Csikós János öntőműhelyében
Csikós János kishomoki öntőműhelyében példás rend uralkodik. Halk zümmögést hallunk, a gázzal működő kemencét fűtik föl. Közel ötszáz fokon égetik a hőálló anyagba formázott viaszmintákat.
Egy másik, szintén a földbe vájt kemencében egy hatalmas tégely várakozik a nemes anyagra, a bronzra. Két nap múlva a téli hideg ellenére forróság és morajló hang kíséretében, a talpunk alatt rezonáló föld lüktetése fogad bennünket.
A homokágyásban előkészített tűzálló formák tátongnak. Föltárul a földbe vájt kemence ajtaja, s a mester egy hosszúnyelű „merőkanállal” mintát vesz a tégelyben fortyogó lávafolyamból, majd a formákat egyenként megtölti a vöröses-sárgás, folyékony bronzzal. Mire az öntőformák megtelnek bronzzal, addigra elfogy a levegőnk is, ezért kimegyünk a szabadba.
Várakozunk. Minden ragyog a napsütésben. A mester int, nézzük meg a munkát. Fogó és kalapács segítségével kibontja a még forró, de már szilárd alkotást. A mű születésének lehetünk tanúi. Számunkra varázslat, csodálhatjuk a művészi remeket, mely az ember és természet szülötte...
Kép és szöveg: Benák Katalin