Köntös István: Juhász Gyula, a mindig szerelmes poéta

A közelmúltban régi irataim közt kezembe került főiskolai dolgozatom másodpéldánya, melyben Juhász Gyula 1917-1919-es korszakát dolgoztam fel, még az 1960-as években.

Bevallom, nem volt ínyemre a téma. Nem azért, mert nem kedvelem a költőt, ellenkezőleg. Mindig nagy tisztelettel adóztam munkásságának. Helyét a magyar irodalomban most is a legnagyobbak közé sorolom./Ady, Kosztolányi, Babits/ Tanáromtól kaptam a témát a főiskolán, nem saját választásom volt, így kényszerhelyzetben voltam. Engem szerelmi-és tájversei nyűgöznek le és a költő nem mindennapi személyisége, küzdelmei gyógyíthatatlan betegségével. Érthetetlenül álltam kitaszítottságával szemben az irodalmi életből. A teljességre törekvés és a költő nimbuszának csorbítása nélkül, halálának 77. évfordulóján, írásomban talán sikerül fellebbenteni életének, munkásságának néhány olyan mozzanatát is, mely a szélesebb olvasó közönség előtt kevéssé ismert.

A költő Szegeden született 1883-ban a paraszti létből kiemelkedő vidéki családban, melyben elevenen élt Kossuth emléke, az 1848-as forradalom. Szüleihez a legmélyebb gyermeki szeretettel vonzódott. Már gyermekkorát is a zárkózottság jellemezte, mely végigkísérte egész életében. Barátai alig voltak, édesanyja szerint, mindig otthon ült. Édesapjához, aki gyógyíthatatlan beteg volt, hátgerincsorvadásos, szinte végzetszerűen ragaszkodott. Tizenkilenc évesen, az érettségi előtt veszítette el. Gyenge idegzetét ez annyira megviselte, hogy saját, „ magányos és hallgatag voltát” is ide vezette vissza felnőttkori verseiben.

Apámra gondolok, ki távírász volt,

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Korai sírján a rögökre hullok,

És hallgatom, az új fű mit izen,…

/ Apámra gondolok /

Elemi iskoláit különösebb problémák nélkül végezte. Péter László, a költő munkásságának legkiválóbb ismerője említést tesz egyik írásában a Hódmezővásárhelyhez fűződő érzelmi kapcsolatáról. Unokatestvérével, Kálló Pistával annak nagyapjához, a Kossuth-párti Kristó Lajos polgármesterhez gyakran átlátogattak. Tizenegy éves, amikor Ámor nyila először megérinti, szerelmes lesz unokatestvérébe, Lajos bácsi Margit nevű lányába. Felnőtt korában így emlékezik erről:

„Első szerelmet, első verset

Te hoztál, Vásárhely, nekem….”

Itt kötött később szoros barátságot Gonda Józseffel, Tornyai Jánossal, Endre Bélával.

„Festők és szobrászok gazdag televénye ez a város….milyen gazdag népművészete van”- írta egyik visszaemlékezésében.

A gimnázium első osztályát a szegedi piarista gimnáziumban kezdte. Első versei már ekkor megjelennek a fővárosi lapokban is.

Hatodik gimnazista korában iskolát vált, a váci novicius papneveldében tanul, majd egy esztendő után visszatér a szegedi gimnáziumba.” Lehetek jó világi, de nem jó szerzetes”-írja.

A gimnázium befejezése után Pesten beiratkozott az egyetem bölcsészeti karára. Tanulmányai mellett a Szeged és Vidéke napilap hasábjain jelentek meg versei, sőt több pesti hetilap is megjelentette műveit. Ady levélben elismerően nyilatkozott verseiről.

Az egyetemi évek után lehangoló időszak kezdődik Juhász Gyula életében. Máramarosszigetre, ebbe az isten háta mögötti kisvárosba helyezték. Ő Szegedre vagy Pestre vágyott. A piaristák gimnáziumában tanít magyart, latint. Egyik barátja modern pedagógusként jellemzi, aki elszakadt a korábbi merev tananyagközléstől. Hiába volt a gyönyörű természeti környezet, a költőt ez hidegen hagyta. Barátai biztatták, de mindhiába. A tanártársakban megvan a kultúra iránti lelkesedés, de ez csak az értelmiség kis csoportjára jellemző. „Egyhangú kis fészek biz ez, mi tagadás, alig várom, hogy kirepüljek…”-írja húgának. Neuraszténiája tetőpontjára hágott, ekkor írja úgynevezett magány verseit:

„Az élet harcaiban vesztesek

Belátják, hogy az ő ügyük bukott

S a sápadt arcú Brutusok

Kardjukba dőlnek és lefekszenek”

/ Öngyilkosok /

Futó szerelmeinek emléke ebben az időben fel-fel csillan néhány versében:

„ Első szerelmünk itt tavaszodott még

Ha én egyszer ily szomorú volnék”

/ Nefelejcs /

Nem beszélhetünk ebben az esetben valódi szerelemről, csak vágyódásról. Oláh Gábor barátjának ebben az időben ezt írja: „ Gyáva vagyok és jellemtelen a szerelemben. Pupák, hülye, marha! Volt már vagy öt ideálom, de a versírásnál többre egyiknél sem merészkedtem…”

A látszat azt mutatja, mintha beilleszkedett volna a máramarosi környezetbe, de nem ez történt. Titokban elutazik a városból, Pestre megy, négy nap után tér vissza, távollétében öngyilkossági kísérlete volt. A történtek után nem maradhat Máramaroson. A konzervatív irodalmi körök is támadják „ adiendrés „ magatartása miatt. Szegedre távozik, a Szeged és Vidéke munkatársa lesz.

Tanárkodásának újabb állomása Léva, egy határ menti városka, ide helyezik. Féja Gézának, aki lévai születésű, megvallotta, hogy szerelmes volt házigazdája lányába, T. Arankába, de most is gyáva és élhetetlen volt a szerelemben.

A költő Léváról Budapestre utazott, ahol a Lánchídról akarta a Dunába vetni magát. Véletlenül összetalálkozott Klima Ilivel, korábbi ismerősével, s ő megakadályozta, hogy véghez vigye tervét. Lakásukba kísérte a költőt és kezébe adta új verses kötetét. Gyula némileg megnyugodva hazatért Szegedre édesanyjához. Babitsnak küldött levelében többek között ezt írta: „Édesanyám képe megtartott az életnek….Állásomat Léván elvesztettem, de Istenemre, nem bánt túlságosan. Iró akarok lenni…”

Ezután két termékeny korszak kezdődött a költő életében: a nagyváradi, majd később a szegedi évek. Váradnak, a Holnap városának szellemi élete magával ragadta. A Holnap antológia vezető szerkesztőjévé választották.

Itt lobbant föl soha be nem teljesedő szerelme, egy középszerű színésznő, Sárvári Anna iránt. A szerelmi költészet csodálatos darabjait írta Annához, mintegy hetvenet.

Ki volt és hogyan nézett ki Juhász Gyula Annája, a „ Milyen volt….”című csodálatos költemény múzsája? Masszív termete miatt nem volt egy igazi színpadi jelenség. Mindennapi arc, szőkesége sem egyedi, égszínkék, de kifejezéstelen szemek. A költő tudta, hogy Anna nem szereti őt. Afölötti bánatában egy alkalommal a folyóba akarta vetni magát s közben Annát emlegette. Színésznőként csak epizód szerepeket kapott, azokban is rettenetesen játszott. Gyula egy-egy előadáson „szenvedett”,de titkolta. Mindenáron jó színésznőt akart nevelni belőle, hogy elnyerje kegyeit. Juhász Gyula szemében félistenné magasztosult Anna. „Áldottak a színházi esték, melyek Annát felém vezették”-zengte.

Az Anna szerelem Nagyváradon lobbant fel és ott is hunyt ki. „A megölt szerelem sírkövére”című versében írja: „Annát eltemettem.”Az ez után következő Anna versek már csak a nevét őrzik az igazi nőnek./ Milyen volt…,Halálhimnusz, Profán litánia, Annabál /

Az említett versek már mind Szakolcán születtek. Nagyvárad után ugyanis ide helyezték a költőt. Grezsa Ferenc szerint ez a legsivárabb hely a világon. A mostoha körülmények ellenére, a szakolcai két esztendő alatt közel száztíz vers születik. A harminc éves költő többfelé udvarolt , így egy kis szlovák cselédlánynak, Ancsának is, kit halhatatlanná tett verseiben.

Sárvári Anna véleményét sem hagyhatjuk figyelmen kívül a kihunyt plátói szerelemről:”Én alig ismertem Juhász Gyulát. Talán egyszer beszéltem vele, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám….”-mondta.

Szakolcáról Makóra helyezték. Ezt a várost is megkedvelte, a gimnáziumban magyart és latint tanított. Nyugtatólag hatott felbolydult idegállapotára Szeged közelsége. 1914 márciusában azonban eltűnt Makóról. A lapok tudósításaiból derült ki, öngyilkossági kísérletet követett el az egyik pesti szállodában, mellbe lőtte magát. A Rókus- kórházba szállították, ahol megjelentek írótársai, a szegedi, makói, váradi ismerősök és egy fiatal hölgy, Eörsi Júlia, a Világ munkatársa, középiskolai tanár, a későbbi Júlia-ciklus múzsája.

Ezen szomorú alkalommal kezdődött el Júlia és Gyula között a majdnem egy évtizedig tartó szerelmi románc. A költő a versek tömegét írta az aggódó Júliához. Az aggódás indítéka Gyula megrendült egészsége. Anna most más testet ölt és Júliának hívják. Ő segített a versek sajtó alá rendezésében, kiadásában.

Nem hosszú ápolás után a költő felgyógyult és visszament Szegedre. A lány olykor meglátogatta, de soha nem tudhatta, milyen idegállapotban találja Gyulát, kit gyakorta súlyos fejgörcsök gyötörtek. Volt, hogy ilyenkor falba verte a fejét, melynek látványától Júlia reszketett és könyörgött. Néhány perc múltán erőt vett magán a költő és csodálatos verssel vigasztalta kedvesét. Ez így ment az évek során….

Egyszer csak Gyula folytonos könyörgésére úgy döntöttek, hogy pap előtt hűséget fogadnak egymásnak. A szertartás lakáson meg is történt barátok jelenlétében. Ez a házasság a magyar törvények értelmében, érvénytelen.

Közben véget ért az első világháború, Gyula bele veti magát Szegeden az 1918-19-es forradalmi megmozdulásokba. A Délmagyarország munkatársaként forradalomra buzdít, agitál, szervez. Júlia belátja, nem harcolhat többé a forradalmár költőért, meg kell tőle valahogyan szabadulnia. Regényt ír a költőről „Áldott vidéken”címmel. A regény hőse egy tanár, aki rongyos, piszkos, falusi kocsmákban italozik, az útszélen fekszik részegen, véresen.

A költőt mélységesen megalázza a történet, aki így ír róla, akit ő egykor szeretett. Gyula felkeresi Júliát és felolvassa annak könyvéből az őt kompromittáló részt. Ezzel csaknem véget ér kettőjük románca, levelezés útján még tartják egy ideig a kapcsolatot. Egy alkalommal, amikor Júlia mégis megjelenik Szegeden, a költő szinte elfut előle.

Juhász Gyula a forradalom bukása után bátor helytállással viselte a megmozdulásokban kifejtett ténykedésének következményeit. 1923-ban negyedszázados költői jubileumát Babits, Kosztolányi, Móra társaságában ünnepelte. Betegsége állandósult. Művei, a Holmi és a Hárfa antológia sikere után sem tudott feloldódni, hónapokig tartó klinikai kezelések következtek.

1929-ben Baumgarten-díjat kapott. Az ezzel járó pénzt a klinikai kezelések emésztették fel. Állandó munkavégzésre már nem érezte magát alkalmasnak, teljes zárkózottságban élt, egyetlen látogatót sem engedett be a szobájába. Kimondhatatlan szenvedéseinek 1937. április 6-án öngyilkossággal vetett véget.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a hölgyeket, akik nem szerelmi indíttatásból, de különböző módokon közel álltak a költőhöz. Közülük is kiemelkedik Kilényi Irma, a költő titkárnője, kinek neve elválaszthatatlan Juhász Gyulától. Több, mint tizenöt esztendeig a költő mellé szegődött és vasszorgalommal gyűjtötte, rendezte a költői hagyatékot. Felmerült, hogy Irmát gyengéd szálak fűzhették Gyulához. A legújabb kutatások a Somogyi Könyvtárban, olyan anyagra találtak, melyek arra engednek következtetni, hogy titkos szerelem szövődött kettőjük közt. Ez még további kutatások tárgya lehet. Továbbiakban számításba jöhetnek színésznők, akik különböző alkalmakkor Juhász Gyula verseket szavaltak: Zöldi Vilma, Étsy Emilia, Gábor Mara, Klima Ili orvos, aki fiatalon öngyilkos lett. Négy évvel Ili halála után így emlékezett egykori szerelmére: „….Egy nőre gondolok, kit költők daloltak meg, énekesek szerettek és aki egy napon a Lánchíd karfájáról hívott vissza engem az életbe…”

A történet végére kívánkoznak Eörsi Júlia: Tiéd a sírig…című regényének társadalombíráló sorai: „Hiába olvasta tiszta pillanataiban tragikus fenséggel verseit….Se a barátoknak, se az irodalomnak a szenvedő Juhász Gyula nem ért semmit”.

Nekünk, az utókornak, olyan kincset hagyott a költő, melyet örök hálával megőrizünk.