Bullás Mária üveg-, ikonfestő és irodalmár

Fehér József:

vásárhelyi könyvbemutatóján

Alázatos meghajlás a hálás közönség előtt

Fotó: szerzői archívum, NLVK

Már több, mint tíz éve annak, hogy egy régi ismerősöm meghívott Szegedre, a petőfitelepi művelődési házba, mondván, ha szépet akarsz látni, gyere el velem Bullás Mária üveg- és ikonfestő kiállításának megnyitójára. Nem csalódtam, a nagy és tágas kiállítóterem hófehér falain szebbnél szebb, különleges üvegfestmények és élethű, szent alakokat ábrázoló ikonok ragyogtak felénk. Volt olyan üvegfestménye, ikonja Marikának, amelyet többször is megtekintettem – jólesett elgyönyörködni benne. Az alkotói lélek üzent és üzen általuk mindannyiunknak. Ámulva kérdezgettük őt és valósággal ittuk minden szavát. Még akkor elmondta, hogy 1999-ben beiratkozott egy üvegfestő tanfolyamra, majd Jószai Sándor festőművész szegedi ikonfestő tanfolyamára, és azóta fest, alkot, mindenki örömére.

Később meghívott magához Szegedre, ahol él és alkot. S elmondta, hogy nemcsak fest, de verseket és kis történeteket is ír, amiből lelkesen fölolvasott nekem. A délutáni verőfényben verseitől szépséggel, prózáitól bölcsességgel telt meg a napra néző, emeleti szoba.

Verseiből 2018-ban született meg az „Álmodni ébren” nagysikerű verseskötete. Engedjék meg, hogy idézzek a könyv ajánlójából, mert érdemes beleolvasni. „ Varázslatos világba lép be, aki felnyitja Bullás Mária gondosan, ciklusokba rendezett verseskötetének fedelét. Olyan ez, mint amikor egy különleges kapu hívogatón kinyílik előttünk, és azt érezzük: egyre beljebb és beljebb kell mennünk, hogy még többet tudjunk meg belőle világunkról, a benne élőkről, így saját magunkról is. Azért, hogy ebben a rohanó, száguldó világban szebb és jobb legyen az életünk. Ez a verseskötet a haza-, a táj- és az embertársi szeretet legszebb hitvallása.”

Elsőként Hódmezővásárhelyen, a Németh László Városi Könyvtárban, majd Szegeden a Somogyi-könyvtárban és Budapesten, a Zila Kávéház és Galériában volt teltházas könyvbemutatója. S amiről még szólni kell, hogy több kiállítása is nyílt közben Szegeden és környékén, valamint Székutason, Szentesen és Budapesten is. Üvegfestményeivel és ikonjaival a nemzetközi díjak mellett Krúdy bronz - és ezüstérmet, valamint Krúdy Örökség Díjat érdemelt ki. Mint látják, Bullás Mária sokoldalú alkotó, nála összekapcsolódik a festészet az irodalmi tevékenységével. Ahová kiállításra hívják, ott bizony verset is kell mondania.

Bullás Mária válaszol Fehér József kérdéseire

Fotó: szerzői archívum, NLVK

Az idén, 2024-ben pedig megszületett az „Aranykapu” című verseket és kisprózákat is tartalmazó kötete, melynek ugyancsak a Németh László Városi Könyvtárban volt nemrég az első bemutatója. A könyv borítójának elején az „Aranykapu”, a hátoldalán az „Átölelve” című üvegképe látható. Természetesen jelképes a festmények kiválasztása, és arra utal, hogy amikor a kötetbe belelapozunk, egy szépséges világ tárul elénk, amely felüdíti, megszépíti a lelkünket, vele együtt kicsit az életünket is.

Bálintné Ágoston Ilona írónő mondja Bullás Mária versét

Fotó: szerzői archívum, NLVK

Ez a könyv három versciklust (A természet körforgása, Gondolatok, Kárpát-haza), szívet-léleket melengető költeményeket, és két kispróza fejezetet (Történetek, érzések, A lélek rezdülései címmel), bölcs és derűs meséket tartalmaz. A versekből Bullás Mária, a szerző és Bálintné Ágoston Ilona szegedi írónő, a mesékből Hegyiné Csernus Judit olvasott fel csodálatosan. Öröm volt hallgatni őket, előadásukkal valósággal elvarázsoltak bennünket.

Hegyiné Csernus Judit olvassa a kisprózákat

Fotó: szerzői archívum, NLVK

Az estet gyönyörűen áradó kórusdalaival a VOX Beáta Kórus színesítette.

VOX Beáta Kórus éneke

Fotó: szerzői archívum, NLVK

Most lapozzunk bele Bullás Mária Aranykapu című könyvébe. Bátorságot nyújtó verse A csillag, a „Gondolatok” ciklusából.

A csillag

Egyszer jött egy angyal,

Szárnya ragyogott,

Tenyerén lehozott

A mennyből egy csillagot.

Így szólt hozzám halkan:

Fogd, mindig legyen veled,

Ez vezet majd az úton,

Segíti az életed.

Ragyog majd sötétben,

Mutatja, merre jársz.

Felragyog majd fénye,

Mikor jó útra találsz.

Azóta is velem a csillagom.

Fénye ragyog utamon.

Segít, hogy el ne tévedjek,

Utam végén célba érkezek.

Reményt, hitet adó verse a Még égnek a lángok című költeménye a „Kárpát-haza” ciklusából.

Még égnek a lángok

Még égnek a lángok,

S lesznek őrtüzek,

Hirdetve a világnak,

Nem pusztíthatja el

Népünket a gyűlölet.

Még égnek a lángok,

Lobog a lélek tüze,

Megtart az egység ereje,

Erősít bennünket

Az összetartozás hite.

Még égnek a lángok –

Mindenki tenni akar,

Mert őrzi még a múltját,

Igaz, állhatatos magyar.

Ki nem hátrál, és új jövőt akar.

Még égnek a lángok,

Lesz Magyar haza –

Kinek Kárpát-medence

Többezer évig lesz majd

Szépséges otthona.

Álljon itt egy szép novella is a „Történetek, érzések” fejezetből!

Utcai látomás

Tavasz volt. A természet éledt, lüktetett, a fák virágba borultak. A Nap arany sugarai beragyogták a vidéket. A délelőtti langy-meleg rátelepedett a városra. A főutca kirakatainak üvegein ragyogott a fény.

Egy Angyal földet ért és lágyan összecsukta hófehér szárnyait. Figyelte az embereket. Szerette hallgatni a gondolataikat.

Látta, hogy egy férfi közeledett katonás léptekkel, egyenes tartással és csupa aggodalommal. Elszántan csak arra gondolt, hogy ezt a helyzetet meg kell oldania a családjáért. Az Angyal a jövőt is látta és tudta, hogy egy hónap múlva a férfit meg kell műteni. Látta a családot, érezte végtelen fájdalmukat, érzéseiket, gyászukat... Az Angyal mellett kacagó gyerekek szaladtak el, de Ő tovább indult.

Egy padon szőke lány ült. Ragyogó kék szemében könnyek csillogtak. Mellé ült és szárnyaival betakarta, gyógyítgatta a lelkét. Halkan a fülébe súgta: – Ne légy szomorú. Visszajön hozzád, bocsáss meg neki – így vigasztalta.

Az út túloldalán egy hajlott hátú idős asszony állt, bottal a kezében. Barna, kopott kabátját a fény bearanyozta. Indulni készült a túloldalra, de nagyon nehezen mozdult már a lába. Az Angyal átsegítette az úton. Majd tovább indult, de még látta, hogy az asszony ráncos arcával fölnéz az égre, kicsit mosolyog és halkan így szól: – Köszönöm Istenem!

Ekkor egy kedves ismerős libegett eléje. Lenge, virágos ruhában a Harmatcsepp tündérlány, aki a „Segítünk és Védünk” program keretében volt a Földön. Nagyon sietett, mert ki akarta deríteni, hogy a botanikus kertben a tó mellett, vajon miért szomorú a szomorúfűz, miért hullatja a leveleit? Aztán virágok illatát maga mögött hagyva tova libbent.

Az Angyal azt is észrevette, hogy egy babakocsit toló fiatal anyuka arra gondolt, vajon mit is főzzön ebédre?

Ölelkező párt látott. A fiú azt kérdezte, ugye örökre? A lány még közelebb bújt és súgta, örökre. Az Angyal érezte boldogságukat, de tudta, hogy az örökre szerte foszlik rövid időn belül. Elválnak útjaik, mert a sors könyvében ez így van megírva.

Tovább lépett és leült egy fiú mellé a padra. Beleolvasott a könyvébe. Jó könyv, állapította meg. A címe: Az igazság. A fiú lassan szedelőzködni kezdett. Kabátját magára terítette, táskáját a kezébe fogta és elindult. A könyv ott maradt a padon, de az Angyal utána szólt: – A könyv! Vissza kell vinni a könyvtárba!

A fiú megérezte, hogy valami hiányzik és visszalépett a könyvért.

Ekkor egy ragyogó fénysugár száguldott át az égen. A két Angyal újra találkozott és átölelték egymást. Perdültek egyet-kettőt és ragyogó fényoszloppá váltak. Ekkor apró vízcseppek hullottak alá és ezáltal csillogóvá lettek a fák levelei, minden egyes fűszál a ragyogó napsütésben.

Szivárvány ragyogott fel az égen.

Egy aprócska gyerek piros lufival a kezében szaladt át a téren és kacagva így kiáltott:

Szivárvány az égen!

Angyal járt a téren!