.

A sosem látott képeslapok varázslója

 

AKI FELÉLESZTETTE A NYÁRI SZÍNKÖRT

 

Otthona a munkahelye egy különleges, modern szakmában. Már 17 évesen díjat nyert formatervezéssel. Az ország egyik legkreatívabb alkotóközösségében bontogatta szárnyait. A Reflexiók pályázaton grafikai különdíjas lett. Lokálpatrióta, múltidéző. Érdekfeszítő előadásokat tart, kiállításokat nyit meg. Számtalan médium foglalkozott a munkáival. A rohanó időben sok elfoglaltsága ellenére is derűs, nyugodt, kiegyensúlyozott.

   Hogy ki ez a különleges ember?

   Ő Kiss Csaba, 28 éves, szabadúszó 3d grafikus Hódmezővásárhelyről.

Kiss Csabak

Kiss Csaba

(Fotó: Kissné Rácz Kitti)

 

Miféle családból származol te, ahol támogatták a számítógépezést?


Teljesen hagyományos családból jöttem. Édesapám és édesanyám is a Porcelángyárban kezdtek dolgozni, kulturális közegben mozogtak. Hamar belátták, hogy a számítógépé a jövő és nem akarták hátráltatni a gyerekeiket. Bátyám gépén játékkal kezdtem én is az ismerkedést és érdeklődéssel figyeltem őt, így láttam először a 3 dimenziós képszerkesztő használatát és kedvet kaptam hozzá. Ehhez társult, hogy a Bethlenben a szabad géphasználaton megfigyelhettem, milyen képeket alkotnak a haladó 3d-sek. Amikor otthon bevezettük az internetet kinyílt a világ, és elkezdtem nézni a külföldi fórumokat, tutoriálokat (a tutorial valamilyen folyamat leírása lépésenként képpel és utasítással szerk.), hogy megismerjem a profi eljárásokat. Sok időbe telt mire megtanultam a modellezést. A számítógép csak egy eszköz. – gondolkodik el. - A ’70-es években a Disney-nél nagy felháborodást váltott ki, amikor számítógépekkel színeztették az animátorok rajzait. Attól tartottak, hogy a gép elveszi a munkájukat. Akkoriban zajlott egy nagyon komoly vita a robotizáció, számítógép versus az emberi munkaerő között. Végül kiderült, ez nem elveszi a munkát, hanem új lehetőségeket teremt, többet és hatékonyabban tudsz a számítógéppel dolgozni. Manapság a színészek kezdenek el aggódni, amikor a filmekben feltűnnek az élethűen animált elhunyt szereplők pl. a Star Wars filmekben, de ez is beépül az életünkbe, ahogyan pl. a könyvnyomtatás és az internet okozta kulturális sokkok is elsimultak.

 

Az iskolában kaptál erre képzést?


Nyolcosztályos gimnáziumba jártam és nem jeleskedtem rajzból, máig sem tudok szabadkézzel rajzolni. Amikor Pető Zsuzsanna tanárnő megtudta, és látta, hogy 3D-vel foglalkozom, utána ötös lettem. Ő bátorított, követte az utamat, próbált segíteni, amiben tudott. Mire az én korosztályom informatika oktatást kapott, már tudtuk használni a számítógépet, az iskolában máig csak általános jellegű a képzés. Amivel én foglalkozom, az a neve, hogy CGI Generalist (Computer Generated Imagery). Ennek az angol kifejezésnek a fordítása: általános 3d grafikus.

 

Úgy tudom, már középiskolás korodban is kaptál felkéréseket.


Tizedikes koromban már komolyan foglalkoztam a három dimenziós képalkotással. Testeket modellezek, testeket textúrázok fel, épületeket nem csak egyetlen szögből tudok megmutatni, hanem azt akár körbe is lehet járni. A 3d-ben nincsen csalás, nem úgy mint a két dimenziós alkotásokban, ahol csak egy látószögből dolgozzák ki a látványt szépen. Nekem az épület hátulját is ugyanolyan igényességgel el kell készíteni. Ezt több iparág is használja, az épületek látványtervezésétől kezdve minden marketingben, reklámban ott van a 3d. Az összes gyógyszeres doboz 3d grafikával készül, a hollywooodi filmek vizuális trükkjei, az animációs rajzfilmek élethű mozgásai.
Még érettségi előtt a munkáimból összeállítottam egy demo reelt. Ez egy 2-3 perces, zenére összevágott videó 3d állóképekből és animációkból. Egyik osztálytársam megmutatta az édesapjának, Kendi Imre építésznek ezt, aki megkérdezte, hogy lenne-e kedvem az új vásárhelyi sportcsarnokot látványtervezni ezzel a technikával. Örömmel vállaltam, és sokat tanultam az építészektől.
Egy távolabbi ismerős a demo alapján beajánlott egy akkor még kisebb szegedi kreatív ügynökséghez, akiknek tetszettek az animációim. Nagyon jól képzett, fiatal csapat volt, de még csak 10-15-en dolgoztak ott. Akkoriban nyertek több pályázatot és munkát az AXN tv csatornának. Bevontak engem is ebbe, többek közt a szilárd testek szimulációját tanulhattam, próbálgathattam. Egy híres/hírhedt mosógépes spoton dolgoztunk, az art-direktor Kristó Attila készítette a látványt, én pedig a mosógépben forgó testek mozgását szimuláltam. Ez olyan jól bevált, hogy utána egyetemi éveim alatt is ennél a cégnél dolgozhattam. Promókat, reklámokat, különböző 3d animációkat készítettünk. Ez idő alatt felfejlődött Magyarország legnagyobb vidéki ügynökségévé, ami ekkorra 50-55 főt alkalmazott. Az utóbbi négy évben már szabadúszó grafikusként dolgozom, de a kapcsolatom továbbra is nagyon jó velük.

 

Az üzlet, a munka mellett hogyan jött az ötlet, hogy egy nem létező kulturális intézményt megalkoss? Miért pont az anno Népkertben álló Nyári Színkör, a vásárhelyi faszínház lett a szívügyed?


Pont ez adta az ötletet, hogy nem létező. Arra gondoltam, mennyivel érdekesebb egy olyan dolgot megmutatni, amit már nem láthatunk, viszont sokak ismerik az idősebb generációból, de például az én korosztályom még nem is hallott róla. Két nagyon szép vásárhelyi kiadványt láttam, amiben feltűnt. Az egyik régi helyi képeslapokat mutatott, a másik is vásárhelyi fényképekkel illusztrált könyv. Rohantam nagymamámhoz, hogy megtudjam, mi ez. Mama, hát ez hol volt? Ő mesélte, hogy ők még jártak oda előadásokat nézni, bár akkor már leromlott az állapota. Édesapám akkor született, amikor lerombolták, 1950-ben. Lebontották, mert veszélyessé vált a karbantartás hiánya miatt. A még jó állapotú gerendáit a jelenlegi művelődési házba építették be, ezt mesélték, amikor kutakodtam, bár erről nincs írásos emlék.

 

Hol tudtál információkat szerezni az épületről, mik a forrásaid?


A két említett kiadvány mellett az interneten nagyon sok kép van róla. Az egykor.hu, a fortepan.hu például sok találatot rejt a többi mellett. Elmentem a Levéltárba, kérdeztem, hogy a helytörténeti gyűjtemény mit őriz róla. De ezt 1897-98-ban építették, még azon is csodálkoznék, ha akkor lett volna róla tervrajz, nemhogy még meg is maradjon 120 éven át. Csak leírások, kordokumentumok maradtak meg vele kapcsolatban.
Az egykor a színház előtt álló Nyizsnyay Gusztáv zeneszerző - Pásztor János alkotása 1900-ból, városunk első világi - köztéri szobra most a Zrínyi és a Nyizsnyay utca sarkán van, szépen felújított állapotban. A Színkör előtt volt körülötte egy lánc és pár beton kocka a képeslapok tanúsága szerint. Vicces, hogy rá van írva a beton lánc tartókra, hogy "tilos a láncra ülni". Akkoriban is lehettek már "huligánok". – nevet vidáman. - A facebookos Hódmezővásárhelyi Lokálpatrióta csoport alapítója, Harmat Péter írta meg nekem, hogy ezt a láncot felhasználták a Lévai és Révai utca kereszteződésében található kút körül. Az nincs felújítva ugyan, de szép állapotban látható.

 

Semmi adat nem állt a rendelkezésedre?


Semmi, csak az északi, keleti, és nyugati homlokzatról vannak képek, a déliről nem. Ami a nagy szívfájdalmam, hogy a belsejéről is csak egyetlen kép maradt fenn. Már 2004-ben próbálkoztam megalkotni, de az akkori tudásommal még borzasztó eredménnyel. Csak nagyjából hasonlított. A mostani képeken látszik, mennyit fejlődtem azóta.
Egy régi képet használtam fel ahhoz, hogy kitaláljam mekkora is lehetett - a korabeli sajtó szerint – a „Művészet csarnoka". Mivel sem tervrajz, sem pontos befoglaló méret nem maradt meg arról, hogy mekkora is volt a színház, így emberi alakokat kellett referenciának használnom. Egy képen a bejárati ajtó előtt, az oszlopnál áll egy férfi elegáns ruhában. Az ő magasságát egy átlagos férfi magasságnak számoltam, 170 cm-rel. Több másik képeslapon is láthatóak az ajtók előtt alakok, vagy közvetlenül a talapzat mellett. Ezekkel "ellenőriztem", hogy nagyjából jól számoltam-e. Miután az ajtó magasságát és ennek az északi homlokzatnak a modelljét elkészítettem, onnantól tudtam már jobban haladni, mert nagyon szépen van tagolva az egész épület.

 

Volt erre megbízásod?


Nem, ez abszolút magánjellegű kezdeményezés volt. A 3d-ben nem lehet megállni. Nagyon gyorsan fejlődik. Évente jönnek ki az új programok, az új eszközök, az új technológiák. Szerettem volna, ha van egy szép építészeti látványtervem, amire büszkén azt mondhatom, hogy itt tartok, erre vagyok képes, ezt tudom elkészíteni. Egy ekkora épületen nagyon sokat lehet tanulni, ha végig tudom csinálni. A környezetétől féltem a legjobban, mert vegetációt iszonyú nehéz csinálni 3d-ben, élethűt pedig még nehezebb, amit még egyetlen számítógép elbír. Kétszer bele is tört a bicskám, de harmadszorra sikerült. A tetőn is duplán dolgoztam, mert utólag derült ki, hogy fazsindelyes. Ezen le tudtam mérni azt is, hogy egy ilyen volumenű munka mennyi idő.

 

Kaphatnánk a mérhető értékekből egy kis ízelítőt?


A nyári színkörös mappám a számítógépen a referencia képekkel, textúrákkal, az összes kép és file összesen 30 Gb helyet foglal el.
A végleges jelentek egyenként, az összes növényzettel 1 Gb méretűek.
250 munkaóra alatt készültem el vele. Az első képet 2014. szeptember 12-én mentettem el, az utolsót pedig 2016. október 29-én.
A végleges 3d-s térbeli modell a fákkal, fűvel, színházzal összesen 61,5 millió polygon-ból (sík lapból) épül fel. A Színkör épülete "csak" 3,5 millió polygon...
A népkerti környezethez 3 féle füvet, 1 féle virágot, 4 féle bokrot és 8 különböző fát használtam fel.
A szobor 3d scanneléséhez 89 db fénykép készült.
Egy végleges kép Photoshopban 34 rétegből épül fel.
Facebookon a folyamatot nagyjából 350 ember követi.
A projekt legtávolabbi követője a projektnek az USA-ban él.

 

A facebookon számtalan megosztást kapott az alkotásod. Ott két olyan csoportnak is tagja vagy, ahol kevés a fiatal; a Hódmezővásárhely Múltidézők és a Hódmezővásárhelyi lokálpatrióták közösségének.


Az egész családom innen származik. Nagyapám vezette vissza a családfát szépapámig (ükapám apjáig). Találtunk írásos emléket is, hogy egy ősi Sz. Kiss birtokon gazdálkodtak. Nagyon kötődöm Vásárhelyhez, továbbra is szeretnék itt élni, dolgozni, mert minden ide köt. Gyönyörű ékszerdoboz ez a város. Az emberek segítőkészek, a csoportokban is sokaktól kaptam képeket - többek közt a színház építéséről -, Czuczi Győző bácsi pedig elküldött egy személyes fotót a családjáról, amin egy régi autómobilban ülnek az akkori székelykapu és a faszínház előtt.

 

Mi a „Soha nem látott képeslapok” története? A Nyári Színkör facebook oldalán megcsodálhatjuk az épületet előadás közben esti fényben, 1964-ben, és a többi között vörös keretben 1975-ben is.


Épp ezért csináltam, hogy eljátsszam a gondolattal, milyen képeslapok születhettek volna, ha nem elbontják, hanem felújítják. Hiszen én kb. 10 évvel ezelőtt a régi képeslapokból ismertem meg az épületet és számomra szinte csak azokból ismerős...

 

Egy ilyen modern szakmával egy kisvárosban miből élsz? Azt hihetnénk, hogy elszaladsz nyugatra.


Megtalál a nyugat itt is, dolgozom nekik. A bevételeim több mint fele külföldről származik, keletről is és sokfelől. Nagyon jó magyar ügyfeleim is vannak, tehát a rossz sztereotípiák elkerültek szerencsére. Ez a szakma annyira digitális, annyira az interneten zajlik, hogy itthon nyugodt életet biztosít. Nem szeretnék távol a családtól, távol a barátoktól élni. Aki a hobbiján dolgozik, az igazából sosem kell, hogy dolgozzon. Én nem úgy kelek fel hétfőn, hogy jajj, Istenem, megint munka van, hanem úgy, hogy vasárnap is dolgoztam igazából, de jókedvűen, mert szeretem. Sosincs megállás. Ha nincs megrendelés, akkor tanulok.

 

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő.


Ez így van nálunk is. – csillan fel a szeme a kérdésre. - Engem mindenben végtelenül támogat a feleségem, Kitti. Ő tanult fotós, nagyon jó meglátásai vannak, ért a képekhez. Hihetetlenül jó érzékkel bánik a gyerekekkel, csecsemőkkel, kitűnő családfotókat készít. Az otthoni környezet rendkívül sokat jelent mindkettőnk számára.

 

A Lucien Hervé Kamera Klub előadásán élőben láthattuk hogyan tervezel poharat és mutattál elkészült tárgyakat. Mire jó a 3d-s nyomtatás?


Ezzel olyan tárgyakat is lehet nyomtatni és lehet gyártani, ami a hagyományos mesterségekkel nem feltétlenül kivitelezhető. Elképzelhetetlen, lehetetlen kellékeket készítenek és módosítanak pl. az ötvös termékek megvalósítói. Végtelen a lehetőségek száma. Létezik olyan internetes oldal, ahová bárki feltöltheti a terveit és azt is megszabhatja, hogy mennyire szabadon átdolgozható az más számára.

Hogyan lehet azt kinyomtatni, amiben belül is van egy más formájú rész?


Rétegről rétegre felfelé haladva készülnek ezek. Oda tesz anyagot a nyomtató, ahová kell. Van olyan technológia is, ahol egy négyzet alakú térbe port töltenek be, és utána két vagy három lézer metszéspontja hevíti fel annyira a port, hogy ott megszilárdul. A végén megrázzák, kiszóródik a felesleg és a végtermék ott marad középen. Tényleg egy csoda ez a 3d nyomtatás, imádom.
Ezzel a technológiával olyan szakmákban is létrehozhatunk alkotásokat, aminek nem igazán ismerjük az eszközeit, anyagait - anélkül, hogy költséges és időigényes oktatásban vettünk volna részt. Bronzból, ezüstből, alumíniumból, agyagból pl. sokféle tárgy nyomtatható. Az anyag tulajdonságait figyelembe kell venni pl. a falvastagságnál vagy máznál. A legolcsóbb persze a műanyag.
Így készült egy általam tervezett két részes kerámia váza is, amit végül kipostáztak nekem. Ha feltöltöm ennek a terveit a megfelelő oldalra - a megadott kritériumnak megfelelően -, mellé teszek egy jó marketinget, látják az emberek, hogy ez szép, két váza egy áráért, akár több száz példányban is értékesíthetem. Feltöltök még nyolcvan vázát, és akkor én vagyok a vázagyáros, pedig sosem értem az anyagához. – mosolyog az ötleten. - Ez egy bámulatosan, fantasztikusan új technológia, ami most tör utat magának. Már elérhető árú nyomtatókat gyártanak otthoni használatra is. Ha eltörött a gyerek Lego készletéből valami, a kedvenc figurájának mondjuk a keze, akkor lehet nyomtatni egy újat.
Egyszer egy barátomnál Eiffel-tornyot nyomtattunk, de az nem volt túl jó minőségű nyomtató és csak egy fél tornyot sikerült kiszedni belőle. – nevet az emléken.

A világ legkisebb távirányítású autóján is dolgozom, ami csak pár centi. A modellje nyomtatón készült, egyáltalán nem recés, hibátlanul szép a felülete, olyan, mintha egy kész termék lenne. Ez egy új iparág, amit mindenki használhat. Teljesen nyílt, sőt vannak olyan interneten keresztül használható modellező programok, amivel bárki készíthet magának nyomtatott dolgokat. Népszerű egyedi karkötőt, ékszert tervezni. Kinyomtatják a megadott anyagból és elküldik a címedre. Persze rendkívül drága, főleg az arany, ám csodálatos. A shapeways.com oldalt keresheti, aki kedvet kap az alkotáshoz.

A legnagyobb távirányítós autódról mesélnél?


Az csak hatodrészben az enyém. Barátaimmal nagy tervünk egy olyan műhely létrehozása, ahol ezt az autót tudnánk készíteni. Szeretnék sok új formatervet létrehozni még más autókhoz is, amiket le tudnánk gyártani és forgalmazni, hogy bejárhassuk vele a fél világot... Az a cél, hogy itthon legyen egy jó, megbízható műhely 10-15 fővel, jó hangulatú szerelésekkel, lelkes, nagy tudású munkatársakkal, köztük a testvéremmel, Attilával.

Mik a további terveid?


Szeretnék egyre több, egyre nagyobb munkákban részt venni. Úgy tűnik az elmúlt 4 év tendenciáiból, hogy ez sikerülni is fog. A legnagyobb álmom egy kisebb stúdiót létrehozni összefogással. Ebben a szakmában együttműködünk, segítünk egymásnak. A nagyobb projekteken több párhuzamos munka is folyik. A megbízásokba bevonjuk egymást, tudjuk ki, miben a profi. Bátorítom a fiatalokat, hogy foglalkozzanak a 3d grafikával, mert ez sokoldalú, érdekes és rohamosan fejlődő ágazat. Egyre nagyobb szükség van az utánpótlásra, hiszen a termékek csomagolásától, reklámjától kezdve az élet szinte minden területén felhasználható ez a tudás. Gyorsan elérhetőek a kezdeti sikerek, a fejlődés, és számos segítő közösséget lehet találni az interneten. Remélem, hogy a Nyári Színkörrel sok vásárhelyi családhoz elér ennek a munkának a híre. A 3d-t állami helyen nem is oktatják, a városban csak ketten-hárman foglalkozunk vele. Jó lenne egy helyi csapattal dolgozni, segíteni egymást a technikai részekben. A legnagyobb stúdiók is várják a fiatalokat. Kell az utánpótlás.

Noha én voltam úttörő, számomra a szó legnemesebb értelmében te vagy az. Kinyitottad a teret, kinyitottad az időt és kinyitottad a határokat a Paraszt Párizsból a nagyvilágra egy ízig-vérig hollywooodi szakmában. Már most, pályád kezdetén sok bátortalan kezdőnek adsz erőt és mutatsz utat. További sok különleges kihívást és izgalmas feladatot kívánok!

Gaál Györgyi

 

végleges jelenet a programbank

A végleges jelenet a szerkesztői nézetben. Bár a környezetet gyakran el kellett rejteni, mert nagyon nehezen tudta a gép kezelni a sok textúrát és a több mint 60.000.000 polygont.
A képek Modo902-ben készültek. Kiss Csaba 3d

 

a világ legnagyobb távirányítós autójak

A világ legnagyobb irányítós autójával.

Fotó: Kiss Attila

 

Nyári Színkör a környezettel 3dk

Bessenyei Ferenc, Gombos Katalin, Apor Noémi és Hajnóczy Lívia pályájának is ez volt a kezdő állomása.

3d kép: Kiss Csaba

 

egykori képeslapk

Egykori képeslap – oszlopán felirattal: tilos a láncra ülni –

 

színkör Nyizsnyay szoborral 3dk

3d kép. Kiss Csaba: Nyári Színkör

 

tervezés közben 3dk

3d kép: Kiss Csaba

 

előadás közbenk

3d "soha nem látott" kép előadás közben: Kiss Csaba

 

munka közbenk

A Hervé Klub előadásán készül a pohár

(Fotó: Gaál Györgyi)

 

pohár a klubnakk

3d kép: Kiss Csaba

 

Forrás:

Széchenyi Könyvtár: http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=002279

LHKK előadás prezije: http://prezi.com/gmn-qhsijnia/3d-nyari.szinkor-kiss-csaba/

Nyári Színkör: https://www.facebook.com/faszinhaz/?fref=ts 

Irányítós autó: http://www.playboy.hu/playboy_vilaga/77837-magyar-a-vilag-legnagyobb-taviranyitos-kocsi


 

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok