Vásárhelyről írták II.

Vásárhelyi sétatéren
 Béla cigány muzsikál,
Hajlik ide, hajlik oda
Liliomszál rózsaszál.

Pósa Lajos: Vásárhelyi sétatéren. 1887. augusztus

 

*

Hát addig csúfolták „paraszt Párizs”-nak Hódmezővásárhelyt a budapesti skriblerek, hogy a „paraszt Párizs” hirtelen beszélni kezd magáról, mint a magyar intellektuális forradalom új sánc-helye. Nem tudok szebbet és jobbat mondani, mint hogy engem lepett meg legkevésbé Hódmezővásárhely ébredése, kulturális nyugtalansága s az „A Jövendő”.

*

Tevékenyebb talaja a kultúrának, mint Hódmezővásárhely földje: kevés van az országban. És ami föltűnően jellegzetes: a kultúra iránya, jelentkezése, munkásai és tárgya az egész XIX. század történelmén át népies valőrökben domborodik ki. Nótás Szabó Páltól Tornyai Jánosig minden költő, minden író, minden művész túlnyomó részben a népből származott, a néppel foglalkozott a művészete, mely ebben a zsánerben nagy és intellektuális, világos bizonyítékául annak, hogy a föld, a talaj micsoda regeneráló hatással van a művészlelkekre.
Kultúrreflexiók. Száz év Hódmezővásárhely életéből

*

Tíz-húsz kilométer itt nem távolság. Hódmezővásárhely határa 134 ezer hold. A tanyai gazdák el vannak zárva a világtól. Elmaradottaknak érzik magukat. És épp az elmaradottságnak ez a tudata ösztökéli őket, hogy kapcsolatot keressenek a világgal, a kultúrával és egymással. A szétszórt tanyák között elég sűrűn olvasókörök és gazdakörök vannak, és ami csodálatos, működnek is. A tanyai gazda az egész napi egyedüllét után nem sajnál tíz kilométernyi gyaloglást vagy kocsizást, hogy este valami hírhez, vagy könyvhöz jusson.

*

Vásárhelyt egyenest a múzeumba megyünk. Ezt a múzeumot még a régi Vásárhely gyűjtői, lokálpatriótái emelték, álmaik megvalósulásaként, abból a bőkezűségből, amit az új világ bocsátott rendelkezésükre. Az egyik házat lefoglalták, a másik melléje épültet hozzátörték; az emeleten kapott helyet a régészeti és a néprajzi anyag, A földszinten a kiállító termek: az egész tömb a helyismeretre nevelő… vidéki múzeumok szép s korai mintája.

*

Németh László Vásárhelyt „boldog Tomi”-ként emlegeti. Itt tartózkodását egyszerre érzi száműzetésnek és felszabadulásnak… Megragadja a város panorámája: „a nagy csend, a benne alvó sivatag, a szent reménytelenség pusztája”, de a belőle zengő „mozarti zene” is. Hogy magányát gazdagabbá tegye, új életviteléhez párhuzamokat keres: a városra Tolsztoj Jasznaja Poljánáját, Gulyás Pál Ó-Debrecenét, Montaigne perigordi menedékét másolja rá.

 

Gyűjtötte Kovács István