.

Csikós János öntőműhelyében

Csikós János kishomoki öntőműhelyében példás rend uralkodik. Halk zümmögést hallunk, a gázzal működő kemencét fűtik föl. Közel ötszáz fokon égetik a hőálló anyagba formázott viaszmintákat.
Egy másik, szintén a földbe vájt kemencében  egy hatalmas tégely várakozik a nemes anyagra, a bronzra. Két nap múlva a téli  hideg ellenére forróság és  morajló hang kíséretében, a talpunk alatt rezonáló föld lüktetése fogad bennünket.
 
A homokágyásban előkészített tűzálló formák tátongnak. Föltárul a földbe vájt kemence ajtaja, s a mester egy hosszúnyelű „merőkanállal” mintát vesz a tégelyben fortyogó lávafolyamból, majd a formákat egyenként megtölti a vöröses-sárgás, folyékony bronzzal. Mire az öntőformák  megtelnek bronzzal, addigra elfogy a levegőnk is, ezért kimegyünk a szabadba.

Várakozunk. Minden ragyog a napsütésben. A mester int, nézzük meg a munkát. Fogó és kalapács segítségével kibontja a még forró, de már szilárd alkotást. A mű  születésének lehetünk tanúi. Számunkra varázslat, csodálhatjuk a  művészi remeket, mely az  ember és természet szülötte...
Kép és szöveg: Benák Katalin