Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 6. rész

A Böszörményi zenekartól a Putyi diszkóig

Ezt a tanulmányomat a 2020 őszén elhunyt magyar zenészek emlékének ajánlom.

 

A hódmezővásárhelyi könnyűzene történetét bemutató sorozatunk hatodik részében a beatkorszak eseményeinek eddig rejtve maradt epizódjait tárjuk az olvasók elé. Visszakanyarodunk a korszak kezdetéhez, fordulópontjaihoz és foglalkozunk a beatkorszak lezárulásával is.

 

A Böszörményi zenekar

Hódmezővásárhely első gitárzenekarának – a Böszörményi zenekarnak – a megalakulása 1963-ra tehető. A formáció a városban a következő években létrejövő beatzenekarok előfutára volt. Akkoriban a beatzene meghatározó gitárhangzása nagyon újszerűen hatott, ha a gitárzene megszólalt valahol, megbénult az élet az utcán (Bereczki Pál). A Böszörményi testvérek és Kis Károly által alkotott trió az éneket nélkülözve, csak instrumentális dalokat adott elő. A zenekar felállása: legidősebb Böszörményi Jenő (zongora), Böszörményi Ede (gitár), Kis Károly (dob). A Böszörményi zenekar fellépési helye az Ifjúsági Ház (továbbiakban IH) volt.
A legfiatalabb Böszörményi testvér, Böszörményi Gergely néhány évvel később, 16 évesen a Nevada együttes énekeseként kezdte zenei pályafutását (Wagner 2018). Csatlakozásával az értelmiségi közeg is megjelent a Nevadában, ugyanis egy háromszáz éves múlttal rendelkező református lelkipásztori családból származott. Édesapja, id. Böszörményi Ede 1955-től Tarján városrész lelkipásztora volt (Szappanos László; Hmvhelyi Dig. Enciklop.). Előfordult, hogy amikor az IH-ban nem volt rá lehetőség a közeli (szintén a Zrínyi utcán található) lelkészi hivatalban próbált a Nevada zenekar (Szappanos László). Böszörményi Gergely így emlékszik vissza erre az időszakra: „A Beatles-kottámmal kapcsolatban, ami miatt komolyabban el kezdtem foglalkozni a nyelvtanulással, van egy kedves történetem: édesapám Princetonban tanult teológiát, és amikor megkértem, hogy segítségen a szöveggel, azt kérdezte: „She loves you, yeah yeah yeah, mit nem értesz rajta?” Azt válaszoltam neki, hogy azért ennél kicsit bonyolultabb szövegek is hallhatóak a lemezeken.” (Wagner 2018).

Mariner-Five, „egy amerikai űrhajó Vásárhelyen”

A Mariner program keretén belül 1962 és 1973 között a NASA 10 szondát jutattak fel az világűrbe (Wikipédia). Ennek az űrprogramnak a nevét választotta zenekarnévnek a Mariner-Five együttes a hatvanas évek közepén Hódmezővásárhelyen (a five (öt) a zenekar létszámára utalt, nem pedig az űrprogram misszójának sorszámára). Az együttes egy nyáron át játszott az ötórai teákon a Béke Szállóban. Az ötórai tea névre keresztelt táncos rendezvények 1963-1964-től indultak el, ami alapján a zenekar működése 1963 és 1967 közé tehető. A Mariner-Five tagjai: Kréter Károly/gitár, ének; Vincze György/gitár, ének; Zoltánffy László (Zotya)/basszusgitár; Diviki Sándor/dob; Kóródy Paku István/billentyűs. Repertoárjukban megtalálhatóak voltak beat és blues dalok, utóbbi stílusban Kréter Károly mozgott otthonosan. Az angol nyelvel azonban nekik is „meggyűlt a bajuk”, mire Vincze György orosz nyelvre költötte át az egyik Beatles dalt: „ja vigyel tut sztánovitszjá, tózse tám sztanovitszjá, vizgye vigyel jijo asztanovitszja (…)” (Promenad.hu/a).
Kréter Károly és Vincze György már korábban (1963) együtt játszottak Szeged a Beatnik nevű együttesben (Vásárhely és Vidéke). Vincze György, Zoltánffy László és Kóródy Paku István megismerkedése a középiskolás évekre vezethető vissza, hiszen hárman osztálytársak voltak a Tömörkény gimnáziumban (Promenad.hu/a, Vásárhely és Vidéke, 1993. április 13.). Kréter Károly később tagja lett Szeged egyik legnépszerűbb beategyüttesének, a szintén 1963-ban alakult Kristálynak is (Szeged.hu), majd az 1964 óta működő Molnár Dixieland Bandnak és a PRT együttesnek (molnardixieland.hu, Szappanos László). Vincze György 1965/1966-tól Almási István egyetemi zenekarában játszott Szegeden ritmus-, majd szólógitár, végül billentyűs poszton. Ez a formáció egy évig zenélt együtt, elsősorban slágerzenét játszottak, „Elvis Presleytől kezdve a Beatlesen keresztül Rolling Stonesig mindent” (Vásárhely és Vidéke, 1993). Vincze György zenei pályájára még visszatérünk a tanulmány elkövetkező részeiben.

A Piramis a Békében

Egy-egy nagyobb port kavaró esemény vezetett, a már „ajtókon dörömbölő” vásárhelyi beatzenekarok sikereinek csúcsához. A Nevada együttes esetében az 1968-as Ki mit tud? szereplés és siker volt ez. Na, de hogy került a Piramis a Béke Szállóba?
Az 1960-as évek első felében az Albert zenekar volt a legfontosabb tánczenét is játszó együttes Hódmezővásárhelyen. A zenekar felállása: Albert József (szaxofon, ének, zenekar vezető), Albert Jenő (trombita), Diviki Sándor (dob), Füvesi István (dob, bőgő), Jakab Zoltán (zongora, ének), Olasz Gábor (zongora, ének) (Szappanos László). Az ötórai teákon az Albert zenekar is játszott a Békében. A rendezvény az ifjú gárdisták és a munkásőrök felügyelete mellett teremtette meg a lehetőségét, hogy a fiatalok az egyre népszerűbbé váló tánczenékre szórakozhassanak (Bereczki Pál).
Hamarosan szerepet is kaptak a szocialista erkölcsök felett őrködők. Az Albert zenekar repertoárjában szerepelt Garai Imre Favágok dala című szerzeménye, aminek a szövegét a zenekar átírta, úgy, hogy az félreérthetetlenül szexuális tartalmat nyert. A zenekar több száz fős közönség előtt előadta az újraértelmezett dalt. A közönség derült a produkción, ami azonban más következményeket is maga után vont. Az Albert zenekart kirúgta a Béke szállót üzemeltető vendéglátóipari vállalat (Bereczki Pál). Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy az Albert zenekar produkciója, felháborodást váltott ki. A helyi sajtó bírálta őket, amikor egy, a kommunista agitációt szolgáló csasztuskát (orosz dal) swinges ritmusban adtak elő. (Promenad.hu/b).
Az Albert zenekar helyére ekkor került a vásárhelyi beatmánia egyik zászlóshajója, a Piramis. Az, hogy a város egyik legnépszerűbb szórakozóhelyén a Piramis játszhatott igazolja a zenekar, és a beatzene helyi népszerűségét.

Emlékek a Piramisról

A sorozatunk negyedik részében már foglalkoztunk a Piramis együttes történetével. A zenekar egyik gitárosának, dr. Bereczki Pálnak visszaemlékezései alapján most kiegészítjük az eddig ismert történetet.
1965. szeptember havától számolhatjuk a zenekar tényleges működését. A zenekar felállása: Budai Géza (zongora), Császár Péter (ének, gitár), Bereczki Pál (gitár), Krámli István (dob), Rákos Máté (basszusgitár). Az utolsó években Vass Pista (szólógitár) csatlakozott a zenekarhoz.
Krámli István (Pityesz) és Budai Géza a mostani Liszt Ferenc Iskola helyén működő Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola és Gimnáziumba jártak, a leendő zenekar tagjai közül ők ketten ismerték meg legelőször egymást. Hozzájuk csatlakozott Császár Péter, majd Bereczki Pál, ekkor még basszusgitárosuk nem volt. A zenekar tagjai zeneiskolába jártak. A legkorábbi időkben felszerelésük igen kezdetleges volt, úttörődobon kezdtek játszani. Bereczki Pál első gitárját egy bizonyos Jószai Sándor ikonfestő készítette, aki „maszekgitárokat” csinált. A basszusgitáros posztot elfoglaló Rákos Máténak sikerült hozzájutnia egy Höfner hegedűgitárhoz, ilyen volt Paul McCartney-nek is.
A zenekar neve a színpadi felállásukból (színpadkép) adódott, ami piramisformára emlékeztetett. A tagok közösen állították össze a repertoárt, rugalmasak voltak, a hangulat befolyásolta, hogy mit játszanak. A zenélés mellett dolgoztak is, mindenkinek volt bejelentett munkahelye.
A Piramis is küzdött azzal, hogy a 1960-as években jobbminőségű felszereléshez csak protekcióval lehetett hozzájutni. Az importált külföldi hangszerek 90%-a Budapesten talált gazdára. Szegeden a DELTA Kereskedelmi Vállat Kárász utcai üzletébe jutott néha cucc, onnan sikerült beszerezni, ismeretség által, vagy műszaki bizományiban lehetett kifogni, főleg Böhm, Regent márkák voltak elérhetőek. Bereczki Pál második gitárja egy Jolana Csehszlovák gyártmányú lapgitár volt. Amikor a Béke szállóban játszottak (szombaton és vasárnap) a Gingko Hotel helyén működő MOKÉP (Mozgókép-forgalmazási Vállalat) mozijától kértek kölcsön erősítőt, és egy hangszórót, amit hétfőre vissza kellett vinni. Ehhez is a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (továbbiakban KISZ) közreműködésére volt szükség. Ebben az időszakban a szálló emeleti színpadán volt a Piramis próbahelye.
1965-1966-ban a Tiszti klub kerthelyiségében játszott a zenekar. A klub presszó helyiségében csak egyenruhások, elvtársak szórakozhattak. Id. Hegedűs Endre zongorista rendszeresen fellépett ott. A Piramis első állandó koncerthelye a HÓDIKÖT kultúrház volt, ez vált a zenekar első törzshelyévé 1967 körül. A zenekar ismertségének köszönhette a lehetőséget.
Ismeretes, hogy a Piramis vidéki, állandó fellépési helyei közé tartozott a martfűi cipőgyár klubterme. Hódmezővásárhelyen kollégiumban lakó martfűi fiatalok vitték hírét a zenekarnak. A 75 kilométeres utat Bagi Imre virágkertész Barkaszával tették meg, aki szállította a zenekart és a felszerelést. Szentesen a Petőfi szálló és étteremben játszott a zenekar, de csak szerdánként. A szerda zenei szünnap volt, tehát az ott fellépő állandó zenekar nem játszott. Másik a Ligeti sörkert, ahol hétvégén léptek fel.

A szórakozás lehetőségei. Mit nyújtott 1965 és 1973?

A Csongrád megyei Hírlapban 1965-ben, 1966-ban és 1973-ban is található egy-egy terjedelmes cikk, amely a vásárhelyi szórakozási lehetőségekről tudósít. Az 1973-as cikk pontos látlelete az akkori könnyűzenei állapotoknak.

„Sötétedik. Kigyulladnak a higanygőzös lámpák a városba,
A Béke Szállóban mintha szünnap lenne. A hatalmas ablakok lefüggönyözve, csak egészen közelről lehet észrevenni, hogy mégiscsak nyitva van. Siralmasan megy az üzlet. Ennek a megállapításhoz elég csak körbetekinteni az étteremben. Összesen tizennyolcan ülnek a hét asztalnál. Vacsora maradványait két helyen látni, a többi asztalnál legfeljebb egy-egy sörösüveg, feketekávés pohár jelzi, hogy mit fogyasztottak a vendégek, mi a ma esti bevétel. Hát az minden, csak éppen sok nem. És a kiadás? Az üzemeltetés? Öt zenész, két-három felszolgáló, konyhaszemélyzet, kávéfőző, takarítónő, az üzletvezető vagy helyettese, szóval: majdnem annyian dolgoznak, ahány emberre dolgozni kell.
Kilenc óra. A Békével szemben, az Ifjúsági Házban már csak néhányan vannak. Az előtérben néhányan rexeznek, az ügyeletes ifjúgárdista pedig várja, hogy végre lejárjon az óraszerkezet, s ő is mehessen haza – tanulni.
A Kossuth tér új épületének, a nyolcvanlakásos bérháznak furcsa jelzése hívja fel a figyelmet: ék alakú vörös reklámcső mutat egy ajtóra, szabályos, háromszög alakú. Mondjuk egy erre vetődő lengyel turistacsoport tagjai ugyancsak nagyot néznének, hogy az említett módon jelzett helyiségben asztalok, székek, s kávéfőző várja az érkezőt.
A Sarokház cukrászdában – mert a Sarokház bejárati ajtaját jelöli a neoncső - már semmi élet. Egy elkésett vendég ül-e az egyik asztalnál, vagy valamelyik felszolgáló hozzátartozója, nem tudni. Mindenestre egyetlen „civil” a személyzet tagjain kívül. Lehet, hogy már záróra van? Lehet. S ha nincs is még, az sem nagyon feltűnő, hiszen megnyitása óta bizonyára csalódtak a vendéglátóipari szakemberek a várt forgalmat illetően. Hosszú, keskeny helyiség, modern, csak éppen jellege nincs amiért nagyobb látogatottságra tarthatnánk érdemesnek. Legalább egy rádió vagy tévé-készülék segítene a fogyasztónak a „presszózásra” szánt idő kellemes eltöltésében. Nem is beszélve arról, hogy egy Wurlitzer – ha tetszik: Rock-ola – beállításával könnyen létre lehetne hozni a Sarokházból az egész megye első korszerű, modern ifjúsági presszóját. Valószínű jobban menne az üzlet is. Mert így a „Presszó a Tiszavirág maradt a Kossuth téren.
A Tiszavirágnak most is „erős” a forgalma, ha az előző két Kossuth téri vendéglátóipari üzemhez hasonlítjuk. Alig van üres asztal. Az utcai részben a siető vendégek foglalnak helyet most is, akik egy gyors dupla után igyekeznek valamerre tovább. A ráérősebbek, akik beszélgetni, zenét hallgatni, vagy csak egy duplát kényelmesen meginni jöttek, a belső terembe húzódnak.
A kályha melletti asztalnál gépkocsivezetők ülnek, s igyekeznek pótolni a napközben szakmájuk miatti kényszerű sörhiányt. Kinizsi-üvegek sorakoznak asztalon előttük.
A „társaság” – mert miért ne használhatnánk ezt a szót – meglehetősen vegyes. Aktáit még este, s itt is rendezgető hivatalnok, arrébb munkaidő után rendszeresen itt találkozó fiatalok, s szomszédságukban néhány közismerten presszóba járással foglalkozó egyén. Nem messze tőlük minden érkezőre felfigyelő lányok.
Két egyetemista lép be, s rendelnek:
- Mindegy, mit tetszik hozni, csak tizennégy forintnál ne legyen több, és szesz legyen, két pohárba!
A felszolgáló elneveti magát, s ürmöst visz nekik. Ha csak filléreket is, de ez alkalommal ő fizet rá a boltra.
Amikor már a Tiszavirágban is „kitör” a záróra, a Tiszában kezdődik, illetőleg folytatódik az „élet”. Attól függ, ki hol, s mikor kezdte az estét.
Az első, akit meglátok, az iménti presszóban ülő lányok egyike. De ott a másik is, csak most már négyen ülnek egy asztalnál, két fiúval.
Az egyik fiú – még nem ismeri errefelé a környezetet – a szemmel láthatóan fiatalabb lánytól kérdi:
- És mit szól a mamád, hogy nem dolgozol, s esténként kimaradsz, éjfél után is?

A két lány kuncog. Ilyen „naiv” gyerekkel tán még nem is találkoztak, vagy ha igen, akkor sem egy éjszaka nyitva tartó étteremben.
Emelkedik a hangulat. A zenétől alig lehet szót érteni, de ez nem is lényeges. Fél liter bor után pedig nem is olyan idegesítő. Elvégre is szórakozóhely! Az egyik asztaltársaság, nem törődve a tánczenével, s a táncolókkal, énekelni kezd. Rövidesen konkurencia is akad, még borízűbb hangú. Egy fiatal, alacsony fiatalember attrakciójára leszek figyelmes, amint éppen söröspohara szélét ropogtatja fogaival. Új fiú lehetett asztaltársaságában is, mert néhányan egészen hűlve szemlélik, a lelkesedni szeretők pedig tapsolnak, s kézfogással jutalmazzák.
Aztán csak eljön a záróra ideje is. Nem kevés idő telik el addig, amíg a személyzet sürgető unszolására az utolsó cseppek is kiürülnek a poharakból, s a számla is rendben lesz végre. Az utcán még folytatódik a vita. Nem különösebbről, hiszen egész este nem történt semmi, még csak egy kis összeszólalkozás sem, nemhogy verekedés. Gyerek az idő, alig múlt éjjel 2 óra. S most már mindenki hazafelé tart. Kicsit még énekelgetve, vagy máris morcos ábrázattal. Mert most már arra is gondolni kell, hogy reggel hatkor, hétkor – kinek hogy – kezdődik a munka.”
(Éjszakai anzix Vásárhelyről Csongrád megyei Hírlap 1965. október 6., 2. p.)

Valószínűleg nem alakíthatunk ki reális képet a hódmezővásárhelyi éjszakai életről Zrínyi Péter cikke alapján. Nem derül ki a hét közben vagy hétvégén készült az összeállítás a belváros szórakozóhelyeiről. Mivel zenei produkciókról nem esik beszámoló, feltehető, hogy valamelyik hétköznap kerülhetett sor a látogatásokra, ami némi magyarázatot adhat kevés vendégre. Ezt erősíti az Ifjúsági Házból tanulni haza készülő ifjú gárdista vagy a Tiszát elhagyó és másnap hatra munkát felvenni kényszerülő dolgozó.

A Zrínyi Péter írásában – a Tiszából balhé nélkül távozó vendégekről - tapasztaltakkal némileg ellentmond az egy évvel később, 1966-ban Tóth József tollából megjelent cikk. A „Záróra után a vásárhelyi szórakozóhelyeken” című írásból kiderül, hogy a városi tanács az 1965-ben még éjjel 2 óráig tartó hétköznapi nyitva tartást lekorlátozta, 1966-ban már csak éjfélig lehettek nyitva a vendéglátóhelyek hétköznap. Császár János, a Tisza üzemeltetője panaszkodik is a forgalom visszaesése miatt, a felszolgálók is megerősítik, hogy éjfél után jönnek a „jó vendégek”.
A rendőrség így indokolta a szigorítást:

„A Tisza előtt régen mindig ügyeletet kellett tartanunk. A záróra az utcán folytatódott vitákkal, verekedésekkel. Leginkább azok hangoskodtak, akik éjfélkor érkeztek a többi korábban záró vendéglőkből”.
(Záróra után a vásárhelyi szórakozóhelyeken Csongrád megyei Hírlap 1966. augusztus. 24., 2. p.)

Tóth Sándor a városi tanács kereskedelmi csoportjának vezetője így magyarázta a rendeletet:

„Sokan éjszakáztak itt azok közül, akiknek másnap dolgozniuk kellett. A reggeli hatórás műszakkezdésre jóformán ki sem józanodtak. Ez már többször okozott üzemi balesetet”.
(Záróra után a vásárhelyi szórakozóhelyeken Csongrád megyei Hírlap 1966. augusztus. 24., 2. p.)

Tóth József tudósításában az akkor még viszonylag élénk vendéglátós szintér zenekarainak életébe is betekinthetünk:

„A kistóparti vendéglőben Oláh Toncsi zenekara éppen a Rákóczi-indulóba kezdett bele.
- Ezzel fejezzük be mindig a napot – mondja a prímás. – Utána a János térre indulunk, mert ott várja össze egymást a Halászcsárda, az Alföldi, a susáni és a kistóparti vendéglő zenekara. Ilyenkor egy kicsit beszélgetünk az estéről, a vendégekről.
Éjféli zenére már ritkán hívnak zenekart.
- Sajnos kiment a divatból. Pedig régen mennyi megrendelésünk volt! Most csak névestékre, születésnapokra megyünk éjfél után taxival. Saját tulajdonunk a zeneszerszám, akkor is elvisszük, ha nem kell muzsikálni második műszakként. Délelőttönként viszont próbálunk…”
(Záróra után a vásárhelyi szórakozóhelyeken Csongrád megyei Hírlap 1966. augusztus. 24., 2. p.)

Az újságíró a cikk zárásaként felveti, hogy lenne létjogosultsága egy olyan éjszakai szórakozóhelynek, ahová éjfél után is betérhetnének a kikapcsolódni vágyók:

„Csend van az éjféli záróra után Vásárhelyen, néha túlságosan is nagy csend. Ezt akkor venni észre, amikor külföldi vendégek, szabadságukat töltő városbeliek, vagy rokonlátogatók szeretnének még egy-két órácskát záróra után is szórakozni. Javasolták már számosan, hogy talán egy 20-25 forintos belépőjeggyel üzemelő, nyakkendő viselését előíró éjszakai bár is elkelne a közel 60 ezres városban…”
(Záróra után a vásárhelyi szórakozóhelyeken Csongrád megyei Hírlap 1966. augusztus. 24., 2. p.)

Nincs pontos adatom róla, hogy 1966 és 1973 között hogyan alakult, változott-e a vendéglátóhelyek hétköznapi nyitva tartása. Az viszont biztos, hogy dr. Salgó László, a Csongrád megyei Vendéglátóipari Vállat igazgatóhelyettese az elkövetkező években beindította a Tiszavirág presszó éjszakai műszakját és a Pepsi bárt, ami eleve éjszakai szórakozóhelyként hoztak létre. A Pepsi-bár megnyitásakor a Tiszavirág már nem üzemelt hétköznap éjszaka.
A Pepsi-bár 1973 nyarán nyílt meg a Béke étterem galériáján. Este tíz órától, hajnal négyig volt nyitva, a zenét pedig a Háry-trió biztosította. A vendégeket – az étterem áraihoz képest – 10%-os felárral szolgálták ki. A nyitáskor minőségi italokat kínáltak: turmixokat, külföldi söröket, különleges töményitalokat. Kilencven-száz főt tudott befogadni a galéria, a szellőztetést egy elszívó ventillátorral oldották meg (Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. június 16., 5. p.).
1973-ban már nyilvánvalóan mutatkoztak a jelei a beatkorszak lezárulásának Vásárhelyen is, amik a következő két cikkből is kiolvashatók.
„A szórakozás lehetőségei” cikkben ismét végigjárhatjuk a vásárhelyi szórakozóhelyeket, de most már 1973-at írunk. A cikk szerzője Szénási Sándor. Az írás egy cikksorozat első részét képezte, amely a vásárhelyi vendéglátás társadalmi vonatkozásait igyekezett körbejárni.

„(…) Ha Vásárhelyen megkérdeznénk tíz embert, mondja meg, hol tudnak a fiatalok szórakozni, kilenc közülük teljes biztonsággal sorolná: Béke szálló, Sarokház cukrászda, Tiszavirág eszpresszó, Tisza szálló.
A felsorolás tehát impozáns. Legalábbis látszólag. Ha viszont sorra vesszük ezeket a helyeket, félő, hogy kezdeti optimizmusunk alaposan csökkenne. A Béke szálló emeleti nagytermét, ahol korábban ötórai teát tartottak, renoválják; a Sarokház cukrászdából, amely állítólag kifejezetten ifjúsági szórakozóhely már a korábbi élő zenekart helyettesítő zenegépet is elvitték; a Tiszavirágban ugyan zenekar is játszik, tartanak disc jockey-partikat is, de a tánctér kicsi, tömeges szórakozásról szó sem lehet; a Tisza szálló kerthelyiségében játszik a Nevada, s a zenekar előtti betonkorongon táncolni is lehet. A korong sugara nem túl nagy, így, aki leszorul, az már csak a salakon rophatja tovább… (Télen még ott sem!).
Ez a kissé gyors, és hevenyészett felmérés is mutatja, hogy Vásárhelyen a fiatalság szórakozási lehetőségei valójában egyáltalán nem bőségesek. Pedig nem is a mindennapi szórakozásról van szó, hanem a hétvégekről, amikor nemcsak a nyári szünetet élvező diákok, de a dolgozó fiatalok is igényelnék a zenét és a táncot.
A bőségnél maradva, bőségesnek tűnik a heti program. Lássuk csak: kedden disc jockey a Tiszavirágban és a Tiszában, csütörtökön Nevada-est a Tiszában, pénteken ismét disc jockey a Tiszában, vasárnap Nevada. Ehhez sorolhatók még azok a zenekarok, amelyek szerte a városban működnek. A kép azonban ismét csalóka. A vásárhelyi fiatal a négy estéből hármat tölt a Tiszában, azaz egy olyan épületben, ami félig romos, legalábbis nem túl hangulatos hely. Más. Igaz, hogy a Nevadán kívül van még zenekar, de a zenének ezt a fajtáját - tehát a beatet – egyedül ők művelik. Vajon a Nevada elégedett ezzel a konkurrens nélküli állapottal?
Fenesi Sándornak, a zenekar dobosának véleménye:
- Nem túlzottan. Igaz, rajtunk kívül beat élőzenét nem csinál most senki. A Piramis feloszlott, de különben sincs számára terem. Nekünk sem jó ez a helyzet, mert túlságosan egy helyhez kötöttek vagyunk. A fiataloknak lenne igényük a zenénkre, de lassan oda jutunk, hogy már a működési engedélyt sem érdemes kiváltani. Hová menjünk?...
A helyzet persze nem annyira sötét. A disc jockey-rendezvényekből elég sok van, mivel ezek kevesebb gondot, előkészületet igényelnek. A probléma itt megint a helyiségek szúk volta és az, amit egy beatrajongó így fogalmazott meg?
- A disc jockey nem az igazi. Nekem, ha táncolni megyek, olyan hangulatra van szükségem, amit csakis az élő zene tud adni. Biztos, hogy a Santanát jobb eredetiben hallani, a koncerteken viszont az élmény közvetlensége ragadja meg az embert.
Az elmondottakból azt hiszem világos, hogy egyáltalán nem mindegy az igények kielégítésének mikéntje. A Tisza kerthelyisége, ahol az egyetlen beat élőzene-szolgáltatás folyik, nem mondható túl vonzónak. A csupasz bádogasztalok, s a kert végén álló mellékhelyiségek sem jelentenek épületes látványt. Részt vettem a Nevada-koncerten, és megfigyelhettem azt a „munkamegosztást”, ami kényszerűségből folyik itt; amíg egy csoport táncol, a többi ül. Aztán csere. Együtt nem férnének el… De – ősztől nyárig még ez a lehetőség sem lesz.
Azt hiszem nem lenne igazságos, ha egyoldalúan csak a fiatalok véleményét hallgatnánk meg. Igaz, sok a panasz, de ahogy Varga István, a Vendéglátó Vállalat vásárhelyi kirendeltségének vezetője mondja:
- Nincs pénz. Nagyon jól látjuk, hogy a fiatalok számára Vásárhelyen még kevés kulturált szórakozási lehetőséget tudunk nyújtani. A szűkös anyagi kereteink azonban határt szabnak.
- Sokat javítana a helyzeten, ha a fiatalok a festés után visszakapnák a Béke nagytermét. Van erre lehetőség?
- Sajnos, meg kell mondanom, hogy a termet nem szándékozzuk újra ötórai teára átadni. Erre nyomós okaink vannak.
Felsorolja érveit, és nekem szomorúan kell hallanom a kicsavart lábú asztalok, szétdobált és megrongált hamutartók hosszú listáját. A Piramis-koncertek után csikk és hamu borította a padlót, sokszor összetört székeket is.
- Huszonötezer forint a kár – fejezi be Varga István – és nem hinném, hogy bármelyik vállalat is el tudna viselni ekkora „rezsit”. A terem most megújul, és szeretnénk, ha így maradna. Bálok, összejövetelek céljaira természetesen mindig készségesen átadjuk.
De azért had szúrjam ide; nem hiszem, hogy lehetetlen lenne a rombolások megakadályozása, és nem hiszem, hogy néhány felelőtlen huligán miatt jogos lenne a fiatalok többségének kizárása. Nem állunk mi helyiségekben ilyen jól.”
(A szórakozás lehetőségei. Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. augusztus 12., 5. p.)

Szembetűnik, hogy az 1973-as cikk ugyanazokat a szórakozóhelyeket sorolja fel, mint a 8 évvel korábbi Zrínyi Péter írás. 1972-től kezdett el a városban diszkó bulikat csinálni Demeter és Putyi (Promanád.hu/c). A következő évben már az IH-ban tartott Putyi-diszkó 800 emberből 600 főt már átvitt a Piramis Béke szállóban tartott ötórai teájáról (Bereczki Pál). Mi után a fenti cikkben is olvashattuk, hogy a Piramis 1973-ban kiszorult a Béke szállóból, a sokkal kisebb befogadóképességű Tiszavirágban lépett fel. Többekben felmerült a kérdés, hogy az IH miért nem biztosít koncert lehetőséget a Piramis számára. Szilágyi György, az IH akkori igazgatója egy másik cikkben így magyarázta a körülményeket:

„Amióta az Ifjúsági Ház felújítva fogadja a fiatalokat, megváltozott az intézmény rendezvényeinek jellege is – előnyére. Azelőtt kifejezetten táncos-zenés szórakozóhely volt; most nagyobb teret kaphatnak a klubprogramok, szakköri foglalkozások. Helyiséggondunkon azonban ez nem változtatott. A nagyteremben legfeljebb 150-en férnek el, ugyanúgy, mint azelőtt. A fiatalok szórakoztatózenei igényeit a disc-jockey-klub elégíti ki. És hogy kielégíti, azt az bizonyítja: eddig senki sem kérte „élő” zenekar szerepeltetését.”
(5 perces interjú. Egy mendemondáról. Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. június 5., 5. p.)

A nagyteremre vonatkozó 150 fő kevésnek tűnik, a visszaemlékezések alapján a korábban ott tartott Nevada koncerteken ennek a nézőszámnak a többszöröse fordul meg. Szilágyi György is bevallja ugyan, hogy a vendéglátóvállalat KISZ-szervezete és a városi KISZ-bizottság indítványozta a Piramis fellépését az IH-ban, de „nyomós” indokokat sorol fel ennek elutasítására:

„A ránk vonatkozó jogszabály szerint szeszes italt nem árusíthatunk. Egy üdítő italt kínáló büfé üzemeltetését viszont helyhiány is akadályozza, valamint az, hogy nincs olyan vállalkozó, aki a meglehetősen kevés haszonnal biztató akció gazdája lenne. Büfé nélkül pedig egy ötórai tea – mert tulajdonképpen erről lenne szó, úgy, mint eddig a Békében - , mit sem ér. A zenekar felszerelésének nem tudnánk állandó helyet biztosítani. Vállalták volna ugyan, hogy minden szereplés után elviszik. Én ebben nem bízom: a százezret érő felszerelést nem is lenne ésszerű és célszerű hurcolászni. A harmadik ok: a Békében rendezett ötórai teák kellemetlen tapasztalatai belejátszottak abba, hogy ott megszűntek ezek a rendezvények (…)”.
(5 perces interjú. Egy mendemondáról. Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. június 5., 5. p.)

Az igazgató szavaiból levonható következtetések, hogy a „disc-jockey-klub” rendezvényein résztvevők csapvízzel hűsítették magukat, és a zenekarok minden fellépésre új felszerelést vittek magukkal, hiszen „nem is lenne ésszerű és célszerű hurcolászni” azt. Ha ezek az indokok nem lennének elég meggyőzőek, akkor a „kellemetlen tapasztalatokat” bármely együttessel kapcsolatban fel lehetett hozni.
A Piramis 1973 decemberéig próbált megfelelő helyet találni, ahol a közönség elé léphet. Vidéken is kísérleteztek, sikertelenül, ami végeredményben a zenekar feloszlásához vezetett.
A néhány évvel korábban még sikeresen koncertező vásárhelyi beatzenekarok leáldozása összecseng a magyarországi könnyűzenei életben bekövetkezett változásokkal. A beatzene helyébe új stílusok, a tagolt rockzene (hard-rock, folk-rock, progresszív-rock, jazzrock, stb.) irányzatai léptek. A korabeli kultúrpolitika irányelvei továbbra sem kedveztek a rockzene hazai fejlődésének. Az 1968-as prágai események még éberebbé tették a hatalmat a kevésbé kontrol alatt tartható szerveződésekkel szemben. Ilyen körülmények között perifériára szorultak azok a zenészek, zenét hallgatók, akik nyitottak lettek volna a beat megújulására, továbbfejlődésére. Sem a politikai vezetés, sem a zenekarokat szerződtető vendéglátóipari vállat nem volt érdekelt a rock zene felkarolásában. Sőt! Az itthon játszó előadók anyagi létbiztonságát gyengítette a 6/1971 MM rendelet. A rendelet a művészeti ágakat kategorizálta „társadalmi értékességük” alapján, ami a jövedelemadó mértékében is megnyilvánult. „A tánczene-szerzői, táncdalszöveg-írói, valamint a tánczene-előadóművészi tevékenységet nem sorolták a „a társadalmilag értékes művészetek közé” (Jávorszky-Sebők 2019, 223. p.). Az élő, zenekari produkciók erős konkurenciájaként megjelent a diszkó az 1970-es évek elején. A diszkó, mint új zenei irányzat és szórakozási forma Magyarországon is gyorsan elterjedt. Ahogy a beat az 1960-as évek közepén „elfoglalta” a potenciális fellépési helyeket Hódmezővásárhelyen (KISZ ház, Béke szálló, Tiszavirág presszó, üzemi kultúrházak), úgy a diszkó is ezeken a helyeken volt kénytelen elindulni, ezzel kiszorítva a beategyütteseket. Az anyagi oldalról motivált vendéglátó vállalat számára sokkal kifizetődőbb volt a disc jockey szerződtetése, mint egy négy-öt tagú zenekar foglalkoztatása.

Szappanos László „Pipa”, a Nevada együttes dobosa így emlékszik vissza a diszkó térnyerésére: „A zenekarokat is elérte vásárhelyen is a diszkózene, mellyel már nagyon nehezen lehetett versenyezni. (…) 1973-1975 évben kezdődött a diszkó láz, eluralkodott a gépzene és tarolt!”. (Szappanos, 2019, 11. p.)

Zenei seregszemle Vásárhelyen

1973. június 10-én rendezték Miskolcon Magyarország első könnyűzenei fesztiválját, ami felvonultatta a hazai könnyűzenei élet megahatározó előadóit, érzékeltetve a popszíntér átalakulását. Az országos eseménytől függetlenül, és azt megelőzőn Hódmezővásárhelyen a Petőfi Művelődési Központban megrendezésre került egy jótékonysági zenei est 1973 elején, amelyen a „megye legjobb zenekarai vettek részt”. A Háry Ferenc zongorista által szervezett és összeállított rendezvényről tudósítva „beat-jazz koncert” címen jelent meg cikk. Azt est fellépői: Farkas Zsuzsa (vers, Bíró András versét szavalta), Piramis együttes (Hmvhely), Hulin István jazz kvartett (Szeged), Háry-trió (Hmvhely), Molnár Dixiland Band (Szeged) (Jól sikerült beat-jazz koncert Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. március 3., 5. p.).
Az összeállítás a jazz, dixieland zenét próbálta népszerűsíteni, a Piramis beemelése a programba inkább a fiatalok becsábítását szolgálta. Másrészt viszont a Háry Ferenc hangszerelésében, a Piramis által előadott „Örömóda” a műfajok között fúzió lehetőségét mutatta. Krámli István „Pityesz” a Piramis dobosának emlékezetében így élt az este:

„Minden szerénytelenséget félretéve elmondhatom, hogy a legnagyobb sikert mi könyvelhettük el azzal, hogy Beethoven IX. szimfóniájának IV. tételéből ismert Örömóda” dallamát feldolgoztuk. Ez olyan fergeteges sikert jelentett, hogy hatszor visszatapsoltak. Azt is mondhatnám némi túlzással, hogy mi már akkor készültünk az Európai Unióra.” (Krupiczer, 2014).

A tánczene (ide sorolták a beatzenét is) általános leértékelődése ebben a cikkben is megjelenik:

„Míg a könnyed slágerek, a tánczenei felvételek csupán arra valók, hogy szórakoztassanak, a jazz ennél jóval többet igényel hallgatóságától”. (…) A jól sikerült beat-jazz koncert (…) bebizonyította, hogy Hódmezővásárhelyen is lehet és kell jazz-koncertet rendezni; az egyértelműen beatrajongással vádolt ifjúság a komolyabb műfajú jazz-muzsika értésére-érzésére-befogadására is képes”.
(Jól sikerült beat-jazz koncert. Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. március 3., 5. p.).

A vásárhelyi beatzenekarok utóélete

Nevada

A vásárhelyi beatzenekarok közül a Nevada együttes folyamatos tagcserék közepette próbálta átvészelni az 1970-es évek elején mostohára fordult körülményeket. A Nevadában korábban is gyakran jelentek meg új zenészek, 1972-ben azonban feloszlott a zenekar, és a tagságból csak Vadai László szólógitáros maradt. Vadai László mellé csatlakozott: Fenesi Sándor dob, Hetényi István gitár/ének, Radics Ferenc ének/szájharmonika, Vári Lajos basszusgitár/ének (Szappanos 2019, 10. p.). Erről a felállásról tudósított fentebb az 1973. augusztus 12.-i cikk, a Tisza szállóból. A zenekar repertoárja többek között Jimi Hendrix, John Mayall, Crosby, Stills, Nash and Young, Rolling Stones dalaiból állt (Szappanos 2019, 10. p.).
Nem működött sokáig ebben a felállásban a zenekar. 1973-ban újabb tagcserék történtek. Sebestyén Zoltán (gitár/ének) visszatért a Nevadába, Vadai László és Hetényi István távoztak. A zenekar a HÓDIKÖT kultúrházban kapott fellépési lehetőséget. Játszottak John Mayallt, Ten Years Aftert, Jethro Tullt. Ebből a felállásból alakult ki a Körforgalom zenekar (Szappanos 2019, 11. p.).
1973-1974-ben New Nevada néven egy „utódzenekar” is alakult. Vincze György (orgona, ének) saját tanítványait gyűjtötte maga mellé. Később jobbára egykori Nevada-tagok csatlakoztak a zenekarhoz: Takátsy Sándor basszusgitár/ének, Sebestyén Zoltán gitár/ének, Kalocsai Géza dob/ének. Aktuális pop, funky, diszkó slágereket (Diana Ross, Boney M.), rock slágereket és Vincze György szerzeményeit adták elő. Vincze György vezette az együttest, zenésztársai többször változtak, dob/ének fronton például Forró István, Paku Péter, Krámli István játszottak a New Nevadában. Az együttes 5 évig működött ((Szappanos 2019, 12-13. p.; Vásárhely és Vidéke, 1993. április 13., 3. p.).
Az 1990-es években a múltat felidézve újra életre kelt a Nevada. 1995-1996-ban Fenesi Sándor dob, Karsai János gitár/ének, Krámli István dob/ének, Radics Ferenc ének/szájharmonika, Sebestyén Zoltán basszusgitár/ének, Vadai László szólógitár, Vincze György orgona/ének felállásban játszottak. Vendégként csatlakozott Szappanos László ütőhangszerek, Takátsy Sándor basszusgitár (Szappanos 2019, 11. p.).. Koncertet adtak az I. Cseresnyés Diákfesztiválról 1995. április 22-én (Pataki Béla).
1999-ben újra hallatni kezd magáról a zenekar. Karsai János gitár/ének, Krámli István dob/ének, Radics Ferenc ének/szájharmonika, Sebestyén Zoltán basszusgitár/ének, Vadai László szólógitár, vendégként csatlakozott Szappanos László ütőhangszerek. Hónapokig tartó próbákat követően 2000. április 28-án léptek színpadra Hódmezővásárhelyen az Ifjúsági Parkban. A sikerek lendületet adtak a zenekarnak, fellépések következtek a Hódtava étteremben és a Fekete Sasban is. A repertoár a „hőskort” idézte: Jimi Hendrix, Free, Deep Purple, Led Zeppelin, Rolling Stones, John Mayall. Később a Sebestyén Zoltánt ifj. Vadai László váltotta basszusgitár poszton (Szappanos 2019, 12. p.).

Piramis

Ahogy már fentebb láttuk, az 1973-as évben a Piramis együttes új, állandó fellépési helyet igyekezett keresni. Ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel, így a zenekar az év végén feloszlott. Az 1974. május 7-i Esti Hírlapban egy hirdetés is megjelent, ahol egy garanciális Selmer énekerősítőt kínáltak eladásra Hódmezővásárhelyen „Piramis” jeligével. (Esti Hírlap, 1974. május 7.).
1996-ban Császár Péter újra életre hívta az együttest. A Mezőgazdasági Főiskola ebédlőjében hozzávetőlegesen 200 fő gyűlt össze a sárgulási bálakon, jobbára az egykori rajongók korosztályából. Az érkező fiatalok meghökkentek a zenekar nevén, ugyanis ők a név alapján a Som Jajos vezette Piramisra gondoltak. Emiatt az együttes nevében meg kellett különböztetnie magát, így született meg a Piramis Team. Három gitár, dob felállásban játszottak. Az eredetileg szólógitáros Bereczki Pál basszusgitáron játszott, új szólógitáros csatalakozott a formációhoz (Az ős-Piramis időszakában is előfordult, hogy Bereczki basszusozott, mikor Rákos Mátét behívták katonának, 1971 körül). A sikeres újrakezdést követően azonban nem állt be egy állandó közönség (Bereczki Pál). 1999-től rendezik meg minden év decemberében a „Városi Házibuli” rendezvényt (promenad.hu/d), aminek a Fekete Sas ad helyet, itt a Piramis Team is több alkalommal fellépet.
Az ismertebb sztorik közé tartozik, hogy Závodi János Hódmezővásárhelyen töltötte a sorkatonai szolgálatát. Závodi hamarosan a Som Lajos által alapított Piramis zenekar szólógitárosa lett. A katonai szolgálat ideje alatt Závodi megismerkedett a helyi Piramis legénységével, majd mikor a budapesti zenekar tagja lett „elkérték” a nevet, az akkorra már feloszlott Piramistól.

Merre tovább? Zenész utak a beatkorszakot követően

Hódmezővásárhelyen 1973-ra elfogyott a levegő a beatzenekarok körül. Hogyan reagáltak a zenészek a megváltozott körülményekre? Milyen „túlélési technikák? álltak rendelkezésükre? „Zenészi körökben gyakorta idézik a mondást: A ki Magyarországon tíz évet ledolgozott a pop-rockműfajban, azt fegyver nélkül is kitehetik a dzsungelbe. Túléli…” (Sebők, 2002). Nézzük az 1960-as évek elején hangszert ragadó vásárhelyi zenészek hogyan éltek túl.
Az életpályák alakulását befolyásolhatta,
- az egzisztenciális háttér minősége, a megélhetési viszonyok,
- a kapcsolatrendszer,
- az alkalmasság, a kvalitás más műfajba tartozó zenei produkcióhoz való
csatlakozáshoz,
- milyen hangszereken játszott az illető zenész.
Számos zenész hosszabb rövidebb időre elhagyta Hódmezővásárhelyt. Sokan közülük a több lehetőséget kínáló szegedi szórakozóhelyeken folytatták a zenélést. Bereczky Pál (Piramis szóló- vagy épp basszusgitárosa) 1975-től „(…) főállású zenész lett, a Szeged Bárban játszott Dorogi György zongorista zenekarában. – Az életem legszebb időszaka volt ez, vasárnap kivételével este 10-től hajnali 4-ig tartott a műsor, éjfélkor a színház színészei léptek fel, ide járt a szegedi bohém értelmiség.” (Délvilág 2012.05.11., 6. p.).
Bereczkyhez hasonlóan Krámli István (Piramis dobosa) is Szegeden folytatta zenei pályáját, miután meghívást kapott a Tiszagyöngye Étterem zenekarába, majd onnan ő is a Szeged Bárba szerződött. „A disco a Tiszagyöngyébe is betört, így új helyre hívtak. Nevezetesen a Szed Bárba. A szabadtérinek köszönhetően rengeteg külföldi vendég szórakozott itt. Trió formációban léptünk fel. A billentyűs az egyik legenda, Berényi Apolló volt, aki a zongorázás mellett kivallóan énekelt, kiváló basszusgitárosunk Zsigmond Mihály és személyem.” (Krupiczer 2014) Zenei kvalitásukat jelzi, hogy néhány év múlva új, sikeres zenei formációkhoz csatlakoztak. Bereczky Pál az 1976-ban alakult Melody Combo basszusgitárosa lett, Krámli Istvánnal pedig az 1977 második felében életre hívott Európa Group dobosaként találkozunk újra (Délvilág 2012.05.11., 6. p., Krupiczer 2014).
Sebestyén Zoltán (Nevada, Mayalis, New Nevada énekes gitárosa) valamint a Kalocsai Géza (New Nevada dobosa) a Szegeden 1975-ben alakult Blaskó Dixieland Jazz Band tagjai lettek (Sebestyén itt bendzsózott). A zenekar a tradicionális new-orleansi stílust képviselte, de műsorukban a ragtime, swing és revival is megjelent. 1982-tól önálló klubjuk működött Hódmezővásárhelyen, ahol rendszeresen fel is léptek, a Petőfi Művelődési Központ támogatásával (Szappanos László gyűjteményéből).
Szintén zenélt a Szeged Bárban Háry Ferenc, triójának repertoárja az „örökzöld melódiáktól a beatig, sőt a dzsesszig” terjedt. (Háry 2012, 120. p.).
De az utak nem csak Szegedig vezettek, inkább ott kezdődtek. Az 1970-es évek elején egyre inkább beszűkülő hazai zenei közegben (a már fentebb említett 6/1971 MM rendelet a zenészek adóztatásáról; klubok működésének szigorítása 1973-ban, stb.) kecsegtető lehetőség volt a nyugati országokba szervezett turnék lehetősége (főleg az NSZK-ba Svájcba, és a Skandináv országokba). Magyarországon a Nemzetközi Koncertigazgatóság (továbbiakban NKI) monopóliuma volt a hazai előadók külföldi fellépéseinek szervezése. Az 1960-as évek végétől (az új gazdasági mechanizmusnak köszönhetően) robbanásszerűen megnőtt a könnyűzenészeink külföldi fellépéseinek száma, elsősorban a vendéglátó szektorban (Csatári 2015, 175. p.). Az NKI számára kimagasló devizabevételeket jelentettek ezek a kiközvetítések. A zenészek számára is vonzóbb volt a külföldi gázsikért játszani, mint a limitált hazai fizetés, nem beszélve a külföldről behozott, az itthon nem vagy nehezen kapható árucikkekről (almaszappan, filctoll, eldobható öngyújtó, nylonharisnya, konyak, whisky, cigaretta) (Háry 2012, 72. p.).
Mozgalmas zenei pálya jellemzi Böszörményi Gergely (Nevada énekese) életútját. 1971-ben befejeződött katonai szolgálata után Budapesten a Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult tovább. 1972-től kezdődően egyre ismertebb disc jockeyvé vált a fővárosban. 1983-ban lemezboltot nyitott, ahol új, ritka nyugati lemezekkel való kereskedésbe kezdett. A tevékenysége később bővült koncertszervezéssel, lemezkiadással, 1993-ban hozta létre a Periferic Recordsot (Wagner, 2018).
Különböző zenei formációkban találkozhatunk a továbbra is Hódmezővásárhelyen muzsikáló zenészekkel. A Tiszavirág presszóban duóban lépett fel Vincze György (billentyűs) és Krámli István Pityesz, ez volt a Vincze-Pityesz duó (Krupiczer 2014). Alkalmanként, főleg hétvégente csatlakozott hozzájuk Vass István (szaxofon) és Petrik István Pocok (ének) (Szappanos László). Mikor Krámli István Szegeden folytatta a zenélést, Szappanos László (Nevada dobosa) ült a helyére a dobok mögé. A repertoárt az akkor legnépszerűbb magyar együttesek (Bergendy, Generál, LGT), külföldi beat, rock klasszikusok (Beatles, Procor Harum, Animals, Ray Charles) dalai és Vincze Gyuri saját szerzeményei alkották.
Szappanos László, két másik ex-Nevada taggal, Sebestyén Zoltánnal (gitár/ének) és Takátsy Sándorral (basszusgitár) 1972-ben megalakították a Mayalis zenekart, billentyűs/ének poszton Koncz Pál csatlakozott hozzájuk. A legendás angol blues-rock dalszerző/gitáros John Mayall számait játszották, a Hódiköt kultúrházban léptek fel. Egy év múlva Koncz Pál visszament dolgozni Budapestre, ami a zenekar feloszlását jelentette (Szappanos László).
Sebestyén Zoltán és Kalocsai Géza nem csak a Blaskó Dixieland Jazz Band-ben játszottak együtt, hanem a Hódmezővásárhelyen tevékenykedő HG [Hódgép] Bandban is. Olyan zenészekkel muzsikáltak itt együtt, mint Lányi Lajos (billentyűs) és Almási István (fúvós). A 2000-ben, majd 2006-ban más-más tagokkal fellépő Körforgalom zenekarnak szintén tagja volt Sebestyén Zoltán (Szappanos László).
Szappanos László az 1970-es évek közepétől több vendéglátós zenekarban is dobolt. Ezek közül a legfontosabb a Weekend (1985-1989), de játszott az Al-Ma, a Soós és a Labozár zenekarban is. Tagja volt a Körforgalom zenekaroknak. Jelenleg a Polka Band, a Krupart Big Band és a Kübecker Garten Musik Kapelle zenésze (Szappanos László). (Szappanos László pályájáról részletesebben a sorozatunk előző, 5. részében olvashatnak).
A vásárhelyi rock/blues szintén meghatározó alakja volt Radics Ferenc, aki évtizedeken keresztül kivette részét a műfaj helyi formációinak életre hívásában, működtetésében. Egy Pataki Béla által készített 1994-es rádióinterjúban így rekonstruálta a rock and rollal való megfertőződését:

„Általános iskolában „megfertőzött” egy Berényi Gyula nevezetű régebbi ismerősünk, Sebestyén Zoltánnal, Bereczki Palival csináltunk egy kis duót, még ilyen dobozgitárokkal, hét húros orosz gitárokkal játszottunk. Onnantól kezdve volt ez a mérgezés a zene iránt, hallgattuk a SZER-t, a kis vörös kakast, a Beatlest, Rolling Stonest, Deep Purplet. Onnan szívtuk magunkba ezt az egész zenei dolgot. Később kihagyásokkal alapítottunk egy zenekart Budai Gézával, nevünk nem is volt még, csak a Hódikötben kezdtünk el játszani, kisebb osztálytalálkozókon, Bethlen Gábor gimnáziumban. Utána alakult a Nevada együttes, majd a zenekar másik feléből a Piramis együttes, amelyek hosszú ideig szórakoztatták itt Vásárhely közönségét” (Régió Rádió, 1994. december)

Radics Ferenc hangszere a szájharmonika (más néven: „herfli”) volt. Elmondása szerint azért tanult meg rajta játszani, mert anno gitárra nem volt pénze, a szájharmonikát pedig már 200 Ft-ért be lehetett szerezni (Régió Rádió, 1994. december). Tagja volt a Rangers és a Nivea zenekarnak. A beatkorszakot követően a Nevada együttes összes felállásban játszott ének/szájharmonika poszton (Szappanos László). Fontos állomás volt az Interrock zenekar megalapítása az 1970-es évek végén. A 2000-es években a Körforgalom zenekar tagja lett. Közreműködött a békéscsabai Dobókocka blues zenekar produkcióiban is (Régió Rádió, 1994. december).
Vadai László (Nevada szólógitárosa) ugyancsak tagja volt a Nevada 1972-es, 1995-1996-os és 1999-es felállásának (Szappanos 2019, 10-12. p.)

Emlékezet

Sajnos nagyon sok zenész eltávozott már közülünk (zárójelben azok a formációk, amelyekben a beatkorszakban játszottak). Albert József (Albert zenekar), Bene Attila (Nivea zenekar), Böde Lajos (Nivea zenekar), Budai Géza István (Piramis zenekar), Diviki Sándor (Albert zenekar), Erdődi András (Merkúr zenekar) Ferkovics Jenő (Nivea zenekar), Ferkovics Katalin (ének, Nevadával), Füvesi István (Albert zenekar), Krámli István (Piramis zenekar), Petrik István (Merkúr, Nevada zenekar), Radics Ferenc (Nivea zenekar), Rákos Máté (Piramis zenekar) már az égi zenekarban játszanak (Szappanos László).

2021-ben is folytatjuk a hódmezővásárhelyi könnyűzene múltját feldolgozó sorozatunkat. Köszönettel tartozom azoknak, akik információkkal segítették a kutatómunkát! Különösen Szappanos László Pipának, aki szóbeli közlésekért, valamint Borús Gábor helyismereti könyvtárosnak, aki a vonatkozó újságcikkeket bocsájtotta a rendelkezésemre. Szívesen vesszük az olvasók észrevételeit is a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen!

Irodalomjegyzék:

Csatári 2015 Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj. A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája. Jaffa Kiadó, Budapest, 2015.
Háry 2012 Háry Ferenc: Zene három műszakban. Bába, Szeged, 2012.
Jávorszky-Sebők 2019 Jávorszky Béla – Sebők János: A magyarock története 1. 60-70-es évek. Kossuth, Budapest, bővített kiadás, 2019.
Krupiczer 2014 Krupiczer Ferenc interjúja Krámli Istvánnal (Pityesz), 2014. Szappanos László gyűjteményéből
Sebők 2002 Sebők János: Rock A vasfüggöny mögött. GM és Társa, 2002.
Szappanos, 2019 Szappanos László: „Nem kell szégyelni a múltat”. Hódmezővásárhelyi Nevada story. Kézirat, Hódmezővásárhely, 2019.

Periodikák:

Csongrád megyei Hírlap 1965. október 6., 2. p.
Csongrád megyei Hírlap 1966. augusztus. 24., 2. p.
Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. március 3., 5. p.
Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. június 5., 5. p.
Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. június 16., 5. p.
Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi kiadás, 1973. augusztus 12., 5. p.
Délvilág 2012. május 11., 6. p.
Esti Hírlap, 1974. május 7., hirdetések
Vásárhely és Vidéke, 1993. április 13., 3. p.
Vásárhely és Vidéke, 1993 ? (Almási István Visnyei Ferenc vendége az Alagsor rovatban)

Internetes forrás:

Hmvhelyi Dig. Enciklop. http://nlvk.hu/hod-wiki/-/wiki/HodWiki/B%C3%B6sz%C3%B6rm%C3%A9nyi+Ede/pop_up;jsessionid=FD717A16C91F042ADFDEDECDEC2A4D1B, Utolsó megtekintés 2020. november 24.
molnardixieland.hu http://www.molnardixieland.hu/rolunk.html, Utolsó megtekintés 2020. november 24.
Promenad.hu/a https://www.promenad.hu/2013/12/26/korody-paku-istvan-zongoramuvesz-sanyi-bacsirol/, Utolsó megtekintés 2020. november 24.
Promenad.hu/b https://www.promenad.hu/2011/10/02/dauerviztol-a-dobveron-at-a-mikrofonig-diviki-sandor-volt-a-szottes-vendege/, Utolsó megtekintés 2020. november 24.
Promenad.hu/c https://www.promenad.hu/2012/12/29/elorehozott-szilveszter-a-varosi-hazibulin/, Utolsó megtekintés 2020. november 24.
Promenad.hu/d https://www.promenad.hu/2012/12/15/bulira-keszul-a-varos/, Utolsó megtekintés 2020. november 25.
Szeged.hu https://szeged.hu/hirek/36663/tudja-mi-volt-az-1960-as-evekben-a-szegedi-fiatalok-himnusza-hallgassa-meg, Utolsó megtekintés 2020. november 24.
Wagner 2018 http://poptortenetiemlekpont.hu/doc/Boszormenyi_Gergely.pdf, Utolsó megtekintés 2020. november 23.
Wikipédia https://hu.wikipedia.org/wiki/Mariner-program, Utolsó
megtekintés 2020. november 24.

Rádió

Régió Rádió, 1994. december (Pataki Béla)

Adatközlő:

Dr. Bereczki Pál
Szappanos László

 

Böszörményi testvérek: balról jobbra: Böszörményi Gergely, Böszörményi Ede,

Böszörményi Jenő

(Volt egyszer egy beatkorszak.

Életinterjú Böszörményi Gergellyel (részlet). Galéria. 2019. augusztus 21.)

 

 

Nevada tagok az Ifjúsági Házban (balról jobbra: Böszörményi Gergely,

Vincze György, Szatmári Gábor

(Volt egyszer egy beatkorszak.

Életinterjú Böszörményi Gergellyel (részlet). Galéria. 2019. augusztus 21.)

 

Kréter Károly Jolana márkájú gitárjával a Kristály

zenekarban (Kréter Károly Facebook oldala)

 

 

New Nevada próba (Szappanos László gyűjteménye)

 

Nevada tiszteletjegyek

(Szappanos László gyűjteménye)

 

Körforgalom zenekar a Városi Házibulin, Fekete Sas, 2005

(Szappanos László gyűjteménye)

 

Szeged Bár. Krámli István „Pityesz”, Léner Judit, Berényi Apolló,

Zsigmond Mihály (Krupiczer 2014)

 

Piramis Team a Fekete Sasban, 2015 (Promenad.hu)

 

Diviki Sándor (1942-2013) (Promenad.hu)

 

Radics Ferenc emlékkoncert plakát, 2015

(Szappanos László gyűjteménye)

 

Krámli István „Pityesz” emlékkoncert plakát, 2016

(Szappanos László gyűjteménye)

 

---