Szecskó Péter Nívó- és Holló László-díjas grafikusművész

FELIX SALTEN¹: A Bambi tizenhat kiadásának grafikusa²
Szecskó Péter Nívó- és Holló László-díjas grafikusművésszel Dr. Domokos Tamás nyugalmazott muzeológus beszélget.

 Kiskunfélegyházán, a Hattyúházban rendezett, dr. Feledy Balázs művészeti író megnyitotta Szecskó Péter kiállításon, 2013. november 20-án döbbentem rá ─ tárlóban kiállított illusztrált könyveit megpillantva ─ a 65 éves művész munkásságának tekintélyt parancsoló voltára. Isten áldotta tehetséggel megáldott, szerény, introvertált³, a képzőművészet hihetetlen mélységeibe alámerülő, szenzibilis mester igazi kontraszt az érdeklődésünk elnyerése céljából nyüzsgő celebek, sztárok bombázta világunkban. A művész tussal, színes ceruzával és pasztellel teremti meg az utolérhetetlen finomságú, szublim szecskópéteri attribútumú vizuális világát, amelyet többek között Camille Saint-Saens, Achille-Claude Debussy zenei világához és Kodály Zoltán egyes kórusműveinek hangulatához tudnék hasonlítani. A bravúros könnyedség és az elegancia azonban csak látszat, mert Szecskó Péter grafikájának minden mm²-ért szeme, keze, szelleme keményen megdolgozik. Szomorú, de az Artportal Lexikonjában hiába keressük, nem találjuk meg sem őt, sem pedig családja tagjait. Az elmaradt, bemutatást pótló riport részben nyári alkotóhelyén, Szántódon; részben állandó lakóhelyén, Kiskunfélegyházán készült a közel 40 éve alkotó művésszel.

─ Azt hiszem, hogy a riportot stílusosan és aktuálisan Gauguin híres, három kérdéssel címzett festményének első kérdésével indíthatjuk: D’où venons-nous?

─ Honnan jövünk? Hát igen. Megközelítően 300 könyvet szövegképpel ellátó Édesapám és annak testvérei, valamint azok házastársai is kötődtek a művészetekhez, elsősorban illusztráltak. Apai nagybátyám Szecskó András⁴ és felesége, a Kalmár József-ösztöndíjas Szecskó (Königesz) Ilona grafikus és designer volt Londonban, majd 10 év múlva, 1966-ban András nagybátyám Torontóban az ARTSCANADA Művészeti Magazin igazgatója lett. Érdekességként jegyzem meg, hogy felesége többek között Szecskó Tamás (édesapám), Csernus Tibor (rendkívüli hallgató) és Vigh Tamás (rendkívüli hallgató) évfolyamtársa volt a Magyar Képzőművészeti Főiskolán.⁵ Furcsa párhuzam: Königesz Ilona feleségemhez, Ivanits Klárához hasonlóan kiskunfélegyházi születésű. Szólnom kell még nagynénémről, Szecskó Veráról is, aki ugyan nem művész, „csak” művészfeleség volt, Varga Imre grafikus felesége.
Egy kissé elkalandoztam, hiszen nem szóltam még a testvéreimről. Tamás bátyám képszerkesztő, Ágnes húgom jelenleg a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ könyvtárának vezetője. Az ő nevéhez fűződik többek között Mérei Ferenc ─ Binét Ágnes: Ablak-Zsiráf, Benedek Elek: A farkas és a róka, Felix Salten: Perri könyvek illusztrálása.

─ Gondolom, hogy a kanadai rokonok emléke mára már itthon feledésbe merült. Vagy tévedek?
─ Erre a kérdésre nehéz egyértelmű választ adni. Annyit elmondhatok, hogy Szecskó Ilonának 2005 októberében szülővárosában, Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeumban, 2015 júniusában pedig Százhalombattán volt retrospektív kiállítása.

─ Korábbi beszélgetésünk során meséltél arról, hogy gyerekkorodban hittanra jártál és bérmálásban is részesültél. Milyen templomba járással kapcsolatos emléket őrzöl?
─ Az 1960-as években családom a Mátyás templomba járt istentiszteletre. A vasárnapi nagymise, ahol megfordult többek között Sinkovits Imre és Darvas Iván is, 10 órakor vette kezdetét. Meglepően sokan jöttek el, pedig akkor az „államvallás”és a „biblia” is más volt.

─ Művészcsaládban nem szokatlan a munkamegosztás. Előfordult-e a családban, hogy Édesapád valamelyik gyerekével közösen illusztrált?
─ Igen. Nathan Kravetz: A más színű ló illusztrációi édesapám és Ágnes húgom keze munkáját és szellemét dicséri.

─ A családi légkörön kívül milyen inspirációk értek, amelyek érdeklődésed a természet, a vadászat felé fordították, már általános iskolás korodban?
─ A Vár északi részén fekvő Babits Mihály utcai általános iskolába és a közeli Toldi Ferenc Gimnáziumba jártam. Elsősorban Széchenyi Zsigmond, Kittenberg Kálmán és Molnár Gábor könyveit faltam. Különösen nagy hatással volt rám Molnár Gábor: Az óriáskígyók földjén című könyve, amely cselekménye É-Brazíliában, a Jatapu folyó környéki dzsungelben és a környező településen játszódik. Izgalmas vadászat (jaguár, kajmán, óriáskígyó) egzotikus növények és állatok gyűjtése; bonyolult ember kapcsolatok villannak fel képszerűen a regény lapjain. A bibliofil lényemnek és biológia tanáraimnak, elsősorban Molnár László gimnáziumi tanáromnak köszönhetem, hogy a rajzolás, az állatábrázolás irányába sodródtam. Nem akarok nagy mellényt szabni magamnak, de tény, hogy az általános iskolai tanárom biológiai tudását az enyém mögé helyezte.

─ 25 éves korodig a Várban lévő Úri utca 68. alatti lakásotokban éltél. Sosem ihlettek meg a vár régi ódon házai, zegzugos utcái, lépcsői, műalkotásai és a Várkert?
─ De. A vár romantikájánál viszont erősebb hatást gyakorolt rám az Állatkert. Ide jártam ki rajzolni, ha csak tehettem. Közben járogattam a Fő utcai szakkörbe és Dési Huber István Képzőművészeti Körbe is.

─ Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola biológia─rajz szakos hallgatója voltál. Milyen reminiszcenciákat őrzöl?
─ Ha a biológiára, állattanra gondolok, akkor a Szentgyörgyi Albert tanítvány Megyeri János jut az eszembe, aki nagy intelligenciájú és igen nagy tudással felvértezett pedagógus volt. Művészettörténetre Lelkes István tanított, de jó szívvel emlékszem vissza Winkler Lászlóra és Dér Istvánra, és nem utolsó sorban a rajz tanszék vezetőjére, Fischer Ernőre is.
Másodéves főiskolás voltam, amikor életem első illusztrátori feladatához jutottam a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó révén. Vera Csaplina híres könyvét, a Négylábú barátaim-at kellet szövegképekkel ellátnom (1975). Hamarosan kenyértörésre került a sor, mert választanom kellet a pedagógia és alkotóművészet között. Így aztán elhagytam Szegedet. Jól választottam, mert az 1970-es évek voltak talán a legtermékenyebb éveim. A hetvenes évek végén, 1979-ben nyertem felvételt ─ a felvételi bizottság egyöntetű igenjével ─ a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének jogelődjébe a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjába. Meg kell jegyeznem, Szeged után még két évig Félegyházán, a Móra Ferenc Gimnáziumban rajzot tanítottam, és szakkört is tartottam. Tanítványaim közül építész, grafikus és ötvös került ki.

─ Az előbb említetted a Móra Ferenc Kiadót. Csak a Móra volt kenyéradó gazdád?
─ A Mórán kívül a Corvina és a Farandel is foglalkoztatott. Fekete István 21 nap-ja orosz nyelven is megjelent a Corvinánál, a Farandernél természetesen franciául. A Corvina Kiadónak köszönhetem, hogy grafikáim német, francia, orosz és cseh nyelvterületen is megjelentek. Fekete István 21 nap-ján kívül szívemhez nőtt még a Lutra, az Éjfél után illusztrálása is. Persze Felix Salten Bambi-ja, Geréb László Búvár Kund-ja, Krúdy Gyula A Komáromi fiú-ja és Szürke Bagoly (Archie Belaney) Két kicsi hód- ja is emlékezetes munkám volt.

Felix Salten: Bambi című könyvét Szecskó Péter illusztrálta

─ A JGYTF elhagyása után teljesen elszakadtál a Napfény Városától?
─ Szegeddel a kapcsolatom nem volt folytonos. Évekkel később, az 1971-ben megalapított Kincskereső egyik grafikai beszállítója lettem, miután Tildy Katalin szerkesztő, ─ aki számára eddigi munkásságom referencia volt ─ megkeresett és felkért, hogy illusztráljak állattörténet és mese témakörben. Úgy tudom, hogy rajtam kívül Kaján Tibor, Kass János, Reich Károly, Réber László, Schéner Mihály, Winkler László, Würtz Ádám is közreműködött a kincsteremtésben.

─ Szeged után hol fejlesztetted tovább a rajztudásod?
─ Még pályám elején jártam a Zsennyei Alkotóházban, ahol módom volt Domanovszky Endrével is találkozni. Később a Zebegényi Szabadegyetemet látogattam, ahol Gyémánt László volt a mesterem. Nagy hatással volt rám még Fischer Ernő is.

─ Ne haragudj, de nem tudom megállni, hogy a Kincskereső kapcsán ne szóljak egykori magyar tanáromról, Dr. Grezsa Ferencről (Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Gimnázium). Ő alapítója, majd 1981-től 1991-ig, haláláig főszerkesztője volt a Kincskeresőnek. E kis intermezzóban felbukkant szülővárosom Hódmezővásárhely neve. Nos, milyen vásárhelyi emlékeket őrzöl?
─ Nálam néhány évvel idősebb, a karikatúristák által nagyra becsült Balogh Péter Pál⁶ emlékkiállításának megnyitóján vettem részt édesapámmal a Tornyai János Múzeumban. Ha a memóriám nem csal, akkor D. Fehér Zsuzsa nyitotta meg a vernisszást, talán 1986-ban⁷.
1991 februárjában két hetet töltöttem a Művészeti Alap⁸ Virág utca 3. alatt található Alkotóházban két grafikus és egy fotós társaságában. A Móra Kiadótól kapott témával érkeztem Vásárhelyre. Illusztrációim (harkály, hiúz, kígyó, pelikán, sólyom, viza stb.) Holdas Sándor⁹ könyvéhez készültek. Az élet furcsa fintoraként a könyv megjelenése ─ a kiadónál fellépő problémák miatt ─ elmaradt. Holdas Sándor professzor úr nem volt számomra ismeretlen, hiszen korábban (1979) Fészkek, odúk, bölcsők címmel már jelent meg a Móránál közös nívódíjat nyert munkánk.
Az ott töltött idő rövidsége miatt, kevés időm maradt a város alaposabb megismerésére. Kikapcsolódásul bejártam a főteret és környékét, és természetesen ─ jó kollégához illően ─ részt vettem a XXV. Országos Ifjúsági Képzőművészeti Tábor¹⁰ kiállításának a megnyitóján a Tornyai János Múzeumban. Még ma is emlékszem a kőfal tetején épült patinás Bagolyvár ételeinek az ízeire is. Szerettem Vásárhelyen lenni.
Két évvel később (1993) szép nyári napokat, két hetet töltöttem a Mártélyi Alkotóházban. A környezet paradicsomi hangulatot árasztó állapotán kívül még emlékszem arra a beszélgetésekre is, amelyet az Országépítő Alapítvány egyik létrehozójával, Makovecz Imrével folytattam. Ő nagyra becsülte rajzaimat. Megtiszteltetés volt számomra, hogy Kiskunfélegyházán, a Szakmaközi Művelődési Házban Ő nyitotta meg az 1996-os kiállításomat.

Szecskó Péter kiálítása — megnyitotta: Makovecz Imre (1935 – 2011) Kossuth-díjas építész

Vernisszázs a Szakmaközi Művelődési Házban (Kiskunfélegyháza, 1996. március 8.)

Makovecz Imre, Szecskó Péter, Kertész Jánosné, Szecskó Péterné

(Fotó: Némedi László)

─Az általad előbb elmondottak két kérdést inspirálnak bennem: Előfordult-e Veled máskor is, hogy az elkészült munkád a megbízóid nem használták, nem használhatták fel?
─ Egyik alkalommal Kiskunfélegyházáról Pestre kellett utaznom. A kiadóhoz vittem fel 12 rajzot, amelyek igazolvány és pénztárca társaságában egy diplomatatáskában lapultak. Az álmosság elűzésére a büfé kocsiba mentem egy fekete elfogyasztására. Mikor visszajöttem, az volt az érzésem, hogy rosszat álmodom, számomra ismeretlen vonaton utazom. Nos, a vonat valódi volt, csak a táskám vált álommá. Hiába kerestem, több hónapos munkám gyümölcse szublimált.
Első kiállításom ─ viszonylag későn, 30 éve ─ 1985-ben volt Kiskunfélegyházán.

─ A jó illusztráció lényeges tulajdonságáról már nyilatkoztál a Magyar Illusztrátorok Társasága 1995-ben megjelent bemutatkozó kiadványában. Itt idézném az általad elmondottakat: „ A jó illusztráció lényeges tulajdonsága, hogy hatással legyen az olvasóra és elvigye egy olyan világba, ahol eddig nem járt. Elidőzzön a néző, fedezzen fel benne olyan dolgot, ami kép nélkül nem jutna eszébe. Segítse a mű jobb megértését, elmélyítését és további gondolatokat, érzéseket ébresszen. Tartalmában, formájában alkalmazkodjon az irodalmi műhöz, de mindig őrizze meg az egyéni stílusát, ami csak az övé és rá jellemző.”Ars graphicád után most a következő kérdésem lenne: Véleményed szerint mi az illusztrálás célja?
─ Meggyőződésem szerint a szöveg igényes rajzokkal történő díszítése során a következőket kell szem előtt tartani:
1. A fantáziagyújtást.
2. A valóság és a mese közti lebegés megteremtését.
3. A hív tükrözést. (Ehhez szükséges magának a storynak és a hátteret adó történelemnek az ismerete.)
4. A főszereplők (ember, állat) karakterizálását. ( A pozitív hős megnyerő, a negatív hős visszataszító legyen. Az állatok karakterizálása megfelelő faunisztikai, etológiai, zoológiai ismereteket igényel.)
Végzetül szólok az egyik fixa ideámról: Már a gyerekrajznak is művészi kvalitásúnak kell lennie!

– A festők, grafikusok színhasználata ─ alkotói eszközök diverzitásának megfelelően ─ némi specifikumot mutat. Például Fejér Csaba a fekete, a barna árnyalatainak és a fehérnek nagy kombinatorikusa, a szimultán színkontraszt felhasználója. Neked vannak-e „alapszíneid”? Vannak kedvenc munkaeszközeid?

─ A sárga és a kék a kedvencem. Lehetőleg KOH-I-NOOR, STADLER ceruzát, TALENS tust és akvarellfesték-koncentrátumot, valamint magyar gyártmányú PANNONIA pasztellt használok.

─ Ha belelapozunk az utóbbi 50 év könyv-, folyóirat-, napilap- és rajzfilmtermésébe, többek között az alább felsorolt művészek neveivel is találkozunk : Bakai Piroska, Balogh Péter Pál, Borsos Miklós, Bozóki Mária, Bukovics Andrea, Csergezán Pál, Csernus Tibor, Csillag Vera, Csohány Kálmán, Füzesi Zsuzsa, Gelléri István, Gross Arnold, Haui József, Hernádi Oszkár, Kaján Tibor, Kass János, Kondor Béla, Kricskovics Zsuzsanna, Lacza Márta, Lipták György, Lukáts Kató, Márffy Albin, Mészáros Attila, Muraközi János, Muray Róbert, Pap Klára, Pethes Endre, Prunner Gabriella, Raszler Károly, Reich Károly, Rogán Miklós, Róna Emy, Szántó Piroska, Szász Endre, Szecskó Péter, Szecskó Tamás, Szilveszter Katalin, Szőnyi Gyula, Szűcs Erzsébet, Túri Éva, Vincze Lajos, Würtz Ádám.
Sok szempontból tipizálhatjuk őket. Például: itthon, itthon és külföldön is sikeres művész; generációs hovatartozás, stiláris besorolás stb. szerint. Te kiket emelnél ki közülük?
─ Természetesen Csergezán Pált és Muray Róbertet, hiszen nekik is a természet a fő ihletőjük. Csergezán Pál annak ellenére, hogy vadász illusztrátor is volt, nem fűtötte vadászszenvedély. Közel állt az erdő vadjaihoz, hiszen Gemencen kezéből etette a vaddisznókat. Muray Róbert és Csergezán Pál művészi felfogása, szellemisége, magasszintű szakmai felkészültsége közös tőről fakad. Ennek releváns bizonyítéka Muray Róbert¹¹ Csergezán Pál-díja. Muray Róbert e díj elnyerése után néhány év múlva letette a puskát.
Csergezán Pál korának egyik legjobb „halott kép” rajzolója volt. Talán Zdeněk Burian cseh festő és grafikus volt akkortájt hasonlóan magas színvonalú paleoillusztrátor¹².

─ A riport címéből is kitűnik, hogy a Bambi¹³ igen közel áll hozzád. Jól gondolom?
─Igen. Az állatmeséknek széles az íve, Aesopustól La Fontainen keresztül, Saltenen túl is tart napjainkig. Felix Salten meséje nem egy rövid és csattanós jó erkölcsre oktató írás, hanem egy allegorikus novella, amely egy őz, Bambi életét követi végig születésétől gyerekeitől történő elválásáig. Mint minden állatmese, ez is rólunk, az emberi élet Janus-arcúságáról, ambivalens pillanatairól és az elmúlásról szól. A szívszorító bájjal, 1923-ban megírt Salten történet abban különbözik Antoine de Saint-Exupéry 20 évvel később írt hasonlóan humánus fabulájú Kis hercegétől, hogy Salten nem von le konklúziókat, életigazságokat, és nem formuláz meg etikai normákat, hiszen ezek megfogalmazását magára az olvasóra bízza. Nos, ő lemond arról, hogy bölcs mondatai mottóként érettségi tablókon virítsanak.
Utoljára, de nem utolsó sorban szeretném megemlíteni, a Móra Kiadó 1995-ös 6. kiadású Bambi kötete 2002-ben elnyerte a „Díjazott magyar illusztrált könyv” címet.
A Disney feldolgozások (Bambi & Faline) online elérhetősége ellenére a könyv népszerűsége, olvasótábora napjainkban is töretlen.

─ Engedd meg, hogy állításod számadatokkal alátámasszam. A könyv 5. kiadása 1994-ben, a 20. kiadása 2011-ben jelent meg. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban, átlagban 14 havonként jelent meg egy-egy újabb kiadás. Ha már a statisztikánál tartunk, akkor jöhet az elmaradhatatlan kérés, kérdés: Mikor és hol volt az első és a legutóbbi bemutatkozásod?
─ Bocsáss meg, de először is a „bemutatkozás” tág fogalmát szeretném finomítani, három csoportra bontani:
● Az illusztráció az én leggyakoribb és legszélesebb kőrben történő bemutatkozásom. Ott vagyok a lakások, könyvtárak, könyvesboltok polcain, csak ki kell nyitni a tudás forrását, és máris látható, ha nem is tudott, de jelen vagyok. (Vajon elolvassa-e mindenki a címnegyed copyrightoldalát? Vajon implicit maradok-e?) E bemutatkozás premierje 40 évvel ezelőtt, 1975-ben volt (Csaplina: Négylábú barátaim).
● És ott vannak a könyvfesztiválok is. Voltam már Frankfurtban a Frankfurter Buchmessén, Fiera del Libro per Raguzzin Bolognában és természetesen a Budapesti Nemzetközi Könyvvásáron. A könyvfesztiválok egész éves programján való részvételnek, a műalkotás exportnak persze financiális feltételei vannak.
● Az első hagyományos kiállításom Kiskunfélegyházán volt 1985-ben, a legutóbbi pedig Budapesten a Barabás Villa Galériában 2014-ben. Ez utóbbi egy gyermeknapi ünnepséghez kapcsolódó vernisszázs volt, amelyről A bujkáló illusztrátor visszatér címmel a Hegyvidék című lap is beszámolt.¹⁴

Szecskó Péter: Női portré

─ Végezetül, légy szíves még megemlíteni néhány közbeeső kiállítást is!
─ Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Baján, Gárdonyban, Tiszaalpáron, Budapesten volt egyéni kiállításom egy vagy több alkalommal.
─ Három csoportos bemutatkozásom helye: Bagnole sur Céze (1998 ─ Franciaország), Feltre-ben (2006 ─ Olaszország), Kiskunfélegyházán (2010), Budapest Art Market (2014).

─ Befejezésül egy csokorba gyűjtöttem címeid, díjaid, kitüntetéseid és tagságaid.
2009. Kiskunfélegyháza művészetéért
2007. Holló László-díj
2002. Díjazott magyar illusztrált könyv ─ Salten & Szecskó (1995): Bambi ─ Móra Kiadó)
1980. Év legszebb könyve ─ Tandori & Szecskó: Afrika, India vadállatok otthona
1979. Nívó díj ─ Holdas & Szecskó: Fészkek, odúk, bölcsők

1994. Magyar Illusztrátorok Társasága (alapító)
1992. Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete

A fotókat dr. Domokos Tamás készítette.

1. Felix Salten osztrák író 1869-ben Pesten született Salzmann Zsigmond néven, és 1945-ben Zürichben hunyt el 76 éves korában.

2. A képzőművészetnek a rézkarc, réz-, fa-, linóleummetszet stb. készítését és a rajzolást, esetleg a víz- és pasztellfestést magába foglaló ága. Szecskó Péter esetében a grafika fogalmát legtágabban értelmezhetjük. ( A festő sík felületen színekből és vonalakból esztétikai hatású formákat alakit ki.) Szecskó Péter szerint, a grafikára a kontúr jellemző (tusvonal, ceruzavonal stb.), a vonal és a szín pedig egyforma hangsúlyt kap.

3. Nincs honlapja, facebookja!

4. Sokoldalúságát jelzi, hogy az 1953-ban a Közlekedési Kiadónál megjelent Hombach László & Hiki János: A gépkocsi szerkezete (Oktató táblák) szakkönyv színes műszaki ábráit ő készítette el

5. Magyar Képzőművészeti Főiskola jegyzőkönyvei 1945─1963. 

6. Balogh Péter Pál (1947 – 1982) rajz- és geometria szakos tanári diplomával rendelkező, egyéni látásmódú, szürrealista világba elvarázsoló illusztrátor.

7. Az emlékkiállítás 1986 április negyedikén 12 órakor nyílt meg „ A látvány varázsa” címmel, D. Fehér Zsuzsa ( MTV képzőművészeti osztályának vezetője) megnyitó beszédével. A több mint 50 alkotást bemutató kiállításról egy hét múlva Nagy Imre művészettörténész írt recenziót a Csongrád megyei Hírlap vásárhelyi kiadásában. „…ezeket a rajzokat nem lehet futólag megtekinteni, ezekre oda kell figyelni, mert minden kis részlet, minden kis vonal ─ még a be nem fejezett, vagy áttűnésben feloldódó vonal is ─ önálló értékkel, a látvány tudattalanul bennünk élő konvenciói révén generalizáló értékkel bír.” ─ írja Nagy Imre. 

8. 1992.október elsejével megszűnt, és szerepét 1994-ben a Magyar Alkotóművészek Közalapítvány vette át.

9. Holdas Sándor az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet főigazgatója, korábban az Állatkert főigazgatója.

10. Az OIKT Mártélyon alakult meg 1966-ban. A XXV. kiállítást Dr. Rapcsák András polgármester úr nyitotta meg február 17-én 12 órakor (Délvilág, Vásárhelyi kiadás, Programajánló. febr. 15.).

11. Muray Róbert 2001-ben, 70 éves korában kapta meg a Csergezán Pál-díjat.

12. A Dinosaurusok sztárrá válása nagymértékben hozzájárult a paleoart kivirágzásához. Napjaink legismertebb dinoillusztrátora a magyar származású (*1973, Pécs), Kanadában élő Julius Thomas Csotonyi.

13. A Bambi név az olasz bambino gyerek szó rövidített változata.

14. A kiállítás június 6-án nyílt meg. A rendezvényt megnyitó dr. Feledy Balázs „bujkáló” jelzővel titulálta a művészt. Véleményem szerint két dolgot szeretett volna tudtunkra adni: 1. A 60 éves művész nagyon ritkán állít ki szülőföldjén. 2. Szecskó Pétertől távol áll az exhibicionizmus.