Búza Imre
Beszélgetés Búza Imre íróval
„Bovaryné én vagyok!” – Gustave Flaubert
Hamarosan megjelenik Búza Imre nyolcadik kötete, A vásárhelyi beszéd varázsa című könyve. Ebből az alkalomból beszélgetünk az életéről és műveiről.
Búza Imre író
- Beszélne egy kicsit Önmagáról? Mi az eredeti hivatása?
- Gipszmintakészítő vagyok. Nyugdíjazásom előtt negyvenhárom évet dolgoztam azonos munkahelyen, azonos beosztásban a helyi porcelángyárban, amely időközben Alföldi Porcelángyárból Villeroy & Boch lett. Kötelező feladataim mellett magam is számos olyan önálló formatervet készítettem a hetvenes-nyolcvanas években, amelyek országos pályázatokon is díjat nyertek. Közös munkáim voltak Tuza Lászlóval, Takács Győzővel és Végvári Gyulával.
Ezt a szép alkotó szakmát egy életre választja magának az ember.
Ha valaki jól csinálja, ebből a szakmából meg lehet élni. A gyári munkáján kívül rengeteg olyan lehetőség adódik számára, amelyben délutánonként pénzre tudja váltani szakmai hozzáértését: épületszobrászat, besegítés keramikusoknak, művészeknek, eseti megbízások teljesítése más cégeknek, műgyanta berendezések készítése. Hetvenhárom évesen még mindig kapok „gipszes” felkéréseket. Aki többet szeretne megtudni erről a mesterségről, annak figyelmébe ajánlom a Németh László Városi Könyvtárban megtalálható Gipszmintakészítés a kerámiaiparban című könyvemet.
- Hogyan alakult ki a kutatás, publikálás iránti indíttatása?
- Diákkoromban az irodalom az egyik legkedvesebb tantárgyam volt, talán csak a testnevelés és a rajz kelhetett versenyre vele. Sokat olvastam, és szerettem fogalmazásokat írni. Már általános iskolásként is naplót vezettem kisebb-nagyobb megszakításokkal életem folyásáról, olyan szellemben, amelyben a véleményalkotás éppoly fontos volt, mint maguk a történések. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben megmaradt ez a közlési vágyam, s közben folyamatosan csiszolódott a stílusom. És persze ott volt a versek szeretete is, amely egész életemen keresztül elkísért. Magam is próbálkoztam a nagy elődök nyomába lépni serdülőkoromban, de nem igazán nagy sikerrel. A prózám kicsivel jobb volt. Ötödik kötetembe, az Őszi virágokba sikerült „becsempészni" javított kivitelben akkori költeményeimből néhányat. Az Ígéret című családregényemnek pedig számos részlete a gimnazista koromban írt naplóim szövegére épült.
- Hogyan fért el egymás mellett ez a kettős érdeklődés, kerámia és az irodalom szeretete?
- Elfért, az egyik a megélhetés volt, másik a hobbi, ami nem volt időhöz kötve. A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után levelezőn bepótoltam hiányzó gimnáziumi éveimet, és jelentkeztem a JATE bölcsész karán magyar szakra egyéni levelezőként. Hatszoros túljelentkezés ellenére vettek fel nem annyira tudásomnak, hanem egy szerencsés tételhúzásnak köszönhetően. Nagyon boldog és kemény öt év várt rám. Kiderült, hogy az egyéni levelezés tulajdonképpen azt jelentette, hogy a levelezőknek ugyanazokra az előadásokra és szemináriumokra kellett bejárni, mint a nappalisoknak, s ugyanazok voltak a vizsgakövetelmények is. Hat-nyolc levelező volt és körülbelül hetven nappalis a magyar szakosok közt. Fizikai munkás egyedül én voltam. Szerencsére egy olyan jó közösségbe kerültem, ahol kölcsönösen segítették egymást a hallgatók. Minden délelőtt bent voltam Szegeden, állandó délutánosnak kértem magam a gyárban. Reggel hétkor eljöttem otthonról és este tizenegykor értem haza. Öt éven át. Nem panaszkodtam, mert boldog voltam, hiszen mindkét tevékenységet szerettem csinálni.
