtiszteltetés ért ezzel az állami kitüntetéssel, melyet a köztársasági elnök úrtól kaptam. Nagyon nehéz az embernek saját magának kiemelni az életútjából azt, ami megalapozza e kitüntetésnek az odaítélését. Azt gondolom, hogy ebben nagy szerepet vállalt egyrészt az az orvosi pálya, amelyet az édesapám példája után  választottam. Másrészt édesanyám pedagógus volt, így szüleimtől azt láttam, azt tanultam, hogy mások szolgálatát magunk elé lehet és kell is helyeznünk.  A jó Isten úgy hozta, hogy teljesen véletlenül a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház Gyermekosztályára kerültem, ahol nagyszerű főorvosok keze alatt dr. Streitmann Károlytól, dr. Butor Évától és dr. Szűcs Pétertől tanulhattam meg ezt a csodálatos hivatást, amelynek stúdiumait a legendás professzortól, dr. Boda Domokostól hallhattuk az egyetemen.
 
Rendszerváltó politikusként mire emlékszik legszívesebben?
 
Amikor jöttek a történelmi pillanatokat adó esztendők 1988-89-ben, és amikor látni lehetett, hogy a diktatúrából, a kommunista egypártrendszerből ki lehetne szakítani a magyarságot,  természetes volt, hogy részt vettem az akkori ellenzéki mozgalmakban. Köszönhető ez dr. Grezsa Ferenc egykori legendás hírű gimnáziumi igazgatómnak, hogy hívására magam is ott lehettem István fiával együtt 1988. szeptember 3-án az MDF lakiteleki alakuló ülésén Lezsák Sándor tanyai sátrában. Azóta magával ragadott a politika. Így aztán szinte egyenes út vezetett ahhoz, hogy  a 90-es országgyűlési választásokon magam is bekerülhettem a Magyar Országgyűlésbe.
 
Életemnek meghatározó és felejthetetlen szakasza volt az a folyamat, amíg eljutottunk az első szabad választásokig. Elsőként szerveztünk vidéken konferenciát az '56-os forradalomról és szabadságharcról, eltávolíthattuk megszállásunk jelképét, az Iván szobrot, hogy nagyszerű művészeink adományából az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Kossuth téren emlékművet állíthattunk. Példaként tartom magam előtt ma is dr. Antall József elkötelezett magyarságtudatát. Azt az  erkölcsi hozzáállást, amellyel ő az egyetemes magyarság, a határainkon túlra szakadt testvéreink felé fordult.  
 
Hogyan kapcsolódott be a határainkon túli magyarság segítésébe?
 
Dr. Grezsa Ferenc barátommal, parlamenti képviselő társammal nagyon sok alkalommal tudtunk segíteni a határainkon túli magyarságon, melynek alapját családjaink és a  Bethlen Gábor Gimnázium szellemiségéből hoztuk. Elsősorban a Vajdaságban, Délvidéken, Erdélyben voltak kapcsolataink. Ki ne emlékezne azokra a válságos évekre, amikor Jugoszlávia szétesett, és kitört a délszláv háború. Ennek következményei nagyon keményen érintették a délvidéken élő magyarságot, akár Szerbiában, akár Horvátországban.
 
Felejthetetlen számunkra, hogy ott bábáskodhattunk a történelmi Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége megalakulásánál. Történelmi jelentőségű dolognak tartom a mai napig is, hogy dr. Grezsa Ferenc barátommal hoztuk össze azt a miniszterelnöki találkozót a délvidéki politikai erők és dr. Antall József között a 90-es években, amelynek politikai jelentősége óriási volt. Mindez nem történhetett volna meg a mi délvidéki baráti kapcsolataink nélkül. Volt olyan parlamenti ülésnap, hogy este 11 órakor Horváth Balázs belügyminiszter úr szólt, le kellene menni tárgyalni a VMDK akkori vezetésével, a kialakult súlyos háborús krízishelyzet miatt.
 
A miniszter úr a parlament ablakához ment, lemutatott a Kossuth téri parkolóra, ahol egy fehér Ford Tranzit állt. Hajnalra értünk vissza Budapestre és reggelre már a miniszterelnök úr asztalára tehettük azt a jelentést, hogy a VMDK-nak mi az álláspontja lord Carringtonnak, a délszláv válság biztosának javaslatairól. Mint Honvédelmi Bizottsági tag, teljesen tisztában voltam azzal a veszéllyel, hogy a szemben álló felek Magyarországot is be akarták vonni a kialakult konfliktusba. Emlékeztetnék többek között a barcsi bombázásra. Parányi szerepünk nekünk is volt, hogy ezt el tudtuk kerülni.
 
Ebben az időben különösebb nehézségek nélkül tudtunk segélyszállítmányokat vinni a délvidéki magyarságnak.  Hihetetlen volt a nélkülözés, nem volt élelmiszer, gyógyszer. Dr. Farkas Emil zentai főorvos barátunk humanitárius szervezetével, a Vox-Humanával mindennapi volt a kapcsolatunk. Egyik héten Zentára, a következő héten az ostromlott Eszékre vittünk szállítmányokat.
 
Bár nem a határon túli magyarság kérdéséhez, de parlamenti képviselőségem felejthetetlen élményei között tartom számon, hogy néhány képviselő társammal  részt vehettünk a Litván nép forradalmában 1991 februárjában. Néhány héttel a Vilniusi TV toronynál történt sortűz után  koszorút és mécsest helyeztünk el. Meleg volt a helyzet, hiszen az orosz katonák csőre töltött géppisztolyt fogtak ránk. Nagy megtiszteltetés volt tavaly januárban, hogy az akkor ott járt magyar képviselőket a 20. évfordulón a Litván Parlament Elnöke meghívta az emlékünnepségre.     
 
A gyógyítás, karitatív munka miként kapcsolódott a politikusi pályához?
 
A politikai parlamenti munkámhoz köthető az Országos Játék  Alapban való részvételem, amely a szerencsejátékokból befolyó pénz fölött rendelkezett. Ennek a bizottságnak a tagja lettem, így nagyon sok vásárhelyi és országos programot tudtam támogatni. Csak néhány ismert nevet mondanék, akik e tanács tagjai voltak: Gyarmati Dezső olimpikon, dr. Szabó Zoltán szívsebész, aki az első szívátültetést végezte – elragadó személyiség, akitől nagyon sokat tanultam -, de tagja volt még ennek a szervezetnek a legendás pedagógus, Zsolnay József professzor úr is.
 
Ennek a szervezetnek a tagjaként gondoltam arra, hogy amíg itt vagyok, addig megvalósítom azt az álmom, melyet dr. Pintér Sándor professzor úrral a Gyermekklinika akkori igazgatójával  és dr. Bálint Péter gyermekgyógyász barátommal közösen gondoltunk ki. Ennek lényege, hogy kidolgoztuk Magyarországon a beteg  újszülött és koraszülött csecsemők mentőszállítását, amely addig megoldatlan kérdés volt.  Azelőtt sok kisbaba halt meg, vagy szenvedett súlyos károsodást,  ami egész életére nyomorékká tette. Ekkor alapítottam a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt 1992-ben.
Ez a szervezet 1999-ben az első Orbán-kormány alatt vált  országos szervezetté, így országosan is megoldódott a beteg kisbabák szállítása. 1994-ben  a német Johannita barátaimmal Németországban csináltattam egy vadonatúj mentőautót, amely mint mozgó intenzív osztály hamarosan szolgálatba állt. Emlékezetes marad életemben, hogy a szegedi Gyermekklinikáról a már szétválasztott sziámi ikreket, a Szabó testvéreket ezzel a kocsival szállítottuk haza Kisperegre. Dr. Berényi Károly barátom azóta is óvó figyelemmel kíséri Izabella és Melinda fejlődését.
 
A Johannita Segítő Szolgálattal hogyan került kapcsolatba?
 
Édesapámtól példaként nemcsak a szakmámat választottam, hanem mintegy örököltem tőle a johannita-munkát is. Hódmezővásárhelyen 1993-ban ő alapította meg a szolgálatot. Az ő nagybecskereki gimnáziumi osztálytársa, Ottó Szüszner, a németországi johanniták egyik kiemelkedő személyisége volt. Sajnos ő sem él már, de a fia, Loránd Szüszner átvette a munkáját és az elmúlt két évtized alatt több milliárd forint értékű segítséget nyújtott Magyarország, köztük Hódmezővásárhely számára is.     

A Johannita Segítő Szolgálattal végzett munkái közül melyik érintette meg leginkább?
 
