Toldi Zszuzsa: És te nem voltál mellettem…

Toldi Zsuzsa

AZ megjelent piros sálban és kalapban. Csodálkoztam. Feketét vártam, elvégre nem rég temettünk... Kígyó bőre arcomhoz ért, kényszerű közhelyet mondott. – Tegyük el a csatabárdot. – Nem tesszük! – válaszoltam, mint a kő, keményen.
És te nem voltál mellettem.

Ő kényszeredettem fogadott, adott két halk cuppanósat. Mit tehetett volna? Közben csendesen figyelt, szava nem volt hozzám. Egyszer elvette a kabátom, hiányzott a fogas. – Boldog névnapot! – búcsúztam illendően, ő rezzenéstelen arccal biccentett.
És te nem voltál mellettem.

ÉN vigyázva léptem a lépcsőket, a korlátba fogódzkodtam. A hátsó székre rogytam le. Néha felálltam, szemben álltam a táncosokkal. Valami halvány fény megérintett, hajdani múltam fénye. Gyorsan visszabotorkáltam, megszédültem. Valaki átadta a helyet.
És te nem voltál mellettem.

AZ csinos frizurával jött át a termen, szép volt, azt hiszem. Üdvözölt engemet, mint akit jól neveltek. Fia fejét megsimogatta, a fiatal férfit kedvesen fogadta. Mosolyogva, meghatottan nézte a táncosokat, egyet különösen. Azzal, a piros kalappal váltott néhány szót, hozzá odament.
És te nem voltál mellettem.

Ő fehér menyasszonyi ruhában jelent meg. Haját hátul az édesanyja fonta be. Igazán szépen és kedvesen táncolt. Később az emeleten fogadta a gratulációkat. Rosszkor értem oda. Éppen barátaival társalgott, még várnom kellett volna.
És te nem voltál mellettem.

ÉN megköszöntem a meghívást. Hogy Az eliszkolt, annak örültem. Egy apró csomagot rejtegettem a táskámban. Szeretet lapult benne. – Most nem szabad! – mondták korábban. Ezért postást kerestem, talán megtalálja őket.
És te nem voltál mellettem.

Mély levegőt szívtam gyulladt tüdőmbe. A téren fahéjas, meleg bort mértek. Nem ihattam belőle. Kellemes zene szűrődött felém, felpróbáltam egy meleg sapkát. Nem állt jól nekem. A cukrászdában csak egy parányi habrolót rendeltem, hogy kicsit átmelegedjek. Beengedtek. Majd belekaroltam abba a fiatal férfiba, megkerestük az autómat a sötétben.
És te nem voltál mellettem.

Otthon felálltam a kisszékre. Albumot kotorásztam elő, mélyéről a szekrénynek. Sokáig kerestem képemet. Szalagos hajú, bárgyú mosolyú kislány nézett rám. Szorongott, a mosoly félúton megállt. Figyelmesen a kép mögé néztem. AZ már akkor ott leselkedett, mint aki prédára vár. De te… de te is ott settenkedtél mögöttem. Még közeledtél csupán. Miért mentél el?