Egész tűrhető referátumokat írtam, erre felfigyeltek tanáraim és csoporttársaim is, élvezetes viták alakultak ki a felolvasásaimat követően. Sokan publikálásra biztattak már abban az időben is, amitől elzárkóztam, és nem gondoltam volna, hogy néhány referátumom harmincöt-negyven év múlva mégis meg fog jelenni.
Arra a kérdésre, hogy mi volt az indíttatás az írásra, néhány könyv esetében egyértelműen az egyetemen tanultakat tudnám megjelölni. Akár az „Arany felhő"-re, akár a Homo sensusra, akár A vásárhelyi beszéd varázsára gondolok, az ott elhangzott gondolatok folytatásának tűnik a nyugdíjasként publikált munka. Ott szerettem meg a verselemzés műfaját, a filozófiát és a nyelvészetet is.
- Mi a kutatási területe?
- Írásaim tematikája és műfaja elég változatos, de bármit írjak is, én magamat adom. A Homo sensus utószavában írom: Ahogy kedves íróm, Gustave Flaubert mondotta: „Bovaryné én vagyok!”, én is elmondhatom, hogy a tizenegy év leforgása alatt megírt hét mű én magam vagyok. A sakkozó, aki g6-on vezért áldoz, a novellista, aki elsiratja osztálytársát, a műelemző, aki József Attila verseinek varázsát kutatja, a gipszmintakészítő, aki a teáskancsó elkészítésének módját mutatja be, és még a verseskötetem néhány költeményében is visszacsengenek azok a passzusok, amelyek a Homo sensusban megtalálhatóak. A történeteket és a gondolatokat az azonos szemlélet kapcsolja össze a merőben más tematika ellenére is.
Ebből kifolyólag nehéz lenne megmondani, hogy szépíró vagy szakíró vagyok-e, de az bizonyos, hogy elég sok témakörben fejtem ki nézeteimet és sohasem ismétlem magam. Én nem olyan helytörténész vagyok, aki összegyűjt huszonöt könyvet egy adott témakörben, és abból akar egy huszonhatodikat csinálni. Én a saját gondolataim mentén haladok írásaimban, noha biztosan van egy jellegzetes műveltségi háttér, ami mindig ugyanabba az irányba tereli mondandómat. Még a Gipszmintakészítés című könyvemben is Albert Camus-t idézem, s a filozófiai művemben is Tóth Árpád-verset hozok fel szemléltetésül. Vagy a sakkjátszmában Petőfi Sándorra hivatkozok: "Tiszteljétek a közkatonákat!". A szépirodalomhoz (Ígéret, Balga tűnődések, Őszi virágok) egészen természetes, hogy nem kell szakkönyveket használnom. Ahogy Huizinga a Homo Ludens-hez és Camus A lázadó ember-hez nem használt szakirodalmat és lábjegyzeteket, úgy nekem sem volt szükségem ilyesmire a bölcseleti munkám megírásakor. De nem kell szakirodalom a sakkjátszmák elemzéséhez és a gipszmintakészítéshez sem, utóbbinál annál is inkább, mert nincs is ilyen. Viszont van 43+14 év szakmai tapasztalatom, amire támaszkodhatom. Összegezve:
amit írok, az egy kutatás nélküli irodalom, amiben hol a szépirodalom, hol a szakirodalom van túlsúlyban, de jól megférnek egymás mellett.
Búza Imre kötetei
- Beszélne az eddig megjelent műveiről? Kérem, mutassa be őket!
- Hatvanegy éves koromban jelent meg első művem, az Ígéret. A regényben dédszüleimig visszamenve állítok emléket családomnak, s leírom tizenhat éves koromig életutamat, ami akkor egy jelentős fordulóponthoz érkezett. A regény címe kettős értelmű: egyrészt utal a benne elhangzó ígéretekre, másrészt azt hangsúlyozza, hogy minden tizenhat éves gyermek egy olyan ígéret, akinek az élete még bármilyen irányba fordulhat. A kezdeti ötven példányos megjelenést a következő években a duplájára kellett növelni, hogy minden igényt ki tudjak elégíteni. Persze saját költségemen.
2016-ig kellett várni a következő könyvemre, amely ezúttal egy novelláskötet lett. Nagyon sokan biztattak az Ígéret sikere után, hogy ezt a történetet folytatni kell, nem állhatok le vele a serdülőkornál. Ezt ilyen formában nem akartam, unalmasnak tartottam volna, ezért egy köztes megoldással kiválasztottam néhány epizódot a későbbi életemből, s azt írtam meg novella formájában. Kísérletezésként néhány művet egyes szám harmadik személyben írtam, egyszer pedig jelen időbe tettem a múlt idejű cselekményt. A kötetnek a sok hiábavaló küzdelem sugallására Balga tűnődések lett a címe.
A harmadik művem 2018-ban jelent meg, és egy Tóth Árpád-versre utalva az „Arany felhő” címet kapta. Verselemzések és tanulmányok találhatók benne. Megjelenése után több neves szakértő nyilatkozott elismeréssel a kötetről, köztük Tverdota György József Attila-kutató, aki elcsodálkozott, hogy ez az első ilyen jellegű művem. Elsősorban középiskolásoknak szántam a könyvet, amelyből kiolvasható a verselemzés módszertana is, az hogy mire érdemes figyelni egy vers olvasásakor a jobb megértés és műélvezet érdekében. Itt található szakdolgozatom is, amely 1982-ben íródott, és A szerelmes vers a befogadásesztétika tükrében címet viseli.
A következő könyvem egy sakk-könyv, amelynek Hatvan érdekes játszmám a címe. Mesterjelölt minősítésű sakkozó vagyok, a sakk is kedvelt szenvedélyeim közé tartozik: karbantartja az ember gondolkozását. A címét egy híres sakkozó, Bobby Fischer könyvének hatására választottam, aki a hatvanas években írt 60 emlékezetes játszmám címmel egy sakk-könyvet. Ez a nemes szellemi játék az élet utánzata: minden parti egy valóságos királydráma, amelynek forgatókönyvét Shakespeare sem írhatta volna meg különben. Akár a verselemzésekben vagy a bölcseleti eszmefuttatásokban, itt is analizálni kell a történéseket, és úgy előadni, hogy a témában kevésbé jártasak is érteni és élvezni tudják a kommentárt.
Az ötödik könyvem egy verseskötet lett, amely az Őszi virágok címet kapta. Egy öregkori iratselejtezés alkalmával néhány olyan fiatalkori versre és versfordításra bukkantam, amit nem volt szívem megsemmisíteni. Kis kiigazítással közölhető műveket csináltam belőlük, és aktuális időskori verseim és versfordításaim mellé illesztve önálló kötetté bővítettem a két időszakban írt próbálkozásaimat.
Hatodik művem szakmám egy hiánypótló tankönyve lett, a címe Gipszmintakészítés a kerámiaiparban. Egy régi mulasztást próbáltam meg pótolni ezzel a munkával, mivel mesterségemről a művem megjelenéséig egyetlen tankönyv sem készült. Az ipari tanulók - köztük én is - hatvan éven keresztül voltak kénytelenek szakirodalom nélkül elsajátítani a szakmai fogásokat. A megjelenő nyolcvan példányból az ország minden szegletébe jutott könyv, sőt még testvérgyárunkba, a romániai Lugosra is a magyarul tudó szakemberekhez. Hosszú pályafutásom során mintegy negyven ipari tanulót oktattam erre a szép szakmára, s többségük ma is műveli tanult mesterségét.
A két éve megjelent Homo sensus egy bölcseleti mű, a gondolkodó (Homo sapiens) és a játékos (Homo ludens) ember után ezúttal a Homo sensusról, az érző emberről szól. Arról az emberről, illetve szubjektumról, aki úgy van megteremtve a világegyetemben, hogy öt érzéke révén lássa, hallja, tapintsa, ízlelje és szagolja az élettelen objektum, a világ csodáit, és ezáltal értelmet adjon létezésének. Számtalan témakörben folytatok vizsgálatot benne, szóba kerül a világ és az ember kapcsolata, az egyéniség és a tömeg viszonya, a kiválás lehetőségei, a szépre és jóra való törekvés, az ellentétek és ambivalenciák szerepe, a magunk alkotta törvények és a világ törvényszerűségei, a haladás iránya és következményei, az ember és a társadalom befolyásolhatósága, nevelhetősége.
Civilizációnk, szokásaink bemutatására nagyon sok műveltségi területet mozgósítok könyvemben, ami egyfajta köznapi filozófia, hiszen mindenféle előképzettség nélkül olvasható és érthető.
Búza Imre legutóbbi kötete
- Legutóbb a magyar nyelv rejtelmeiről írt. Mit üzen a mai kor emberének vele?
- Legutóbb megírt könyvem október tájékán fog megjelenni, az utolsó simításokat most végzem rajta. Címe: A vásárhelyi beszéd varázsa. Tizennégy önálló írás található benne, amelyből csak hat nyelvészeti tematikájú, mellette négy verselemzést és négy más természetű írást is tartalmaz. Hogy miért épp a nyelvészetre esett a választásom a nyolcadik könyvemben? Könnyű észrevenni, hogy egyetlen írásom sem hasonlít az előzőre, minden új könyvemmel más és más területen próbálom ki írói képességemet. Ennél az oknál fogva a filozófia után most a nyelvészet következett. Tősgyökeres vásárhelyiként hozzászólok a térség nyelvjárásához, egy összegzést írok a magyar köszönési módokról, nyelvhelyességi kérdésekben foglalok állást, sőt még egy megemlékezést is írok korán elhunyt egykori csoporttársamról, aki nyelvészként tevékenykedett. A nyelvészeti tanulmányok üzenete?
Legyünk büszkék anyanyelvünkre, amelynek kifejező ereje nem marad el egyetlen világnyelv kifejező erejével szemben sem, sőt árnyalatainak gazdagsága sok esetben felülmúlja azokat. Írásban is és szóban is ügyeljünk a helyes használatára, hiszen sok egyéb tulajdonság és érdem mellett ez is minősít bennünket, sőt legfőbb értékeink közé tartozik.
Nem maradhatott ki a kötetből az a négy verselemzés sem, amivel behatóan foglalkoztam az utóbbi időben. A 2018-ban megjelent "Arany felhő" után szinte hiányérzetem volt értékes versek elemzése iránt, nagy örömmel vetettem bele magam újabb költemények vizsgálatába. Az analízis - bármire irányuljon is - segít nekünk a világ megértésében.
- Jelenleg milyen kutatási téma foglalkoztatja?
- Kilenc hónapja foglalkozom A vásárhelyi beszéd varázsával. Öröm volt számomra az írás, mert amit kitűztem magam elé célt, megvalósítottam. De kicsit el is fáradtam. A megszakítások ellenére ez egy folyamatos elfoglaltság volt, hiszen minden nap igyekeztem hozzátenni néhány mondatot az addig leírtakhoz, vagy javítani az egyszer már jóváhagyott szövegrészen. Most fél év pihenő következik, nem akarok újabb feladatokon gondolkodni. Szurkolok, hogy jól sikerüljön a nyomda munkája, szép legyen a borító, ne legyenek szöveghibák.
Szeretném, ha sok olyan ismerősömhöz eljutna ez a munkám is, akik őszinte érdeklődéssel olvassák.
Benák Katalin
Fotó: Búza archívum