Sulyok Csaba: A történelem viharai a tanyai kisboltok ablakából nézve

 

A székkutasi kiskereskedelem történetéből

 

1. Bevezetés

A közösségek életében a történelem során mindig is fontos szerepet játszott a megtermelt javak elosztása, valamint a szükségletek kielégítése. Az igények és lehetőségek nyomán, természetes módon alakultak ki a kereskedelem és a kereskedés különböző formái, és ezeknek a napjainkban is használt alapvető színterei, a piacok. Azon kereskedési kultúra vonásainak megismerése, amelyek egy adott közösségre jellemzőek (forgalom, feleslegként jelentkező áru jellege, az igénybe vett szolgáltatások, árusítóhelyek sűrűsége, stb.) hozzájárulhatnak az ott élő emberek életkörülményeinek alaposabb rekonstruálásához.

A tanulmányban elsősorban a második világháborút és a kommunista hatalomátvételt követően Székkutas területén működő tanyai bolthálózat létrejöttébe, működésébe és megszűnésébe szeretnék bepillantást engedni. Az utolsó tanyai bolt 2013-ban zárta be ajtaját, ezzel együtt jelképesen is be(le)zárult egy korszaka a település (külterületi) történetének. Ezt a munkát egy előtanulmánynak tekintem és a közeljövőben primer források felhasználásával szeretném kiegészíteni, pontosítani. Egyrészt korabeli újságcikkek és a külterületi kisboltokhoz kapcsolódó személyekkel készített interjúk segítségével. A fent megjelölt időszak tárgyalása, értékelése szempontjából nem közömbös az előzmények feltárása. Ennek érdekében visszamenőleg felvázolom a település múltjának – a kereskedelem szempontjából legfontosabb - történéseit.

2. Székkutas kiskereskedelmének történeti áttekintése

2.1 A kutasi csárdától a Hangya Szövetkezetig

Vásárhelykutas néven, a XX. század elejétől kialakult település már Székkutas néven illeszkedet be 1950-ben létrehozott új közigazgatási hierarchiába. Székkutas önállóvá válásáig Hódmezővásárhely külterületéhez tartozott és annak részeként bontakozott ki a település fejlődése az 1900-as évek elején, egy önállóan gyarapodó tanyaközpont képében. A külterület lakosságát a városból kiáramló, a Pusztán tanyás gazdálkodást kezdő népesség alkotta. Ennek a folyamatnak természetes velejárójaként megnövekedett a helyben lakó népesség száma, ami megteremtette az állandó jellegű, helyi igényekre épülő kereskedés lehetőségét is. A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban KSH) népszámlálási adatai alapján végigkövethetjük a Vásárhelykutas népességszámának változását (1. táblázat).

1. táblázat. Az állandó népesség változása Székkutason a népszámlálások alapján (1870-1941, forrás: KSH

Népszámlálás 2001. Internetes forrás: http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/06/06/data/tabhun/4/load01_1_0.html

Utolsó letöltés 2016. december 31.

 

Népszámlálás	1870	1880	1890	1900	1910	1920	1930	1941
Állandó népesség száma (ezer fő)	3688	3924	4218	4549	4697	4430	4332	5024
A népességváltozása a megelőző népszámlálás adataihoz képest (%)	_	+6,3	+7,5	+7,8	+3,2	-5,7	-2,2	+16

 

A népszámlálási adatokból kitűnik, hogy 1910-ig folyamatos a népesség növekedése, aminek egyenletességében az első világháború okozott törést. 1920 és 1930 között 2,2 %-al csökkent a népesség, azonban a következő számlálás adataiból újra jelentős növekedés olvasható ki. A pusztai lakosság csökkenésének okát Szabó Ferenc a városba áramlással magyarázza, míg az 1930-tól tapasztalható újabb növekedést a Vásárhelykutason bővülő szolgáltatásokkal, építkezésekkel.
A jól működő kereskedelem elengedhetetlen feltétele a megfelelő kereslet. Megelőzően a település térségében csak a vándorló kereskedők, iparosok számára volt megtérülő szolgáltatásaikat a tanyákon, szétszórtan élők rendelkezésére bocsájtani. „Gyűrűs vagy fütyülős zsidók, kanalas tótok, drótos tótok, fúrócsináló cigányok, hátas patikusok” járták a Pusztát olvasható Gregus Máté visszaemlékezése Bakk Takács Sára könyvében (Bakk Takács, 1997). Állandó alkalmat tudott nyújtani a kereskedéshez a szeged-nagyváradi országút (kutasi út) mentén fekvő kutasi csárda, amelyet 1786-tól folyamatosan bővítettek (Földvári). A pusztaiak találkozási helye volt ez az ívó és az Alföldet átszelő kereskedőknek is alkalmat adott portékáik felkínálására. Fejlődést eredményezett a térség kereskedelmében a Nagyvárad-Fiume vasútvonal helyi szakaszának a forgalom előtt való megindulása 1872-ben, valamint az állandó piac megnyitása 1904-ben. A vasút által biztosított állandó összeköttetés és szállítási lehetőség folyamatossá tudta tenni a Puszta és a vonattal elérhető városok közötti kereskedelmet. A lakosok Vásárhelyre vagy Orosházára vihették termékeiket, a városban beszerezhették, amire szükségük volt. Nem véletlenül nevezi Hugo Hartung ismert művében „kofexpressznek” az Orosháza felöl érkező délutáni vonatot az 1920-as években (Hugo Hartung, 1987, 75.). A megnyitott piac a helyi kereskedelem lehetőségeit bővítette, megteremtette annak ideális feltételeit. A piacon nem csak a pusztaiak között cseréltek gazdát az áruk, a városból is egyre több kereskedőt, iparost vonzott a piac, ami a piac létjogosultságát igazolja. Talán ez a konkurencia és az önállósodás veszélye váltotta ki a vásárhelyi Gazdasági Egyesület ellenszenvét, amely nem támogatta a piac nyitását. Az Orosházához közelebb eső pusztaiak számára kézenfekvő volt, hogy Orosházán próbálják meg terményeiket értékesíteni. Többször gördített akadályt a pusztaiak kereskedelmi tevékenysége elé, hogy Orosháza már Békés megyéhez tartozott. Kereskedésüket korlátozták, akadályozták a rendeletek értelmezéséből adódó viták vagy, hogy az iparengedélyük ott már nem volt érvényes. A Vásárhelyi Újság 1931. április 19.-én megjelent számában „a vásárhelyi baromfikofák panasza” címmel olvasható tudósítás: „A napokban a vásárhelyi kofák népes küldöttsége járt Fejérváry Bertalan dr. tanácsnoknál. A küldöttség azt panaszolta, hogy a vásárhelyi kofákat az orosháziak nem tűrik meg az orosházi piacon, s nem engedik, hogy áruikat értékesítsék. Fejérváry B. dr. tanácsnok telefonon azonnal értekezésbe lépett dr. Kiss László orosházi főszolgabíróval, aki megígérte neki, hogy a jövőben gondoskodni fog róla, hogy a vásárhelyi baromfikofák méltányos elbánásban részesüljenek az orosházi piacokon.”1

A tanyai kereskedelem vizsgálatánál különös tekintettel kell figyelembe venni az önellátás tényezőjét. A tanya, mint települési forma, lakófunkciója mellett elsősorban gazdasági egység volt, ami kedvező feltételeket teremtett az önellátásra. A kenyérsütés, a zöldség- és gyümölcstermesztés, az állattenyésztés (disznóvágások, baromfitartás, stb.) megléte sokáig behatárolta a tanyai boltok termékkínálatát. A tanyaközpont bővülése és a népesség növekedése állandó kereskedelmi szolgáltató egységek megtelepülését eredményezte. A formálódó „Ó-faluban” kereskedés létrehozása céljából épített házat 1906-ban Molnár Józsefné Török Juliána. Az üzlet nyitására irányuló kérvényét elutasították, azzal az indoklással, hogy képesítéssel nem rendelkezik (Juhász Nagy Péter). A házból mégis üzlet lett, ugyanis azt egy zsidó kereskedő, Laufer Károly vásárolta meg. Laufer vegyeskereskedést alakított ki, emellett kocsmaként is működtette a helyiséget. Saját lovas fogatával szerezte be az árukat, koncentrálva a pusztaiak igényeire (Juhász Nagy Péter). Juhász Nagy Péter gyűjtése alapján a második világháború végével bezárólag Kutas belterületén fűszer-, vegyeskereskedést működtetett Csende Gyula és István Lajos, külterületen Cseri Mihály, Vacsi Ernő, Szabó Lajos, Karasz Ernő, Tóth Sándor. István Lajos szegedi származású kereskedő volt, aki 1921-1922 során építette fel üzletét a római katolikus egyház által kiosztott házhelyek egyikén. Belterületen működött még a tulajdonosáról elnevezett „Kun-bolt” (Szabó, 2015, 110.). Ezek a boltok képezték az állandó kereskedelmi egységek első lépcsőfokát. Nem célom minden kereskedelmi egység, műhely felsorolása, amelyek köre a település növekedésével arányosan bővült. Közülük talán a Murgács Kálmán nótaszerző által dalban is megörökített nevek élnek leginkább a helyi köztudatban: „Csabai hentes, Sajti suszter, Gidófalvi patikárus.”

2.2 A Hangya Szövetkezet

Fontosnak tartom még felidézni a Hangya Szövetkezet1 Vásárhelykutason való működésének időszakát. Az országosan szerveződő Hangya a helyi kereskedelem meghatározó szereplőjévé vált. Az árutermelő mezőgazdák 1896-ban hozták létre a Magyar Gazdaszövetséget, két évvel később pedig, 1898-ban életre hívták a Hangyát. A szövetség társadalmi bázisát a közép- és nagybirtokosok, valamint a gazdagparasztság alkotta. A Hangya célja az volt, hogy a tőkehiánnyal rendelkező magyar birtokok számára megkönnyítse az értékesítést, valamint hitelt biztosítson az elengedhetetlen fejlesztésekhez. A Hangyába tömörült gazdák a szorgalmas munka és a magántulajdon bástyái lettek (Romsics, 2005, 83.). A Hangya Szövetkezet hálózatának vásárhelykutasi egysége 1903-ban jött létre, boltot és vendéglőt nyitottak itt (Szabó, 2015, 101.). Ebben az évben kezdte meg működését a kardoskúti Hangya is. Vásárhelykutason a századelején az egyik legégetőbb problémát a lakosság áruval való megfelelő ellátása jelenthette. A helyi gazdák közül Karasz Béla, Kotormán Lajos, K. Tóth Bálint, Gregus Máté, Szabó Sándor és Szabó György részjegyeket írattak a lakossággal, amely az üzlet létrehozásának forgótőkéjét teremtette meg (hozzávetőlegesen 4000 korona). A részjegyeket vásárlóknak később osztalékot és visszatérítést fizetett a Hangya (Koszorús, 1985, 316.). Miután a létrejött egységek kinőtték magukat, bővítésre került sor, ekkor megvásárolták a szomszédos telket és a rajta lévő lakóházat. A régi boltot és vendéglőt egybenyitották, itt működhetett tovább a bolt, az új telken pedig a vendéglő biztosított szórakozási lehetőséget. A vendéglő alá pincét, elé teraszt építettek, a helyiségeket úgy alakították ki, hogy egy cukrászdával tudták növelni a Hangya szolgáltatásainak körét (Juhász Nagy Péter).
A Hangya működésében a szakosodás és a koncentráció egyszerre volt megfigyelhető, Vásárhelykutason a Tejszövetkezet vált az egyik legfontosabb szakszövetkezetté. A szövetkezet új távlatokat nyitott a pusztai lakosság ellátásában és terményeik értékesítésében (2. táblázat). A külterületi tanyaközpontokban korán kiépült a Hangya hálózata, míg például Orosházán csak 1920-ban indították el (Koszorús, 1985, 316.). A tanyai boltokat nagykereskedők látták el áruval, akik ügynökeiken keresztül vették fel a kapcsolatot a boltosokkal. A megrendelt árukat meghatározott időközönként, körjáratszerűen szállították ki a boltokba. A boltok forgalmát nagyban befolyásolta elhelyezkedésük, minél több tanyasi számára esett útba a bolt, annál nagyobb, stabil vevőkörben bízhatott az üzlet. Forgalmasabb utak mentén az átmenő forgalom is jelentékeny bevételt jelentett. Az Orosházához tartozó bónumi Hangya-bolt közel esett a vásárhelyi-Pusztához, így vevői közé számos pusztai lakos is bele tartozott. Részt vállalt még a Puszta ellátásában a pusztaközponti Mágori-féle bolt (Koszorús, 1985, 318.). Az évek múlásával, igazodva a helyi adottságokhoz egyre bővült a Hangya szolgáltatói profilja.

2. táblázat. A vásárhelykutasi Hangya Szövetkezet működési körébe tartozó szolgáltatások bővülése.

	Szövetkezeti szolgáltatás	Megindulásának ideje
1.	Bolt	1904
2.	Vendéglő	1904
3.	Cukrászda	1904 után
4.	Tej, toll, tojás, gabona felvásárlása	Gabona 1920-as évektől, tej 1927-től
5.	Kisebb mezőgazdasági gépek árusítása	1904 után
6.	Járműhídmérleg (30 q)	1932 után
7.	2 db kukoricagóré	1932 után
8.	Szárítóüzem (herbárium)	1937
9.	Fatelep (tűzifa, mész, cement, szén)	1938

2.3 A második világháború és az azt követő évtizedek

Magyarország 1941. június 26.-án, a Szovjetunió megtámadásával belépett a második világháborúba. Ettől kezdve a növekvő háborús terhek az életszínvonal lassú csökkenésében csapódtak le. 1944-re az ország hadszíntérré vált, a front és a nyomában kialakult súlyos gazdasági válság Vásárhelykutast sem kerülte el. Mindenkit érintett a jegyrendszer és a beszolgáltatási kötelezettség, amely rendelkezések károsan hatottak a kereskedelmi kultúrára is. 1941-től jegyre adták a kenyeret és a lisztet, 1942-től a tejet, 1943-tól a húst, ami főleg a városi lakosság folyamatos ellátását biztosította, a parasztok ezt ki tudták egészíteni a maguk által megtermelt terményeikből. 1943-tól léptették életbe a kötelező beszolgáltatási rendszert. „Ettől kezdve minden gazda a föld aranykorona-értéke alapján meghatározott összegű termény beszolgáltatásával tartozott, függetlenül a tényleges évi terméstől” (Romsics, 2005, 258.). A háború véget vetett a mezőgazdasági termékekkel való piaci kereskedésnek, a nagykereskedelemben az állami ellenőrzés érvényesült. Ezzel a szövetkezetek (Hangya) fogyasztási és értékesítési funkciója is visszafejlődött. Egyszerre jelentkezett az áruhiány és a keresletcsökkenés, terjedt a cserekereskedelem. Egy megdöbbentő cikket közöl a Vásárhelyi Reggeli Újság 1944. május 5.-i száma, „a pusztaiak jól megjárták az orosházi piacon” címmel. „A Gazdasági Egyesület panaszából olyan dologról szereztünk tudomást, amely méltán kelti fel a legszélesebb körben a legnagyobb csalatkozást. A párnapos libákat és párnapos csirkéket súly szerint való eladással hozták forgalomba, mégpedig egy hivatalnok egyenes utasítása alapján. Sokan jelentek meg a pusztaiak közül egy-egy garaboly kis csirkével, egy-egy láda pár napos libával és egyszerre csak jöttek a piaci ellenőrök. Súly szerint pedig a libáknak kilója 4,20 pengő, a csirkének pedig 4,40 pengő. Próbaképpen lemértek azután a csirkék közül egy kilót. Pontosan 32 esett bele, vagyis egy-egy kiscsirke az ellenőrök számítása szerint nem egészen 14 fillérért lehetett értékesíteni. A pusztaiak Orovecz Ferenc vezetésével megjelentek a Gazdasági Egyesület elnökségénél és panaszukat elmondták.” Az történteket feljelentés követte a Földművelésügyi Minisztériumba.
A háborús pusztítás elkeserítő képét festi elénk, hogy az ország marha-, ló-, sertés- és juhállományának 44-80 %-a pusztult el (Romsics, 2005, 270.). 1945 után a gazdálkodásnak és a kereskedelemnek lassú normalizálása mellett, néhány év leforgása alatt gyökeres változások vették kezdetüket a szovjetek által felszabadított, majd megszállt országban. A lakosság ellátása súlyos gondokat okozott, főleg a városokban. A megszálló csapatok ellátása szintén jelentős erőforrásokat kötött le. A tanyai térségekben nagyobb tartalékokkal rendelkezett a lakosság, azonban az ő életkörülményeiket is megkeserítette a továbbra is fennálló beszolgáltatása és a termény-, zsírdézsma (Romsics, 2005, 308). Az Ideiglenes Nemzeti Kormány döntése alapján a mezőgazdasági termékeket csak engedéllyel lehetett a járásokból kiszállítani, így próbálták elejét venni a nagyarányú felvásárlási hullámnak. Terjedt a feketekereskedelem, ami a tanyákról próbálta felvásárolta az élelmiszert és a városokban értékesíteni áruját. Megjelent vidéken a városok éhező lakossága. 1945-ben újra működni kezdett a nagykereskedelem, szövetkezetek (Hangya februártól), azonban az áruhiány nem csökkent, felértékelődtek a községi piacok (Koszorús, 1985, 320-321.). A nagykereskedők elkezdték a tanyai boltok ellátását is, de amíg a jegyrendszer működött addig a tanyai boltok szerepe is az áruk elosztásában, kiosztásában merült ki. „Az árukínálat és –kereslet egyensúlyának drasztikus arányú megbomlása s az elapadó adóbevételek híján a kormány kiadásait fedező papírpénz-kibocsátás nagyarányú inflációhoz vezetett” (Romsics 2005, 306.). Az orosházi piacon 1946 márciusában az alábbi árakkal találkozhatunk: „egy kilogramm hízójószág 5 millió pengő, egy pár tyúk ára 10-12 millió pengő”, a tojás darabja 50 ezer pengő, a szabad cukor kilója 2 millió pengő (Koszorús, 1985, 324.). A pénzromlás tovább súlyosbította a helyzetet és a kereskedelem a cserekereskedelem szintjére épült le. Az orosházi Hangya májusi hirdetésében például 1 db ekevasat 15 kg, 1 db 10 literes zománcos lábast 40 kg búzáért árusított (Koszorús, 1985, 325.). 1946. augusztus 1.-jén sor került az új pénz, a forint bevezetésére. A gazdaságot stabilizáló intézkedés a parasztság nehézségeit nem csökkentette, ugyanis az agrárolló szétnyílt, ami azt jelentette, hogy az ipari termékek árát magasabb szinten állapították meg, mint a mezőgazdasági termékekét.
A jegyrendszer, a beszolgáltatás és a megkezdődő államosítások még magyarázhatóak voltak a gazdaság szétzilált állapotával és Nyugat-Európában is hasonló intézkedéseket foganatosítottak. Azonban 1947-től kezdődően a gazdaságpolitikai intézkedések (is) a kommunisták egyedüli érvényesülésének talaját készítették elő. A kiterjedt infrastruktúrával, vevő és eladó körrel rendelkező, piaci alapokon szerveződő Hangya Szövetkezet törvényszerűen került ellentétbe a teljhatalmát kiépítő kommunista befolyással. A magántulajdon alapján álló szövetkezetekkel szemben az állami vezetés az 1945-ben életre hívott földműves szövetkezeteket erősítette meg. A földműves szövetkezetek célja a feldolgozás és az értékesítés segítése, valamint a földosztás során fel nem osztható vagyon (gép-, épületállomány) használatának koordinálása volt. A Hangya Szövetkezet és a nagykereskedelem többi szereplőjét fokozatosan háttérbe szorították. Az 1948 augusztusában megalkotott új szövetkezeti rendelettel a magán szövetkezeti szféra egyesült a földműves szövetkezetekkel (Koszorús, 1985, 334.). A tanyai boltok irányítását átvették, ahol nem sikerült kikényszeríteni az együttműködést ott a boltok bezárásra kerültek, 1952-re országosan a magán kiskereskedések száma 40000-ről 3000-re csökkent. A földműves szövetkezet több helyen meghagyta az eredeti tulajdonost, boltvezetőt, aki ezután, mint szövetkezeti boltvezető tevékenykedett tovább. Vásárhelykutason (1950-től Székkutason) is hasonló forgatókönyv szerint sajátította ki a földműves szövetkezet a korábban a Hangya Szövetkezet által üzemeltetett egységeket. A szövetkezet 10 dolgozót vett át a Hangyától, tovább működtette a Tüzép-telepet, 1952 júniusában textil és ruházati szaküzletet nyitott (Viharsarok), ezen kívül kisvendéglőt és cukrászüzemet létesített (Simonffy, 1971, 132-133.). 1968-tól a földműves szövetkezet felvette az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet (továbbiakban ÁFÉSZ) nevet. 1970-ben 8 külterületi, tanyai bolt működött Székkutas területén: 1. a kakasszéki gyógyintézetnél; 2. a Ficsér-dűlőbeni ÁFÉSZ 2. sz. bolt; 3. a kakasszéki vasútállomásnál + italbolt (a volt Vacsi-féle); 4. az Öthalmi-dűlőbeni bolt; 5. a sóshalmi bolt + italbolt; 6. a csicsatéri iskola melletti bolt; Pósahalmán az ÁFÉSZ 7. sz. bolt; 8. az Állami Gazdaság IV. kerületi központjában (Simonffy, 1971, 132.). A következő táblázat a Kutas külterületén fekvő tanyáknak a legközelebbi bolttól való távolságát összegzi az 1960-as évekre vonatkozóan (3. táblázat).

3. táblázat. Tanyák távolsága a legközelebbi tanyai bolttól Székkutas külterületén (Simonffy, 1971,113.)

Km	0-1	1-2	3-5	6-10	11-15	összesen
Tanyák száma	96	515	220	11	0	842

Az adatok alapján a tanyák több mint 90 %-a beleesett valamelyik tanyai bolt 5 km-es vonzáskörzetébe, és egyetlen tanyai lakosnak sem kellett 10 km-nél többet megtenni a legközelebbi üzletig. A boltok közelében iskola és/vagy nagyobb munkaerőt lekötő mezőgazdasági telep működött, műút vagy vasút is kedvezett az üzletek működésének (4. táblázat).

4. táblázat. A Székkutas külterületén elhelyezkedő tanyai boltok forgalmát befolyásoló létesítmények

Bolt/szempont	közelben iskola	közelben mg.-i üzem	műút, vasút
1. Kakasszéki gyógyintézet	Kakasszéki iskola	_	műút a gyógyintézethez
2. Ficsér-dűlő (ÁFÉSZ 2. sz. bolt)	_	Ficséri Állami Gazdaság (setés, szarvasmarhatelep)
3. Kakasszéki vasútállomás (Vacsi-féle)	Kakasszéki iskola	_	Békéscsaba-Szeged vasútvonal
4. Öthalmi-dűlő	Öthalmi iskola	_	_
5. Sóshalmi bolt	Sóshalmi iskola	Rákóczi TSZ	47. sz. főút
6. Csicsatéri bolt	Csicsatéri iskola	Fajta Kísérleti Állomás, tehenészet	Székkutas-Nagymágocs műút
7. Pósahalom (ÁFÉSZ 7. sz. bolt)	Pusztafeketehalmi iskola	Új Élet TSZ Sertéskombinát	Üzemi műút
8. Állami Gazdaság IV. kerületi központ	_	(Kutasi) Állami Gazdaság gépműhelye	Székkutas-Nagymágocs műút

Az 1960-as években Székkutast szocialista mintaközséggé kívánták alakítani, amely azt a vak „fejlődéselméleti” elképzelést követte, amely szerint a tanyák is életképtelen településformáknak tekintendők a szocialista viszonyok között. Ez a terv a tanyán élők számának csökkenésével számolt, és végrehajtása az elnéptelenedési folyamat gyorsulását vonta volna maga után. A terveket csak részben valósították meg, a külterületi népesség fogyása ennek ellenére is drasztikus volt. A tanyák önfenntartása ellehetetlenült, a szolgáltató létesítmények pedig az új falukörzet középpontjában helyezkedtek el. 1975 elején a falu központjában avatták fel az első ABC szövetkezeti áruházat, amely a belterület ellátását javította (Csongrád megyei Hírlap). A lakásépítéseket a község legerősebb téesze, az Új Élet is segítette.

3. A külterületek ellátásának általános viszonyai a második világháborút követően

A tanyai boltok működésében az 1950-es évekre vonatkozóan jól tetten érhetőek az országos politikai változások. Az évtized legelején a tanyasiak életkörülményeit hátrányosan alakította az erőszakos téeszesítés, amely megfosztotta lovuktól, szekerüktől (mozgás lehetősége), önálló életvitelüktől a parasztságot; tovább préselte őket a beszolgáltatás. Ezek miatt nehezebben tudtak eljutni a boltba, vásárlóerejük alacsony volt. 1953-ban, Nagy Imre reformkísérlete nyomán megindult a téeszekből való kilépés és csökkent a beszolgáltatás mértéke, ami kedvezően hatott a boltok áruforgalmára is. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején áruellátási gondok jelentkezetek. 1957-től kezdve a megtorlás és a kádári konszolidáció már a következő évtizedek negatív tendenciáit vetítette előre, ami a tanyai lakosság számának gyors csökkenésében nyilvánult meg (Koszorús, 1985, 339.). Ennek folyamatáról lentebb részletesebben szólok. Általánosságban elmondható, hogy a tanyai boltos munkája során szoros és bizalmas kapcsolatot alakított ki a környező vevőkörével. Ez feltétele volt a kedvező forgalomnak, ennek a kapcsolatnak a kialakítása nagy odaadást követelt meg a boltostól. A boltos lakása gyakran az üzlet mellett helyezkedett el, ami a nyitva tartás korai és kései időzítését tette lehetővé. A gördülékeny működés a családtagok bevonását is igényelhette, ha a boltvezetőnek áruért kellett mennie. Az áruellátás 1948-től a földműves szövetkezet, majd 1968-tól az ÁFÉSZ feladata volt, a kiszállítást idővel a termelővállalatok végezték meghatározott időközönként. Az év során tapasztalhatóak voltak bizonyos változások a vásárlási szokásokban. Például télen kevesebb vevő fordult meg a boltokban, aminek egyik oka a disznóvágások teremtette élelmiszerforrás, míg nyáron nagyobb forgalom jelentkezett. Nyáron a mezőgazdasági munkák dandárjának idején korábban kellett a boltosnak kinyitnia és ekkor vevői között számíthatott idénymunkásokra is. A fogyasztási szokások átalakulásának egyik leginkább tetten érhető jele a kenyér forgalmának növekedése. A kenyér sütése a nők feladata volt, azonban az 1950-es évektől általánossá vált a nők munkába állása (téeszben, állami gazdaságban, szocialista vállalatoknál), ami szűkítette a tanyai önellátó gazdálkodás lehetőségét. A feketekávé, pipereszappan, illatszerek a háború után még alig fogytak a tanyán, az átalakulás ezeket is meggyökeresítette. Az 1960-as években jelentek meg a tanyai boltok polcain a konzervek. Tejterméket és cukrászsüteményt nem lehetett kapni a hűtési lehetőségek hiányossága miatt. A hűtőszekrények megjelenéséig a pincében vagy a fúrt kútban hűtötték az azt igénylő árukat. Hasonló megfontolásból, disznósajtból, felvágottakból, májasból csak rendelésre hozatott a tanyai boltos. A tanyai bolt szolgáltatásainak bővítésével igyekezhetett növelni forgalmát, ilyen célból létesíthettek lisztcsere telepet, darálót, baromfifelvásárló helyet, stb.. A boltos felvállalhatta, hogy átvevő helyet biztosít valamilyen tartós fogyasztási cikk számára. Ebben az esetben a kiszállítás problémáját is magára vállalta, amit gyakran a téesz oldott meg. A kisforgalmú tanyai boltok mostoha gyermekeivé váltak a nagy forgalmú belterületi boltoknak, a hálózat fejlesztést az ÁFÉSZ gyakran a városi boltok nyereségéből valósította meg (Koszorús, 1985, 335-342.).

4. A külterületi kiskereskedelem helyzetére ható tényezők a második világháborút követően

4.1 A településszerkezet változása

A tanyai boltok működése és megszűnése szorosan összefügg a tanyák sorsának 1945 utáni alakulásával. A tanyai élet- és településforma visszaszorulásához egymást erősítő negatív folyamatok járultak hozzá. Ezek közül a legfontosabbak a gazdasági szerkezet és működés átalakulása, amely korlátozott szerepet hagyott a tanyák számára; a tanya politika, amely „tanyakérdésként” megválaszolatlanul és megoldatlanul hagyta, hogy miként képzeli el a tanyák össztársadalmi/gazdasági térbe való beillesztését; inkább előbbiek következményként kell szólni az elvándorlás folyamatáról és az életmód átalakulásáról. A tanya akkor életképes, ha gazdasági tevékenység folytatható rajta, ha pusztán lakó funkciót tud csak betölteni már nem. A tanya nem csak az épületeket jelenti, hanem a hozzájuk tartozó földterületet is, ami a gazdasági tevékenység alapja. A parasztság történetében mérföldkőnek számító 1945. évi földreform a tanyai településforma expanzióját eredményezte. A törvény végrehajtása nyomán 75000 új tanya épült országosan (Valuch, 2005, 52.), a külterületi lakossága nagymértékben nőtt (1949-ben 1576000 fő, Valuch, 2005, 70.). Az 1949-ben készült tanyaközpont-létesítési tervek alapján Vásárhelykutas lakosságának ekkor 79% a volt külterületi lakos (Szabó F., 1975, 69.). Azonban a földosztással megindult kisparaszti gazdálkodás nem sokáig élvezhette a frissen megtapasztal önálló gazdálkodás örömeit és terheit. Az 1949-re megszilárdult kommunista rendszer megkezdte a kevésbé ellenőrizhető tanyai lakosság üldözését. 1949-ben építési tilalom lépett életbe a tanyákra vonatkozóan, az erőszakos kollektivizálás során a parasztság elveszítette saját földterületeit (Valuch, 2005, 53.). A szövetkezettől természetesen kapott jövedelmet vagy takarmányt, ez azonban már nem kötötte a tanyához, ami megkezdte gazdasági funkciójának elvesztését. A tanyai településforma megszüntetésének szándékát előre vetítve az első ötéves tervben 250 új tanyaközpont létrehozását irányozták elő, amelyekből az 1950-es évek elejére 150 új település (tanyaközség) jött létre (Valuch, 2005, 54.).
A szövetkezetesítés lendületét Nagy Imre miniszterelnöksége visszafogta, az 1956-os forradalom részben felszámolta, a megtorlás időszaka pedig kis időre negligálta. A Kádár-korszak elején lezajlott újabb szövetkezetesítés hullám eredményeként „1958 és 1961 decembere között a téesztagok száma megnyolcszorozódott, a téeszek területállománya pedig csaknem megötszöröződött. 1961 végére a magyar parasztság 75%-a volt tsz-tag, 19%-a állami gazdasági dolgozó, s a magángazdálkodó már csak 6,5%.” (Romsics, 2005, 419-420.). Székkutas 22000 kataszteri holdas területéből 1963-ra mindössze 857 kataszteri holdon gazdálkodtak „egyéniek” (Simonffy, 1971, 116.). Az 1960. évi népszámlálási adatok alapján a külterületi lakosság aránya továbbra is 79% volt (KSH adatai alapján Simonffy, 1971, 105.), tehát a kommunista fordulat előtti állapotokat tükrözte. Ezek után megállapítható, hogy a településszerkezet átalakulása csak a kollektivizálás befejeztével, annak gyakorlati működésének következtében indult meg. A szocialista nagyüzemi gazdálkodás ezután a földterületek nagy részét „magáénak tudhatta” és az itt alkalmazott agrotechnika (elsősorban a szántóföldi növénytermesztésben) a minél nagyobb, egy tagban lévő parcellák kialakítást kívánta. A tanyák által képzett mozaikosság ebbe a területhasználati felfogásban akadályozó tényezőként jelentkezett. Az elhagyott tanyákat Székkutason is néhány ezer forintért lehetett megvásárolni bontás céljából. A tanyából kikerülő még használható építőanyag (általában épületfa) azután a faluban bővülő háztáji gazdálkodás építését szolgálta. Az 1970-es évekre a tanyák felszámolása veszített lendültéből, ekkora azonban a külterületi népesség országosan 897000 főre zsugorodott (Valuch, 2005, 70.). A külterület azon részein, ahol a szocialista nagyüzem több munkaerőt foglalkoztató üzemegységei működtek, a helyi tanyai lakosság megmaradását erősítette. Ezek a megmaradó népességtömörülések a tanyai boltok vevőkörének stabilitásához is hozzá járultak. A mezőgazdaság szakágai közül az állattenyésztés több munkaerőt igényelt (sertéskombinát, tehenészetek), míg a gépesítés terén folyamatosan fejlődő növénytermesztés egyre kevesebbet. Székkutas külterületi népességének drasztikus csökkenése az 1960-as évek vége és az 1980-as évek vége között zajlott le. Székkutas 1960 és 1980 között elveszítette népességének 33,1 %-át (5. táblázat). A veszteség elsősorban az elvándorlás következménye, amely fokozottan érinthette a külterületi lakosságot. Ezzel párhuzamosan viszont a belterületen lakók száma folyamatosan gyarapodott. A külterületi népesség apadása értelemszerűen a tanyai boltok forgalmának csökkenését vonta maga után.

5. táblázat. Az állandó népesség változása Székkutason a népszámlálások alapján (1949-1970, forrás: KSH

Népszámlálás 2001. Internetes forrás: http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/06/06/data/tabhun/4/load01_1_0.html)

Utolsó letöltés 2016. december 31.

Népszámlálás	1949	1960	1970
Állandó népesség száma (ezer fő)	5008	4574	3886
A népességváltozása a megelőző népszámlálás adataihoz képest (%)	-0,3	-8,6	-15

 4.2 A foglalkozási szerkezet átalakulása és a tanyáról való elvándorlás kapcsolata

A kollektivizálás közvetlen hatásai a birtokok tulajdonviszonyainak megváltozásában (magántulajdonból szövetkezeti tulajdon) és a birtokméretek megnövekedésében érhetőek tetten. A folyamat közvetetten magával vonta a tanyai lakosság életmódjának átalakulását és a foglalkozási szerkezetben betöltött szerepének a gyors átstrukturálódását. Ezek a társadalmi hatások gyorsították a tanyavilágból való elvándorlást és szűkítették a tanyai kiskereskedelem lehetőségeit. A tanyai lakosság foglalkoztatási viszonyai gyökeresen átalakultak a kommunista gazdaságpolitika végrehajtását követően. Megelőzően a földel rendelkező parasztcsaládok munkaerejüket úgy szervezték, hogy a saját birtokuk megművelése is biztosítva volt. A gazdaságba való radikális állami beavatkozás több irányban is megváltoztatta a paraszti társadalom gazdasági szerkezetben betöltött szerepét. Az 1950-es években az ország bizonyos régióit érintő erőltetett iparosítás, majd az azt követő évtizedekben a könnyűipar kiterjedtebb bővítése folyamatos munkaerő szükséglelet igényelt. Ezt az igényt főleg az agrártársadalom elégítette ki, amely az 1970-es évekig munkaerő kibocsájtó volt, 1950 és 1970 között megközelítőleg 1 millió kereső hagyta el a mezőgazdaságot és vált döntően ipari munkássá (Valuch, 2005, 197-199.; 1. ábra).

1. ábra. A településtípusok közötti vándorlás fő iránya 1950 és 1990 között.

 A nemek arányát és a korszerkezetet figyelembe véve a fiatalok és a férfiak jelentek meg az iparban; a nők és az idősek pedig a téeszek munkaerő szükségletét próbálták fedezni (Valuch, 2005, 198.). A téeszek munkaerő állátottsága így mennyiségileg és minőségileg is hiányos volt, ami éreztette hatását a termelés színvonalában és fókuszban hagyta az egyéni gazdálkodás jelentőségét. Az átrétegződés folyamatai és következményei az 1960-as évektől váltak visszavonhatatlanná. Ha a paraszti társadalom időráfordítását vizsgálnánk, akkor az önellátáshoz kapcsolódó gazdasági tevékenységre fordított idő csökkenését és ezzel párhuzamosan a lakóhelytől elváló munkahelyen töltött idő növekedését látnánk. Például a tradicionális kenyérsütés az 1970-es évekre megszűnt, ez a munka korábban fél, egy nap időráfordítást jelentett hetente (Valuch, 2005, 326.). A tanyai társadalom esetében a munkahelyek elérését nehezítette a távolság, aminek első következménye az ingázok arányának növekedése volt. Az ingázás az elvándorlás előszobáját jelentette. Az önellátás ellehetetlenülésével fokozottan nőttek és bővültek a tanyai lakosság ellátási igényei. Ezek az igények tartották fent és a korszak elején hívtak életre újabb tanyai boltokat. Azonban hosszú távon az elvándorlás, majd a természetes fogyás a külterületi lakosság tényleges fogyásának gyors ütemét generálta. A államszocializmus politikai szándékai szintén a tanyák felszámolását remélték. Ezt sugallja az alábbi, 1976-ból származó, tanyakérdéssel foglalkozó kiadvány is: „Nincs pontos felmérés, de könnyen kiszámítható, hogy a sok ezer tanyaterület és a hozzá vezető utak korszerű, táblás művelésbetörténő bekapcsolása milyen népgazdasági előnyökkel jár. Körültekintő felméréssel azt is ki lehetne számítani, hogy mennyi plusz munkaerőt nyerhetnénk a ma csak nagyon kis hatékonysággal a tanyai gazdaságban lekötött munkaerő, s ezáltal milyen népgazdasági előnye lenne annak, ha a munkáskéz híján álló drága gépek az iparvállalatok produktíven kihasználhatók lennének” (Komócsin, 1976, 25.). A népesség csökkenésével egyenesen arányosan csökkent a külterületek kereskedelmi ellátottságának színvonala.

5. Az utóbbi évtizedek folyamatai

A tanyai boltok a rendszerváltozás utáni átalakulásban veszítették el végleg a létalapjukat, miután a már piaci alapon szerveződő ÁFÉSZ nem tudta fenntartani a vesztésegesen működő boltokat. A veszteségek csökkentése érdekében már az 1970-es évek végétől lehetőség volt az állami, szövetkezeti boltok bérbeadására, amely a veszteséges üzletek egyfajta kiszervezését jelentette (Valuch, 2005, 178-179.). A rendszerváltozást követően a bérlők - már vállalkozóként - tulajdonosaivá válhattak az üzletnek. Ez a forma a tanyai boltok egy részét megmentette a felszámolástól, addig, amíg a tulajdonos hivatástudata, eltökéltsége életben tartotta az üzletet. A külterületekről való elvándorlás a 1980-as években is folytatódott, intenzitása azonban az évtized végére csökkent. A csökkenés okai közé tartozik a falvakban való lakásépítés feltételeinek romlása. Az állam, illetve a szövetkezetek egyre kevésbé tudták támogatni a betelepülők házépítését, valamint a saját jövedelmi források is csökkentek. 1986-ban Székkutas lakosságának még 34 %-a élt tanyán (Wikipédia). A 1990-es évek elején jelentkező gazdasági recesszió is mérsékelte az elvándorlás mértékét, de az továbbra is jentős maradt, a hódmezővásárhelyi kistérségben Székkutas veszített leginkább a népességéből. A 2011. évi népszámlálás Csongrád megyei adatai alapján a népesség fogyása napjainkban is itt a legintenzívebb (KSH, 2. ábra, 6. táblázat).

6. táblázat. Az állandó népesség változása Székkutason a népszámlálások alapján (1980-2011, forrás: KSH Népszámlálás 2011, 163.)

Népszámlálás	1980	1990	2001	2011
Állandó népesség száma (ezer fő)	3061	2772	2646	2307
A népességváltozása a megelőző népszámlálás adataihoz képest (%)	-19,5	-9,4	-4,5	-13

2. ábra. A lakónépesség változása Székkutas területén 2001. február 1. és 2011. október 1. között (%) (Forrás: KSH Népszámlálás 2011, 8.)

Szintén a KSH elemzéséből derül ki, hogy „az országban a harmadik legtöbb külterületi lakás (13 százalék) Csongrád megyében található, számuk az elmúlt évtizedben 4,1 százalékkal fogyott. A megye lakásállományának 10 százaléka külterületen volt, részarányuk – a legnagyobb mértékű csökkenés ellenére – továbbra is a második legnagyobb az országban.” (KSH Népszámlálás 2011., 38.). A szocialista nagyüzemekhez kapcsolódó boltok forgalmát apasztotta, hogy ezeknek az üzemegységeknek a termelése megszűnt vagy sokkal kevesebb munkaerőt igényelt (elsősorban az állattenyésztés visszaesése és a gépműhelyek bezárása következett be). Az átalakulás újra megteremtődtek az egyéni gazdálkodás feltételei, és a tanyák építésének tilalma is megszűnt. Ezek azonban nem eredményezték a tanyák állományának gyarapodását, vagy a tanyai népesség növekedését. A tanyák jellemzően a gazdasági funkcióik egy részét nyerték csak vissza. A XIX. század végén még áthidalhatatlan volt a távolság a belterületi lakóhely és a tagosított, művelésbe fogott földek között. Ez eredményezte a vásárhelyi Puszta tanyavilágának kialakulását. Napjaink tanyatulajdonosainak nagy része szintén rendelkezik belterületi lakó ingatlannal, azonban számukra már gépjárművel gyorsan elérhető a tanyájuk. 2013-ban zárta be ajtait az utolsó tanyai bolt Székkutas külterületén, Pósahalmon. A közeljövőben nem prognosztizálható a külterületi népesség gyarapodása. Kevés fiatal képzeli el a jövőjét tanyán, az időskorú lakosság halálával pedig a meglévő népesség további fogyása várható. A még külterületen élők fokozatosan hozzászoktak, hogy a közeli településekről szerezzék be, amire szükségük van. Ezt segítette a gépjárművek terjedése, akik nem rendelkeznek járművel vagy időskorúak a tanyagondnoki szolgálat segítségére szorulnak.

 

Felhasznált irodalom

Gregus Máté. A Pusztakutasi Olvasó Egylet és Vásárhelykutas, mint tanyakörzetnek története. In: Dr. Bakk Elekné dr. Takács Sára, Hazulról haza, Székelyudvarhelyről – Székkutasra. Tényközlő emlék – életem. Infopress Nyomda, Székelyudvarhely, 1997.
Földvári László, Vásárhelyi vendéglők, kocsmák, cukrászdák, szerzői kiadás. Hódmezővásárhely, 2006.
Hugo Hartung, Piroska, Németh Lajos kiadása. Svájc, Rorschach, 1987.
Dr. Komócsin Mihály, A tanyakérdés Csongrád megyében. Szeged, Csongrád megyei Lapkiadó Vállalt, 1976.
Koszorús Oszkár, Az orosházi tanyavilág bolthálózata és áruellátása a felszabadulás után. In: Dr. Tóth József (szerk.): Az orosházi tanyavilág átalakulása. Orosháza, Orosháza Város Tanácsa, 1985.
Romsics Ignác, Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2005.
Szabó Emese (szerk.), Vásárhelykutastól Székkutasig. Székkutas, Székkutas Községi Önkormányzat, 2015.
Szabó Ferenc, A Puszta és a közigazgatás, Kardoskút és Székkutas községgé fejlődése. In: Nagy Gyula Parasztélet a vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba, 1975.
Dr. Simonffy Ferenc, Adatok Székkutas jelenéből és múltjából. Székkutas, Új Élet MGTSZ, 1971.
Valuch Tibor, Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, Osiris, 2005.

Források

Csongrád megyei Hírlap 1975. március
Juhász Nagy Péter, Peres kutastól Székkutasig, összeállította és megírta Juhász Nagy Péter. Székkutas, 1992. (kézirat)
Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2001. évi népszámlálás, internetes forrás: http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/06/06/data/tabhun/4/load01_1_0.html utolsó letöltés 2016. december 31.
Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2011. évi népszámlálás, 3. Területi adatok, 3.6. Csongrád megye
Vásárhelyi Újság 1931. április
Vásárhelyi Reggeli Újság 1944. május
Viharsarok 1952. június
Wikipédia – Székkutas, internetes forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kkutas#Falusi_.C3.A9let_-_v.C3.A1rosi_komforttal utolsó letöltés 2016. december 31.

 

Mellékletek

1. kép. A kutasi csárda épülete. Forrás: Juhász Nagy Péter, 1992

 

2. kép. Laufer Károly egykori vegyeskereskedésének épülete. Forrás: Juhász Nagy Péter, 1992

 

3. kép. A kutasi piac eredeti helye az „Ó-falu” területén, betonasztalokkal. Forrás: Juhász Nagy Péter, 1992

 

4. kép. „ A kutasi Hangya Szövetkezet csoportkép az 1940-es évek elején.” Forrás: Szabó 2015, 106.

 

5. kép. A kakasszéki Földműves szövetkezet boltja. „A bolt és a vendéglő korábban a Vacsi-család tulajdona volt. Forrás: Szabó 2015, 292

 

6. kép. „A Hangya Szövetkezet boltja helyén létrejött új szövetkezeti élelmiszerbolt. 1950-es évek.” Forrás: Szabó 2015, 292.

 

 

7. kép. A földműves szövetkezet hirdetése 1956-ból. Forrás: Tiszántúli Kossuth Kalendárium, 1956

 

8. kép. A földműves szövetkezet hirdetése 1956-ból. Forrás: Tiszántúli Kossuth Kalendárium, 1956

 

9. kép. A földműves szövetkezet hirdetése 1956-ból. Forrás: Tiszántúli Kossuth Kalendárium, 1956

 

10. kép. A földműves szövetkezet hirdetése 1956-ból. Forrás: Tiszántúli Kossuth Kalendárium, 1956

 

11. kép. A földműves szövetkezet hirdetése 1956-ból. Forrás: Tiszántúli Kossuth Kalendárium, 1956

 

12. kép. Tanya Székkutas határában. Előtte a férfiak ingázását könnyítő motorkerékpár. 1970-es évek. Forrás Komócsin 1976, 13.

 

 

13. kép. Az Állami Gazdaság IV. kerületi központjában működött, egykori bolt épülete. 2017. január. Forrás: Sulyok Csaba 

---