Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 17.

 

Zenészportrék VI.

Dani Imre emlékére

 

 

Az alábbi életút megrajzolásához szükséges interjút 2023. november 15-én készítettem Dani Imrével. Akkor még nem sejtettük, a szűk fél év múlva bekövetkező tragédiát. Mivel a vásárhelyi könnyűzene-történeti sorozathoz igazítottuk a beszélgetést, ezért abban Dani Imre zenei tevékenysége, a zenéhez való viszonyulása domborodik ki. Ezen keresztül azonban előtűnik a költő, a tanár, a társadalomkritikus énje is.

 

Gazdag nélkülözés. A gyermekkor

 

Dani Imre Hódmezővásárhely Tisza felöli oldalán Alsó-Kopáncson nőtt fel, a várostól 10-14 km-re. Az 1950-es évekre esett a gyermekkora, egy olyan tanyai környezetben, ahol nélkülözték az elektromos áramot. Az ott és akkor felnőtt korosztályt teljesen más impulzusok érték, más inspirálta, mint a városban élőket, vagy később születetteket. Teljesen más volt az emberek viszonyulása a muzsikához. Minden parasztember énekelt Alsó-Kopáncson, ha nem énekelt, akkor fütyült. Ez azért volt fontos, mert nem rendelkeztek olyan szerkezettel, ami zenét szolgáltatott volna, még rádió sem volt, ha zenét akartak hallgatni, akkor énekeltek, fütyültek. Ha valakinek érzéke volt valamilyen hangszerhez, azon megtanult játszani.

Dani Imre egész családja muzikális volt, édesapja (festőművész) hegedült, cimbalmozott, a bálok alkalmával rendszeresen játszott a helyi olvasókörben. Édesanyja (alsó-kopáncsi tanító) szépen énekelt, zongorázott, azonban az iskolai teendők mellett arra már nem volt ideje, hogy otthon zenére tanítsa gyerekeit.

 

Középiskolás évek a Bethlen Gimnáziumban. Megismerkedés a beatzenével

 

Dani Imre 1965-ben kezdte meg középiskolai tanulmányait az Állami Bethlen Gábor Gimnáziumban. A Szántó Kovács János Középiskolai Fiúkollégiumban (mai Cseresnyés Kollégium) lakott, ott ismerte meg az akkor divatba jött beatzenét, és a Beatles együttest. Elhatározta, hogy vesz egy gitárt, és megtanul gitározni. Karácsonykor – szülői segítséggel – vásárolt egy orosz akusztikus gitárt a DELTA vásárhelyi üzletében (Lenin út, ma Andrássy út), ami nem a legjobban sikerült vásár volt, két heti nyüstölés után kirojtozódott az ujja rajta. Abban az időben nem voltak gitártanárok, mindenki egymástól leste el a tudományát, ami nagyon nehéz volt és esetleges. Jártak buliról bulira, gomba módra nőttek ki az együttesek, a fiú társaságok különösebb zenei érzék nélkül alakítottak zenekarokat.

Az intelligensebb tanárok elfogadóbbak voltak a beatzenével, nem alkottak elhamarkodott véleményt. Osztályfőnöke, Krékits József kimondottan elfogadó és megértő ember volt. Házibulikat szervezett nekik, ahol lemezjátszóról szólhattak a legújabb beat dalok. Voltak, akik kevésbé voltak elfogadók, de az nem volt tapasztalható, hogy valaki emiatt kirekesztésre került volna, de azért annyira nem is rajongott érte a tanári kar. Iskolatársa volt például Radics Ferenc, Sebestyén Zoltán, akik már akkor zenéltek, és később ilyen téren karriert futottak be. A hajviselet, öltözködés tekintetében már megosztóbb a kép.

 

 

K. Tóth János Dani Imre könyvéből olvas fel Hódmezővásárhelyen a Németh László Városi
Könyvtárban, 2017. november 27-én.

Forrás: Németh László Városi Könyvtár archívum

„Az ész a fontos nem a haj”

 

1968-ban osztálykiránduláson vettek részt Moszkvában. Öten fiúk az akkor divatba jött virágmintás inget csináltattak maguknak, és abban mentek a szovjet fővárosba. Az osztályfőnökük egyáltalán nem ellenezte, az más kérdés, hogy Moszkvában az oroszok „sokkot kaptak” amikor megláttak őket. Egy másik példa: negyedik évfolyam előtt, nyáron megnövesztette a haját, zenészhez illően, leért a füléig, mikor meglátta az illető tanár, azt mondta: „Dani pedig elindul a borbélyhoz!” Nem volt pénze, kapott 10 Forintot tőle, majd megnyiratkozott.

Az idősebb korosztály nem nagyon szerette a beatzenét, sőt ricsajnak nevezte. Ők az operetteken, műdalokon nőttek fel. Csodálkoztak rajta, hogy nem is magyar az a zene, amit a fiatalok játszani szeretnének.

„Ha jó a zene, és az illető, aki hallgatja az zeneileg elfogadó, akkor a rock ugyanolyan élményt tud jelenteni, mint bármelyik un. komolyzenei műfaj. Mivel a rock maga is az angolszász népzenéből alakult ki és nem is gondolják mind a mai napig sokan, hogy a világslágerek jelentős hányada egyszerűen népdalfeldolgozás.”

 

A saját stílus keresése

 

A beat egyértelműen hozzá kötődött az angol nyelvhez, amit akkoriban nagyon ritkán lehetett hallani, kevés helyen tanították, ilyen volt például a Bethlen gimnázium. A divatos számok úgy kerültek köztudatba, hogy az együttesek hangzás után tanulták meg. Ez igen különleges eredményeket hozott az előadás során…, és elég sok problémát okozott a későbbiekben is, a rendszerváltás után mikor az angol nyelv bejött, még legalább egy évtizednek el kellett telnie, hogy az együttesek „megtanultak angolul”, és tűrhető kiejtéssel azt énekelték, amit kell.

Nyilvánvaló volt, hogy van érzéke a zenéhez, 16-17 évesen úgy gondolta, hogy zenész lesz, azonban hamar kiderült, hogy alapvető hiányosságai vannak, mint a kottaolvasás, utóbbi nem volt gyakori abban az időben, az volt a csoda, ha valaki tudott kottát olvasni. Volt a gimnázium alatt osztályzenekaruk, de később nem kívánkozott együttesbe. Holott mind a mai napig azt mondja a gitártanítványainak, hogy keressenek barátokat, és álljanak össze zenélni, mert az egy nagyon jó dolog, és sokat fog tanulni belőle. Akkor se szerette azt a ricsajos zenét, ami akkor divat volt, túlságosan hangosnak találta. Jobban szerette a lágyabb vonalát a rocknak, például a The Catlins, Donovan, tehát az angolszász folklór vonzotta már akkor öntudatlanul is. A többség a tánczenét preferálta, az ötórai teákon a Nevada és a vásárhelyi Piramis játszott, amiken gyakran részt vett, de az azért más volt, mint amit igazán szeretett volna.

Abban az időben nem volt lehetőség angolszász népzenével foglalkozni, ilyen jellegű zenét hallgatni. Néha egy-egy műsorban a Szabad Európa Rádióban szoba került, Cseke László bemondta például, hogy a The House of the Rising Sun (The Animals) egy népdal. Később az egész rock zene fokozatosan megvilágosodott, ami gyakorlatilag a folklórnak egy folytatása, csak modern változatban, modern hangszereléssel. A gitár népszerűsége tette ezt lehetővé, a gitár mindenki hangszere lett.

 

Az egyetem megkezdése és megismerkedés K. Tóth Jánossal

 

1970-ben a József Attila Tudományegyetem orosz-történelem szakon folytatta tanulmányait. Az egyetemen is egyedül kezdett el játszani, Szegeden több lehetőség volt, fellépett klubokban.  „Sokáig azt hittem, hogy zenész leszek, de aztán kiderült, hogy ez nem opció. Ez különösen kiderült, amikor Szegeden az akkori színháznak a gitárművésze hallgatott meg, hozzá jártam pár hónapig. Azt mondta: Olyan hiányosságai vannak, amiket már nem lehet megjavítani.” Arról nem tett le, hogy zenéljen, annál sokkal jobban szerette a zenét. Folytatta az autodidakta stílust, eljutott odáig, hogy kapott egy előadói jogosítványt, ami aztán még a hasznára vált, mert akkoriban előadói engedélyhez kötötték, hogy valaki felléphessen. Vásárhelyen ismerkedett meg K. (Kopáncs) Tóth Jánossal, aki 3-4 évvel fiatalabb volt nála, és megszeretett volna tanulni gitározni.

„Elég hamar kiderült róla, hogy nagyon komoly zenei adottságai vannak. Szerintem ő egy nagyon jó gitáros lett volna, hogyha tovább folytatja. Összeálltunk zenélni, eljárt hozzám, elkezdtünk dalokat tanulni. Kiderült elég hamar, hogy hasonlóan gondolkodunk a zenéről, hasonló ízlésünk is van. Ő egy kicsit jobban szerette a keményebb darabokat.”

Valami olyasmi alakult ki, hogy Dani Imre énekelte a szólót és Tóth János gitáron szólózott vagy basszuson kísért. Duóban kezdtek el játszani, Imre az egyik szólamot, János a másikat. Később K. Tóth János kiment Németországba, így nem volt folytonos az együttműködés.

 

„először a kenyérről kell gondoskodni”

 

A rendszerváltás után nagy hiány volt angol tanárból, így lett közben Dani Imre orosz szakosból angol szakos nyelvtanár. „A kenyérkeresés nagyon hátráltatja a zenészeket az önmegvalósításuk során. Ha akarnak valamit, először a kenyérről kell gondoskodni, majd utána jöhet a művészkedés. Ezzel a problémával küzdött az én kortársaim 99%-a. 50-60 dalt írtam összesen, ami nem olyan sok, sőt nagyon is kevés, ha egy profi zenészhez viszonyítjuk, de hogyha azt veszem, hogy énnekem nem ez volt a dolgom, akkor ez egész tűrhető. Mivel a zene mellett a szöveget is meg kell írni.”

 

A duó felállás kihívásai

 

„A legnehezebb egyértelműen szólóban játszani, mert akkor rajtad van a felelősség, téged figyel mindenki, ha valamit elrontassz azonnal hallatszik. Ha már duóban játszol, ez a felelősség kicsit megoszlik, de ott sem könnyű játszani, sokat kell gyakorolni, figyelni a két hangszer harmóniájára. A duó egy életre szóló dolog, duók nem szoktak szétválni, ellentétben a zenekarokkal, van amelyik egy évben kétszer, háromszor cserél basszusgitárost.

A zenekar sokkal inkább repertoárfüggő. Ha egy zenekarnak megvannak a begyakorolt számai, ugyanazt foglya játszani, ha új dobosa, új basszusgitárosa, még akkor is, ha új énekes van, attól függ ki a vezéregyéniség a zenekarban. Egy ember megváltoztathatja az egész zenekar stílusát, ez is bebizonyosodott, de egy zenekarban jobban megoszlik a felelősség. A 60’-as években lehetett hallgatni olyan zenekarokat, hogy felmerült a kérdés: van ebben egyáltalán basszus.”

„A számok zömét zenekarra írják, nem duóra, szólóénekesre. A szólóénekesnek, duónak azzal van baja, hogy hogyan interpretálja azokat a dalokat, amiket egyébként zenekarra írtak. Ebből mit vegyünk ki, hogy az jól álljon nekünk. Vannak olyan számok, amiket egyszerűen nem lehet eljátszani, nem hogy egy embernek, kettőnek se. Például egy Queen számot próbáljon meg valaki eljátszani gitáron, vagy próbáljon meg egy duó eljátszani, nem fog menni.  Duóra nem írnak darabot, a duó magának ír. Az énekesek zöme se magának ír, hanem valamilyen zenekar kíséri. Voltak olyan szólóénekesek, akik igenis magukat kísérték, egy alkalmi kísérőzenekart toboroztak maguk mellé. Régebben inkább volt divat a szólóéneklés, manapság már igen csak kiveszett a divatból.” 2022-ben Hódmezővásárhelyen, a Tabáni Olvasókörben lépett fel Gerendás Péter dalszerző, gitáros. A zenés műsorban Dani Imre játszott Gerendás előtt. „Kiveszik már ez a fajta műfaj a világból, amit mi képviselünk”, mondta neki akkor Gerendás.

 

Az Artus Duó játék közben Hódmezővásárhelyen a Németh László Városi Könyvtárban, 2017.
november 27-én. Forrás: Németh László Városi Könyvtár archívum

 

Az Artus Duó megalakulása

 

A rendszerváltás környékén döntöttek úgy K. Tóth Jánossal, hogy megalakítják az Artus Duót. Főleg angol népzenét játszottak. Dani Imre pályázatot adott be, angol dalokat tartalmazó hangkazetta készítésére, amit meg is nyertek. Grin gears go címmel jelent meg a kazetta. Második kazettát is terveztek, de az nem készült el. Ezután kiadtak egy saját dalokat tartalmazó kazettát.

„K. Tóth János kiváló érzékkel szólt hozzá, hogy mikor harmonizál a dal a szöveggel. János mint kritikus működött leginkább közre, hallgattam is rá, mivel nagyon jó zenei érzéke volt, kiváló füle volt. Még az irodalmi részhez is érzéke volt. Volt egy nagyon jó tulajdonsága, ami manapság ritkaság: Kimondta a véleményét, hiába voltam én az aki, megmondta, ilyen vagy olyan vagy… Oda figyeltem rá, mert az esetek zömében igaza volt. Felbecsülhetetlen segítségemre volt, mind a mai napig hálás vagyok neki.

Vannak olyanok, mint például Lennon-McCartney vagy Szőrényi-Bródy kiválóan tudtak együtt dolgozni, ez az ő titkuk, kíváncsi lennék, hogy ők mit mondanak egymás tevékénységéről. Biztos vagyok benne, hogy van az a platform, ahol egymásra találnak és egymásra kell, hogy találjanak a zenészek, és hogyha ez egy személy, az egy ideális eset. Minél többen szerzik a dalt, annál nehezebb megtalálni azt a közös hangot, ami egy dalt kell, hogy jellemezze. Az más dolog, hogy sok mindent neveznek mostanában már dalnak.”

Sok fellépésünk volt, ahhoz képest, hogy egy amatőr kis duócska voltunk. Sok féle rendezvényen felléptünk, a porcelángyártól kezdve olajipari rendezvényen, főleg itt a megyében, nagyon sok faluban. Krupiczer Ferenc, aki a zeneiskola igazgatója volt kedvelt bennünket, ő vette fel a kazettáinkat is, segített a fellépések szervezésében. Én is aktívabb voltam akkoriban, az iskoláknál ismertek, elhívtak rendezvényekre, angol nyelvi versenyekre. Voltunk a Vásárhelyi Televízióban, csináltak rólunk felvételt. Írtunk reklámdalokat, például a Betonmelior-nak.

 

Artus Duó: Ha majd… Előadja az Artus Duó

https://www.youtube.com/watch?v=U8aTWaXiraA

 

Minden dalszöveg vers, de nem minden vers dalszöveg?

 

„A dalszöveg és a vers nem ugyanaz. Egy dalszövegírónak kell olyan igényesnek lennie, hogy a szövege, mint vers állja meg a helyét. Legyen mondanivalója, olyan formája, olyan költői eszközöket használjon, ami egy vers követelményeinek megfelel. Egy verset meg lehet zenésíteni szerencsés esetben, de az nem ugyanaz, mint egy dalszöveg. Ennek az 50-60 dalnak a javarésze csak a fejemben van meg, a zömük nincs leírva kottára sem.”

 

A társadalmi mondanivaló fontossága

 

„A dalszövegek mondanivalójában hangsúlyos a „társadalmi mondanivaló”. Én ebbe születtem bele, nem tudom megtagadni magam, én azt láttam, hogy a kopáncsi parasztok nagyon keményen, és nagyon nehezen éltek, nagyon keményed dolgoztak, hogy elmehessenek a hat kilométere lévő boltba és kenyeret, petróleumot vehessenek abban a büdös boltban. Úgy a verseimben, mint a dalszövegeimben ez benne van. Van egy Pipás Pista balladája című dalom, ami a hiedelem ellenében jóval azelőtt keletkezett, mint a Pipás Pista történet népszerű lett. Az én Pipás Pista dalom kifejezi azt, amit én kopáncsi éreztem. Ez a fajta jelleg benne van a dalaimban. benne van akkor is, amikor úgy tűnik egy könnyedebb témáról írok, mint például amikor a névnapomról írok, abban is benne van, hogy „temessétek be az összes vermet, amit eddig csináltatok, és a vermek helyén neveljetek keretet.” Természet kedvelő vagyok, ott is nőttem fel, közel a természethez, ez ugyancsak benne van, és hangsúlyozott akár a dalaimat, akár a verseimet tekintve. Azok a jelenségek, amik bennünket körülvesznek, vannak, akik azt mondták, akik kritizáltak, hogy miért nem megyek ide vagy oda, mikor arról írok, hogy az aszfalt itt-ott kilyukadt, miért nem csináltatja meg a város, miért nem fordulok a közélethez? Én nem vagyok erre alkalmas, hogy én ott káromkodjak, vagy sírjak, vagy beírjak a Facebook-ra. Én úgy gondolom – ha szabad ezt mondanom – egy lépcsővel felette szeretném ezeket a dolgokat látni, és valamiféle összességét adni ezeknek a dolgokat, és nem pedig lemenni az alsó lépcsőfokokra és ott sírni vagy káromkodni.”

 

„A csongrádi Bob Dylan”

 

Dani Imrét a csongrádi Bob Dylanként is emlegették. „Maga a műfaj, hogy egy szál gitár és a szájmuzsika egyértelműen az ő példája nyomán jött. Lehet, hogy akkor még nem is volt bennem olyan tudatos, hogy én őt utánozom vagy követem. Én egyébként is tudtam már akkor szájmuzsikázni. Láttam, hogy apám is szájmuzsikázik, én is megpróbáltam. A gitár meg egyértelműen a kornak a hatása volt. Dylannak az egyénisége, a stílusa az egyértelmű, a szövegeit később értettem meg. Csináltam a könyvtárban egy Dylan estet is. Dylan mellett Donovan hatott még rám, az ő dallamvilága, muzikalitása, Don Leifnek hívták az eredeti Donovant, aki szintén népdalokat adott elő.

A dal és a szöveg összekapcsolódására utalva, az a szerencsés dolog, ha a zenét és a szöveget egy személy írja, mint Bob Dylan, az ő zenéje és az ő szövege, nem lehet a kettőt különválasztani, mert annyira stimmel és összeillőek. Valami ilyesmit szerettem volna én is megvalósítani. Ha célként tekintek rá, és az én habitusomat akarom kifejezni, mindig törekedtem arra, és egyre tudatosabbá is vált bennem, a zene és a szöveg valamilyen harmóniát alkossanak egymással.

Dinnyés Józsefet tartják protest song írónak, és én úgy gondolom, hogy többé-kevésbé az is volt. Ha úgy tetszik protest song író vagyok én is, de én nem tartom magam annak igazán, a hangom talán kevésbé „érdes”. Az én dallamaimhoz nem illik az a fajta nyers erő, ami például a Dinnyést jellemzi.

A magyar dalszövegírók között az én véleményem szerint Bródy János a legjobb. Van benne valami olyan, ami igazán költői, ő valóban teljesíti azt az elképzelést, hogy a dalszövegnek meg kell állnia a helyét, mint vers. Nem hiszek abban, hogy én leutánozok valakit. Lehet valaki példakép egy bizonyos fokig, egy stílus vagy viselkedés vagy művészi forma szerint, de nem utánzat. Minden művész saját magát képviseli, és kell neki képviselni és helyt kell állni önmagáért. Ha ez nem sikerül, akkor viszontlátásra. Nagyon sokan vannak napjainkban, akik ezt nem veszik komolyan, ez az, ami leginkább félelemmel tölt el.”

 

Dani Imre Hódmezővásárhelyen a Tabáni Olvasókör által szervezett Zenekert rendezvényen játszik, 2022. augusztus 13-án.

Forrás: Sulyok Csaba

 

Stílus-hatások

 

„Sokan azt gondolták, hogy mi countryzenészek vagyunk, mivel általában két szál gitárral játszottunk, és szájmuzsikáltam, hát nem. A country az egész más, az egy rétegzene. Én egyébként szimpatizálok vele, szeretem  a countryt, a jó countryt pláne, ami nem utánzat, nem huszadrangú feldolgozás az nagyon jó. Nem mindig saját számokat játszottunk, a repertoárban játszottunk countryt is. Általában beleillet, és szerettük is játszani, mind a mai napig szívesen játszok. Van egy-két számom, amiben fellelhető a country, de műfajilag nem meghatározó.

Ami a bluest illeti, azt ugyancsak szerettem nagyon. Amikor az angolszász népdalokról tartottam előadássorozatot, akkor az amerikai népzenénél a néger népzene megkerülhetetlen a bluessal és a kesergővel. Egészen kiváló és a legmagasabb szintű dolgokat alkottak ilyen tekintetben. Van a Gránát tölcsér blues című dalom, ha játszom tudom, hogy ez nem igazi blues. Nem tudom a közönség, aki hallgatja mennyire van ezzel tisztában, de ez az igazság. Nem az igazi énem a blues, attól függetlenül, hogy nagyon is pozitív a véleményem róla.”

 

Meghatározó koncertélmények

 

„Bob Dylan 1991-ben volt először volt Magyarországon, majd utána 2003-ban, mind a kettőn ott voltam. Mind a kétszer Jánossal voltam fent, igyekeztem a lehető legközelebb férkőzni az előadóhoz. Főleg az első koncert volt különösen extrém, olyasmit éltem át, mintha valami időtlen világba csöppentem volna, teljesen kikapcsolódott az elmém, valósággal felolvadt az ember. Volt még egy ehhez hasonló élmény, ami jóval korábban volt. 1982-ben voltunk Donovan koncertjén, elképesztő volt. Amikor elkezdte a Colours című számát játszani, ami világsláger volt abban az időben, fél percig se játszotta, megállt, néztünk. Elkezdte hangolni a gitárját, próbálgatta, utána beleszólt angolul, hogy elnézést, de problémái voltak, és folytatta. Az én állam esett le, hogy ekkora zenész megmeri ezt csinálni, ez olyan felszabadító erővel hatott rám. Rádöbbentem, hogy nem kötelességből, görcsösen kell játszani, hanem, hogy mindketten, a közönség is, és én is élvezzük. Ez egy nagyon nehéz kérdés, van, aki erre születik és nem görcsöl, tud uralkodni az idegein, személyiségén. Nem egyforma adottsággal bírunk, vannak olyan zenészek, akik egészen elképesztő módon tudnak, de csak amikor gyakorolnak. Mikor oda kerül a sor, hogy elő kell adni, akkor képtelenek azt kifejteni és kiadni magukból, ami egyébként bennük van. Ezért nagyon fontos, hogy az illető élvezze, amit játszik, előbb utóbb a közönség is rájön arra, ez jó, amit hallgat, szívesen tapsol, megjön az a közös élmény, ami összeköti a művészt a hallgatósággal. Ez adja az igazi élményt mindenkinek. A művészetnek úgy van értelme, ha minél többen értik, de az se jó, ha mindenki érti. Nehéz meghúzni a határvonalat az igazi művészet és a már nem valódi művészet között, ami öncélúvá válást jelet. Azért van nehéz dolga a művésznek, amikor a kellő önismeretet próbálja elsajátítani és megvalósítani, hogy tudom mire vagyok képes, tudom, hogy kb. mit érek, ezt nagyon nehéz bekalibrálni, van, aki ezzel küzd egész életében. A társadalom is alaposan belejátszik pozitív vagy negatív értelemben, nem véletlen a vesszőparipám a társadalom szerepe, akármilyen tekintetben nézem is.

 

Az Artus Duó háttérbe szorulása

 

1. Tóth János egyre inkább úgy érzete, hogy nem sok jövője van a zenélésnek. Egyre kevesebbet léptek fel. Dani Imrének családi elfoglaltságai voltak, K. Tóth János a Porcelángyárban dolgozott. „Ahogy nőtt a kapitalizmus önbizalma, a miénk úgy csökkent. Eleinte nem kellett számlát adni, adtak x összeget. Utána bejött a számlás időszak, számlaképesnek kellett volna lenni, de az nem érte volna meg nekünk.” Dani Imre egyre inkább önállóan játszott, K. Tóth János időnkét elkísérte még a pandémia előtt Makóra, Csongrádra.

 

Bob Dylan: Mr. Tambourine Man. Előadja az Artus Duó

https://www.youtube.com/watch?v=X6eJmo8AhmU

 

Nem bánta meg

 

„Én a magam részéről mereven régi vágású vagyok, alkalmatlannak tartom magam, hogy a TikTok-ra vagy a YouTub-ra kitegyem magam a „műértő közönségnek.” Az én elképzelésem az, hogy aki a YouTub-ra felkerül, az legyen korrekt zenész. Ne akárki, ne verje a kantát, ne verje a szekrény oldalát.

Soha nem bántam meg, hogy zenélni kezdtem, a zenélésből olyan előnyök fakadtak, amire nem is gondoltam akkoriban. Ha az ember ráveszi magát, hogy valamivel megismerkedik és szereti, akkor több haszna származhat belőle.

 

Dani Imre Makón a József Attila Városi Könyvtárban, egyik utolsó nyilvános fellépésén, 2024. március 20-án.

Forrás: József Attila Városi Könyvtár Facebook-oldal