Korody-Paku István: Zenéről és emigráns muzsikussorsról

Korody-Paku István: Zenéről és emigráns muzsikussorsról

kötetének címoldala

Korody-Paku István

SZŐCS GÉZA VÁSÁRHELYEN,

KÖNYVEM – ZENÉRŐL ÉS EMIGRÁNS MUZSIKUSSORSRÓL – BEMUTATÓJÁN

Szőcs Géza Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar költő két jelentős kulturális eseményen is részt vett Hódmezővásárhelyen: Vásárhelyi Őszi Tárlatok és a Zene Világnapja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen. Mindkét alkalommal meghatározó közszereplést vállalt. Ebben az évben lett volna 70 éves a 2020-ban elhunyt költő. Ebből az alkalomból emlékezésül idézünk  ünnepi beszédéből, megnyitó gondolataiból.

2010. október 10-én az 57. Vásárhelyi Őszi Tárlatot, mint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg.

"Szőcs Géza kulturális államtitkár szerint a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat egy rendkívül erőteljes válasz azokra a vitákra, melyek azzal kapcsolatosak, hogy "fejnehéz-e" a magyar kultúra és "Budapest"-központú-e. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára kiemelte, hogy ennyi láthatóan érdeklődő arcot szinte semmilyen kiállításmegnyitón nem látott. "Ilyen távolságban Budapesttől egy megapolisznak nem nevezhető város a lehető legjobb úton halad ahhoz, hogy közép- vagy nagyhatalom legyen a kultúra területén" – méltatta a kiállítás színvonalát, és a nagy érdeklődést Szőcs, aki mint elmondta, pont egyidős a tárlattal. Az államtitkár szerint az Őszi Tárlat egy kísérlet a kor igazságának kimondásához és megértéséhez, egy lenyomat a mai világról."
"Szőcs Géza kulturális államtitkár a kiállítás vasárnapi megnyitóján azt kérte a magyar képzőművészektől, hogy egy-egy alkotásukat ajánlják föl a vörösiszap sújtotta térségben élők megsegítésére."

Forrás:
https://promenad24.hu/2019/10/01/walterne-bongyik-terezia-a-zene-hidat-teremt-osszekapcsol-bennunket/

2019. október 1-jén, a Zene Világnapján osztotta meg a kultúrával kapcsolatos gondolatait a zenére fókuszálva, miközben bemutatta Korody-Paku István: Zenéről és emigráns muzsikussorsról című kötetét. Az esten Korody-Paku István és Gyimesi László zongoraművészek hangversenyét hallgathatták meg az érdeklődők. Az ünnepi alkalomnak a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szolgált helyszínül, ahol telt ház fogadta a művészeket és Szőcs Géza költőt. Az ünnepi estet a Szeretem Vásárhelyt Egyesület szervezte.

*

„Jó estét kívánok Gyönyörű Hölgyek és Nemes Urak, akik itt olyan nagy számban töltik meg a termet, hogy ez bennem ámulatot ébreszt, de egyben választ is ad arra nézve, hogy Korody-Paku István barátunk nem a semmiből jelent meg váratlanul, hanem egy olyan városban született, ahol az érdeklődés ilyen imponáló, ahol ennyi ember kíváncsi messze földre származott fiára. Én ezt az estét olyan emlékként viszem magammal, amely mindig fontos lesz, ha olyan vitákra kerül sor, hogy mi szükség van a klasszikus zenére, azokra az előadóművészekre, akik egyesek szerint fölös számban vannak.
Minek egy ilyen kicsi országnak olyan sok zenekar és olyan sok zenész? Ebbe a vitába most ne bocsátkozzunk!

Beszéljünk arról, hogy milyen sok magyar zenész volt a 20. században! Emlékszünk arra a nevezetes mondatra, amely kb. húsz évvel ezelőtt jelent meg a „Négy sor” című, a világ egyik legismertebb folyóiratában, és ami úgy hangzik, hogy „a huszadik század Budapesten kezdődött.” Ez nagyon sokféle szegmentben, dimenzióban igaz, de hogy a zenében mennyire igaz, azzal általában nem foglalkoznak, ezzel nem is nagyon szembesültünk. Tudtuk mindig, hogy kiváló zenészeink vannak, de hogy ilyen fényes csillagrajt alkotnak ezek a zenészek, arra nézve ez a könyv remek dokumentum, amely mintegy, vagy egész pontosan másfél tucatnyi világnagyságot hoz látóközelbe. Ezek között zenei géniuszok ugyanúgy vannak, a huszadik század egyetemes zenetörténetét meghatározó figurák, mint ahogy vannak remek nagymesterek is, meg mesterek is, akiket így együtt, egy ilyen könyvben összefoglalva megismerni rendkívüli élmény. Az a közös ebben a huszonhat muzsikusban, hogy mindannyiójukat a sors hosszabb-rövidebb időre, volt akit végleg, volt akit sokáig, külföldre vetett.

Noha a könyv elsősorban zenészekhez szól, olyanokhoz, akik tudják, hogy mi a különbség ugyanazon mű kétféle, vagy nagyon sokféle lejátszási lehetősége között, azért arra a kérdésre is figyelemreméltó válaszokat sugall, hogy mi a magyar és ki a magyar? Elejtett félmondatokból, félbekezdésekből derül ki, hogy ezek a magyar világnagyságok hogyan viszonyultak a magyar emberekhez, a magyar kultúrához, a magyar zenéhez. Ezeket a pontokat nem fogom most „lelőni”.

Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el ezt a könyvet. Annak is, aki zenész, annak is, akit érdekel a magyarok sorsa a nagyvilágban. Nagyon sok mindent lehet ebből a könyvből megtudni, a gazdagságunkat is, meg a mérhetetlen – hogyan is mondjam – alkalmatlanságunkat arra, hogy éljünk a gazdagságunkkal. Ezeket a művészeket mind-mind haza lehetett volna szólítani. Történtek is erre próbálkozások, és elég sokan kezdtek el végül hazajárni, itthon koncertezni, de életvitelszerűen nem hiszem, hogy bárki elmondhatná a felsoroltak közül, hogy visszatért a szülőhazájába.
Fantasztikusan sok érdekes dolog van a könyvben, de ami az embert mellbe vágja, az az, hogy a huszonhat zenészen kívül, akik egyenként önálló fejezetet képeznek, még rengeteg olyan zenész van, aki nem kapott önálló fejezetet, csak említést, Dick Marcelltől kezdve Juhos Józsefig. Az ember elámul azon, hogy itt végül is nemhogy több tucat művész szerepel, hanem számuk százas nagyságrendben mérhető.

Olyan dolgok derülnek ki ebből a könyvből, amelyek évtizedes vitákra és rejtélyekre vetnek fényt. Ma van a Zene Világnapja, elhangzott itt egy Menuhin-idézet az 1975-ös Zenei Világnapon elhangzott szavaiból. A könyvben van egy másik epizód, amely az 1991-es Zenei Világnaphoz, tehát október elsejéhez kötődik, és dr. Nagy István szavaiban fogalmazódik meg, miszerint Dohnányi nem azért lett háborús bűnös, mert a németeket dicsőítette, hanem azért, mert szidta a szovjeteket. Előre látta, hogy hová fog vezetni a szovjetek uralma.

Végül eljutunk a könyv történetének az elejéhez. Szilasi Alex barátunknak köszönhetően, aki itt ül a teremben, és talán méltóbb lett volna, ha ő beszél arról, hogy hogyan keletkezett ez a könyv. Régi ismeretség köti a szerzőhöz, Korody-Paku Istvánhoz. Azt is megtudta, hogy létezik ez a kézirat Korody fiókjában. Elmondta, hogy mit tartalmaz. Én erre megkérdeztem, hogy ezt miért nem adta ki eddig senki? „Ó, pályázott erre egy kiadó, azt is tudom, hogy melyik, de végül nem kapott rá támogatást. Akkor a szerző megunta azt, hogy miután ő évtizedeken át vesződött azzal, hogy lejegyezze, összegyűjtse, feljegyezze mindazt, ami a kéziratban szerepel, és ez nem érdekel senkit, akkor maradjon a fiókban.”

Mindez a 90-es években volt. Azóta eltelt majd három évtized, és én véletlen megtudtam Szilasi Alextől a kézirat történetét, kezdtem érdeklődni, hogy vajon Hódmezővásárhelyt érdekli-e ez a nemzetközi hírnevet szerzett fia, s nemcsak az, hogy zenészként milyen teljesítményre képes, hanem főleg azt, hogy a magyar zenetörténet, tehát a kutúrhistória egyik alapművét őrzi a fiókja. A vásárhelyi érdeklődés fölkapta a gondolatot, hogy ebből könyvet lehetne csinálni, könyvbemutatót, sőt koncertet is. Ez a három dolog a vásárhelyi zenebarátoknak köszönhetően most összejött."*


*Szőcs Géza (1953-2020) költő, politikus beszéde

□ Ajánló:

Zenével a világ körül. Interjú Korody-Paku István zongoraművésszel. In: Vásárhelyi Látóhatár. XIV. évf. 36. sz. p. 16
Korody-Paku István: Cziffra György, a legendás hírű zongorista városunkban. In: Vásárhelyi Látóhatár. XIV. évf. 36. sz. p. 14