.

Helyesbítés

Kedves Olvasóink!
 
A Vásárhelyi Látóhatár 2014/4. lapszámában "A Brahms-verseny győztese" című cikk - 20. oldal -  első hasábjának első bekezdése helyesen:
"Hódmezővásárhelyen a XXII. Országos Zenei Tábor idején is a Völgy utcai unitárus templom adott helyet a kurzusok résztvevőinek a bemutatkozásra."
 
Az elírás miatti kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük.
A teljes cikket a honlapunkon, a decemberi Lapozóban is olvashatják a Lapozó című menüben.

 

Látóhatár bemutatója


A Németh László Városi Könyvtár és a Vásárhelyi Látóhatár Szerkesztősége  
szeretettel meghívja  Önt és kedves Ismerőseit
2014.  december 10-én — szerdán — 17 órai kezdettel a

Vásárhelyi Látóhatár 20. számának
és
Ady Lőrincné: Tészta és torta leírása
 
című könyvének fakszimile kiadás bemutatójára.

Lapszemle:

Szenti Csilla, a MNL CsML Hódmezővásárhelyi Levéltárának vezetője
 
Vendégeink:

Görföl Tibor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára
Szilágyi Enikő, az érmindszenti Ady-múzeum gondnoka, Ady Lőrincné kéziratának közreadója
Dani Imre, a Zeneakadémia végzős hallgatója, a 2014. évi Brahms-verseny győztese
Köntös Istvánné pedagógus
 
Felolvas:
Bajnócziné Rácz Éva előadó

Zongorán közreműködik: 
Dani Imre zongoraművész
 
Bemutatott kiadványaink szép karácsonyi ajándékok lehetnek szeretteinek.
Az Adyné fakszimile kiadásból  külön 100  számozott példányt adtunk ki, mely a könyvgyűjtőknek  igazi kuriózum!
A bemutatót követően dedikálásra is lehetőség lesz!

Helyszín:  Németh László Városi  Könyvtár,  Andrássy  út  44.
 





 
A Németh László Városi Könyvtár és a Vásárhelyi Látóhatár Szerkesztősége  
szeretettel meghívja 2014. október 17-én — pénteken — 18 órai kezdettel a
Vásárhelyi  Látóhatár  19. számának bemutatójára.

Vendégeink:
Dr. Sipka rózsa szociológus
és a vajdasági Sziveri János Művészeti Színpad:
Czirok Attila költő
Kovács Jolánka költő, író, műfordító
N. Czirok Ferenc költő
Kónya-Kovács Otília újságíró
Közreműködik:
Borsos Annamária zongoraművész — fényesi Tóth János szavalat
 

 
A Németh László Városi Könyvtár és a Vásárhelyi Látóhatár Szerkesztősége  
szeretettel meghívja 2014.  június 12-én — csütörtökön — 17 órai kezdettel a
Vásárhelyi  Látóhatár  18. számának bemutatójára.
 
Az est házigazdája Csáki Márton, a Vásárhelyi Televízió munkatársa.
 
Vendégeink:

Dr. Bogoly József Ágoston C.Sc. irodalomtörténész 
és 
Sonkoly Tibor festőművész

Lapszemle:
Soós Csilla könyvtárvezető


Installáció Balog Ernő emlékére a kortársaktól

gaztemplomos Bende László „önálló alkotó” és Szabó Péter „esztrádista artkodó” bemutatásában

 
Zene:
Kristó Jánosné, Szabó Lajos, Polgár Ferencné, Kovács Sándorné és Bende László — sámándob
 

Az I. világháború emlékére katonadalokat ad elő
Labozár Antal, Gulyás Ferenc és Molnár Ernő — a székkutasi Harmonika Klub tagjai


Közreműködik: fényesi Tóth János — szavalat, felolvasás


Filatélia

A Hódmezővásárhelyi Filatéliai Társaság 2014. évi programajait ajánljuk szíves figyelmükbe.
 
Legközelebbi rendezvényük 2014. március 22-én a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban
 
Neves filatelisták Hódmezővásárhelyen
 
 
Elérhetőségek:
 
Csatlós Árpádné (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. telefon: 06 20 344 4968)
Csányi Viktor (e-mail. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. telefon: 06 30 913 9341)
 

 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok