Kőszegfalvi Ferenc: Szabó Magda, a vásárhelyi tanár

Dr. Szabó Magda középiskolai tanár, József Attila-díjas, Kossuth-díjas, és még tucatnyi más díjjal, kitüntetéssel elismert író, drámaíró, költő, műfordító 1917. október 5-én született Debrecenben.

Régi értelmiségi család sarja, aki 1940-ben doktorált magyar – latin szakon szülővárosa egyetemén. Ezer szál fűzte Debrecenhez, de szerette az 1942-ben megismert Hódmezővásárhelyt is, hisz családi emlékekben addig is élő volt számára. Nagyapja, Szabó János lelkészként, majd a z egyházmegye espereseként itt szolgált 1897-től haláláig, 1902-ig. Fia, Elek, az írónő édesapja itt végezte utolsó gimnáziumi évét, 1897-98-ban, itt is érettségizett.(1)
A pályakezdő tanárnő Debrecenből, a szigorú, túlzóan puritán Dóczi Intézetből pályázott Vásárhelyre. A múltja fátylán áttűnő városra, s az iskolára (az „Abigél" színhelyére) jóval később is nagy szeretettel gondolt. Emlékezésében így ír róla:
„...Gyakorló tanárnak kerültem vissza a Dócziba... skizofrén állapot volt hirtelen kollegájává lenni azoknak, akik fölneveltek, nem voltunk elragadtatva sem ők, sem én...Mikor az igazgató egy óraközi szünetben lehívatott az irodájába és megjegyzést tett a szoknyám hosszúságára – közben vadul folyt a második világháború – kedvem lett volna ráborítani az asztalt...Az egyház hódmezővásárhelyi leánygimnáziuma, amely végülis megválasztott, alapkövetelményeiben, tanterv, utasítások, általános morál tekintetében is azonos volt a Dóczival, csak épp az igazgatója(2) volt vonzó harmincas nő, épp csak a tantestület zöme állt az egyetemről frissen kikerült, lelkes fiatalokból. A város, napapám esperességének, apám gimnáziumi éveinek színhelye, ismerős volt, az iskola meg elbűvölt. Művelt, progresszív baráti kör alakult ki a testületben(3)...Verseket írtam, rengeteget táncoltam, rendkívüli lelkesedéssel tanítottam...Eleinte nemigen vettük észre, hogy háború van, ez a vidéki város csodája volt...Kristó Nagyék akkor is szereztek nekem szappant, mikor nem volt már rá jegyem,(4) a textiles Konstantin(5) nem vette komolyan a textiljegyet, tisztifőorvos úgy találta, több cukorra van szükségem...Élelmezés tekintetében nem panaszkodhattunk, az iskola kiválóan el volt látva mindennel, naponta kétszer vacsoráztam. Először megettem a saját albérleti lakásomban azt, amit a háziasszonyom elém tett, aztán átnyargaltam az internátusba, s végigasszisztálva az esti áhítatot, megint csak jóltartottak a diakonisszák...Hogy el ne feledjek németül, hetente kétszer Pákozdy Ferencékhez jártam gyakorolni(6)"
Amint a leánygimnázium 1942-43-as évkönyvének adatai is bizonyítják, iskolai munkáját valóban szeretettel, odaadással végezte. Érkezése után nem sokkal átvette az önképzőkör vezetését, októberben pedig már bemutató órát tartott a negyedik osztályban magyar nyelvből. Tantestületi értekezleten előadást tartott az esztétikai nevelésről, valamint az osztályfoglalkoztatásról. [Előadásainak szövegét alább közöljük]
A város kulturális életébe is bekapcsolódott; egy városházi, református kultúrdélutánon verseket szavalt, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége ünnepségén előadást tartott Kosztolányi Dezsőről. A hatodik osztályból, melynek osztályfőnöke volt, a 24 közül hat kislány végzett kitűnő, vagy jeles eredménnyel.
A szinte idilli állapotnak hamar vége lett. A háború, a légitámadások, a sárga csillag 1943 második felében az alvó kisvárost is elérte.
„Amikor a zsidótörvények iszonyú ideje elérkezett – írja emlékezésében – az osztályközösségek ketté váltak. Mint az egyiptomi angyal jelzései villogtak a csillagok nem keresztény gyermekeinken... Az érettségiig magam is beköltöztem az internátusba, ha zavarórepülés volt és álmukból kellett riasztanunk a gyerekeket, összebújtunk velük, mint a nyulak, az érettségi írásbelijét kétszer szakítottuk meg a légiriadók miatt, azután a negyvennégyes tanév végre véget ért. Ami utána következett, az osztály életével együtt, az enyémnek is új irányt szabott."

Hódmezővásárhelyi Református Leánygimnázium
Tanári gyűlések jegyzőkönyve 1942/43. VIII. 52. 8.

Igazgató felkéri a tanári kart, hogy a kitűzött két kérdésre:
Hogyan valósítom meg az esztétikai nevelést tárgyam keretében? és
A tanulók figyelmének lekötése. (Osztályfoglalkoztatás.) Tegyék meg észrevételeiket.

Dr. Szabó Magda a következőket mondja:

"A nevelés nem csupán értelmi közlés. Ha az volna, nem volna szükség rá. Egyszerűen kezébe kellene adni a gyermeknek a könyvet, s hagyni, amint a tényekkel jól-rosszul megbirkózik.

A mai pedagógia azonban jellemet próbál nevelni, s a jellemnevelésben ízlést formál. A puszta adatközlés mellé tehát egyenrangú félként sorakozik az etikum és esztétikum.
A gyermek öntudatlanból tudatossá fejlődésében mindenütt megtaláljuk a Szép keresését. A Szép, a gyermeki Szép természetesen mindig egyéni és mindig gyermeki. A lélekbontakozás korában hasonlít a primitív népek szép-eszményéhez. Újszerű és feltűnő. A nevelő az öntudatlan szépkeresés idejében szabadon hagyja a gyermek ízlésirányát, az iskolábalépés pillanatától kezdve azonban öntudatos munkával kell a tapogatózó esztétikai igény szolgálatába állítani az anyag minden lehetséges részét. A pedagógus szomjas gyermeklelkeket talál, körvonalazatlan szép-igénnyel. Ezt az igényt kielégíti, tágítja, nemesíti, helyes irányba téríti: ez az esztétikai nevelés.

Az esztétikai nevelés jellege és iránya természetesen osztályok szerint más és más. Megszabja a gyermek értelmének foka, meg a tárgy sajátos színe. Legyen bármilyen szürkének látszó a módszeres egység, minden órának eredményeznie kell valamilyen esztétikai gazdagodást. Nem csak a minden vonatkozásában tiszta szépként ható egység tárgyalása hozhat sikert, néha a legszürkébb, legjelentéktelenebbnek látszó tárgy ragadja meg a gyermeket, annál az ősi törvényszerűségnél fogva, mely öntudatlan fejlődő korában elragadóvá varázsolta szeme előtt a primitív, magakészítette játékszert is.

Tárgyaimra térve, azt a hitet kell cáfolnom, mely szívesen képzeli a magyart annak a tárgynak, mely keretében játszi könnyűséggel megvalósítható az esztétikai nevelés.

A közlendő egységek mindig közel állanak a gyermek lelkéhez, megragadják képzeletét, a tanárnak szinte semmi munkája sincs, az esztétikai eredmények maguktól kínálkoznak.

Szaktársaknak nem kell magyaráznom, mennyire másképp van ez a valóságban. Az egységek alsó fokon, sőt a legújabb tanterv szerint már felsőn is, nyelvtani, nyelvészeti adatokkal kevertek, az óra, hacsak nem akar egyoldalúságba süllyedni – kivéve természetesen a tiszta irodalomtörténeti hetedikes, nyolcadikos órákat – maga is kétrétű. Vagy a számonkérés, vagy a tárgyalás nyelvtani más, s nem könnyű a szakszerűség mellett az esztétikum levegőjét is bevinni az órába. De lehetséges azért, a gyermek feltétlenül megérzi, megérti és méltányolja a szépet, bírál és ítélkezik. Ez könnyíti meg a nyelvtani részek tárgyalását. Alsó fokú nyelvtani közléseknél kérdezve kifejtő módszerrel szoktam haladni. A tárgyaláshoz való áthajlás keretében olyan kérdéseket teszek, melyekre csakis olyan feleletek adhatók, melyek már az új, most tárgyalandó nyelvi tanulságot igazolják. Az alsó három osztályban még nem kívánhatom meg, hogy a tanult nyelvi tények szépségét igazoló rendszert méltányolják, ezen a fokon tehát a tárgyalandó nyelvtani szövegrészt választom meg úgy, hogy esztétikai értéke legyen. Nem könnyű feladat. Azt a mondatcsoportot, melynek boncolása a kívánt nyelvtani eredményt adja, mindig az osztállyal fogalmaztatom, pontosabban: az osztálynak, áthajlásképp, olyan kérdéseket teszek, melyekre csak egyféle, az én előző napi óravázlatomban már körülbelül azonosan elkészített feleletek adhatók. Ha a szöveg készen van, többnyire egységes, meseszerű részt eredményez, esetleg előbb tanult olvasmány tartalmát, tanulságát, de mindig összefüggően. Ezek lesznek azok a példamondatok, melyek alapján a nyelvi tények kibontakoznak, a szabály levonható. Végül pedig ezt tanulják meg könyv nélkül, ezt felelik el a következő óra számonkérésében. A bevésés könnyebb, mert a szöveg mindig összefüggő, könnyű és gyermeki. Nehézség csak a tanár számára van: hány keserves délutánomba kerül egy-egy habkönnyűnek látszó, gyermeki nyelvtan példa komplex fogalmazása. Míg a kérdéseket, melyek alapján majd kialakul a szöveg, összeállítom, pillanatig sem szabad felednem, hogy minden kérdésemnek az egyetemes esztétikai igényt kell szolgálnia. Csak olyat és mindig csak olyat kell kérdeznem, mely szép, igaz etikai tény, szófűzésében, lelkében, belső törvényeiben esztétikus. A gyermek örül a szövegnek, élvezi. Nem felejti el, később is mikor más egységre térünk, foglalkozik vele.

Irodalmi rész tárgyalásánál sincs mindig könnyű dolga a magyartanárnak. (Még mindig az alsó három osztályról beszélek) Itt az a nehézség, hogy a gyermek szépérzéke, ítélete még fejletlen. A szépségeket, melyek az irodalmi részben vannak, észreveszi, de a maga bírálata szerint néha meghökkentő ízléssel. Itt nevelni kell, mégpedig a nevelés legnehezebb módján: mindig a háttérben, egyetlen rábeszélő hangárnyalat nélkül úgy irányítani az osztályt, hogy a külső és esetleges szépségek helyett a tiszta és valódi szépre figyeljen s azt vigye magával. Meg kell különböztetni az osztály előtt a tartalmi, technikai szépséget, mely a műalkotásban él, s a belső esztétikumot. Az előbbi könnyebb lesz, mint az utóbbi, mert a gyermek egységben lát, nem analizál, hanem teljes szintézisben fogadja el a világot. De ahhoz is hozzá kell és hozzá lehet szoktatnunk, hogy apró költemények, mondák, elbeszélések során a műfaji tökéletesség és szépség szabályait is tudja értékelni. A versek ritmusa, rímképlete, lejtése hamarabb gyönyörűséget szerez. Ez talán az öntudatlan fejlődő korabeli ritmikus mondókákkal munka vagy játékkísérő motívumokkal állhat összefüggésben. A műalkotás alaki szépségeivel való megismertetést a legalsó fokon el kell kezdeni, különben később már nem lesz füle és érzéke a gyermeknek, hogy méltányolni tudja a forma külső törvényeit.

A belső tartalmi szépségekre is eléggé hamar felfigyel a gyermek. Olvasmánytárgyalásnál szabadon hagyom a fantáziájukat. Ha egy-egy olvasmány megoldása nem tetszik a gyermeknek, megíratom a maguk gyermektörvényei szerint. Lassan megszokják, hogy a műalkotásokat szabadon bírálják, természetesen mindig megfelelő keretek között. Esztétikai ítéletükből magam tanulok legtöbbet, igaz, szükséges, hogy az egyéni tetszést, a részletigazságot az egyetemes Szép felé segítsem. Évek telnek belé, de kialakul az osztályban a határozott ítélőképesség, folytonos irányítás és csiszolás után éppúgy meg tudják különböztetni a tiszta esztétikumot a selejtestől, mint a képzett zenész a disszonáns hangot a tiszta harmóniától.

Negyediktől felfelé változik az esztétikai nevelés iránya. Irodalmi fokra érkeztünk, a Toldi stilisztikát követel. Jön a szép stílus, a jó stílus, a helyes magyarság tudatosításának kérdése. Az osztály műfaji fogalmakat tanul nagy lelkesedéssel. Az eposz egyes részei, legyen az stílus vagy tárgybeli szépség, önkéntelen felsóhajt: de szép volt... Miklóst megsiratja, Györgyöt dolgozatában is elítéli. Az osztály, szellemi fejlődési fokát elérve, természetszerűleg líraivá lágyul. Szépet akarnak, szépen. Nem mindig sikerül, mert a technikai szépséget lépten-nyomon összetévesztik a tartalmi és jellembeli szépséggel. Az igyekvés iránya mégis töretlen.

Nyelvészeti tanulmányaik során végre odaérkeznek, ahol a jelentéstan és a kristálytiszta mondattan összekapcsolható a magyarság kérdéseivel. Finnugor távlatok nyílnak, s ha a tanár egyetemista korában nem sajnálta a fáradságot a finnugor nyelvészettől, új világot nyithat az osztály számára. A gyerekek rádöbbennek: a nyelvtan is szép. Jelentéstanban esztétikai finomságokat gyűjtenek, homonim szójegyzetek készülnek, nyelvtisztasági hadjárat indul.

A fölső négy osztály anyaga a megkezdett úton halad. Ha az osztály magyar alapja szilárd, a növekedő gyermek örömmel és kíváncsian foglalkozik anyanyelvével. Az irodalom órákon tiszta, művészi élményt kap, nyelvészet helyett stílust boncol, ízlésirányt elemez. A tanár ilyenkor ismét csak a végső szó jogát tartsa meg, a végleges döntésig a gyermeknek magának kell követnie a Szép útját. De az utolsó megállapítás mindig a tanáré legyen, mert új feladata támad: a fölső négy osztály anyagában úgy fordítani az esztétikai nevelést, hogy a diák megérezze: a művészi Szép sosem állhat ellentétben az etikummal. Tehát morális alap nélkül nincsen Szép. Az iskolából kikerülő diák biztos esztétikai ítélettel, számtalan szép- élménnyel gazdagon kerül ki az életbe."

A latin nyelvi órákon folyó esztétikai nevelésről dr. Szabó Magda a következőket mondja:

"Az esztétikai nevelésnek a latin tanításában való megvalósítása régi probléma. Szakemberek és tanulmányi felügyelők jelentésükben foglalkoznak azzal, hogy a magas óraszám ellenére is nem olyan a latin tanítás eredménye, mint várhatnók. A gyerekek kínlódnak, ég bennük a jóakarat, mégsem boldogulnak a tárggyal. Sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel elméleti és gyakorlati téren egyaránt. Meggyőződésem, hogy a latin is könnyen tanítható, eredménye és osztályzási statisztikája semmivel sem marad alul bármely más idegen nyelv mellett. Az eredményes munka nem kíván csodát a tanártól, csak számolást a gyermek, s leánygimnáziumról lévén szó, a leánygyermek lelkével, és az esztétikai nevelés megvalósítását, alsó és felső fokon egyaránt.

A latin tanításában még észrevehetőbben elkülönül a felső és alsó osztályok anyaga. Ötödikes koráig nem kerül auktor a diák kezébe – Phaedrust kivéve – a latin életet jól rosszul készített szövegekből ismeri két esztendőn keresztül a nyelvtant tanulja, nem lát benne semmi érdekeset, mire az irodalmi élmények következnének, bele is fásult már az egész antik világba. (Ha rajtam állana, a felső osztályok régiségtani anyagát alsó fokon kezdeném tanítani, aki nem tanul tovább, legalább ismerne valamit a klasszikus világból, ha külsőségeiben is, aki pedig tovább halad, már ismeri azt a közösséget, melynek irodalmát és politikai, társadalmi életét ötödikes korától kezdve az iskolai klasszikusoktól tanulja.

A harmadikos gyermek első latin órájától kezdve nem éli át a latin szépségét, két kárbaveszett esztendő következik. A felső osztályok nagyszerű élményei sem úgy hatnak, mintha természetes folytatásai lennének a két alsó osztálynak. A legtisztább indogermán szemléletbe kell belekényszeríteni a finnugor koponyákat. Az osztály német tudása még nem elegendő ahhoz, hogy világossá tegyük vele a nyelvi összefüggést, megint a tanár leleményességétől függ, meg tudja-e szerettetni az idegen tárgyat a rendelkezésére álló eszközökkel.

Az alsó fokú latin oktatás esztétikai nevelése a munkáltató módszerrel függ össze.

Szemléltessünk és dolgoztassuk az osztályt. Ami szóba kerül, mutassuk meg, az ismeretlen világ képei megragadják a nyelvtanozásban elfáradt fejeket. Készüljön az olvasmányok alapján római ház, oltár, ebédlőterem, kráter, Zeus-fej, Amphiteatrum, tógás figura, fürdő, fórum, versenypálya. A gyermek képzelete működni kezd, főleg ha a filmet se felejtjük el bekapcsolni az egyes egységek megvilágításába. Ha a vidéken klasszikus romok vannak, kirándulással szolgáljuk az esztétikai nevelést. Ha az idő megengedi, vigyük fel az osztályt Budapestre, mutassuk meg a Aquincumot, a pacsirtamezei ásatásokat, a Flórián-téri katonai fürdőt. A tárgy élni kezd, a gyerekeket megkapja részint a saját keze munkájából áradó varázs, részint a klasszikus emlékek e mélabús szépsége. Az alsó fokú tanítás szinte minden időt magának követelő nyelvtani gyakorlása mellett ez az egyetlen lehetősége a klasszikus szép bemutatásának. Ezt viszont minden tanárnak bele kell iktatnia munkatervébe, különben az első két, fontos esztendőt, meddő alapépítésben fecséreli el, s a gyermekek kedve és érdeklődése megfakul a kielégületlen tudásvágyban.

Felső fokon jön a forma szépsége, a nagy irodalmi áramlatok, a régiségtani rész, csupa alkalom, ha az osztály két év céltalan munkájában már bele nem fásult a nyelvi szabályokba. Ne feledjük kiaknázni a latin ritmus esztétikumát! Olvastassunk sokat, sokfélét, Ovidius distichonját, a catullusi hendekasyll abust, hexametert. Élvezik, s később a magyarban is hasznát látják. Tanítsuk meg az irodalmat alapos munkával, az óra végén elemeztessük a tanult költői vagy prózai olvasmányt. Én minden módszeres egység végeztével egy egész órát a stilisztikai, retorikai vagy poétikai megbeszélésre szánok. A gyermekek így a Szép egyetemességét ismerik meg, az évezredes szellemi, kulturális egységet. Az esztétikai élmények az osztályok emelkedésével gyarapodnak, nyolcadikban tetőfokra érnek, Horatius kristályossá csiszolt lírájában és Tacitusban. Bő alkalom, hogy a tanár a római irodalom legmagasabb, s a római közélet legmélyebb pontján megmutassa a halhatatlan antik szépséget. Építsünk fel egy alsófokú és egy felsőfokú latin órát. Az alsó fokon, mint mindenütt, memoriterrel kezdjük a számonkérést. A memoriter, természetesen, nem közömbös. Költői tanulságot, szépséget tartalmazzon. Új memoritert írunk fel, az osztály fordítja, megtetszik, sokan máris megtanulják, ismételgetik. Nyelvtani számonkérés következik, mindenkinek felelnie kell. Szókérdezés, apró mondatokban, összefoglaló felelés. Olvasmányt veszünk elő, az osztály lefordítja a számonkérendő részt. Új egység: pl. a Domus Romana. A ház alaprajza a táblára kerül. A gyerekek maguk írják be a helyiségek nevét. Kiosztjuk a szobákat: ezt te bútorozod, azt meg te. A képzelet működni kezd. Valaki vállalkozik, hogy elkészíti a házat papírból. Az új rész szavai a táblára kerülnek. Levonjuk belőle a szükséges nyelvtani törvényt. Összefoglalás, retroverzió, vége az órának. A házi feladatban, mint nem kötelező rész szerepel a ház elkészítése, vagy megrajzolása.

A felsőosztályos latin óra is memoriterrel kezdődik. Prózai vagy lírai összefüggő részt mondanak el, ha verset, ritmizálva. Jó szolgálatot tesz a szavalókórus. A szavak számonkérése ismét mondatokban, szócsoportokban történik. A fordítás a felolvasott szöveg után részint auditív, részint vizuális. Összefoglaló olvasmányi felelés. Az új rész szavai a táblán. A módszeres egység, mondjuk, Catullus. Catullus életét magyarázom, irodalmi ízlésiránnyal, az alexandrin költészettel. Az eredmény vázlatosan a füzetbe is bekerül. Az új rész feldolgozása Lesbia verebe, a klasszikus barokk. A költészet tiszta szépsége irányítás nélkül is érvényesül, legfeljebb a múlt óra élményéhez kapcsoljuk az új eredményt. Összefoglalás, retroverzió után házi feladattal zárul az óra. Nyelvtan ismétlés, Catullus élete, az alexandrin-irány, új memoriter, új preparálás. Nem kötelező rész: rajzoljuk meg a költeményt vagy írjunk költői levelet klasszikus korabeli személyhez, alexandrin költői stílusban. Nyolcadikban, ahol a kurzív fordítás lehetővé teszi, adjunk helyet az egyházatyáknak, a vallásos szövegeknek. Ez tetőzi be munkánkat: itt igazoljuk a szépnek az etikával, a keresztyén etikával való szükségképpeni összefüggését."

1. Szeremlei Sámuel:
A Hódmezővásárhelyi Református Egyház története… 1-2. kötet. 1927.
A Hódmezővásárhelyi Református Főgimnázium 1897-98 évi értesítője.

2. Vajda Béláné Uzonyi Rózsa dr. Földrajz-, természetrajztanár

3. Együtt tanított például Erdős Jánosné Kolumbán Erzsébet rajztanárral, Erdős János festőművész (1898-1985) feleségével, Erdős Péter festőművész édesanyjával. Serfőző Rózsa nyelvtanárral (1920-1992), dr. Sipka Sándor irodalomtörténész (1912-1980) feleségével.

4. Kristó Nagy István irodalomtörténész (1921-2010) ebben az időben gyógyszerész.

5. Konstantin Gyula textilnagykereskedő (1864-1946)

6. Seebold Mária, Pákozdy Ferenc költő 1904-1970) első felesége német származású volt.

Fotó: Dr. Szabó Magdolna magyar-latin szakos tanár. Forrás: Németh László Városi Könyvtár, Hódmezővásárhely