.

Legkedvesebb vásárhelyi könyvem

 

A Vásárhelyi Látóhatár művészeti, irodalmi, helyismereti folyóirat 32. számának köszöntő jegyzetében Tóth Károly művészettörténész javasolta összeállítani a tíz legkedvesebb vásárhelyi művet, melyet ma leginkább ajánlanánk egymásnak.

Így a Németh László Városi Könyvtár és a Vásárhelyi Látóhatár Szerkesztősége felhívást tett közzé, melyre 76 művet „neveztek” olvasóink.

Az eredmény magáért beszél, mégis szólnunk kell arról, hogy olvasóink milyen remek választékot állítottak össze egymástól függetlenül. Noha ez az eredmény nem tekinthető egy reprezentatív, városi szintű felmérésnek, úgy gondoljuk, a végső összesítésben a legnépszerűbb művek többnyire ezek lennének akkor is, ha több százan adták volna le ajánlásaikat.

Ajánlóink a helyi irodalom színe-javát kínálják a szépirodalom és ismeretterjesztő, szakirodalom terén egyaránt.

Úgy véljük, hogy most, az ünnepekben vagy a járványveszély miatti kényszerű szabadság ideje alatt mindenki talál kedvére való olvasmányt, mellyel nemcsak a régi korokat idézheti meg, hanem újra fölfedezheti Vásárhely gyöngyszemeit.

 

Íme néhány olvasói ajánlás:

 

Búza Imre: Az Ígéret

A könyv szerzője valamikor a kollégám volt, aki végzettsége szerint magyar és francia szakos tanári diplomával rendelkezik, de életének java részét a Porcelángyárban élte meg.

Könyvajánlásából idézve: „ Kicsit családregény, kicsit életrajz, kicsit szociográfia ez az írás… egy gyermekről szól … és arról a folyamatról, ahogy a felnőttek között – akik néha segítik, néha hátráltatják – fiatal emberré érik” … és mindez Vásárhely utcáiban, közismert helységeiben, sokunk számára ismert helyi emberek között. Méltó tükre a fiatalságunknak.

Haranghy Anka

Fülöp Erzsébet: Mári

A könyv, a festőnő születésének 120. évfordulójára tiszteleg.

Művészettörténet-kedvelőként kuriózumként éltem meg minden mondatát, - oldalát.

Festővé válását jegyzetek, dokumentumok, Vásárhely neves embereinek feljegyzései hitelesítik.

Fotók és színes festményképek teszik teljessé az olvasást.

Haranghy Anka

Kárász József: Egy régi nyár

Kárász József születésének 100. évfordulójára jelent meg ez a figyelemre méltó, hiányt pótló önéletrajzi ihletésű regénye. Hódmezővásárhelyen nyugodtan nevezhető szociográfiai leírásnak is, hiszen pontosan végig kísérhetjük a főszereplő mindennapjait még így is, hogy a határrészek, utcák neveit némileg átalakítva szerepelteti az író. Megelevenedik a 30-as évek vásárhelyi paraszti világa, az alföldi tanyák parasztságának küzdelme a megmaradásért, a föld megtartásáért. A gazdasági világválság okozta harc a munkanélküliség ellen, s a szinte feudális kiszolgáltatottsága a nincstelen napszámosoknak. A történet emellett mégis szívet melengető, hiszen finom eszközökkel szelíden oldja egy kamasz fiú próbálkozását a férfivá érésben, s ábrázolásán átsüt az életre szóló személyes élmény.

Hegyiné Csernus Judit

Ajánlás a Legkedvesebb vásárhelyi könyvemhez

Ebben a járványveszély miatt bezárt világban örömmel fedeztem fel a felhívást, mely arra hívja az olvasót, hogy számba vegye a legkedvesebb vásárhelyi könyveit.

Nagyszerű kezdeményezésnek tartom, az ötlethez gratulálok, mert ez egyrészt arra ösztönöz, hogy átgondolja, számba vegye az ember a gazdag választékot, másrészt próbáljon néhányat kiemelni, másnak is ajánlani elolvasásra.

Természetesen ez azzal a plusz örömmel is jár, hogy egyes könyveket maga is újra átnéz, elolvas, újra átéli azokat az élményeket, emlékeket, amelyek egy-egy könyvhöz kötik.

Egy lokálpatrióta Vásárhelyinek - egy ilyen általános, műfaji kötöttségek nélküli felhívásra - szerintem nagyon nehéz (szinte lehetetlen) egyetlen könyvet kiemelni. Én sem tudok.

Kárász József bármelyik művét, külön kiemelve kettőt:

Kárász József: Egy régi nyár, illetve az Elsüllyedt világ gyűjtő cím alatt megjelent másik három (Árva madár, Göröngyös út, Pirkad) regényét is.

Kárász József: A törött szobor című novellás kötetét.

Vásárhelyi vonatkozású könyvekről gondolkodva Németh László megkerülhetetlen. Sok kiváló írása közül nehéz egyet választani, de itt, Vásárhelyen az nem kérdés, hogy melyiket ajánlom:

Németh László: Égető Eszter

Szenti Tibor számtalan könyve megérdemelné, hogy egy ilyen ajánlóban szerepeljen. Ezekből a két legismertebbet emelem ki:

Szenti Tibor: A tanya

Szenti Tibor: Parasztvallomások (a második, teljes kiadás)

Tornyai Jánoshoz, művészetéhez, a múzeumhoz kapcsolódóan is több könyvet ajánlok:

Bodnár Éva: Az újra felfedezett Tornyai

Fülöp Erzsébet: Mári (Most éppen szomorú aktualitása van. …)

Dömötör János: A Tornyai János múzeum 100 éve

Hegyiné Csernus Judit könyvtárosnak hálás vagyok, hogy néhány éve megismerhettem Szabó Nikolin Éva életét, munkásságát. Különösen magával ragadott az az örömteli felfedezés, amivel versei hatottak rám. Egy vásárhelyi válogatásban ennek a kötetnek feltétlenül ott a helye:

Szabó Éva: Két csillag közt

József Attilát a legnagyobbak között tartjuk számon. Vásárhelyi kötődése miatt feltétlenül ide kívánkozik két kötet:

József Attila: Medvetánc (Hasonmás kiadás 2005, és a vele együtt megjelent Utószó)

Kőszegfalvi Ferenc Szigeti János: „Én József Attila itt vagyok”

Legkedvesebb vásárhelyi könyveim listájáról nem hiányozhat Szeremlei Sámuel ötkötetes várostörténete és a Szőnyi Benjámin Születésének 300. évfordulója alkalmából a Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség által kiadott tanulmánykötet sem.

Szeremlei Samu: Hódmezővásárhely története

Szőnyi 300 Tanulmánykötet Szőnyi Benjámin (1717 – 1794) születésének 300. évfordulójára

Természetesen még hosszan folytatható lenne a sor, hiszen nagyon gazdag a választék. Sok értékes, Vásárhellyel kapcsolatos próza és vers, képzőművészeti album, helytörténeti tanulmány, stb. megérdemelné, hogy egy ilyen összeállításban helyet kapjon.

Czeglédi Ernő

Kiss Lajos: A szegény emberek élete I.II.

A szülővárosomhoz kapcsolódó könyveimből néhány kedvencem

Ha ezeket elolvassa valaki , sok mindent megtud a városról és a vásárhelyiségről.

Természetesen sorolhatnék még ide jó néhány könyvet, de másnak is hagyok lehetőséget.

Pokomándy Zsuzsa

Kőszegfalvi Ferenc: Csomorkánytól Csomorkányig. Helyismereti írások Hódmezővásárhelyről.

mintha régi téliesték anekdotázó hangulatába csöppennénk, Köszegfalvi Ferenc, vásárhelyi helytörténész, könyvtáros, e köteteinek olvasásakor.

Sok-sok, élő vagy már halványuló emlék, sok-sok ismert név, vagy, eddig ismeretlen események visznek bennünket a kíváncsiság és megismerés útjain.

Szeretettel ajánlom.

Haranghy Géza

 

Régi népdalok Hódmezővásárhelyről

Gyűjtötte: Kiss Lajos (A Magyar Föld és Népe, Karcag, 1927.)

Néptáncpedagógusként elsősorban néprajzi könyveket ajánlok a kedves olvasóknak, olyanokat, melyeket én is nagyon nagy kedvvel szoktam forgatni, olvasgatni itthon. Ezekből igazán megérezhető, megismerhető az igazi vásárhelyiség fogalma. Legrégebbi könyvem egy népdalgyűjtemény 1927-ből.

Dora-Tóthné Szappanos Edit

*



Az ajánlások rávilágítanak arra, hogy milyen sokrétű és tartalmában gazdag városunk irodalma, ami az esztétikai élmény mellett tanulságos és kellemes kikapcsolódást nyújtanak.

A legtöbb szavazatot kapott 12 művet rangsoroltuk, azonos számú ajánlás esetén szerzői betűrendi besorolással. Így történt meg, hogy a legkedvesebb 10 könyvből 12 legkedvesebb könyvet nevezhetünk meg.

A legkedveltebb, mások számára is ajánlott Szenti Tibor 1939. november 9-én, Hódmezővásárhelyen született író, etnográfus 1985-ben, majd 2008-ban kiadott Parasztvallomások című műve.

A második helyen azonos számú ajánlást kapott az egykor Hódmezővásárhelyen tanító Németh László (1901-1975) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró és műfordító Égető Eszter című regénye és Szenti Tibor: A tanya című műve.

Rangsorban a harmadik legnépszerűbb Kárász József (1914-1996) író, könyvtáros Egy régi nyár című műve.

A továbbiakban azonos számú ajánlásnak köszönhetően negyedik helyen áll Benkő László: Legújabb és legteljesebb nagy Hódmezővásárhelyi szakácskönyv, Fehér József: Elveszett éden, Fülöp Erzsébet: Mári, Hódmezővásárhely története, Kárász József: Göröngyös út, Kőszegfalvi Ferenc: Csodabogarak, bűnök, huncutságok. Hódmezővásárhely íratlan történelméből, Nagy Imre -Tóth Károly - Nátyi Róbert: Tornyai, Vásárhely Anno (Bernátsky - Nagy Vera: Vásárhely Anno – archív képek a városról 1862-1944) és Bernátsky - Zeman: Vásárhely Anno (A változó város 1945 – 1990) műveik.

Benák Katalin


 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok