.

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 7. rész

 

 

Vásárhelyi együttesek a II. és III. Orosházi Beatfesztiválon

 

(Esőlesők és a Tücsi trió)

 

Legkedvesebb vásárhelyi könyvem

 

A Vásárhelyi Látóhatár művészeti, irodalmi, helyismereti folyóirat 32. számának köszöntő jegyzetében Tóth Károly művészettörténész javasolta összeállítani a tíz legkedvesebb vásárhelyi művet, melyet ma leginkább ajánlanánk egymásnak.

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 6. rész

A Böszörményi zenekartól a Putyi diszkóig

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 5. rész

 

Zenészportrék I.


Képes beszélgetés Szappanos László „Pipával” a Nevada együttes, és több más vásárhelyi zenei formáció dobosával

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 4. rész

„Az „együttes csinálás” a generációnk törekvése, erőssége, képessége volt”

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 3. rész

 

Most pedig lassan fogok számolni egészen 250 ezerig”

Vidám esték a Tiszavirág presszóban és a Béke szállóban

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 2. rész

Az ifjúsági kultúra hajnala Hódmezővásárhelyen (1957-1962)

 

Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 1. rész

 

Csőnadrágban jár és olyan torzonborz, mint az ősember.”

 

 

Nyári Júlia: A jobb agyféltekés rajzolás és szobrászat

"... a verbális, elemző gondolkodás helye zömmel a bal agyfélteke, míg a vizuális, észlelő gondolkodás a jobb agyfélhez kötődik. 1979 óta számos más területen alkotó író javasolta a felfedezés alkalmazását. Mindegyikük egy sor új módszerrel állt elő mindkét gondolkodásmód számára, melyekkel növelhető az egyéni fejlődés potenciálja."

(Betty Edwards: Jobb agyféltekés rajzolás. 2016. p. XVII)

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok