.

Polner Zoltán emlékére

polner zoltan 240x300

 

Dr. Polner Zoltán

(1933. január 24. — 2017. november 20.)

költő, újságíró, néprajzkutató, pedagógus

 

2017. november 20-án kapta szerkesztőségünk a hírt, hogy elhunyt Polner Zoltán, a közismert irodalmi személyiség.

A Vásárhelyi Látóhatár olvasói is találkozhattak lapunk hasábjain a műveivel.

Jelenleg két anyag előkészítésén dolgoztunk Polner Zoltánnal, aki 2016-ban kapta meg a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét a Katyńi Requiem zenemű egyik alkotójaként.

Temetéséről később ad tájékoztatást a család.

(fotó:konyvhetszeged2013.sk-szeged.hu)


 

 

Látóhatár-est decemberben!

Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Vásárhelyi Látóhatár 27. száma decemberben jelenik meg.

A bemutató ideje:

2017. december 01. péntek 17 óra

Helye:

Németh László Városi Könyvtár, Hódmezővásárhely, Andrássy út 44.

Vendégeink:

Dömötör Mihály fotóművész és Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum munkatársa, a fotóarchívum felelőse

Lapszemle:

Dani Imre költő, író, dalszerző, a Vásárhelyi Látóhatár szerkesztője

Közreműködik:

Livecoals együttes

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

A folyóirat a bemutató ideje alatt kedvezményesen megvásárolható.


Felhívás – társadalomkritika

Tisztelt Olvasó!

Egyre több vélemény szerint az emberiség történetében nem volt még olyan kor, mely ekkora mennyiségű, és ennyire összetett problémát zúdított volna nyakunkba, mint jelenkorunk.

Lapzárta — július 30.

Lapzárta – 2017. július 30.

 

Tájékoztatjuk a Kedves Szerzőinket, hogy 2017-ben kettő nyomtatott lapszámmal jelenik meg a Vásárhelyi Látóhatár.

Ez évi első - összességében a 26. szám - júniusban, az Ünnepi Könyvhéten megjelent.

Legközelebb az év második felében, a 27. lapszám jelenik meg, melynek lapzártája: július 30.

Az írásokat elektronikus formátumban, nyelvileg ellenőrizve kérjük a szerkesztőségbe, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

A Vásárhelyi Látóhatár elektronikus lapszámába és online folyamatosan fogadjuk írásaikat.

 

Vásárhelyi Látóhatár Szerkesztősége

6800 Hódmezővásárhely, Rudnay Gyula u. 49. fsz. 2.

Tel.: 06-20 280 2529

 

Közzététel:

Creative Commons (CC-By-SA-4.0) Nevezd meg, így add tovább! Köszönjük, hogy írásaikkal megtisztelnek bennünket és forrásaikat megjelenítik.

Örömünkre szolgál, ha a Vásárhelyi Látóhatárban megjelent írások a kikapcsolódás mellett a kutatók munkáját is segítik, melyre mint forrásra, hivatkoznak.


Képzelet és álmok

 

A hagyományokhoz híven, a Képzelet és álmok szerb irodalmi pályázat legsikeresebb alkotásainak válogatásából jelenik meg a 2017. évi antológia.

Magyarországról is sikerrel pályáztak a fiatalok, akik közül a következő alkotók verseit

Kovács Jolánka műfordító, költő, író szerb nyelvű fordításában olvashatják majd az antológiában.

 

T. Nagy Anna (Reménytelenül c. verse)Budapest

Czagány Dóra (Édeskettesben c. vers)Budapest

Niczky Theodora (Bújj, bújj c. vers)Budapest

Pallai Benjámin (Reggeli c. vers)Hódmezővásárhely

 

A könyveket a megjelenést követően a Vásárhelyi Látóhatár szerkesztőségében vehetik át a magyar szerzők, akiknek ezúton is gratulálunk!


Meghívó

Az Ünnepi Könyvhét alkalmából a Németh László Városi Könyvtár és a Vásárhelyi Látóhatár Szerkesztősége
szeretettel meghívja Önt és Barátait
2017. június 9-én — pénteken — 17 órai kezdettel a

 

Látóhatár estjére

 

Program:

 

a Vásárhelyi Látóhatár 26. számának bemutatója

és


Boldizsár István festő kiállításának ünnepélyes megnyitója

A kiállítást megnyitja:
dr. Nagy Imre művészettörténész,

a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója

Köszöntő:
Rózsa Zoltán, az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum igazgatója

 

*

Vendégünk:
Kiss Csaba 3D grafikus

Lapszemle:
Csíkos Dia, a Vásárhelyi Látóhatár szerkesztője

Moderátor:
Soós Csilla, a Németh László Városi Könyvtár igazgatója

Közreműködik:
Mucsiné Kiss Ildikó fuvola művésztanár és Rácz Attila versmondó

Helyszín:
Németh László Városi Könyvtár, Hódmezővásárhely, Andrássy út 44.
A kiállítás megtekinthető: 2017. június 24-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

A Vásárhelyi Látóhatár aktuális lapszáma a bemutató helyszínén megvásárolható,

később a könyvesboltban és a szerkesztőségben.


Pályázat: Képzelet és álmok

 

VERSPÁLYÁZAT

 

A szávaszentdemeteri “Sirmiumart” Művelődési Központ a fiatal költők

VII. KÉPZELET ÉS ÁLMOK

című, nemzetközi fesztiváljának szervezése alkalmával VERSPÁLYÁZATOT hirdet, általános- és középiskolás tanulók számára.

Lapzárta — április 5.

Lapzárta – április 05.

Tájékoztatjuk a Kedves Szerzőinket, hogy 2017-ben kettő nyomtatott lapszámmal tervezi megjelenést a Vásárhelyi Látóhatár.

Legközelebb júniusban, a 26. lapszám jelenik meg, melynek lapzártája: április 05.

Az írásokat elektronikus formátumban, nyelvileg ellenőrizve kérjük a szerkesztőségbe, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

A Vásárhelyi Látóhatár elektronikus lapszámába és online folyamatosan várjuk és jelentetjük meg a beérkező és a szerkesztők által elfogadott műveket.

Vásárhelyi Látóhatár Szerkesztősége

6800 Hódmezővásárhely, Rudnay Gyula u. 49. fsz. 2.

Tel.: 06-20 280 2529


We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok