Lapszemle VIII. évfolyam XXVI. szám

Vásárhelyi Látóhatár

Lapszemle VIII. évfolyam XXVI. szám

Csíkos Dia irodalmi szerkesztő lapszemléje

Fotó: Benák Katalin

Ha egy szóban össze kellene foglalni a folyóirat aktuális számának tartalmát, azt mondanám, ez a szó az emlékezés.

Az emlékezésről – azon belül is a kulturális emlékezetről – ezt írja Jan Assmann (német egyiptológus, vallástörténész professzor), idézem, helyenként nem szó szerint:
„A kulturális emlékezet a múlt szilárd pontjaira irányul. A múlt szimbolikus alakzatokká alvad, ezekbe kapaszkodik az emlékezés. A kulturális emlékezet szempontjából csak az emlékezetes, nem a tényleges történelem számít. Úgy is mondhatnánk, hogy a kulturális emlékezet a tényszerű múltat emlékezetes múlttá alakítja.”
Folyóiratunk legfrissebb számában bőven találkozhatunk a „múlt szilárd pontjaival”, olyan eseményekkel, tárgyi emlékekkel, történetekkel, melyek az azokat lejegyzőknek, megörökítőknek köszönhetően a mi emlékezetünk részévé is válhatnak, melyeket érdemes megőriznünk, továbbadnunk, továbbmesélnünk.

Lapunk elején Bán Csaba református lelkész tanulmányát olvashatjuk a reformáció idei, 500 éves jubileumán. A szerző áttekintést ad a reformáció helyi vonatkozásairól, az első ismert nevű prédikátorokról, illetőleg arról, hogy milyen hiányosak a hiteles dokumentumok az efféle adatokat illetően. Jó hírként előrevetíti, hogy készül és várhatóan idén meg is jelenik egy almanach, mely a vásárhelyi lelkipásztorokról készül a Levéltár gondozásában. Ezen felül a szövegből megismerhetjük a hódmezővásárhelyi reformációhoz kötődő egyháztörténeti munkákat, tárgyi emlékeket, melyek közül kiemelném az 1543-ban nyomtatott latin nyelvű Bibliát, amely Szenczi Molnár Albert zsoltárköltő-lelkipásztor tulajdona volt, továbbá egy eredeti Váradi Bibliát is, melyek a Bethlen Gábor Református Gimnázium vélhetően sok más kincset rejtő és őrző könyvtárát gazdagítják. A cikkhez tartozó fotókért külön köszönet illeti Simon Ferenc Tanár Urat.

Ezt követően Szenti Tibor személyes hangú írásával találkoztatunk Csete György építészmérnökről és feleségéről, Csete Ildikó textilművészről. A szöveg elsősorban Csete Györgyre reflektál, megismerhetjük a gondokkal, szomorúsággal teli életét, mély, metaforikus gondolatait, s a művész rendkívüli magányát.
Az emlékezést tovább folytatva főszerkesztő asszony által már említett Vida Mihály írását olvashatjuk Boldizsár István munkásságáról, a művész filozófiájáról. Szép kísérője, kiegészítője ez a szöveg a röviddel ezelőtt megnyitott kiállításnak, s a már idézett „képekbe kapaszkodó emlékezés” így bennünk is gyökeret ereszthet és még teljesebben virágozhat.
Csikós András születésének 70. évfordulóján Sonkoly Tibor festőművész kettejük barátságáról, és olyan, meghatározó élményeikről emlékezik, mint például első közös külföldi útjuk, melynek képei ma sem halványulnak. Reméljük, hogy az írásban említett, sok-sok fejezetet igénylő további részletekről is olvashatunk majd egyszer bővebben!
Szintén a 70. évforduló kapcsán nyílt 2017. április 8-án az Alföldi Galériában egy Csikós András Emlékkiállítás Találkozás címmel, melyről Nagy Imrének, a Tornyai János Múzeum igazgatójának a festőművész teljes pályáját átfogó írását olvashatjuk, melyet interjúrészletek színesítenek tovább, melyek segítségével komplex képet kaphatunk Vásárhely jeles alkotójának művészi koncepcióját tekintve.
A Művészet szabadsága című interjúban – melyet Főszerkesztő asszonyunk jegyez – a Rományi László – Sándor Eszter művészházaspár alkotásának gyakorlati fázisaiba kapunk betekintést. Olvashatjuk személyes érintettségüket az iparművészet és a képzőművészet viszonyában, a különleges, nem mindennapi anyagválasztásokról, jelenlegi munkáikról, elismeréseikről.
Különleges olvasmány a Gaál Györgyi által készített Kiss Csaba–interjú. A fiatal, tehetséges alkotó 3dimenziós grafikával foglalkozik, a Reflexiók pályázatunk grafikai különdíjasa. Egy fiatal, tehetséges alkotó, aki a vásárhelyi Népkertben egykoron álló Nyári Színkör 3dimenziós modelljét is megalkotta önszorgalomból, annak ellenére, hogy csak alig néhány adat állt a rendelkezésére.
A költészethez elérkezvén Béres Dezső szerző Vöröss István lírikusunk életéről oszt meg velünk korábban ily módon nem dokumentált, új adatokat. Az írás egy készülőben lévő tanulmány részlete, melyeket korabeli (XIX. század végi, XX. század eleji) vendégszövegek színesítenek és tesznek különleges olvasmánnyá írásmódjuk, szórendjük miatt.
Baka Istvánról Haranghy Géza írt egy biográfiai adatokkal kiegészített, szubjektív indíttatású kisesszét és két verset, evokációt.
Baka István József Attila–díjas költőnk élete nagy részét Szegeden töltötte, itt is hunyt el. Olyan folyóiratok fűződnek a nevéhez, mint például a Kincskereső és a Tiszatáj. A Tiszatáj épp idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, majdnem Baka Istvánnal egyidős, ő jövőre lett volna 70 éves.
Egy mondat erejéig Baka Istvánt idézném, mivel azt gondolom, ez a mondat határozza meg leginkább az ő költői attitűdjét: „Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek föl.”
Baka István számtalan szerepverset írt - sőt megkockáztatom, hogy tágabb értelemben véve valamennyi verse szerepvers -, emellett prózaíróként és fordítóként is nyomott hagyott a magyar irodalomban. A Vásárhelyi Látóhatárban ezúttal Haranghy Géza írásai mellett két Baka-vers, versrészlet is helyet kapott.

Folyóiratunk legfrissebb számában Jóna Dávid verseit olvashatjuk. Három, életképszerű versében ő is a múltat idézi: elsősorban gyermekévei kötik városunkhoz.
Az emlékezés fonalán tovább haladva Domonkos Tamás memoárját olvashatjuk, melynek különlegessége, hogy az ihletet a Vásárhelyi Látóhatár 2016/1. számának bevezető cikke adta, melynek címe Egy mondat ereje – és szintén Haranghy Géza szerzőnk tollából származik. A szöveg az idegenség-ismerősség-barátság mozgalmas háromszögéről tart elénk tükröt.
Városunkban nem csak a festészetnek, de a szobrászatnak, a kerámiaművészetnek is komoly hagyományai vannak. Antal Gábornak a 2016-os Kerámia Szimpózium kiállítási megnyitóján elhangzott beszéde is helyet kapott folyóiratunkban. Nagy öröm, hogy az akkor elillanó szavakat írott formában archiválhatjuk, megőrizhetjük, hiszen az alkotóművészekhez igazán méltó, szép gondolatokkal találkozhatunk e szövegben, mely a művészi lét nehézségeiről és az azt ellenpontozó kézzel nem fogható csodáról szól. Arról, ami az alkotók, mint médiumok segítségével születik.
2016-ban jelent meg Dr.Elek András könyve, mely 730 évre tekint vissza, eddig vezethető vissza ugyanis a Kárpát-medencében élő Elek család története, melyről most megjelent folyóiratunkban Benák Katalin recenzióját közöljük. A kötet különlegessége, hogy családi visszaemlékezéseket is tartalmaz, melyek további kutatásra indították a kíváncsi szerzőt, aki –mint olvashatjuk a könyv előszavában is – mindent tudni akart az Elekekről, „főleg a Vásárhelyre kerülésük előtti időkről.”Hatalmas, rendkívüli alapossággal felkutatott anyagot gyűjtött össze a közel 30 év alatt, ennek azonban csak töredéke fért az így is 514 oldalasra szerkesztett kötetbe. Levéltári iratokon, képi dokumentumokon túl az orális emlékezet elbeszélései is igen fontos forrásai voltak a kutatásnak. Mindemellett nem csupán tényhű, de olvasmányos is a tanulmány, mely nyomdailag is szépen kivitelezett, esztétikai élménnyel is gazdagítja az olvasót. A kötet szerzői magánkiadásban csupán 100 példányban jelent meg, de a hódmezővásárhelyi közgyűjteményekben, valamint a Magyar Elektronikus Könyvtárban is megtalálható, illetve a Vásárhelyi Látóhatár honlapjáról is elérhető.
Természetesen helyet kapott a folyóiratban egy, a híres vásárhelyi hímzésről szóló dolgozat is, melyet Váczi Gábornénak köszönhetünk. Vizsgálja és tárgyalja a közismert motívumok mellett található kis összekötő minták jelentőségét, illetőleg a jellegzetes vásárhelyi, sajátos színvilág kapcsán felvetődött kérdésekre keresi a lehetséges válaszokat. Írását néhány minta is illusztrálja, a hátsó belső borítón színes fotóval is.
Egyúttal és végezetül itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik a Vásárhelyi Látóhatár jelen számában közreműködtek, annak létrejöttét írásaikkal, képeikkel, egyéb munkájukkal támogatták.

Köszönettel:

Csíkos Dia
irodalmi szerkesztő