Talán a johannita munkám legnevezetesebb és legkalandosabb eseménye az volt, amikor Kiss János szociális munkás barátommal 1999. április 4-én fogtuk magunkat, s felültünk a Tesszalonikibe tartó repülőgépre, hogy valahogy eljussunk a macedón-koszovói határra, ahol ezrével menekültek a szerbek által üldözött albán nemzetiségű emberek a népirtás elől. Elszorult a szívünk, ahogy a televízióban láttuk ezeket az embereket, akik hetekig bujkáltak az erdőkben. Úgy éreztük, hogy talán mi is tudunk valamit segíteni nekik. Ez  a nagyszabású vállalkozás a németekkel közös akció volt. A Johanniter Unfall-Hilfe biztosította a háborús övezetbe a menekültek részére  szervezett egészségügyi  ellátást. 3 km-re a koszovói határtól, a macedóniai Tetovóban a Bundeswehrrel közösen építettünk egy tízezer fős menekülttábort.
 
Mi voltunk az első csapat, akik abban a menekülttáborban fölépítettük a kórházat, ahol több ezer ember ellátását végeztük. Jómagam a gyermekgyógyászati ellátásért voltam felelős. Amíg mi ott voltunk, hatezer ember volt ránk bízva, és csak négyen voltunk orvosok. A katasztrofális helyzetre jellemző volt, hogy a macedón hatóságok nem akarták elintézni a vámot, így a gyógyszereink, infúzióink és felszereléseink nagy része ott állt a szkopjei repülőtéren, pedig nagyon kellettek volna. A felszerelés hiánya miatt úgy készítettem pl. infúziót,  hogy az injekciókhoz használt cukor és sóoldatot nagyobb térfogatú fecskendőkbe összeszívtam és így adtam be a súlyosan kiszáradt  csecsemőknek. Az alatt a több mint  egy hónap alatt, amíg kint voltunk, több gyermek a mi munkánknak köszönheti szó szerint is az életét, hiszen a halál mezsgyéjéről hoztuk vissza őket. Az egyik fotó egy ilyen kisbabát ábrázol a szüleivel együtt, amikor már túl volt az életveszélyen.  Mindezt az ottani válsághelyzet ellenére a találékonyságunknak köszönhetően sikerült megoldani.
 
Az 1999-es évre azért vagyok büszke, mert ez is hozzájárult e rangos kitüntetéshez. Bár voltak magyar egységek Koszovóban, de azok a magyar kormány által voltak biztosítva. Jómagam Kiss Jánossal teljesen önkéntes alapon, saját erőből, különösebb támogatás nélkül mentünk ki a hadszíntérre, egyedül a repülőjegyünket tudták a németek biztosítani.
 
Úgy tudom, hogy a német Johannita Lovagrend is kitüntette a karitatív munkásságát...
 
Nagy örömmel viselem e kitüntetést is, melyet 2004-ben Oszkár Porosz királytól, a Johannita Rend Úrmesterétől kaptam. Ez a "die Ehrennadel des Johanniterordens" (Johannita  Becsület-tű), ami egyébként német állami kitüntetésnek is számit.
 
A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés mennyiben más, mint a többi elismerés?
    
Mindenképpen más, hisz ezt a Haza adományozta, mely rendkívül megtisztelő számomra. Nem tagadom, megható volt dr. Lázár János polgármester úr  laudációjában hallani, hogy az a közös munka, melyet önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként végeztem, az is hozzájárult e magas elismeréshez. Amikor ezt megköszöntem a munkatárasaim által szervezett házi ünnepségen, azoknak köszöntem meg elsősorban, akik önzetlenül ott álltak mellettem, és akik segítették azt a munkát,  amelyre a jó Isten elhívott.
 
Sajnos sok Johannita barátomat vesztettem el, akik már az égből tekintenek le ránk. Földházi Imre, Boér Albert és Wéber Viktor mentőtisztek nagyon fiatalon hagytak itt bennünket. Hogy ezt a magas kitüntetést megkaptam, nekik is köszönhetem, ugyanúgy, mint azoknak, akik a mai napig is velem vannak, kitartanak mellettem, mint az én hűséges barátom, Tóth Bálint is.  
 
Egy fontos gondolatot említenék még, melyet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úr mondott az átadó ünnepségen: "ez a kitüntetés kötelezzen bennünket arra, hogy ez nem a befejezés. Inspiráljon bennünket a további elkötelezettségre, a további munkára!"
 
Jó egészséget és kitartó segítőket kívánunk Alpolgármester úrnak, hogy karitatív szolgálatával és politikai közszereplésével segítsen jobbá tenni nemzetünk életét.
 
Benák Katalin

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies).

You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok