Szathmáry Károly: Hold-Mező-Vásárhely. Táj- és népismertetés
Szathmáry Károly (1824–1876) ügyvéd, közgazdasági író, újságíró. Vásárhely szülötte, jogi tanulmányait Debrecenben végezte.
Petőfivel majdnem egyidős, a márciusi ifjak kortársa, s bár nevét nem tartják számon közöttük – ő is szívvel, lélekkel vállalta a kor feladatait. A Pesti Hírlap, majd a kormány lapjának segédszerkesztője, a szabadságharcban honvédként harcolt.
Széchenyi tanításai nyomán az ország gazdasági fejlődése egyik motorjának tekintette a közlekedés fejlesztését, ennek szolgálatában állott, az alföldi vasúthálózat, a dunai gőzhajózás, a fiumei kikötő megteremtésén dolgozott szóban, írásban.
Húszéves ifjúként szociografikus hűségű „Táj és népismertetés”-t tett közzé az ország egyik vezető lapjában, a Regélő Pesti Divatlapban Hód-Mező-Vásárhelyről. Stílusa fiatalos fontoskodással, s a kor divatjának is megfelelően, kissé cikornyás, ám ezt pótolja széleskörű tárgyismerete. Miközben szeretettel, megértéssel beszél poros szülővárosáról, földijeiről – a városképtől a népszokásokig, a divattól a konyhaművészetig mindenre kiterjed figyelme. Pontos leírást ad a tájnyelvről, fölismeri a kortárs népköltő, Nótás Szabó Pál (1790—1869) értékét, idézi is egy versét. S ha elfogultságában néha el is veti egy kicsit a sulykot (mondjuk az utcák tisztaságát illetően), a kor vezető lapjában megjelent szociografikus írása pótolhatatlan dokumentum. Pótolhatatlan, hiszen a reformkori Vásárhelyről tőle kaptuk az egyetlen kortársi leírást. A korai település-szociográfia a 18-19. századi város-, megyeleírások értékes darabja:
Kőszegfalvi Ferenc
Regélő Pesti Divatlap
(forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/mit-olvastak-a-nok-a-glamour-elott/ letöltés ideje: 2017. június 8.)
REGÉLŐ PESTI DIVATLAP
Kiadja és szerkeszti Garay János
3.év. 55. sz. Csütörtök, május, 2kán 1844
HOLD–MEZŐ–VÁSÁRHELY
Táj- és népismertetés
I.
A’ tejjel mézzel folyó alföld sík rónáján terül el Hold–Mező–Vásárhely, honunk legmagyarabb megyéjének egyik mezővárosa. Délről fél körben terül alatta a ’ Hold tava, kanyarulatával egy nagy térségű szigetet ölelve át: kelet és éjszak felől szőllős kertek, legelő- és szántóföldek körítik, mellyeken csinos tanyaépületeket láthatni; a’ város éjszaki oldalán van az urasági roppant serház is, a hozzá csatolt „nagy kerttel”, melly nyaranta a köznép mulatságainak nyílik meg: rétei leginkább a nyugati oldalt foglalják el. Fél mértföldnyire a várostul, határában szökik keresztül a’ Tisza. Földe, daczára a’ nem leggondosabb mívelésnek, gyönyörű tiszta búzát terem. És a termékenyebbek közé soroztatik.
Históriájában kutatni e’ városnak kűrünkön kívül esőnek tartjuk, különben is már másutt1 avatottabb kéz tárgyalá azt. Múltjáról elég legyen csak annyit említenünk, hogy határán – min egy száz negyven ezer hold – hajdan tizenhét helység állott, s hihetően a török alatti zavargós idők viszontagságai ellen magukat jobban biztosítandók, vonultak össze, s vetették meg alapját a ’ ma már közel negyven ezer lakost számláló Vásárhelynek. Földes ura a’ gr. Károlyi család.
E’ rövid előzmény után beléphetünk magába a’ városba ’ s’ ha unalmas nem leendek nyájas olvasómnak lesz szerencsém kalauzául ajánlkozni.
Utczái, ha nem legegyenesebbek is, meglehetősen tiszták, ’s kellemes hatással van az idegenre, a külsőbbeken hosszán nyúló ákáczfa sor, mi azonban a’ város közepe fele mindinkább gyérül. Az épületek alacsonyak ’s többnyire gykény, vagy náddal födöttek, ’s egymástól jó távol levén építve, udvaraik tágasok; de ezeket nem igen szeretik kertnek használni föl, ’s leginkább gyeppel engedik benőni. Ha úgy tetszik, tekintsünk be ezen lakok’ valamellyikébe, hogy belsejével is megismerkedhessünk. A’ pitvarba lépve előttünk áll a’ gazdasszony’ konyhája egész minőségében. Jobb oldalon van a’ korsóálló 5-6 kantával, mik fehér vászon terítővel vannak borítva, míg a’ bal oldali katlan’ száján, egész kényelemmel ül a’ kormos rézüst: a’ kémény alatt czifrarendben rakott frescófestésű tányérok ’s tálak lepik a’ falat. Nyissunk be a’ szobába is. Meglehetős nagyságú ez, ’s középen felnyúló faoszlop tartja a’ ránehezkedő mester gerendát, egyik oldalban a’ hálóforma szövetű szőnyeggel borított tornyos nyoszolya választa helyet: felső véginél áll a’ házi asszonynak menyasszonyi ládája, de min a’ nem legművészibb kéz ecsetelte tulipánok már hervadóban vannak; ennek tetején áll a’ gyékényből font kenyeres kes; a más oldalon ismét két három ágy, dagadó párnákkal egész a’ padlásig halmozva. A’ szögletben czifra festvényű karos pad előtt áll egy négy szegletű asztal: ’s mind ezekhez kiegészítőleg járul a’ tetemes boglya kemencze.
A’ város’ belső részét, különösen a’ főutczát, -- melly darab idő óta esténként világítást nyer – több szép épületek ékítik, többnyire zsindel és cserép födélzetűek. A’ római, -- ó, -- és ágostai hitűeknek van egy-egy tornyos templomuk; a’ helvét vallásúaknak kettő: egyik a’ piaczon, ’s ez góth ízlésű aggszerű épület, erős kőfallal körítve; másik ujabb, a’ a’ külső vásártér’ szélében, mellynek ízlésteljes külseje, építője’ ügyességét tanúsítja, múlt években állíttatott fel belsejében egy csinos husz változatú orgona.
Mindenik vallás felekezetnek van saját elemi iskolája; a’ reformátusoknak a’ város’ külön részeiben kilencz, ’s ezenkívül a’ piaczon szép, emeletes gymnasiumok toronynyal. Tanít ebben két professor: az első – ki egyszersmint a’ gymnasium rectora – költészetet, ’s első évi bölcselkedést; másik mindkét évi szókötést, és szónoklatot, amaz örökös; ez változik. Ugyan ez épületben még egy conrector, ’s három – az iskolai szék által, felsőbb tanulókból évenként választott – tanítók alatt nyernek a’ növendékek oktatást. Az iskola emeletén ez előtt három szoba szolgált 18 szegényebb tanulónak lakásul, kik aztán élelmeztettek is: azonban a’ múlt évben e’ szobák tanteremekké alakíttattak, ’s a’ ki külön költöztetett ifjak ezentúl bizonyos öszveg pénzt kapnak. Növendékei ez iskolának többnyire Debreczenbe mennek, pályájokat folytatandók, ’s ezek közül minden évben két jobb igyekezetűt szolgalom díjjal is jutalmaz.
Casinoja Vásárhelynek nincs!! Múlt években megszületett ugyan a’ csecsemő: de rövid ideig tartó sinlődése után a’ részvétlenség’ karjain szenderült jobb létre. „Boldog feltámadást szép halott!”
Két kávéháza – egyik a’ vásártéren, másik a’ belpiaczon – gyűl pontul szolgál az unatkozott középrendnek, hol az teke – ’s néha kártya asztalnál üzi unalmát. A’ piaczi vendéglőnek van jó nagy táncz-terme, melynek nyugati vége egyszersmind színpad, hol olylykor Thália’ vándor papjai ütnek sátort, ’s mellyen ez idén a’ helybeli műkedvelők által rendeztettek színi előadások, egy zenekar’, ’s állandó színpad’ fölállítására.
Kereskedése és ipara e városnak meglehetős lábon áll. Négy országos vásárait – mellyeket főleg hazaszerte híres szép barmai tesznek nevezetessé – a’ vidék’ kereskedői majd minden felöl látogatják, ’s nem ritkán pécsieket is láthatni. Minden héten kétszer tartatni szokott piaczát gyolcsostótok és makói zöldségárulók mindég pontosan látogatják. Áradás’ idején ollykor födeles hajókat is szállít a’ Hold’ tava, mellyek többnyire búzával rakottan térnek vissza. A vásártár meglehetős nagyságú négyszöget formál; a’ piacz’ tére talán kicsiny is a’ heti vásárok ’ elfogadására, kivált, ha a’ kávéház előtti örökös tócsát is be- vagy inkább kiszámítjuk; aztán meg tisztán tartására is lehetne kissé nagyobb gond, mert az a’ sok szemét nem igen jól jön ki. A’ városház előtt, ’s a” város’ kellő közepén.
Kézművesek’ száma elegendő, némellyik osztályból sok is.
A’ vásárhelyi ember nem igen szeret másuva elmenni a’ szükségesekért, hanem megvárja, hogy helyébe hozzák. Csirkeit Pestre, buzáját Szegedre és Kecskemétre hordja, ’s minden activ közlekedése itt határozódik. A’ két elem, miben és minek e’ nép él: a’ földmívelés és baromtenyésztés. Nyáron egész héten tanyáján lakik, csak vasárnapra jő haza predikácziót hallgatni; s’ e’ tanyánlakók annyira ismerik a’ csillagok’ járását, hogy éjjel akármely pillanatban ébred föl, pontosan meg tudja határozni az órát. Buzát legtöbbet, dohányt csak annyit termeszt, mennyit maga fölpipázik, kevés ki kereskedést űz vele. Nem legjobb boraikat az évenként előforduló vendégeskedések ’s lakomák emésztik fel. Juhtenyésztésnek nem nagy baráti. Disznót minden gazda hizlal, a’ levágatás torát vígan üli meg.
Erdőnek nagy szűkében levén e’ táj, tüzelésre leginkább tőzeket használnak.
II.
A vásárhelyi nép általában középnél magasb termetű, széles vállú, izmos és erőteljes; piros teli arcza első tekintetre mutatja a’ jól élő magyar parasztot, hanem arczvonalmin némi nyersesség ömlik el, ’s villogó szemeiben bizonyos vadság’ kifejezése ül. A’ nők’ tekintete vonzóbb ugyan, de aránylag nem sok szép van közttök.
A férfiak öltözete: pörge karamú kalap; fehér szűr, mellynek gallérán a’ gazdag hajsátor omlik szét; a’ lobogós újjú kurta aljjú inget, fényes gombú sötét posztó mellény szorítja a’ karcsú derékhoz; a’ csípőről szépen ránczolt bő gatya omlik le; míg, lábán hegyesorrú ’s magassarkú csizma egészíti ki a’ pór’ öltözékét. Télen azonban a’ magyar nadrág, ’s ’a dereket rövid ujjas födik; a szür helyett irhás bunda, ’s a’ kalapot bodor báránybőr sipka váltja fel.
A nők ’ visellete néhány év előtt még legtetszetősbb volt, mostanában azonban kezdik a ’ csinosabb szomszédokat utánozni; míg pedig, különválva a’ reformátusokat a’ szentesieket a’ katolikusok a szegedieket. De melly különség leginkább vasárnapi öltözekeiken tünik föl – ’S ime szerencsékre itt megy előttünk egy csoport fehér cseléd – vásárhelyi szólás! – a’ ref. templom felé; kövessük őket, ha még ki nem fáradt a türelmes olvasó. Amott, azon deli legény mellett egy csinos menyecske lépdel, fején takaros magyar főkötő ül .—a’ debreczeninek csak ötödrésze – derekát egyszerű karton rekli övezi, mi alól bokáig érő sötét színű rokolya foly le, elől fényes fekete gyolcs köténytől takarva, ’s lábát fekete kordovány csizma fedi. A lyányok majd neem hasonlóan vannak öltözve; kivéve, hogy némelly jobb módunál a’ karton helyett selyem rékli és nyakkendő csillog, néhánynak fején még avult pártát is látunk; de ezt ma már csak az viseli, kire szépanyjáról ősi hagyománykép’ maradt, ’s nem akarja, hogy ládája fenekkén rothadjon el. – Most menjünk a’ kath. templom elibe, ’s látni fogjuk a’ nagy különbséget. A’ virító kelméből készült rékli’ újjai, tollal levén bélelve olly duzzadtan állanak, mint felfútt két nagy hólyag; a’ tehetősbek’ nyakában ezüst tallér lógg a’ szabadon emelkedő kebel felett, szegényebbeknek a’ tarka kláris is elég ékszer; a nyakbavetett rojtos fehér kendő két sarka hátul ponyókául kötve lógg; a’ hajtövét szalag szorítja össze, s’ végig folyva a’ fonatékot, alul hatalmas bokorban végződik; mód nélkül keményített kurta szoknyájuk, kitárt esernyőként feszül szét; a rövid derék alatt, a’ lábakat kizárólag tarka harisnya és papucs fedik. A’ nők’ fejét áll alatt össze kötött kendő, s többnyire fehér teríti. – Ez össze hasonlításból immár, minden mélyebb vizsgálódás nélkül azon eredményre jutunk: hogy ezeknél szembetűnő szerepet játszik a’ fényűzés; míg amazok az egyszerűséget inkább kedvelik.
És most hagyjuk imádkozni a’ buzgó hiveket, ’s miután külsejükön szemlét tartottunk, tekintsünk kissé a’ lélekbe is. – A figyelmes olvasó, fönebb leírt pórunkban nem a’ legszelídebb lelkületet gyaníthatá egyelőre; azonban mint alább látni fogjuk, a’ külső itt nem egészen hű tolmácsa a’ kedélynek.
A’ vásárhelyi pór, csak néhány évvel is ez előtt, nem legjobb hírben állott a’ környéken, ’s az általa elkövetett gyújtogatások és rablás annyira félelmessé tevék őt, kivált idegennek; hogy az épen nem tartá tanácsosnak estve városunkban szállani meg. Aa ma nyugodtan mondhatjuk el „nem úgy van már, mint volt régen” a’ nevelés jótékony befolyásának sikerült e’ néppel levetkőztetni előbbi durva s rosszul bélyegző jellemét, annyira, hogy ma már csak az arczon fenmaradt némi nyers vad kifejezés emlékeztet bennünket a sötét múltra. Van azonban mit tán homályfolt gyanánt említhetünk e’ nép characterében. Különös ellenszenvvel viseltetik a’ vásárhelyi paraszt a’ túri iránt; és mégis, egymás’ vásáraira hűségesen eljárnak, csak azért, hogy egymást megütlegelhessék; a’s, ha Túron egy fej kopogatáson vagyunk jelen, a’ megvert után kérdezősködve, egy vásárhelyi lesz a felelet; s ha Vásárhelyen vagyunk egy illy jelenetnek tanúi, bizonyosak lehetünk, hogy túrit ütögetnek. Ezt egyébiránt inkább a tulságos önbizodalomnak ’s maga vetiségnek, -- melly ennek sajátja – mint erkölcsi rosz’ kifolyásánaak lehet és kell tulajdonítanunk. Különben, jellemének fővonási: lepletlen nyíltság, jószívűség, ’s barátságos vendégszeretet. Ha házához megyünk kenyerét megszegi előttünk; ’s ha utban találjuk, egypár itcze borért 4-5 mértföldnyire is elvisz, ha kivált beszéddel tartjuk, akkor ő a’ gazda kocsin és csárdában. – Babonaságnak ’s előítéleteknek nem sok nyoma köztök, ’s általában bir e nép annyi fölvilágosodottsággal, mennyit helyzete ’s állapota tőle igényel, ’s rendszeres nevelés mellett a’ legjobb embert formálhatni belőle. – Csak még egy kisded ovó intézet uraim, ’s több gond a’ nevelés körül – ’s nyitva álland előttetek a dicsőség temploma!
De íme, jőnek az ájtatos hívek az imaházakból ’s ha ismét kedvünk lenne őket követni: egy részt bizonyosan az urasági „nagykertbe” kellene kisérnünk, melly csak nem egyetlen mulató helye a’ köznépnek, s hol némellyek a’ fák között pajzánkodva töltik a’ délutánt míg a’ többi az itteni vendéglő teremében, muzsika és bor mellett viditja fel a’ hét’ fáradalmiban eltikkadt lelkét; -- más részt maga mellé véve a’ kedvelt Sárikat és Örzsiket, csolnakokon ereszkedik a’ Hold’ tavára, -- ’s át kelve, a’ szigetben cziczázva ’s szaladgálva izzadják ki magokat; ’s ha a’ tó tükrében le merülő nap haza menésre inti őket, dalolva szállnak ismét ladikokra.
III.
Mi’ felsőbb köröket illeti, azokról csak jót mondhatunk. Bennök társalgási nyelv az édes honi. Hölgyeink mind meg annyi lelkes honleányok, csupán egyet kell róluk fájdalmasan említnünk t. i. hogy az irodalomnak nem leghőbb pártolói, ’s asztalkáikon divatlapjaink valamellyikét bajosan tanálnók meg. Látva ezt nehány igen tisztelt ifjú urak, kik különben is élet és irányadói e’ köröknek, egy lapot indítának el közéjök „Emlényke”2 czím alatt: hogy így midőn egyrészről egy nagy hiányt pótolnak, másrészt talán kedvet gerjesztenek általa a’ pestiek ’ meghozatásához.
A’ köznép életéből egészen sajátságos népszokásokat nem tüntethetünk föl. Keresztelői, lakodalmi ’s névnapi vendégségek, itt is mint másutt, nagy zajjal és költséggel szoktak megesni, ’s ezekből ’a kántáló gyermekek sem maradnak ki czikornyás köszöntőikkel. Aprószentek’ napján a’ vesszőzés; első áprilisi ámítgatások; húsvéti locsolás ’s kalákák máig is nagy divatban vannak. Húshagyó kedden a vásárhelyi ember is tele eszi magát, hogy némellyik félévig böjtöl utána. ’S minthogy épen az evésnél vagyunk, nem hagyhatom említés nélkül e’ népnek egy kedvencz eledelét, mit közönséges elismerés szerint e’ tájon vásárhelyi és szentesi menyecskék tudnak legfinomabbul elkészíteni, ’s ez: az áldott t ú r ó s l e p é n y. És ez, kivált a’ jobb móduaknál annyira nélkülözhetetlen, hogy elmaradnia egy szombat estvéről sem lehet.
Farsangon által szokott a’ mesterlegénység tánczvigalmakat adni, mit azonban ők egyszerűen csak l a k o z á s nak neveznek. Ezek közűl kiemelendőnek tartjuk a’ szűcsökét, mint a’ melly a többitől egészen eltér, ’s különössége miatt leginkább érdemel figyelmet. – Az estély előtt pár héttel meghívja a’ tisztelt vendégeket, két czifrán öltöztetett ifjú. Kurta magyar dolmányuk fölött, -- mellynek bal mellét bolti virágbokor ékíti – fél vállra vetett mente lógg, elárasztva egy tarkábbnál tarkább kendőhalmaztól; fejökön bozontos kalpag ül. Illyen módon hivogatnak még utoljára a’ lakozás napján is, melly napra öszpontosul az egész város figgyelme. Reggeltől fogva egy saját szerű díszmenetet láthatunk, utczáról utczára vonulni, vegyületét egy különböző állat- és emberfajnak.
Elől futkárok szaladgálnak, csörgőkkel lábukon, ’s hatalmasan durrogatva karikás ostoraikkal. Tiszteletes távolban ballag utánok 10-12 kos, vagyis kosbőrbe bújtatott inasgyerkőcz, hajtatva a’ megettök kullogó juhásztól, kinek nyakába kitömött báránybőr van akasztva. Ez után jő néhány török basa, erősen füstölve az öles szárú pipákból; -- ha t. i. engedelmet nyertek rá, mi ugyan ritkán történik – utánok nyalkán öltözött fiatalság lépdel. Az egyiknek fejét virágok, csillogó üveg darabok, ’s tallérokkal körül rakott magas süveg díszíti; az ing fölé, legyen bár milly csikorgó hideg, dolmányt ölteni gyávaság volna; sujtásos magyar nadrágja elejét hófehér csipkés kötény fedi, mellynek alsó jobb sarka a’ bal felsőhöz van akasztva egy szalagbokorral, méllyen középre és az alsó bal sarokra is van tűzve; kezében bizonyos csörgő fa van, mit tenyerében csattogatva vele taktust ver a’ dísz menet hátulján keservesen dolgozó zenészeknek. ’S e’ férfiúban a lakozás konyha mesterét van szerencsém bemutatni. Mellette majd nem hasonlóan öltözve, büszke önérzettel lépdel a’ tánczmester. Utánok mennek a’ czeh’ minden tagjai, egész komolysággal arczukon, ’s ez útközépen menő sereget Guli Marczi rekeszti be nagy hírű bandájával. – E díszmenet annyira elfogá figyelmünket, hogy az oldalt menőkre nem is tekinténk: pedig amott vezeti egy férfiú termetes medvéjét, az az medve bőrű emberét, ki aztán a jövő menőkkel néha ugyancsak medve módra enyeleg. Emitt jön a’ czéh’ lovagja pajkosan ugrándozva, -- igen, mert ő egy személyben ló és lovag is. Csípejére kifúrt teknő van kötözve, mi alkotja a’ ló derekát, ’s földig érő fekete posztóval van terítve, nyaka és feje a lónak kitömött lóbőr, ’s e’ s e különös alkotmánnyal ugrándozik egy férfiú, s hogy a kép tökéletes legyen, a teknő oldalán két szalmával töltött nadrágszár és csizma lógg. Körüle szaladgál egy rongyos zsidó fiú, ’s a’ nyakába függesztett korpás ládából szórja tele a’ bámuló gyermek csoport’ szemét, ’s a’ siránkozók képét az utána jövő nő sepergeti kezében levő toll seprűjével. – Kinek nem jutna itt eszébe a’ saturnáliák? – Ez talán kissé különösnek is látszik, de így van!
IV.
A’ lakosok’ legnagyobb része református. Hogy a’ nyelv csupán és kizárólag magyar, azt talán fölösleg is mondanunk, ’s e’ tekintetben bátran állíthatjuk negyvenezret számláló városunkat Debreczen után.
Szeret e’ nép a’ rövid e helyett ö-t mondani, péld. édes helyett édös; kenyér h. könyér; eszik h. öszik; csakhogy néha tulságig él vele, péld. Debreczen h. mond Döbröczön- t. Az ik-es igére nem igen vigyáz, ’s legtöbbször hibásan mondja, így hallhatni: tessen, méltóztasson, egyen, igyon stb. Több összejövő mássalhangzó közül az egyiket elhagyja, vagy lágyítja, péld. kulcs h. kúcs; volt h. vót; hogyne h. honne, ha pedig lágy mással hangzók jőnek össze, az egyiket keménnyé változtatja, pl. jöjjön h. gyöjjön, stb. Bír néhány tájszóval is, millyenek: csupor h. bögre; kaska h. garaboly; töltött káposzta h. szárma. – A’ pórnő férjét apjoknak szólítja, ’s rendesen megbecsüli, míg a férj őt anyjoknak nevezi, ’s csak tegezi. [ Szerző nyelvészeti fejtegetéseihez fér némi kétség. K. F.]
Hallhatni itt élénk ’s kedélyes népdalokat, kivált szüretkor, midőn a’ többnyire lányok ’s asszonyokból álló szedősereg’ víg dalától zeng az egész környék, mi azt tanusítja, hogy van e’ népnek saját költészete. Igen, még pedig a’ forrás, honnan merül, saját keblében él. Van t. i. egy becsületes paraszt ember3, kinek gyárából kerülnek ki többnyire minden itt hallható illyes dalok, ’s sok közülök meglehetősen sikerült. Körükben a’ népdalok olly fontos szerepet kezdenek játszani, hogy addig is, míg másutt többet mutatnék föl, úgy hiszem igtatnom sem lesz egyet fölösleges. Közlöm ezt minden változtatás nélkül, úgy mint a’ vásárhelyi nép ajkin él:
Elmentem én a’ szőlőbe,
Rá hágtam a’ venyigére,
Venyigéről venyigére...
Fáj a’ a szőkére.
Elmentem én a’ tanyára,
Ráhágta a’ tökindára,
Tökindáról tökindára,
Fáj a szívem a barnára.
Onnan mentem a’ csárdába,
Barna babám látására.
’s míg a’ barnát ölelgettem,
A’ szőkét elfelejtettem.
Szathmáry Károly
Hivatkozások:
1. Abai Nagy Ferenc: Hód-Mező-Vásárhely várossa rövid rajzolatja = Tudományos Gyűjtemény, 1819. II.
2. A kézzel írt és sokszorosított félhavi lapot 1843-ban fél évig készítették Vásárhelyen.
3. Nótás Szabó Pál (1790-1869) L. Nótás Szabó Pál élete és művei. H. 2012.