.

26. Vásárhelyi Látóhatár

cimoldal kicsi26

Vásárhelyi Látóhatár. VIII. évfolyam. 26. szám. 2017. 1. szám

A címoldalon Kiss Csaba: Nyári Színkör 3D fotója látható.

Képek és gondolatok a háttérben

2017. június 9-én 17 órakor a megszokott módon a Látóhatár iránt érdeklődők ismét szép számmal tisztelték meg jelenlétükkel a folyóirat aktuális lapszámának bemutatóját, ahol a munkálkodásunkat Boldizsár István festőművész kiállítása koronázta meg.

Minden lapszámunk a várakozás jegyében jön létre, hiszen a szerzők mindig előállnak valami különleges témával, amit öröm megosztani az olvasóval.
Az előző nyomtatott lapszámunk megjelenése óta fél év telt el. Az eltelt időszak jelentősebb eseményeiről szólnék, hisz a háttérben folyamatosan dolgozik a szerkesztőség.
*
Fuchsz Máté: alapítója (2010), azóta is felelős kiadója a Vásárhelyi Látóhatár folyóiratnak. 2017. február 23-án sikeresen megvédte a doktori PhD fokozatot, így a környezettudományok doktora lett.
*
A Költészet Napjára adtuk ki a Tér és Idő kortárs antológiánkat, mely elektronikus formátumban olvasható a www.vasarhelyilatohatar.hu Lapozó menüjében, immár okos telefonnal is! A könyvtárral a Nemzeti Kulturális Alaphoz pályáztunk a kötet nyomtatott formátumban való megjelentetésére, melyre várjuk a választ.
*
Ebben az évben is meghívást kaptunk Szerbiába, a szávaszentdemeteri “Sirmiumart” nemzetközi fesztivál szervezése alkalmával a fiatal költők KÉPZELET ÉS ÁLMOK című verspályázatra. Magyarországról négy fiatal:

T. Nagy Anna – Budapest
Czagány Dóra – Budapest
Niczky Theodora – Budapest
Pallai Benjámin – Hódmezővásárhely

érdemelte ki, hogy a szerb antológiában megjelenhessen. A verseket ebben az évben is Kovács Jolánka (Muzslya) műfordító, költő fordította szerb nyelvre.

*

Április 21-én Makón, a József Attila Múzeumban, a Marosvidék folyóirat meghívására mutatkozott be a Vásárhelyi Látóhatár, ahol József Attila, Arany-Tóth Katalin, Csíkos Dia, Szenti Ferenc, Szenti Tibor, Dani Imre írásaiból Benkő Brigitta és Tóth János olvasott föl. Csányi Viktor régész, a Tornyai János Múzeum munkatársa tartott előadást a kingéci leletmentésről.
Megzenésített verseket adott elő az Artus-duó: Dani Imre és Tóth János.
Soós Csillával ismertettük a Látóhatár történetét. Az estet a makói múzeum igazgatója és a Marosvidék folyóirat főszerkesztője vezette föl. A programot kötetlen beszélgetés zárta, ahol megtapasztalhattuk a makaiak vendégszeretetét.
Nagyon fontos, egyben örömteli pillanatokat ad az egyes települések alkotói munkásságával való ismerkedés. A két alkotói műhely (Marosvidék és Vásárhelyi Látóhatár) a jövőben is tartja a kapcsolatot.

 

mako1   

Benkő Brigitta szaval

         

 mako4

Csányi Viktor régész előadás közben

 

mako2

Artus-duó: Tóth János és Dani Imre

Fotók: Marosvidék

 

*
Folyóiratunk bemutatójával egy időben nyílt meg Franciaországban a XI. Nemzetközi Mini-Textil Triennálé, melyre Rományi László vásárhelyi művész Fény c. alkotását – egyedüli magyarként – beválogatták, melyhez ezúton is gratulálunk! Büszkeséggel tölt el bennünket is ez a siker.  A művész házaspár, Rományi László és Sándor Eszter iparművész épp e kiállítás megnyitóján vannak.  Lélekben mi is velük vagyunk, s reméljük, hogy szép élménnyel gazdagodva térnek haza! Olvasóink szíves figyelmébe ajánlom a művész házaspárral készült interjút (A művészet szabadsága).

Romanyi

Rományi László: Fény című alkotása

Fotó: Sándor Eszter

 

*

Még egy kiállítási háttérinfó.


Kora tavasszal Vida Mihály helytörténeti kutató azzal keresett meg, személyes emlékeit szeretné megosztani Boldizsár István festőművész mindszenti éveiről. Az utolsó találkozáskor ugyanis azt kérte tőle a művész: – Ha már én nem leszek, kérlek, nézz el egyszer Orosházára, a szülővárosomba, vajon mi lett a gyűjtemény sorsa, melyet nagyrabecsülésem jeléül adományozok nekik. A vágyam csak annyi, hogy mindig legyen egy kis szoba, ahol bármikor láthatják a képeimet az emberek...

Már Vida Mihály is a 90. évét járja, gondolta, eljött az idő, amikor még ezt az egykor tett ígéretét beváltaná, megnézné a Boldizsár festői hagyatékot...

Az írással elkészült. ("A nagybányai festők harmadik generációjához tartozom.")

Ezt követően dr. Domokos Tamás nyugalmazott muzeológus, Vida Mihály és én ellátogattunk Orosházára, ahol Rózsa Zoltán múzeumigazgató előzetes megbeszélés alapján fogadott bennünket. Megtekinthettük a képtárban Boldizsár István kiállítását is, majd a szülőházát. Elidőzve a művész alkotásai között láthattuk az egykori festőöltözékét is. Felvetődött egy kiállítás gondolata, ami akkor és ott igencsak merész dolognak tűnt, amikor előhozakodtam vele. Rózsa Zoltán, a múzeum igazgatója nem vetette el, hanem ígéretet tett, hogy segítségünkre lesz... Így is történt, melyet a művész születésének 120. évfordulója alkalmából Rózsa Zoltán, az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum igazgatója, Hódmezővásárhelyről: Soós Csilla, a Németh László Városi Könyvtár igazgatója és dr. Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója váltott valóra.

Vida Mihály történetéhez annyit: nagyon készült a mai napra, most mégsem lehet közöttünk, mert napok óta kómában fekszik. Nem láthatja, milyen szép kiállítást rendeztek a művész alkotásaiból, de azt tudja, hogy tisztelettel emlékeznek a festőre, s a képeit bármikor meg lehet tekinteni. Nem felejtették el a gantlemant, a művészt, jó kezekben van a művészi hagyaték.

Most kezdődhet a múltidézés, érdeklődve hallgatjuk s tesszük közzé a Boldizsár Istvánnal kapcsolatos történeteket.

boldizsár3

Boldizsár István mindszenti tartózkodása alatt a telepen, a Mikszáth Kálmán utcában, Bozó Istvánéknál lakott.

Fotó: Tóth Ilona

 

Boldizsár4

Dr. Domokos Tamás és Vida Mihály az orosházi képtárban, Boldizsár István kiállításánál

 

Boldizsár1

Dr. Domokos Tamás nyugalmazott muzeológus, Soós Csilla könyvtárigazgató,

Rózsa Zoltán múzeumigazgató, dr. Nagy Imre múzeumigazgató és Mucsiné Kiss Ildikó fuvola művésztanár ...

 Boldizsár2

 ... és az ünneplők, Boldizsár István kiállításának megnyitóján.    

*

S ha majd elolvassák a ma este bemutatásra kerülő Látóhatárt, látogassanak el a honlapunkra www.vasarhelyilatohatar.hu ismét.  Online folyóiratunkban folyamatosan jelennek meg az írások. Igazi kuriózumot is találnak. Kőszegfalvi Ferenc kutatásának eredményeként itt olvashatják a Regélő Pesti Divatlapban megjelent Szathmáry Károly: HOLD–MEZŐ-VÁSÁRHELY. Táj- és népismertetését is.

Elindítottuk a Vásárhelyi Látóhatár eKiskönyvtár sorozatát, mellyel az a célunk, hogy még nagyobb figyelmet szenteljünk a szerzői bemutatkozásokra. Induló kötetünk Sulyok Csaba tanulmánya.

Hódmezővásárhely, 2017. június 9.

Kép és szöveg: Benák Katalin főszerkesztő


We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok