Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 5. rész

 

Zenészportrék I.

Képes beszélgetés Szappanos László „Pipával” a Nevada együttes, és több más vásárhelyi zenei formáció dobosával

Az ifjúkor. Ráeszmélés a világra és a zenére

Név: Szappanos László István
Született: Hódmezővásárhelyen, 1948. december 15.
Általános iskola: Tarján (Malom és Damjanich utca), 8. osztály Holló utca
Középiskola: Kossuth Zsuzsanna Ipari és Mezőgazdasági Szakközépiskola. Érettség: Bethlen Gimnázium.
Akkoriban hétvégenként sokat a szomszédunknál, gyerekkori barátoméknál, Jenőéknél voltam, a Korona utcán laktunk, ők a Bem utcán, ott volt egy kis játszótér. Nekik volt egy zeneszekrényük, rendes bútordarabként kell elképzelni, fölül volt a lemezjátszó, középen a rádió, és az oldalán voltak a hangszórók. Mai szóval úgy mondanák ezt, hogy világvevős rádió volt. Egyik szombat délután sikerült a Szabad Európa Rádión (továbbiakban SZER) a Teenager party adását elkapni, nekünk is furcsa volt ez a rock and roll, akkor jött be 63’-ban a Beatles, a Rolling Stones. Cseke László közvetítette ezt a műsort. Alig vártuk, kinyitottuk a szoba ablakát, és teliharsogtuk a környéket, még haza nem jött a barátom apja, szólt, hogy azonnal csukjuk le, mert letartóztatják az egész családot. Zavarták az adást, Coca Cola mámorban nem lehetett fetrengeni.

Világvevő rádió, 1960-as évek eleje
(Forrás: FORTEPAN / Bauer Sándor)

Ez a Korona utca egy kis összekötő utca, ami a Zrínyi utcát köti össze a Fehérvári illetve a Malom utcai játszótérrel. A mi oldalunkon 3 ház volt, mi laktunk középen. Az előttünk lévő házban lejött Pestről a barátomnak a keresztanyja. Ez a 60-as évek elején volt, és hozott kisüveges Coca Colát Ausztriából. Hetekig ez volt a sláger, hogy kikönyörögtük mindig Palitól [barátomtól], és az édesanyjától, a féltve őrzött Coca Colát, hogy csak kihozhassa a házból. Mindenki nézte, hogy mi ez, hogy néz ki, de akkor már elterjedt ez a dolog, hogy ezt nem lehet, ez egy kapitalista valami, ettől bajunk lesz. Mit ad az Isten, megint lejött a pesti rokon, hozott többet. És akkor azt az első Coca Colát, nagy kegyesen megihattuk. De úgy melegen ittuk, mert azt nem tudtuk, hogy le kell hűteni. El lehet képzelni, hogy – nem tudom 2,5 dl-es lehet egy Coca Cola – tényleg mindenki egy picikét ivott belőle, de először úgy, hogy igyál, tessék kóstold meg!, és akkor vártuk, hogy mit tudom én mi lesz vele, ez volt az idézőjelbe tett kábítószer. Megkóstoltuk, oh, hát ennél a mi Bambink sokkal finomabb, akkor ugye itt Magyarországon a Bambi volt.
A mai napig nem felejtem el, édesapám egész héten dolgozott, és nekem szombatonként az volt a dolgom, hogy el kellett menni reggel, a mellettünk lévő Bem utcai boltba, ott volt a sarkon, úgy hívták, hogy „Matók bolt”. Anyámmal mind a ketten kaptunk egy-egy Bambit. Két fajta volt, egy pirosas, a másik meg mintha narancsos lett volna, de ilyen kátrány ízű valami volt, csatos üvegben. Édesapámnak meg hozni kellett - azt hiszem 2 literes volt - a családi sört.

Bambi plakát, 1950
(Forrás: Retro Klub / Öhl Krisztina)

Fagyi helyett zene

Én olyan 17 éves lehettem, amikor először hallottam a Nevada, ill. a Piramis zenekarról itt Vásárhelyen. Baráti körrel először a Nevada zenekar koncertjére mentünk el a Munkásotthonba. A Nevadáról annyit kell tudni, hogy perifériás zenekar volt, úgy is lehet mondani, hogy külvárosi zenekar, a rajongókkal, barátokkal együtt. A Piramis meg a belvárosi, tehát inkább értelmiségi zenekar. Másként fogalmazva az ipari tanuló közönség, a munkás közönség a Nevadára, a gimnazisták a Piramis zenekarra jártak.
Akkor Vásárhelyen már volt zenekar, az akkori Béke Szállóban játszott az ún. Albert zenekar, ami az 50’-es, 60’-as évek hagyományos tánczenéjét játszotta. Kb. 1965-ig játszottak. Tagjai voltak: Albert József szaxofon/ének, Albert Jenő trombita/ének, Füvesi István bőgő, Diviki Sándor dob, Jakab Zoltán zongora, még volt egy zongorista, de annak a nevét már nem tudom. Minden vasárnap ötórai tea volt a Béke szálló földszinti éttermi részében, ott működött egy kerthelyiség is, mellette volt a kert mozi, ami most összeépült a Ginko szállodával. Telt ház volt kívül, belül is. Szombat délután meghallottuk a Teenager party-ban a Szentek mennybemenetele című számot, nagyon tetszett. Apámék 14 éves koromban engedtek fel a belvárosba, a kert mozi előtt árultak fagylaltot, még ilyen triciklin, beöltözve, mint Bagaméri, „aki a fagylaltját maga méri”. Megyünk felfelé, igen ám, ez ilyen öt körül volt, de hatra otthon kellett lenni. Megyünk, megyünk a Zrínyi utcán fölfelé, ott úgy emlékszem a Molnár Jenő barátommal voltunk, összenéztünk: Te, hát ez a zene honnan jön? Ezt hallottuk a SZER-ból! Akkor még nem tudtuk – utána többször meghallgattuk –, hogy ez a bizonyos Szentek mennybemenetele, később én is játszottam. Akkor nyitva volt a Béke – meleg volt, nyár volt, a tömeg ki-be áramlott – sosem felejtem el, sötét nadrágban, fehér ingben, bordó egyen mellényben voltak a zenészek. Háttal a Kossuth térnek játszottak, ott volt ilyen dobogó szerűség, Jenővel elfeledkeztünk a fagyiról, összenéztünk, hogy hát ilyen nincs! Hogy a rádióban ezelőtt egy-két órával hallottuk ezt a számot, ezek meg már itt játszották, természetesen „kamu angollal”, mert akkor az angol itt még nem ment.
Akkor kis túlzással már nagy fiúk voltunk, 14 éves, nyolcadikos nagy fiúk, a szülők is elengedtek bennünket, csak nem nagyon engedtek be ezekre a bulikra, mert azért még fiatalok voltunk, mindegy, azért az udvarról, meg jobbra-balra, baráti ismeretség miatt be tudtunk menni. A Munkásotthonban játszott a Nevada, őket hallottam többször, és engem ez a vadság, ez fogott meg, teljesen más zene volt, mint az 50-es évek tánczenéje, mint a Reszket a hold a tó vizén, és társaik. Ezt csak azért említem meg, mert tánciskolába jártam, és ezzel a számmal kellett levizsgázni. A Petőfi utcán volt ez a tánciskola, Lutor Gyula volt a tanárunk. Nem tudom miért, de a nagyobb gyerekek úgy hívták a tánciskolát, hogy Maca. Ez 15 éves koromban volt, a tánciskola szinte kötelező volt. Akárhányszor meghallom ezt a dalt, egyből ez ugrik be, fiúk ide állni, lányok oda, szembe kellett állni egymással, és akkor 1, 2, 3… a kályhától indulunk…
Nem tudtam én sokszor, hogy milyen zene ez, csak mikor már sokszor hallotta az ember a „Getnót” [The Rolling Stones: I can't get no satisfaction], ugye a Rollingot, utána kezdődött a Beatles. Nekünk is volt rádiónk, de nem volt komolyabb, világvevő, csak egy egyszerű kis valami volt. Úgyhogy mindig ide a szomszédba mentünk, minden szombaton. Ebbe aztán beletörődtek a szülők, csak annyi kívánságuk volt, hogy ne nyissuk ki az ablakot, tehát ott bent hallgattuk tátott szájjal, aztán megengedték, hogy környékbeli fiatalok négyen, öten összejöjjünk. De már alig vártuk, hogy ezeket hallgassuk, hogy ugyan lesz-e az a szám? Később, aki nagyobb gyerek volt, szólt, hogy a Luxembourgon [Rádión] van ilyen zene, és akkor már volt slágerlista. Nekem az tűnt fel, hogy a Nevada ebből jó pár számot felszedett. Én főleg Nevadára mentem, aztán 17 éves koromtól teljesen oda.

Az első saját hangszer

Szegeden volt a DELTA Kereskedelmi Vállalatnak a Kárász utcán Dél-Magyarország legnagyobb hangszerboltja. Nem tudom már miért, bementem, megláttam és vettem egy csörgődobot, meg egy pár dobverőt. Otthon volt egy műbőrrel párnázott székünk, és azon elkezdtem magamtól gyakorolni.

Nevada koncert, csörgődobon játszik Szappanos László, háttérben a Böhm Regent 60 wattos énekerősítő. A bekecs a zenekar fellépésének kelléke volt ekkor.

Ifjúsági Ház, 1968 (Forrás: Szappanos László)

Akkor itt nálunk Komjáthynak [Komjáthy György], voltak Tánczenei koktél, Csak fiataloknak címmel rádiós műsorai. „Ellen SZER-t” csináltak, csak hát akkora késéssel, hogy ő egy hónap múlva mutatta be azt a számot, amit Cseke [László], ami azon a héten, vagy abban a hónapban megjelent, azonnal le is adta. Anyám legnagyobb bánatára ledobolgattam ezeket a magyar tánczenéket.
Nem én választottam a dobolást, sokkal inkább a dobolás választott engem. Apám mondása szerint „ne dobos legyek, mert azt sokat kell pakolni.”
Engem az fogott meg azonnal, a dobolásban, hogy egy önkifejező hangszer. Nem tudtam elképzelni, hogy létezik az, hogy ott ül velem szemben egy fiatalember, olyan mint én, keze lába jár… Amit már később megtanultam tanulmányaim során, hogy ezt úgy mondják, hogy függetlenítés, tehát, hogy külön függetlenítem a bal lábat, a jobb lábat, a bal kezet, a jobb kezet. A dob az egyik legnehezebb hangszer a világon, primitívségében rejlik a nehézsége, mindig a meghatározó alapritmust adó szerepe volt. Alapvetően kísérő, néha szóló hangszer. Köztudott, hogy a zenekar alapja a dob és a basszus, ezekre épül a többi hangszer.
Városunkban, az éttermekben, presszókban rendszeresen játszottak zenekarok, és a dob központi helyen állt a színpadon. Vendéglátóhelyeken élőben hallottam a dobot megszólalni, és villámcsapásként hasított belém a felismerés, ez az én hangszerem, csak ezt akarom csinálni!
Vásároltam 1968-ban egy NDK gyártmányú két felső tamos TROVA dobfelszerelést. Óriási élmény volt dobtulajdonosnak lenni, ezt a dobfelszerelést a Nevada zenekarban használtam. Pár évtized múlva sikerült megvásárolni egy japán gyártmányú TAMA ROYAL STAR két felső tamos dob szettet. Cintányér erdővel nem veszem körül magam, praktikus (szállíthatósági) okokból. Az a zenei közeg, amiben vagyok, nem igényli a sok cin használatát, a kis színpadokra meg fel sem férne. Cintányérokat tekintve először AMATI tányérokat, majd később jöttek a PAISTE, SABIÁN tányérok.

A TAMA ROYAL STAR két felső tamos dob szett mögött
(Forrás: Szappanos László)

Csatlakozás a Nevadához

Egyszer valamiért felvittem a csörgődobot a Nevadára, meglátták. Na gyere, gyere! Próbáld meg! Meg nem tudom mondani mi volt az első szám. Azt a csörgődobot úgy kell elképzelni, hogy bőrös volt, egy hártya volt egy fakeretre kifeszítve, körbe csörgőkkel. Alól üres volt, csak felül volt bőr, ezt a hártyát kellett verni. Ennek az volt a baja, hogy a meleg hatására tágult, mivel levegőtlen volt a helyiség, kitágult. Télen jobb volt, mert akkor oda rakta az ember kicsit a cserépkályhához, és visszanyúlt, de hát egy idő után beszakadt ez a dolog. Végül is így kerültem oda rajongóból, később dobos váltás volt – mivel ismertem a zenekar repertoárját –, akkor én kerültem a dobok mögé.
Dobolni később tanultam Szegeden az OSZK [Országos Szórakoztatózenei Központ, továbbiakban OSZK] Stúdiójában egy tanévet, bele kellett merülni a vendéglátóipari zeneirodalomba, de legtöbbet az általam hallgatott, látott dobosoktól tanultam. Vendéglátóztam is, szerintem ez kötelező lépcsőfok a zenészek számára, mert ez az egyetlen lehetőség a különböző műfajok elsajátítására, így menet közben is hatalmas rutinra lehet szert tenni.

Siker a Ki mit tud?-on

1968-ban rendeztek negyedjére Ki mit tud?-ot. A Nevada együttessel, ill. egy Ferkovics Kati nevű, jól éneklő kislányt kísért a zenekar tánczene kategóriában, mindkét kategóriában a városit megnyertük. A városi döntő 1968. március 2-án volt a Petőfi Művelődési Központban (továbbiakban PMK), megyei döntő pedig 1968. március 30-án a Béke szállóban. A zenekari kategóriában első lett a Nevada együttes, ének-táncdal kategóriában Ferkovics Kati, akit kísértünk. Tovább jutott a zenekar az országos válogatóba Budapestre, ahol a városi elődöntők, és a megyei döntők győztesei találkoztak a budapesti kerületi győztesekkel. Onnan lehetett bekerülni a televízió elé, de később kisült, hogy milyen zenekarok nyertek, a Hungária együttes nyerte meg a zenekari kategóriát, a táncdalt a Neoton együttes ott volt. A Tolcsvai és a Triónak egy külön kategóriát alakítottak ki, folk kategória. Tehát oda már sajnos nem jutottunk be.

A Ki mit tud? logója
(Forrás: Wikipédia)

A lényeg az, hogy bennünket addig nagyhajú huligánoknak, kültelki zenekarnak tartottak. Ahogy megvolt a döntő – ez volt szombaton – vasárnap már parancsszóra nekünk az Ifjúsági Házban (továbbiakban IH) kellett játszani a Zrínyi utcán, magyarul a KISZ házban. Ez úgy zajlott, hogy az ötórai teák vasárnap 17:00-től 21:45-ig, a szombati Koktél 18:00-tól 23:45-ig, és utána csináltak még egyet, csütörtöki zenés klubdélutánok, azok meg 18:00-tól 21:45-ig tartottak, óránként 15 perces szünettel.

A megtűrés korlátai között (beat a KISZ égisze alatt)

Előnyünk nem nagyon származott ebből az időszakból, csak annyi, hogy jobb, nagyobb helyre kerültünk, és hetente kétszer próbálhattunk, kedden és pénteken. Volt egy kisebb terem, ami nekünk így nagyon jó volt, ott beszereltünk, onnan már, csak át kellett vinni a nagyobb terembe. A mai napig nem tudom megmondani, de több százan jöttek, innen a környékből Szegedről nagyon sokan, akkor Szentesről, és persze a vásárhelyiek. És közben velünk párhuzamosan, vasárnaponként a Piramis átkerült a Béke szállóba, ők ott a nagyteremben játszottak. Ők is mesélték, hogy 700-800-an ott voltak, nálunk is 400-an legalább, dugig volt a terem. És itt az volt a lényeg, hogy a hatalom nem szeretett bennünket, hanem az IH, és a klubvezetők így tudtak maguknak pénzt csinálni. Nem akarok hazudni, de azt hiszem először 5 Ft, majd 10 Ft volt a belépő, és ezért mi szolgáltattuk ott a zenét. Utána ez már annyira vitt magával, hogy egyszerűen belehajszolt bennünket – persze mi is szerettük. Közben mi dolgoztunk, én hattól kettőig a Hódgépnél dolgoztam, de a többi zenész kollégám is, mindenki dolgozott. Egyedül a Vincze Gyuri nem, ő a főiskolára járt, a tanárképzőre, azt hiszem ének-matematika szakos volt.

A Nevada zenekar az Ifjúsági Házban
(Forrás: Szappanos László)

A Nevada repertoárja

Amit mi előző szombaton meghallottunk a Teenager partyban, abból a tízes vagy húszas slágerlistából, nekünk kutya kötelességünk volt egy párat megtanulni a következő heti fellépésre. Ez úgy ment, hogy fonetikusan levettük a kamu angolt, azt az énekes kapta meg. Két gitár, dob, orgona, ének, általában öttagú volt a zenekar, később bővültünk - a katonaság miatt – még egy szólógitáros került be a zenekarba, a basszusgitár mellé, így lettünk hatan. A billentyűs Vincze Gyuri és a gitáros Vadai Laci már otthon levették a dalok akkordjait, hogy milyen hangnemben vannak. Majd Gyuri a Matador orgonájánál - ilyen NDK csodákkal játszottunk - vette le. Erről a Matador orgonáról annyit kell tudni, hogy 4 betekerhető, fa lába volt neki, egy nagyobb, 4,5 voltos elemmel működött, de ha már arrébb vitték fél métert, akkor elhangolódott. De hát ez volt, NDK gyártmányú hangszereink voltak. Addigra már énnekem is volt egy Philips kis orsós magnóm, azzal is vettünk le számokat. Utána volt, aki tudott hozni Pestről, vagy ismerősökön keresztül lemezeket, felvételeket. A Pestieknek sokkal könnyebb volt, ott már azért engedték ki a zenészeket az 1970-es években külföldre. Azok mindig hoztak be nyugati erősítőket, és fű alatt, valami úton-módon mindig eladták a zenekaroknak, így szaporodtak meg ezek a jó cuccok.
Vasárnap az első menetben mindig lassú, ismerkedős számokat játszottuk, másodikban már kezdődtek a vadabb számok, a harmadikban még inkább. Mindig a végire hagytuk, az utolsó menetbe, azokat a számokat, amiket akkor megtanultunk. A közönség meg volt őrülve. Kedden és pénteken tartottuk a gyakorlást, mindenki a saját maga dolgát azért meg kellett tanulnia. Csak lestek, hogy van ez, de ugyanezt csinálta a Piramis is. Nem tudtunk átmenni egymáshoz csak szünetekben. De akkor a rajongók jöttek, hogy, hűha, itt baj van! A Piramistól már hallottuk az Animalstól a Felkelő nap házát. A következő héten a Nevada is játszotta az Animalstól a Felkelő nap házát. De hát ez volt, barátok voltunk, nem volt ellenségeskedés. A rajongók között voltak ugyan összetűzések, mit akar ez a kültelki zenekar… Mihozzánk ők csapódtak, de jöttek az idézőjelbe tett úri gyerekek is hozzánk, nem volt ebből gond. Szegedi egyetemisták jöttek, pláne mikor ráálltunk az ilyen Hendrix, és hasonló, keményebb zenékre, akkor ennek elment a híre. Szegeden is voltak híres zenekarok, a Kristály, a Sárga ingesek, a Móra zenekar, volt, hogy ők is átjöttek.

A „kockás egyen ing” története

A Béke szálló nagytermében szombat este játszottunk. Szokás szerint már délelőtt beszereltünk, és közben eldöntöttük, hogy időszerű lenne a zenészeknek egyen ingben fellépni! Azonnal elmentünk vásárolni, és megvettük a legolcsóbb „kockás inget”. A jegyszedőknek szóltunk, hogy mától a zenészek kockás ingben jönnek játszani! Az egyik zenésztársunk a Sarokházban kikotyogta, hogy mostantól a kockás ing a zenekar egyenruhája. Ezt megtudva a bolti készletet felvásárolták a rajongók.
Este büszkén feszítettem az egyen ingemben, és határozottan indultam a nagyterem felé. A jegyszedők nem akartak beengedni, mondván, hogy már kb. 30 fő, mint zenekari tag ment fel kockás ingben! Szorult helyzetemből a már bent levő zenésztársak szabadítottak ki, mivel kezdeni akartak! A nagyterembe lépve meglepetve láttam a „kockás inges” rajongókat. Vasárnap az ötórai teán már nem viseltük az egyen inget.

A Nevada zenekar a Béke szálló nagytermében, a „kockás egyen ingben”
(Forrás: Szappanos László)

„A vidék legjobb zenekara.”

1969 nyarán kimentünk játszani Mártélyra Vincze Gyurival ketten, megegyeztünk a Halászcsárdával abban is, hogy szombat, vasárnap kijön a Nevada játszani – az egész zenekar – ingyen. Mi szezonra kötöttünk szerződést. A Halászcsárdának volt két kerthelyisége - egy belső, és egy külső - a Tisza parton, ott 500-600 ember volt. A mindszenti ÁFÉSZ-nek voltunk az alkalmazottjai, eszméletlen bevétele volt. Ez olyan szűk 2 hónapig zajlott minden hétvégén.
1970-ban van még egy érdekes történet, ami ide kapcsolódik. Csütörtöki napon (május 20-án) játszottunk, mikor jönnek, hogy azonnal hagyjuk abba! Behajigáltuk a felszerelésünket oda, ahol gyakoroltunk, egy-másfél hónapig nem próbáltunk. Hozták a szalmát terítették ki, a nagyterembe, mindenhová, hozták a makóiakat az árvíz miatt, Szentesre is vittek rengeteg embert. Ebből alakult ki, hogy nyáron Mártélyon sem játszottunk a májusi zöldár után. 1971 még ilyen volt, viszont az IH nyáron is erőltette volna a koncerteket, ezért nem mehettünk ki Mártélyra játszani. Nem bírtuk meggyőzni az IH-t, hogy nyáron nem szabad a koncertezést erőltetni, mert az IH-nak nincs kerthelyisége, nem jönnek, mindenki a Piramisra megy át a Békébe.
Emiatt nemkívánatos elemek lettünk, úgy jártunk mint az Illés, mi lettünk „a vidék legjobb zenekara.” Ezután Mindszenten játszottunk rendszeresen a Művelődési Házban. Megbolondultam mire a vasútállomásról a nagydobot elvittem odáig. Földeákon, Orosházán, Nagymágocson, Szegeden is játszottunk. Azután az IH visszavett bennünket, a Lido [A Nevada után játszott az IH-ban] elment egy kisebb helyre, de nem volt hosszú életű formáció.

Mártély kerthelyiség, 1968
(Forrás: FORTEPAN / Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ)

Becenevek

Mindenkinek volt beceneve akkoriban. Például a Nevadában Petrik István „Pocok”, Sebestyén Zoli „Csopek”, Radics Feri „Csidar”, Vári Lajos „Tanár úr”, Szappanos László „Pipa”, Szatmári Gábor „Bika”. A Piramisnál Bereczki Pali „Gyökér”, Császár Péter „Csosza”, Budai Géza „Cézár”, Rákos Sándor „Mátékám”, Krámli István „Pityesz”.

A „kályhacső” és a pipiskedő Vitray Vásárhelyen

A 60-as években a belföldi koncertszervezésért felelős Országos Rendező Iroda (továbbiakban ORI) nyugati beategyütteseket léptetett fel hazánkban. Ez azért volt, mert a nyugati zenészszakszervezet nagyon erős volt. Az Omega amikor kikerült Angliába, mint Omega redstar, ők voltak az első keleti zenekar, ott kikötötték, hogy ezért cserébe Magyarországon – addig amíg az Omega kint játszik – ide is kell hozni egy angol zenekart. Így érkezett hozzánk a Stovepipe No.4. 1965-ben. Hát ez akkora élmény volt nekem, hogy nem is tudom elmondani. Két gitár, dob, ének felállású zenekar volt, ekkor már lehetett Hendrixről hallani, de nem tudtuk pontosan milyen is ez a zene. El kell képzelni: nagy színpad, függöny elhúzva, nem látunk semmit. Senki nem tudta, hogy ez milyen zenekar, csak, hogy egy angol zenekar. Ki volt plakátozva, de se fénykép, semmi, mintha egy esztrád műsor lett volna, de érdekelt minket, mert zene. Kemény pénzeket kértek, az első nem tudom hány sor volt a legtöbb, és ahogy hátrébb került az ember, annál olcsóbb volt. Még felül volt egy galéria rész a színházterembe, és mi ott voltunk, ott könyököltünk, úgy láttuk a színpadot.
A következő poén van, amit el lehet mondani. Vitray Tamás a MTV-től volt a konferanszié, mert jól tudott angolul. Addig én a Vitrayt csak ülve láttam. A következő történik, hét órakor kezdhettek, a függöny középen volt elválasztva, kijön, nem akarok hazudni, olyan 1,60 magas úriember, Vitray Tamás. Kész, összeomlottam teljesen, hogy én ezt ülve láttam. Állítólag ez le volt valahová írva: volt, aki nem hitte el, hogy ezeknek a bemondóknak lába van, mert ezeket csak ülve látták. Ez hagyján, itt van ez a zenekar, ez ilyen rock and rollt fog játszani. Voltak, akik ott üvöltöztek, mi húztuk a nyakunkat, hogy rock and roll, mi az? Szétnyílik a függöny – közben már belecsapott a zenekar – kijött egy közel 2 m-es néger énekes. Egy mikrofon állvány volt. El kell képzelni az 1,60 magas Vitrayt a 2 m magas emberrel, olyan hajjal, mint nem is tudom Angela Davis. Bele vágtak olyan hangerővel, életünkbe először láttunk 100 wattos Marschallokat, mi még nem is álmodoztunk ilyenről. Úgy vettük a levegőt, ahogy a basszusgitáros fogdosta az akkordokat. Három szám után megint jött Vitray. Direkt csinálták vagy nem, szerencsétlen ott kapaszkodott, hogy azt az egy mikrofont hogy vegye le, mert egyedül csak az énekes énekelt. Hát eszméletlen hangerő volt, én még életemben ilyet nem hallottam. Utána, hogy elment az ember, 1965-ben már volt a Nevadának előzménye, és akkor ott a 10 wattos erősítők megszólaltak, az is hangos volt, de ami ez volt, ahhoz nem volt hasonlítható. Főleg az, hogy élőzene, az fogott meg.

 

Botrány és lovas rendőrök. A Nashville Teens és a Spencer Davis Group Budapesten (1967)

1967-ben az angol Nashville Teens és a Spencer Davis zenekar koncertezett hazánkban, a Spencer Davistől nagyon tetszett a Keep on running, meg a – mi úgy fordítjuk Ki viszem a lovam – Gimme sove lovin című számuk. Úgy mentünk a Nyugatiból fel, hogy kezünkben volt a személyi igazolvány, tíz méterenként ellenőriztek bennünket, akinek nem volt munkahelye, azt úgy mondták, hogy kmk (közveszélyes munkakerülő) volt az illető. A nagy haj miatt is azonnal belekötöttek, de tiszták voltunk, nem foltosak, mentünk a Kisstadionba. Én még ilyet életemben nem láttam, nekem is nagy hajam volt, de az még hagyján. Nem akarok hazudni, előttem egy fiú, megy a buli, ott őrjöng a nép, egyszer csak lekapta, és paróka volt, és alatta még nagyobb haj volt, kész voltunk. Utána mikor jöttünk kifele, ott olyan botrányt csináltak a pestiek, borogatták a kukákat, halálfélelmünk volt, hogy jövünk haza? A lovas rendőrök ütöttek vertek, nem számított, akkor még gumilövedék, vízágyú nem volt.
Ekkoriban az iskolában hajvágásra kötelezték a fiútanulókat, a szórakozóhelyekre nem engedtek be fiatalokat hosszú hajjal. Voltak, olyan rendőri túlkapások is, amelyekben kényszer hajvágásokat alkalmaztak.
1968-ban az angol Traffic zenekar lépett fel, tőlük is játszottunk számokat.

The Spencer Davis Group 1967-es budapesti koncertjének műsorfüzete
(Forrás: „The Spencer Davis Group~1967.Budapest-Kisstadion .” Facebook közösség)

 

„Budapest, 1967. július 7. A Spencer Davis Group kisstadioni koncertjéről hazafelé tartó fiatalokat bántalmazó rendőrök a Thököly úton.”
(Forrás: „The Spencer Davis Group~1967.Budapest-Kisstadion .” Facebook közösség / MTI Fotó: Petrovits László)

Vegyük le a hangerőt!

NDK gyártmányú Böhm hangszereink voltak. Viszonyítás képen, mikor itt volt a Békében Máté Péter és a Thomastik zenekar, jöttek komplett 50 W-os Selmer felszereléssel, úgy vette az ember a levegőt, ahogy az basszus szólt. Később lettek nekünk is komolyabb nyugati erősítőink. 
Nekünk koncerten azért szóltak, mert hangos a 10 wattos cucc. Jaj de, jó, hogy tetszik szólni! – mondjuk. Tessék várni, levesszük a hangerőt! Tessék szólni máskor is! Volt egy kamu nagy gomb, ami csak úgy világított, azon tekertünk. Jöttek vissza: Jaj de jó! Csak ennyi bajunk volt, de nagyon szépen köszönjük, hogy levették a hangerőt!

Selmer Goliath 1967
(Forrás: www.vintageandrare.com)

A Tiszavirág café felvételei

A Tiszavirág Espresszóban 1973 második felétől 1974 első feléig vendéglátózott Vincze György (billentyűs), Krámli István (dobos), Szappanos László (dobos). Repertoárjukon a 60’-as, 70’-es évek slágerei, és Vincze György saját szerzeményei szerepeltek. A műsorról élő felvétel készült, ami CD-n megjelent „Tiszavirág Café” címmel az utókor számára. Nekem volt egy Philips magnóm, és egy kis riportermikrofonnal. Kitaláltuk, hogy ezzel felvesszük a műsort, de többször, egyszer ezt a számot, egyszer emezt, mikor milyen kedve volt. Mert Gyurinak egy baja volt, hogy nagyon hangulatember, kenyérre lehetett kenni, de volt, hogy be se jött játszani. Pityesz is ott volt, az sokallta meg, és aztán ő el is ment Szegedre zenélni.

A CD lemezen megjelent „Tiszavirág Café” borítója
(Forrás: Szappanos László)

Közös zenélés idősebb Hegedűs Endrével

Idősebb Hegedűs Endre katonazenész volt itt Vásárhelyen, és mikor 1973-ban játszottunk a Tiszavirágban akkor Vincze Gyurit [zongora] jött helyettesíteni. Sosem felejtem el, ez egy szombati nap volt, de hát azt úgy kell elképzelni, hogy szombaton három, négy órakor tömve voltak a vendéglátóhelyek, nem volt más, nem volt mindenkinek televíziója. Én bementem, a rendet nagyon szerettem, de ezt a Pityesz is tudta, hogy nem öntöm le sörrel a dobot, nem cigizek, nem égetem ki, mert ez a dobosnak a halála, több ezer forint egy bőr rá. L alakú helyiség volt a Tiszavirág presszó, felül volt egy galéria rész, nem nagy. Elég rossz volt a hely kialakítása, mert nem láttuk egymást, nem csak elég hallani, látni kell, hogy most kiállás van, lassítani, gyorsítani kell, stb. Kitakarítottam gyönyörűen, jön befele Hegedűs Bandi bácsi. Bemutatkoztunk egymásnak. Mindig szipkából szívta a cigarettát, neki készült, 200 kotta. Soha előtte nem találkoztunk. Én egy beatzenekarból, rockzenekarból kerültem oda, ujjnyi vastag dobverőkkel. Mit fogunk játszani? Kérdeztem. Azt mondta: Bízd rám! Ugye tegezett, nem is lett ebből probléma. Hanem azt kérdezte: Seprűt hoztál? Nézek rá, délelőtt takarítottam. Életemben nem hallottam ilyenről, hogy dobseprű. Ez úgy néz ki, hogy egy fém szárban, nagyon vékony fémhúrok vannak, amit finoman, kevergetni kell a dobon. Nézett rám. Mutasd a verődet! Mutatom, fogja a fejét. Szerencsére volt egy pár vékony verőm. Azt mondta: Akkor ezt! Egy kérésem van, halkan! Minden dobosnak ezt ajánlanám, ilyen vendéglátozást, meg halkan játszani. Egy kis, pici erősítő volt, azon ment az ének, de a zongora nem volt behangosítva. Akkora helyen az is szól, na de hát, ha én most elkezdek kolompolni, csörömpölni... Csurom víz voltam, azt nem mondom, de utána ő nagyon sokszor a Tiszti klubban játszott, és, ha helyettesíteni kellett, a Pityesz helyett is, mindig engem kért utána, évekig énekeseket kísértünk duóban.
Akkor döbbentem rá, vendéglátózni csak úgy lehet, hogy a stúdióba el kell járni. Egy évet oda jártam Szegedre, minden héten egyszer kellett menni, adtak fel leckét, vagy vásárolni kellett. Csak nekem át kellett írni ezeket, mert én balkezes vagyok. Vicces dolog, a jobbkezesek a jobb kézzel ütik a cintányért, balkézzel a pergőt. Vért izzadtam, de úgy vettem észre, hogy az öreg az első menet után megnyugodott. Beszéljük már meg, hogy miket szoktak itt kérni. Mondogatom, Bandi bátyám, majd én intek Neked, ha jön itt ez a Jóska Pista nevű úriember, svájci sapka van a fején, úri közönség jött…, és, ha ezt a számot eljátsszuk, akkor hozták azokat az ún. kamukonyakokat, ami tea volt jobbik esetben, vagy pedig vizezett kóla. Ezt a pénz megosztották a pincérek a zenészekkel. Csak ez nem tűnt fel a vendégnek, hogy már ott van 8-10 üres pohár, a zongora mögött volt valami edény, amibe gyorsan kiöntöttük ezeket a löttyöket.

Aki lenyelte a kamukonyakot

Volt egy poén, nem ért rá valamiért Vincze Gyuri zenésztársam, dugik volt a hely, játszani kellett, kinek szóljak? Zongorista nagyon kevés volt Vásárhelyen, itt érdekes módon mindenki gitáros vagy dobos akart lenni, de inkább gitáros. Akkor Vásárhelyen egyetemi elő felvételisek voltak a laktanyában. Azonnal behívták őket, kaptak behívót, és akkor nem tudom mennyi időt itt el kellett tölteniük, mindig jött egy csomó katona – azért jó számokat játszottunk, Gyuri akkor aránylag jól énekelt Ray Charlesokat. Kérdezem: elnézést, nem tud valamelyikkőtök zongorázni? Jelentkezet egy srác. Én tudok valamennyire! Akkor gyere, meddig érsz rá? Tízre kellett visszamennie a laktanyába. Akkor fél tízig nyomjuk.
Elfelejtettem neki szólni, hogy majd hoznak ilyen kamukonyakokat. Nem volt idő, mert kezdtünk játszani. Aránylag egész jó volt, amatőr, otthon zongorázott, lefogta az akkordokat. Ének nem volt, sajnáltam, még sosem énekeltem, talán jobb is… Már kezdik hozni a kamukonyakokat – de nem tudtam szólni, én elöl voltam, és hátul a zongora tetejére rakták. Ez boldog volt, hogy „kiszabadult”, zongorázhat, tetszik a népnek. Azonnal felvette. Mondom: Várj!… De akkora már kész, lehúzta… Magam előtt van még most is, a szeme az így jojózott. Úri gyerek volt, nem köpte ki, valahogy lenyelte. Ilyen teás valami borzalom volt. De nagyon jó fej volt, azt mondta: „Legalább egy kis citromot raktak volna bele”. Mondom, gyere, mentünk, igyál, mit szeretnél, de erre vigyázz! Mondtam a pincérnek, hogy figyelj ide, fél tízig rendezzük le ezt a dolgot! De azért tisztességesen, pár száz forintot lehetett így keresni. Mert nekünk egyébként napi gázsink volt, de havonta fizettek bennünket, és ehhez kellettek a regisztervizsgák, mert meg volt határozva, hogy ennyi forintot adnak, a következő, magasabb vizsga után már ennyi jár.

Zongora vs. pianinó

Egyik alkalommal három fickó ült a Tiszavirágban, és elkezdenek mutogatni, de nem is én rám, hanem Gyurira. Aztán a végére kisült, a zongorára mutogattak. Fatőkés zongorája volt Vincze Gyurinak, nem páncéltőkés, nem győzték állandóan csinálni. Gyurinak is feltűnt a mutogatás, na játszunk, vége van a menetnek, ezek nagyon mutogatnak. De mindeneste játszottunk, ő a tanítóképző főiskola mellett zenélt, én dolgoztam a DELTÁ-nál. Mi van? Mutogatnak, olyan szóváltás is volt közöttük, jó erős emberek voltak. Szünet, Gyuri nem ment ki, én mondom, csak kimegyek levegőzni, mert elég levegőtlen hely volt, beszorulva a sarokba. Megyek kifele, mikor az egyik megfog. Gyere csak vissza! Hú, basszus, végig futott az életem története. Parancsoljon a kedves vendég! (Ott nem volt mese, nekünk ezt kellett mondani). Fogadtunk. Ekkor kezdtem megnyugodni. Mi a fogadás tárgya? De közben mindig mutogatott, Gyuri ekkor már halott sápadt volt a széken. Fogadtunk, hogy ez zongora vagy pianínó? Oh, mondom, hát nyert ügyem van. Ki mire fogadott? Mondja, aki fogott engem: Én mondtam, hogy zongora, emezek azt mondták, hogy pianínó. Mondom, akkor a kedves vendég nyert! Mi a fogadás tárgya? Egy láda sör. Kőbányai, akkor még az volt, kőhányai, kőhányás, ugye így mondtuk. Ezt miből sikerült megfejteni? Azért, mert én tudom, hogy a zongorának három lába van? Közben ment a mutogatás. Nagy ováció – visszaengedtek a földre – utamra bocsátottak, Gyuri is megnyugodott.

Zenésztársak

A legtöbbet a Diviki Sándortól, Pityesztől [Krámli István], meg Kalocsai Gázától - aki játszott a Blaskó Dixilendben, a HG Band-ben is – tanultam, de főleg Pityesztől. Mi nagyon jó kapcsolatban voltunk [Krámli Istvánnal], az első perctől kezdve, nem csak azért mert egy iskolába jártunk. Később vettem én is Tama dobot, volt komolyabb felszerelésem, Pityesznek bármikor oda mertem adni, Ő is mindig engem hívott helyettesíteni. Neki is rengeteg baja volt, Ő főállásban a tanácsnál dolgozott, aztán vendéglátóztunk közösen, mikor 1972/73-ban szétment a Nevada.
A dobot is illik hangolni, régen az NDK Trova dobfelszereléssel az volt a baj, hogy a dobbőr fakeretes volt, nem fémkeretes, mint a mostaniak, az a legkisebb mozgásra már elhangolódott. A dobokon minden úgy szólal meg, ahogyan megszólaltatják. A dobok hangja három tényezőtől függ, milyen a hangszer váza, milyen a dobbőr és függ a bobostól.

A korszak Vásárhelyének zenei életéről

Most csak a város centrumát mondom: a Kossuth téren, a Sarokházban, a Tiszavirágban volt zene, a Béke szálló földszinti helyiségébe volt zene, sőt nyáron kivitték a kerthelyiségbe, a földszinti zenét. Van ott egy galéria, ott volt a Pepsi bár. A hétvégeken a nagyteremben volt az ötórai tea a Piramissal, a túloldalon [az IH-ban] a Nevada háromszor, csütörtökön, szombaton, vasárnap. A Hordó a városházával szemben a sarkon, ha még lejjebb megyünk a strandnál, ami most a szálloda, azt úgy hívták, hogy Akvárium étterem. És még vagy 20 helyen volt ezen kívül zene. Itt vándorolt a nép, a vasárnapi ötórai tea, akkor a Sarokházba benéztek, a Tiszavirágba benéztek, mihozzánk benéztek, éjjel a Pepsi bárba. Mert tizenegyig volt nyitva a Tiszavirág, utána még a Pepsi bárba hajnalig mentek a vendégek.
Mindig három engedély kellett a rendezvényhez: a Városi Tanács Művelődési Osztályától, a rendőrségtől és az OSZK-tól. Az OSZK-nak volt Vásárhelyen irodája, oda el kellett menni, és azt hiszem 10 Ft volt a kiközvetítési díj, mint egy ruhatári jegy, ilyet kellett venni. Csak így lehetett játszani, nekünk az volt a szerencsénk, hogy a hátunk mögött volt a KISZ, meg a párt. Pénzt csak így tudtak csinálni, mert mikor oda hetente háromszor bement 300-500 ember, azért az akkor is, ha 10 Ft-jával vesszük a belépő árát, szép bevétel volt.

A Nevada feloszlása

1972-ben egyik pillanatról a másikra hirtelen megszűnt ez a zenekar. Mindig az volt a baj ezekben a zenekarokban, hogy egy idő után valami miatt megsértődtek egymásra a zenészek. Népszerűek voltunk, jól mentek a dolgok, de általában a hanyatló tendenciát a zenekar tagjai előbb megérzik, mint ahogy az kívülről látszik. Akkor oszlott fel a zenekar, amikor a tagok már nem voltak képesek megújulni, tudták, hogy innen tovább közösen már nem tudnak lépni és ment mindenki a saját útján. Egymástól is próbálták a zenekarok elszipkázni a kicsit jobb képességű zenészeket.

A vendéglátózás

Én 1973/75 után vendéglátóztam. A vendéglátó zenélés keretében az alábbi helyeken játszottam: Alföldi, Béke, Csillag, Hordó, Hódtava, Sarokház, Sport, Tiszavirág, Tisza Étterem, Tiszti klub, mártélyi Halászcsárda.
Az alábbi zenekarokban játszottam:
- 1972-től a Mayalis zenekar, négytagú volt a zenekar. A név onnan ered, hogy csak John Mayalt játszottunk,
- Szintén 1972-től az AL-MA Zenekar. A zenekar neve Albert József és Maczelka Gyula vezetéknevének kezdőbetűiből született,
1982-től a Soós zenekar,
- Labozár zenekar: Sosem felejtem el, hogy valami lakodalom volt a Hódtavában, helyettesítettem Labozár Tóni zenekarában. Labozár Tóni 2500 nótát gyűjtött össze, amiből 500-at el tud énekelni, hegedülni (Délmagyar.hu). Nyíregyháza mellől jött egy fickó, kivagyok, mi vagyok. Elővett 5000 Ft-ot, „a tiétek, ha ezt eltudjátok játszani, ezek úgy se fogják tudni...” Mind a 12 versszakot eljátszottuk. De nem ám úgy, mint itt is voltak Vásárhelyen olyan prímások, hogy „na tessék dúdolni”, majd akkor…, így könnyű utánad menni. Meg két szám után nem fordulunk el, hogy odaadja a százast, hanem akkor, ha nem ad, ha ad, akkor is játszunk neki, mert mi kapunk ezért pénzt. Nem tudom hogyan, de ha volt 150 ember egy lakodalomban, így ránézett - Tóni is ilyen volt -, ezt az öt embert figyeljétek, ezektől fogunk pénzt keresni. Ők jöttek, ezt úgy mondják, hogy „hozták a kottáját”.

„A Hódmezővásárhelyi ÁFÉSZ által üzemeltetett Hódtava étterem a Hóvirág utcán az 1980-as években.”
(Forrás: Vásárhely Anno, Jogtulajdonos: MNL CSML Hódmezővásárhely, Fényképezte: Laurencz Dénes)

- 1985 és 1989 között a Weekend zenekarban zenéltem, ezt szerettem még a Nevada mellett, de ez egy másféle dolog. Mikor a 3+2 bejött [1986], a magyarok [zenészek] olyan cikinek érezték, hogy nehogy mi ezt játsszuk! Nálunk is volt ez a Weekendben, hogy a zongorista mondta, hogy én ezt nem fogom játszani. De mondom: mit kértek most tőled? Hosszú fekete haj, Kicsiny falum, Rendes ember én már…. Úgy jött oda a nép, mintha wurlitzer lennék, hogy-hogy nem játsszátok a Hosszú fekete hajt, Piros biciklit! Na, akkor álljunk neki! Valahonnan megszereztem a szövegeket, valaki behozta Jugoszláviából. Egy órával hamarabb oda mentünk, mint ahogy kezdődött a lakodalom, megtanultuk a számokat. Aztán csodálkozott, hogy nem látszik ki a zongora mögül, mert tele volt százassal, ötszázassal, ezressel. Hát ez így megy?
1989. március hónapban 10 napos NSZK turnéra indult a zenekar, a következő felállásban, mely során 9 alkalommal léptünk fel a Ruhr-vidék, Vesztfália területén (Wuppertal, Velbert, Köln, Essen, Dortmund, stb.). A turné alatti felállás: Német József (cigány- és magyar nóta énekes), Német Józsefné (cigánytánc), Labozár Antal (prímás, ének), Janovics István (billentyűs, ének), Fonay Tibor (basszusgitár, ének), Szappanos László (dob). A turné sikerrel zárult, az év végére tervezett ismételt turné a magyarországi határnyitást követően [1989. szeptember 11.], a két német állam egyesítésével elmaradt.

A Weekend zenekar. Janovics István (orgona, ének), Szappanos László (dob), Prágai József (szaxofon, klarinét), Fonay Tibor (basszusgitár, ének)
(Forrás: Szappanos László)

Újra Nevada

1980-as évek végén úgy volt, hogy újraindítják az ötóraikat az IH-ban, az akkori 30-as korosztálynak. Pár hónapig ment, óvónők vetítettek a gyerekeknek, eljöttek azok, akik velünk együtt voltak fiatalok, de már gyerekesek. Mi ott játszottunk, a gyerekeknek pedig hátul volt egy olyan helyiség, ahol szakképzett óvónőkel, meséztek, báboztak. Később lett még több formáció, ezekből alakult a Körforgalom zenekar. 1995/1996-ben keményebb zenét játszottunk, később 1999/2000-ben játszott még a Nevada. Utána 2000-ig volt a Körforgalom második menet.

A Körforgalom zenekar a Városi Házibuli rendezvényen, Fekete Sas, 2005. 12. 29., volt Nevada tagokkal.
(Forrás: Szappanos László)

Polka Band

A zenekar 1985 tavaszán alakult 5 fővel. A kis létszám szinte tálcán kínálta a sváb sörzenét, mely műfajt a környékünkön más zenekar akkor nem játszotta. Napjainkban is a Polka Band tagjaiból alakult Kübecker Garten Musik Kapelle játszik Csongrád-Csanád megyében sváb népzenét. Én 2009 óta vagyok tagja a zenekarnak.
Baráti társaságuk egyre nőt, így már komolyabb hangszereléseket is el tudtak játszani. 1995-ben a zenekar vezetője Krupiczer Ferenc megalapította magániskoláját. Ekkortól a zenekar hivatalos fenntartója a Krup Art Stúdió Alapfokú Művészeti Iskola lett.
A Polka Band rendszeres fellépője Hódmezővásárhely és környékének kulturális és protokolláris rendezvényeinek. Örömükre szolgál, hogy a magánkezdeményezésű Kéktó Fesztivál megrendezése nélkülük elképzelhetetlen. Műsorukon a már említett sváb sörzenén kívül, történelmi magyar indulók, klasszikus átiratok, keringők, polkák mellett könnyűzenei-és jazzfeldolgozások is szerepelnek.

Polka Band fellépése az Emlékpont Kávézó teraszán
(Forrás: Szappanos László)

A zene az kell!

Jó szívvel emlékszem vissza az évtizedekkel ezelőtti időkre, amikor városunkban minden szórakozóhelyen élőzene szólt és a vendégek választhattak, milyen stílusú zenét szeretnének hallgatni, amire lehetett táncolni is. Az élő koncerteknek – zenészek mondták – varázsa van. Az emberek, – akik megszerették a zenekart, zenénket, zenészeket (személyiségüket) – amíg élnek, emlékeznek ránk, mesélnek rólunk és addig mi is élni fogunk. Ezzel a múlt idézéssel kívántam emléket állítani egykori zenésztársaimnak, Hódmezővásárhelyen. Folyamatosan zenéltem 1968-tól napjainkig. Amikor egy éven belül elment Radics Feri [2014] és Pityesz [Krámli István, 2015], én akkor éreztem, hogy na, itt a vég.
Mindehhez természetesen kell a család, hiszen ahova eljutottunk, az a feleségem nélkül nem ment volna, mert igenis ő az, aki megteremti azokat a lehetőségeket, hogy „őrült” szenvedélyemnek tudjak élni, fejlődni.
Rájöttem miért kell a dob mögé ülni és nem elé… a dob mögül más a világ!
A dob olyan, mint egy barát. Ha törődsz vele, számíthatsz a hálájára.

A zenekar hátulütője: Szappanos László István (PIPA)

Az együttesek, amelyekben Szappanos László „Pipa” játszott/játszik:

Nevada zenekar I. felállás (1968-1972)

Sebestyén Zoltán (gitár, ének)
Szatmári Gábor (basszusgitár)
Petrik István (ének, furulya)
Burai Károly (dob)
Szappanos László (csörgődob)
Vadai László (szólógitár)
Budai Géza (orgona)
Vincze György (orgona, ének)

Nevada zenekar IV. felállás (1995-1996)

Fenesi Sándor (dob)
Karsai János (gitár, ének)
Krámli István (dob, ének)
Radics Ferenc (ének, szájharmonika)
Sebestyén Zoltán (basszusgitár, ének)
Vadai László (szólógitár)
Vincze György (orgona, ének)
Vendégként:
Szappanos László (ütőhangszerek)
Takátsy Sándor (basszusgitár)

Nevada zenekar V. felállás (1999-2000)

Karsai János (gitár, ének)
Krámli István (dob, ének)
Radics Ferenc (ének, szájharmonika)
Sebestyén Zoltán (basszusgitár, ének)
Vadai László (szólógitár)
Vendégként:
Szappanos László (ütőhangszerek)

Mayalis zenekar (1972)

Koncz Pál (zongora, ének)
Sebestyén Zoltán (gitár, ének)
Takátsy Sándor (basszusgitár)
Szappanos László (dob)

Al-Ma zenekar

Albert József (szaxofon, ének)
Maczelka Gyula (harmonika)
Rácz Károly (prímás)
Konkoly Ignác (klarinét)
Szappanos László (dob)

Soós zenekar

Soós Ferenc (orgona, ének)
Labozár Antal (prímás, ének)
Prágai József (szaxofon, klarinét)
Hegyes János (szaxofon, fuvola)
Janovics István (orgona, ének)
Szappanos László (dob)

Labozár zenekar

Labozár Antal (prímás, ének)
Prágai József (szaxofon, klarinét)
Janovics István (orgona, ének)
Hegyes János (szaxofon, fuvola)
Szappanos László (dob)

A Labozár zenekar
(Forrás: Szappanos László)

Weekend zenekar (1985-1989)

Janovics István (orgona, ének)
Prágai József (szaxofon, klarinét)
Fonay Tibor (basszusgitár, ének)
Szappanos László (dob)

Körforgalom zenekar II. felállás

Sebestyén Zoltán (gitár, ének)
Radics Ferenc (ének, szájharmonika)
Balla Mihály (szólógitár)
Vári Lajos (billentyűs, ének)
Égető Sándor (dob)
Szappanos László (ütős)
Karsai János (szólógitár)

Polka Band (2009-napjainkig)

Krupiczer Ferenc (trombita)
Pótári György (fuvola)
Barna Pál (klarinét)
Fekete Balázs (klarinét)
Prágai József (szaxofon)
Juhász Gábor (szaxofon)
Megyeri József (szaxofon)
Márton Norbert (trombita)
Balog Csaba (tenor kürt)
Atyimó Bálint (tuba)
Tóth Bálint (dob, szaxofon)
Szappanos László (dob)

KrupART BIG Band

Krupiczer Ferenc (trombita)
Prágai József (szaxofon)
Juhász Gábor (szaxofon)
Megyeri József (szaxofon)
Márton Norbert (trombita)
Apró Mihály (trombita)
Balog Csaba (tenor kürt)
Atyimó Bálint (tuba)
Tóth Bálint (dob, szaxofon)
Szappanos László (dob, conga)

A sorozat következő részében folytatjuk a vásárhelyi beatkorszak eddig kevésbé ismert eseményeinek bemutatását.

---